Határszéli Ujság, 1916. július-december (9. évfolyam, 27-53. szám)

1916-07-03 / 27. szám

1916. július 3. 10 koronás, 100 drb. 5 koronás és 200 drb. 1 koronás lapot osztott ki a gyűjtés megkezdése előtt 1200 korona értékben.­­ A gyűjtés befe­jezése után a bizottság elnöke és Virányi Sán­­dorné az urnákat, perselyeket és a kartonlapok eladásából begyült összeget az Ungmegyei Ta­karékpénztár helyiségébe vitték, hol a perselye­ket felbontatlanul, az urnák tartalmát és a kar­tonlapok eladásából befolyt összeget olvasatlanul zsákokba téve és a zsákokat a bizottság jelen­létében lepecsételve Kardos Emil takarékpénztári igazgató vette át és az intézet páncélszekrényé­ben helyezte el. — 2. Ezek után megállapítja az elnök, hogy a letétbe helyezett perselyek és zsákok sértetlenül adattak elő. — 3. A zsákokat és perselyeket a fenti teljes bizottság előtt fel­bontván, kezdetét vette a pénz megszámlálása, melynek eredménye a következő: 1. az urnába dobott adományokból összesen 485 K 2. a per­selyekkel gyűjtött adományokból 314 K 03 fill. 3. a kartonlapok eladásából 327 K. Összesen 1126 K 03 f. azaz Egyezeregyszázhuszonhat ko­rona 03 fillér folyt be, mely összeget a jelenlevő pénztáros jelen jegyzőkönyv egy példányával együtt a fiókegylet pénztárába való elhelyezése céljából átvett. Ugyancsak átvette a felmaradt kartonlapokat és pedig: 43 drb. 10 K-ást 430 K értékben, 84 drb. 5 K-ást 420 K értékben, 23 drb. 1 K-ást 23 K értékben, összesen 873 K azaz Nyolcszázhetvenhárom korona értékben, mely állomány az eladásból befolyt összeg és a ki­osztott érték különbségének megfelel. 14. Elnök a gyűjtést rendező bizottság nevében köszönetet mond az Ungmegyei Takarékpénztárnak a gyűj­tés eredményének megállapításában tanúsított szíves közreműködéséért, mellyel annak korrekt pontosságát és szabályszerűségét biztosította. K. m­. f. Lőrinczy Jenőné s. k. elnök. Volosin Ágoston s. k. pénztáros. Boldizsár Boldizsár s. k. jegyző. Gulovics Tivadar s. k. előadó. Virányi Sándorné s k. a gyüjtőbizottság részéről. Gulácsy Árpádné s. k., Dr. Györffy Gyuláné s. k. az Ungmegyei Fiókegylet részéről. Az Ungmegyei Takarékpénztár részéről Kardos Emil s. k., Weisz Mór s. k. — A 67-es bakák vitézségét nyomatékosan hirdeti Höffer altábornagy csütörtök délutáni je­lentése: „Az ellenség összes kisérletei, amelyek­kel Nowo-Pocajew-től nyugatra az eperjesi 67. gyalogezred elsáncolt osztagait igyekezett vissza­szerezni — meghiúsultak.“ Az eperjesi ezred eme fényes haditettének és a kiemelő kitüntetésének hírét örömmel fogadta az ország, csodálattal a világ, de hősiességük elismerése különösen ne­künk ungváriaknak, kik lesve figyeltük gyakor­latozásaikat, megelégedéssel konstatáltuk, ü­gyes­— Hogy maga is elmenjen ? — Nem az ki van zárva . . . Maga nem megy el . . . — El. — Magának nem szabad elmenni! — Az orvos ajánlotta. — Süsse meg az orvosát, ne menjen el­­ségüket, igen jól esett. Sok szép reményt fűztünk hozzájuk, fényes győzelmeket esdtünk fegyvere­ikre. Imánk meghallgattatott, kívánságaink telje­sültek, mert az ellenség pokoli tüzében mesés hősiességgel megállták helyüket cserefiaink Az ő tüzet okádó, halált bontó acélfalaik során át, ten­ger vér és hulladombok árán sem tudott áttörni az orosz had. Hősök szülei­ ne féljetek, nem nyom el az ellen túlereje. Fiaitok hősi vére nem hiába folyt el, béke és új élet fakad majd belőle. Erős lélekkel reméljetek és buzgó szívvel imád­kozzatok, mert van még Isten odafönn az égben és vannak még vitéz magyar fiuk, olyanok, mint a 67-es bakák. (sz. r.) — Kitüntetett hősök. A cs. és kir. 66. gyalogezrednél az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartásuk elismeréséül: Callmeyer Fe­renc százados a hadiékitményes katonai érdem­kereszt III. osztályát kapta, Eissler Leo százados, dr. Romanecz Arisztid tart. főhadnagy, Safranek Gyula és Réthy József tart. hadnagyok a legfel­sőbb dicsérő elismerésben részesültek, a harc­téren tett kötelességeik kitűnő teljesítéséért. Ka­ros Ödön tart. szanitéz­ászlós az arany érdem­keresztet a vitézségi érem sza­lagján; Tettur Ru­dolf őrmester, Goldmann Rudolf szakaszvezető c. őrmester és Dvorzák Rudolf I. o. számvivő altiszt a koronás ezüst érdemkeresztet a vitézségi érem szalagján kapták; az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartásuk elismeréséül Tarab­­csák János őrmester, Preusz Lipót tart. szakasz­vezető c. őrmester, Hudákovics József tizedes és Gasinic János gyalogos a II. o. ezüst; Kovács Imre, Kahn János, Nagy Márton és Czimbodi Imre gyalogosok pedig a bronz vitézségi érmet kapták — Áthelyezés. Kossányi Ödön 66. gyalog­ezredbeli őrnagy a cs. és kir. 34. gyalogezred­hez helyeztetett át. — Ténylegesítés. A 66. gyalogezrednél Singer József tart. főhadnagy 1915. évi január, Szojka Béla tart. hadnagy 1915. évi szeptember elsejei ranggal főhadnagyokká. — Hensler Lipót tart. hadnagy 1915. évi március elsejei ranggal hadnaggyá — kineveztettek. — Vármegyei gyűlések. A közigazgatási bizottság ülését f. hó 11-én, a törvényhatósági bizottság­ pedig rendkívüli ülését f. hó 14-én tartja. Ez utóbbinak egyik tárgya a naptáregye­­sités ügyének méltatása lesz. — Hősi halál. A hősi halált hialtak soro­zata újból gazdagabb lett városunk társadalmának két reményteljes ifjú tagjával Kolb Ernő m. kir. 11-ik honvéd gyalogezredbeli hadnagy, polgáris­­kolai tanárjelölt jun. 22-én hajnalban Seborov község határánál (Wladimir Wolivszkijtől délke­­­­letre 25 kilométernyire) a­hova mint tábori őrs volt szakaszával kirendelve haslövéstől találva hősi halált halt.­­ Görgényi Adolf Máv. osztály­mérnököt is nagy gyász érte, nagy reményekre jogosító Géza fia, a 2-ik tábori tüzérezred ön­kéntes tizedese, múlt hó 9-ike táján, Olyka kör­nyékén a­hol mint tüzérségi megfigyelő teljesített szolgálatot, egy srapnell által találva hősi halált halt. Mind a két haláleset városszerte részvétet keltett. — Tízéves találkozó megváltása kö­vetésre érdemes szép példát nyújtott Isaák Imre vajáni ref. lelkész, aki az ungvári állami főgym­­náziumban 1906. évben érettségizett tanulótársait a hírlapok útján arra kérte föl, hogy a tervbe­vett találkozót egy, az intézetben létesítendő ala­pítvány céljaira váltsák meg. A felhívás szövege a következő: Édes Barátaim! Felhívlak bennete­ket a tízéves érettségi találkozó elhalasztására, illetőleg megváltására. Tudom, hogy sokan a fronton véditek a hazát, sokatoknak meg itthon van örökös, pihenés néküli munkája a haza szol­gálatában s bizony kérésünket juttatna el a Gond­viselő a tízéves találkozóra. Halasszuk hát jobb időre e baráti összejövetelünket. Engedjétek meg, hogy egyúttal egy szerény indítványt is tehessek. Románecz Mihály szeretett igazgatónknak 30 koronát küldök egyidejűleg egy tízéves találkozó megváltási alapítvány létesítéséhez első tégla gyanánt. A lelkem azt sugallja, hogy ezzel baráti és hazafias nézőpontból egyaránt Isten előtt ked­ves dolgot cselekszem. Tegyetek így ti is. Küld­jetek tehetségtek szerint néhány koronát ez ala­pítványra, melynek kamatait felekezeti különbség nélkül jó előmeneteli­ és jó magaviseletű hadi­árva segélyezésére fordítja a tanári kar, mind­addig, míg hadiárva növendéke lesz a főgimná­ziumnak. Ha ilyen növendék nem lenne, a ma­gyar történelem köréből írott pályamunkák ju­talmazására frodíttassék alapítványunk kamata. Bővebb indokolást feleslegesnek tartok, hiszen a kultúra védelmezése a hadi árvák ■ segítésében szent kötelessége minden magyar embernek. Egy 5 filléres lapon tudassatok elhatározástokról; adományaitokat Románecz igazgatóhoz küldjétek. Isten áldását kéri reátok igaz testvéri üdvözlettel Vajánban, Ungmegye, 1916. V. 1. Isaák Imre, ref. lelkész. — Lámpák a gyógyszertárak előtt. Közönségünknek feltűnt, hogy az esti órák beáll­tával a gyógyszertárak előtt lámpák jelennek meg, melyek üvegfalának belső része jól olvas­ható útmutatást nyújt arra nézve, hogy a gyógy­szerekért zárás után melyik gyógyszertárhoz kell fordulni. A gyógyszerészek olyan irányú megálla­podásának következménye ez, hogy az éjjeli szolgálattétel nehéz munkája megosztassék. Megértette ? ! — Sajnálom, édes Iduska, de most már ha akarnám sem tehetek eleget kívánságának. A me­netelő századhoz magam jelentkeztem. Sajnos, most már azon változtatni nem lehet. — Borzasztó . . — Az orvosom ajánlotta. Egyre-másra azt hajtogatta: A Haza veszélyben van. Minden jó érzésű hazafi fegyver alá lép és te, írnok úr, a szivedre hallgatsz, aki bolondul beleszeretett egy barna leány éj sötét szemébe s itthon maradsz továbbra is a hadkiegészítő parancsnokság író­asztala mellett s mig a többiek fáradnak, izzad­nak, éheznek, vérrel veritékeznek s verik az el­lenséget, te kényelmesen elnyutazkodva rendez­geted az aktákat. Hát igazság-e az? Te katona vagy s ott a helyed a többiek között . . . A tizedes ur tehát mégis csak benyitott a százados ur szobájába s kérte az első menetelő zászlóaljhoz való helyezését. A százados ur el­lenezte a dolgot, de aztán mégis csak belement s igy történt, hogy a tizedes ur visszakerült a volt századához, hogy azokkal játsza végig a nagy színjátékot, akikkel megosztotta a rekruta­­élet keserveit. Ugye, mindez nem igaz? Ugye, hogy csak megijeszteni akart? . . . Maga itt fog ma­radni s én azon leszek, hogy ne fájjon többé a szive. Bandóka, édes, ugye, hogy itt marad? — Nem lehet. A szavamat nem vonhatom vissza ... de amúgy is már minden késő . . . El kell mennem ... El kell mennem, sokkal ha­marabb, mint gondolja. Ica szemei könnyel telnek meg. — Bocsásson meg, de arra igazán nem gondoltam, hogy avval magácskának fájdalmat okozok. Meg sem álmodtam, hogy érzelmeim­ a magácska szivében visszhangra találnak. Most már boldogan és büszkén megyek, azzal az ön­tudattal, hogy idehaza van egy szerető szív, aki félt engem s imádkozik értem. Ne szomorkodjék, hiszen a távolság nem csökkenti a szerelem nagy­ságát. Én mindenkor és mindenütt a magácskáé maradok s ha az Istennek is úgy tetszik, sértet­lenül visszatérek magácskához. — Ugye, nem fog megsebesülni? — Azt nem ígérhetem. —• De ígérje meg, hogy vigyázni fog magára. — Nem tehetem, mert akkor gyávának kel­lene lennem. Az én életem az Isten kezében van, nincs tehát mit féltenem. Imádkozni fogok magáért. — Arra én is kérem. Most pedig Isten vele. Az idő későre jár. Fél nyolc. Egy óra múlva in­dulok. — Szent Isten, egy óra ípulva! — Istennel egy óra múlva . . . — . . .? — Édes Icuska, nem azért megyek el, hogy vissza ne jöjjek. Vissza­jövök, még ha csak utol­sót lehelni is. Most sietnem kell, csupán még egy pár virágot kérek a sapkámra, hadd menjek én is felbokrétázva a táncba . . . — így! Köszönöm. Most már olyan vagyok, mint a többi s úgy fogom énekelni, mint a többi, hogy Ma még piros élet, Holnap fehér álom, Ne sajnáld a csókodat Gyönyörű virágom . . . A leány megértette, bájos ártatlansággal föl­emelte szép fejét s aztán csak akkor kapta el, amikor minden vére arcába szökött. Néhány perccel később a fiú elmenőben úgy érezte, hogy szive fölött a blúz szorítja erősen. Túláradó érzésein könnyített is mindjárt: Ma még piros élet . . . dúdolta csendesen. Egy óra múlva is senki olyan szívesen nem énekelte ezt a nótát, mint ő a menetelő zászló­alj sorai között. Csak egy rövid pillantra csuk­lott meg a hangja, amikor Ica egy utolsó kéz­fogásra férkőzött hozzá s még egy piros rózsát nyújtott át neki hirtelen, talán a piros élet szim­bólumául . . . HATÁRSZÉLI ÚJSÁG, 3. oldal.

Next