Határszéli Ujság, 1914. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1914-07-06 / 27. szám

VII. évfolyam. 27. szám. Ungvár, 1914. Julius 6. ELŐFIZETÉSI ÁS? helyben házhoz szállítva, vidékre postán küldve: Egész évre ............ 8 K jj Negyedévre ..... 2 K Félévre ... . . 4 K jj Egyes szám ... .10. Külföldi előfizetéseknél a postabér megtérítését kérjük Hirdetések díjszabás szerint. — Nyílttér soronként 40 fill . A nyílttéri és hirdetési díjak előre fizetendők. TELEFON 37. POLITIKAI HETILAP MEGJELENIK MINDEN HÉTFŐN DÉLUTÁN 5 ÓRAKOR. Felelős szerkesztő: Főmunkatárs: Lapkiadótulajdonos: Dr. TAHY ENDRE Dr. SZABÓ JÓZSEF FÖLDESI GYULA Szerkesztőség: Szobránczi-utca 17. sz. — Kiadóhivatal: Teleky-utca 2 sz SZILÁNKOK. A MAGYAROSÍTÁSRÓL. Az ungvármegyei közművelődési egyesület nagy- és tekintélyes tes­tület lehetne, csak már egyszer látnák, hogy egy kicsit cselekszik is. Hogy hirtelen egyebet ne mondjunk, a magyarosodás egyik legigazibb fak­tora lehetne, ha elméletileg — gyakorlatilag a nem magyar ajkú lakókkal megértetné, hogy min­denképpen hálás dolog, a magyar nyelv elsajá­títása. A terep is igen jó, a nép nagyon szeret magyarul tanulni. — Érdekes és jellemző eset történt erre vonatkozólag Oroszkomorón. — Bi­­róválasztás volt. A faluban a megválasztottat Ku­lin főszolgabíró felszólította ruthén nyelven, hogy tegye le az esküt, mire ez magyarul adta vissza: Igenis Nagyságos Főbíró úr, de én magyarul aka­rom letenni az esküt, mert én magyar vagyok. Ez is egyik ékes bizonyítéka annak, hogy a nép szeretne magyarul beszélni, éppen azért egyik legfőbb teendőnk lenne, hogy a népet érdeklő hasznos dolgokkal álljunk elő, hogy az magától arra a következtetésre jusson. Nekünk érdekünk a magyar nyelv elsajátítása, mert a magyar kul­túrából csak hasznunk van! goltan ténferegve cipelik szomorúságuk ter­hét ; keserűen gondolnak az elmúlt év em­­lékeire s amiért, amint a zsenge kifejlődés fokán álló lelkiismeretük szózata, lelkifurda­lása diktálja , hálával vagy az intézet tan­erőinek bánásmódja, qualitása iránt átkokkal szivekben és ajkukon, avagy a gondjaikra bízottaknak a családból, a környezetből ho­zott lelki, szellemi előnyei, fogyatkozásai, erkölcsi tartalma felől elmélkedve indulnak a régen, mindenkor várt és kedves rövid két havi szünidőnek. Ilyenkor — egy ország, egy nemzet életében mindenesetre egyike legfontosabb, egyike legéletbevágóbb időpontja elkövetke­­zésekor — félretéve minden egyéb mellék­tekintetet elmélkedünk a közoktatásügy fon­tos kérdéséről. Minden pedagógiai készültség, minden­­előnyös és üdvös törvényes intézkedés, min­den nemes és dicséretet érdemlő elismerés ellenére elmondhatjuk : sok, nagyon sok ama hibák száma, melynek eltüntetésére a tör­vényhozásnak, társadalomnak, tanerőnek és tanulóknak együttesen, váll­vetett ügybu­zga­­lommal törekedniük kell! A törvényhozás — kormány feladatai — a gazdasági válság miatt nyomasztó helyzetbe jutott szülők gyermekeinek gon­dozása; internátusok felállításával, lehetőleg teljesen ingyenes ellátással, tankönyvekkel sőt itt-ott a szegényebbeknek ruhával való ellátásával kellene iparkodni elsimítani, eltün­tetni ama nehézségeket, amelyek miatt szü­lőknek, tanerőknek és tanulóknak szenved­niük kell ; kiküszöbölni, lehetetlenné tenni ama a tanulókra eső ráhatást, melyet a nem kellő, nem kívánatos környezet rájuk — az internátusok előnyös nevelő hatása hiányá­ban — gyakorol. Ma az utca porában, a család életében, a társadalom levegőjében sok-sok olyan jelenség van, mely úgy szel­lemi, értelmi, mint erkölcsi szépészeti tekin­tetben az iskolának, a tanerőnek sok nehéz­séget okoz, a tanulók kifejlődésére hátrány­nyal van. Gazdagságosan felszerelt, a hygi­­énia minden kellékével ellátott, rátermett ne­velők felügyelete alatt álló internátusok na­gyon de nagyon gyökeres változást idézné­nek elő a nemzet jövő generációjában, a szülők szemefényében. Az internátusokra for­dított beruházások megtérülnének a szana­tóriumok, kórházak, tömlöcök, börtönök, igazságszolgáltatás, rendfentartási ügyek be­­kereskedésével, megtakarításával. Korunk pedagógiai jelszava: „a szelíd bánásmód, a keresetlen előadási modor, a a meghitt, bizalmas viszony tanító és tanít­vány között. Egyúttal korunk rákfenéje: az idegesség­ átka, a megélhetésért folytatott ádáz küzdelem; jellemző vonása a hiúság, szélsőség és türelmetlenség. Tanügyi törvé­nyünk a testi fenyítéket a „durva bánás­mód“ hangzatos jelzővel ellátva — vétség­nek minősíti és megtorolja. Vájjon az a tör­vény, mely a gyermek értelmét, szellemét, lelkét, kedélyét sok haszontalan, a gyakor­lati életben legtöbbnyire értéktelen deliká­­tesszel terheli meg, mely a tanulótól sokkal többet követel, mint amennyit­ az természetesen és ésszerűleg elbír; váljon az a pedagógus, ki képtelen lévén magát korunk betegsége, az idegesség alól függetlenítve, tanulóival a meghitt, a bizalmas viszonyt fentartani nem tudja, ki a törvény hézagos, felületes és sok­szor lehetetlent kívánó rendelkezéseit hiú­sága, ambiciójától űzetve — még tetézi; váljon az a szülő, aki a gyermeke rossz­­hajlamú jellemvonását félremagyarázva a ta­nítóban keresi a hibát; vájjon az a tanuló, aki született, öröklött, szerzett lelki, szellemi, jellemi és erkölcsi fogyatkozásaival, eltéve­lyedéseivel tanítója élete megkeserítésére igyekszik . . . nem-e mind klasszikus „durva bánásmódok ?“ Egy közérdeket szolgáló, úgyszólván minden kérdést felölelő lapban, egy rövid cikk keretein belül nincs módunkban keresni mindama helyes és üdvös; nincs alkalmunk rámutatni midama kelletlen, áldatlan körül­ményekre, melyek alakulásából a vidám és szomorú arcú pedagógusok, szülők és tanu­lók arányszáma kifejlődik, kialakul, de öröm­mel mutatunk rá ama elvitazhatatlan ered­ményre, hogy minden törvényes intézkedés botlás, pedagógiai itt-ott jelentkező szélsőség, családi, társadalmi, környezeti kedvezőtlen behatás ellenére a mosolygó arcú nebulók száma — nagyobb; ezek láttára szivünk meg­dobban, lelkünk felvidul, — a szomorú arc­úak láttára, ámbár lelkünket a különféle vá­dak százai vádolják, szivünket a keserűsé­gek árja marcangolja; az itt-ott végzet­­szerű következmények láttára, hallattára ol­vasására ne egyedül a pedagógusokban ke­ressük a bűnbakot. Avult,­lomtárba való úgyszólván az egész berendezkedés, melynek keretén belül a nemzet megújhodása csak ólomlábakkal közeledik az üdvös célhoz. Szerves kapcsolatot kell teremteni az oktatás minden ágával, az alsóbb fokon ál­lók is mérjék a magasabb fokon állók pe­dagógiai, didaktikai berendezkedéseik vívmá­nyait, haladásait, egyiknek munkássága, ered-e A TANÍTÓK INTELLIGENCIÁJA. E lapok és e helyütt számtalanszor szólaltunk fel a taní­tóság nyomorúsága ellen. Hangoztattuk, hogy a tanítóságot készültsége, képzettsége, intelligen­ciája és kötelességtudása jobb sorsra érdemesíti. Fizetése, végellátása, társadalmi állása ma sem felel meg hivatása kiváló és nagy súlyának. Ezt demonstrálják a Budapesten most lezajló tanító­­napok. De ugyancsak ezt láttuk a múlt héten le­zajlott zsidó tanító­gyűlésen. Szinte lehetetlen el­képzelni, hogy oly magas kultúrának, mint a­mi­lyen azon a gyűlésen megnyilatkozott,­­ az egyik felolvasó által híven és igazságosan rajzolt anyagi háttér feleljen meg. Érthetetlen helyzet! És azok, akiknek kezében egy eljövendő kor, a nemzet jövője van letéve a meghalásra sok és a megél­hetésre oly csekély fizetést kapjon. Hát még a nyugdíjügy! A magyarság és magyarosodás zá­loga egyaránt a magyar tanítóság. Hazafisága, lelkesedése minden szépért és jóért határtalan. És mégis! Mi ismerjük ezt a derék tanítóságot! Kívánjuk és őszintén óhajtjuk, hogy azon lojális kívánságok, amelyek a helyi, valamint a fővárosi tanítógyűléseken kifejezésre juttatott, végre meg­valósuljanak, hogy ez­által újból csak a magyar­ság és magyarosodás ügye nyerjen! Vidám és én mi írta: Figyelő. Utolsót csengetett az intézet csenget­­­tyűje, elhangzottak az évzáró ünnepies be­szédek, ki lettek osztva a bizonyítványok. Az intézetből kitóduló tanulósereg — tanerzők arcáról egyrészt vidámságot, másrézt szomo­rúságot olvashatunk le, a vidámak pajzán­­tréfálkozással, nevetően vesznek búcsút a kapufélfától, a szomorkodók leverten, lehan­ Lapunk mai száma , oldal.

Next