Határszéli Ujság, 1922. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)
1922-01-01 / 1. szám
2. oldal. sáért. Annyira álmosaknak ne tartson bennünket, hogy a lojalitást liberalizmusnak minősítsük. A további mondatait sem hagyhatom szó nélkül: „A jogpárt zsinegét ugyanis jobbról a keresztényszocialista párt húzta reakciós irányba, balról pedig mi erőlködtünk azon, hogy az antiszemitizmussal fűtött konzervatív erő magával ne rántsa a jogpárt baloldalára tömörült polgárságot“. Mi nem húztunk sem jobbra, sem balra, mi a legszebb harmóniában voltunk és napról-napra inkább vagyunk a pártok szövetségével; nem húztuk pedig azért, mert a magyarság egysége nekünk van legalább is oly értékes, mint Önnek az a liberális gondolat, amelyet a fenti módon karakterizált. De nem hoztuk azért sem, mert mi nem vagyunk antiszemiták s ha azok volnánk, nem félnénk az ön liberalizmusától, hanem nyíltan be is vallanánk. Mi csupán őrzői vagyunk a keresztény gondolatnak, hogy azt káros kilengésektől megóvjuk. Éppen ezek a káros kilengések azok, amelyek, ha az emberekben reakcióként jelentkeznek, az antiszemitizmust felkelthetik. A mi célunk nem a tajtékzó düh felkorbácsolása, hanem a béke megteremtése a lelkekben. Éppen azért vagyunk mi értékes részei a pártok szövetségének s ha azt a tendenciát imputálni lehetne nekünk, melyet Önök imputálnak, nem is léptünk volna be a pártok szövetségébe. Éppen az egység dokumentálására tettük ezt, hogy megmutassuk, hogy semmi akadályt nem látunk a jogpárttal való együttműködésre. Egyenesen tetemre hívjuk az „Új Közlönyt“, hogyha ilyen munkát folytat továbbra is, akkor csak egységünk megbontására törekszik s megerősíti bennünk a gyanút, hogy a „pálfordulás“ és „frontváltoztatás“ útjára lépett. Ezt a feltevésünket megerősíti az a kijelentés is, hogy a „magyarság gondolkozó része“ faképnél hagy bennünket. Gondolkozó rész alatt, megint csak azt kell érteni, hogy aki úgy gondolkozik, mint Önök, mert csak az „okos“ ember. A „gondolkozást és okosságot“ Önök foglalták le maguknak s azonközben nem veszik észre megint, hogy létezik „gondolatszabadság“, amely a liberalizmussal szinonim fogalom. Mi nem kívánjuk, hogy hajszálnyira Ugyanúgy gondolkozzanak, mint mi. Miért kívánják Önök? Hisz így Önök azok, akik dogmát hirdetnek Mi eltűrjük azt, hogy Önök máskép gondolkoznak, mint mi . Önök ugyanezt nem engedik. Ki ápolja akkor az egységet és egyetértést és ki a gyűlet és türelmetlenség erjesztő kovácsa? A „Határszéli Újság“ következő mondatait: „Még sajnálatosabb, hogy az „Új Közlöny“ ez áruló munkái közepette a magyarság vezéreit és lapjait arcátlanul kigúnyolja. Ezt föltétlenül megjegyezzük magunknak: kurzusszagunak tartja. Nem természetes ez, hogy azok a lapok, amelyek még nem régen szolidaritásban voltak Önnel, az ellenük intézett támadást „ad nótám“ veszik ? De mit akar ezzel mondani „kurzusszagú“ ? Ha a keresztény kurzust jelzi oly értelemben, hogy mi a keresztény lakosságot nem engedjük oly irányba terelni, hogy az a destrukció lejtőjén csússzék lefelé, hanem a rombolás munkáját megakarjuk állítani, akkor vállaljuk, mert az Ön által képviselt úgynevezett liberalizmus, a radikalizmus és szabadgondolkodás súlyos következményeit keservesen tanultuk megismerni népünk lelkének lezüllésében De ha a képzettársítás alapján képzeli el a Szerkesztő úr, úgy élénken sajnáljuk, rémüldözését indokolatlannak s teljesen alaptalannak tartjuk. Végül csak annyit, hogy ha komoly magyar ember a Szerkesztő úr, mint magát vallja, akkor nyíltan és őszintén nézzen szembe a kormányzósággal is, a Pártok Szövetségével is, mert különben két szék között könnyen a pad alá esik. — Nohát.. Tudnék éppen másmilyet is... Dehát, ha magának az úgy tetszik, igazán... — Komolyan ? Magának nem tetszik a Csathóék ebédlője? Pedig ejnye, de bájos Cukor, ahogy maga szokta mondani. Kovács, boldog beleegyezéssel: — De kérem, Stellus ! Nem ellenkeztem egy szóval sem. — Hát ne is. Elvégre, egy kis beleszólásom nekem is lehet... — Egy kis beleszólása ? Miért egy kis beleszólása? Maga rendelkezik és punktum. Kovács most már idejekorán észreveszi, hogy itt ismét baj lesz és majd abbamarad a beszélgetés. Pedig oly kedves neki ez a tárgy és oly boldogan tud belemerülni. Siet is előre elhessegetni az esetleges felhőket Mert ugyebár — folytatja gyorsan a szót —■ abba igazán nem lehet beleszólásom, hogy maga, Stellus, hogyan rendezné be a szobáit, ha ilyen háza lenne. Igazam van ? — Nahát, nem vesszük ilyen szigorúan. Elvégre eszmecseréről van szó. Maga is elmondja az Ízlését Miért? Magának kitűnő Ízlése van. Már észrevettem, hogy magának... — De bájos maga, Stella! A legbájosabb nő, akit ismerek. Mit mondjak ?... Isteni nő. Helyesebben Istennő. És mondja — folytatja Kovács a szavalást, de hirtelen visszanyeri a mondat másik felét. A hálószobát — a sok félreértés után — mégsem meri mondani Hiszen nincsen benne semmi. Elvégre a berendezéshez tartozik... De mégsem. Ami biztos, az biztos. Előrántja a konyhát. — És mondja. Istennő, a konyhát hogyan gondolja? Tudja, hogy milyen nagyszerű fölfedezésem van a konyha terén? — No, erre kiváncsi vagyok. — Mondja, Stella, maga még nem vette észre, hogy például a cseréplábasban készült rántotta sokkal jobb, mint az, amelyet fémlábasban csinálnak? Vagy például a töltött káposzta is. Úgy gondolom, hogy ez minden ételre megáll. És a nagyanyáink konyhájának is bizonyosan azért van olyan nagy híre még mostanában is, mert ők még cserépedényben sütöttek, főztek. — Ne hallja, Kovács! Nem is hittem volna, hogy maga ilyen konyhaszakértő! Könnyű dolga lesz a feleségének. Kovács ma , hogy nem ugrik a boldogságában. Az agyán egyszerre ezer gondolat villan át. Azt mondta, hogy a feleségének... Intenem, várjon nem értette esetleg saját magára is? Hacsak egy picurkát... Hacsak egy ezredpillanatra is ?.. Kovács még mindig lázban ég és Stella gyanútlanul folytatja: - Azért magának még sincs igaza. Mert tudja, talán jó, jó az a cserépedény, de hát ki tesz ma cserépfazekakat és cseréplábasokat a szép konyhájába? — De édes Stella, hiszen az a cserép lehet a legfinomabb kivitelű.. — Akkor sem kell. Főzzön maga magának benne, de én bizony nem.. Stella észreveszi, hogy most már ő szólta el magát. De nagyon. Rettenetes zavarban van. A bársony arca pirossá válik Félrefordul és néhányat köhint, hogy talán addig hamarjában eszébe jut valami. De nem talál kellő gyorsasággal mentő ötletet, a zavarból kivezető utat. Kovács is észrevette a drámai pillanatot. És érzi, ha egy percet késik, esetleg mindennek sokáig vége. Talán újból kezdheti a kétségeket. Boldogságának kapujában áll, csak be kell ugrania rajta. A hosszú éjtszakákon ébren álmodott álma megvalósítva, váratlanul szakadt elébe. A pillanatnyi gyávaságát, tehetetlenségét elősegíti az, hogy az utcán vannak. Az emberek, ismerősök szeme előtt vannak. Mit tegyen ? Nem késhet. Végre is győz benne az elhatározó, nagy szerelem. Tombol a szíve és ő gyöngéden, szent illetődéssel érinti Stella karját: — Mondja.. Édes Stella... És igazán nem főzne nekem? Soha? Még olyan lábasból sem, amilyen a maga kedvére való?... Stella még mindig piros, de szemében már nincs több rendreutasítás és hiszen a lábas-ügy is elintéződött Belül is utóvégre minden rendben volna.. Mégis rettenetes zavarban van. Valahogy olyan váratlanul, olyan rossz helyen következett be ez a pillanat, ez a... cseréplábas. Csak a külsőségek bántják, csak az utca szemétől fél és ijedten, halkan kérlel: — Szent Isten, Kovács! Ne kérdezze ezt most itt, az utcán... Figyelnek reánk. HATÁRSZÉLI ÚJSÁG. Szociáldemokraták nemzeti alapon A magyarországi konszolidációnak egyik igen fontos jelensége az a közeledés, amely a magyar kormány és a szociáldemokraták között történt. Mi ez, mint a keresztényi megbékélés ott, ahol a rettenetes összeomlás és a nemzet félrevezetett fiainak áruló munkájától felforgatott társadalmi rend a lelkeket a végső elkeseredés felé hajtotta? Ott most a széles távlatú megbékélés keresztényi gondolata melegíti össze a különböző társadalmi rétegeket. Csodálatos nép a magyar! Józan, önmérséklő természete mindannyiszor visszaparancsolja az örvény széléről, valahányszor romlott erkölcsi, nemzetellenes felbujtók és hiú, kapzsi vezérei oda csalják őt így történt ez most is. Más népek már régen ott fetrengtek volna a végső megsemmisülés küszöbe előtt; a magyar ismét talpra állott, mert egészséges életösztöne felemelte onnan. Magyarország háború utáni katasztrófájában kétségtelenül nagy része volt a magyar szociáldemokratáknak. Azoknak az elcsavart fejű, fanalizált, elnemzetlenített, de alapjában véve jó, hamisítatlan magyar munkásoknak, akiket a bolsevista kalandorok mételyeztek meg. Magyarország ezeréves területének nagy részét elvesztette és a magyar munkásság, elmenekült bolsevista vezéreitől megszabadulva, lassan rájött arra, hogy rúul becsapták, kifosztották és lezüllesztették őt, így kellett bekövetkeznie a józan belátásnak, az egymásra való utaltság érzetének, a keresztényi kibékülés gondolatának. Így kellett rájönnie a magyar munkásságnak, hogy ebben a nagy idegenségben a nemzetközi szervezettség mellett is szükség van arra a nemzeti alapra, amely fajának kulturális gazdasági és politikai érvényesülését segíti elő és biztosítja jövőjét azon a területen, amelyet szülőföldjének, hazájának nevez. A nemzetköziség csak struktúra; az igazi éltető bázis a nemzeti alap, amelyen a faj ereje táplálkozik, hogy a struktúrát minden körülmények között fentarthassa. A magyar szociáldemokraták a forradalmak megpróbáltatásai után immár idáig jutottak. Bizonyítja ezt az a határozat, amit a kormánnyal való tárgyalások során kimondottak, mely szerint: „Amikor arra kerül a sor, hogy az agyonnyomorított és legcsekélyebb fizetésre is képtelen országból az entente jóvátételi összegeket akar majd kisarcolni, nemzetközi összeköttetéseiket felhasználják, hogy Magyarországot ezen igazságtalanságtól megkíméljék“. Íme a nemzetköziség elvének összeegyeztetése azzal a nemzeti alappal, amelyre a munkásságnak a saját faji érdekében rá kellett állania, ha azt akarja, hogy jövője biztosítva legyen. Nekünk, keresztényszocialistáknak, most tehát csak egy kérdésünk van. Lehetett volna-e ezt a közeledést, ezt a karöltve munkálkodást, ezt a védelmi frontot osztályharc, terror, bolsevizmus és egyéb destruktív természetű elvek alapján elérni? Ugye, hogy nem! Ezt csak egy után lehetett megközelíteni: a szeretet, a megbékélés, az egymást megértés és az egymást segítés útján. Tehát azon az elvi alapon, amelyen a keresztényszocializmus dolgozik úgy a nemzetköziségben, mint a nemzeti alapon. Az első lépés megtörtént. Úgy hisszük, következik utána a többi is. Lophodositás a Határ Száli Ojságnak Khedves Szerkesztő Oreság! Az elmúlt éven tönődöm magomot ami edj cseppet se nem volta baldog, idj gondolom az oj évre: Nüh? Már megint itt van edj baldog Ojév? Hodj belője mindjár, ezer firdög bojjék. Ko jábban nem áldja, az Istennek keze, És bűvös bojjal lesz, mint a másik fele. Tehát ledjen baldogabb, Liono tajvul modjor embernek kevesebb fajbú. Isten keze áldjon nodj házat és putrit, Partékát ároljonk ne pedig a pudlit. Oz „elbocsátottnak“ száz forintos bankót, Ozsorások hátára pedeg edj nodj bunkót. Hodj Samgarcs bozáját ismét el ne vidjek, Kivánam, tűnjenek el Zemsky Gesztiék. Oz odó Cuclikro o nop suhse sössön, gyökük küzepibe edj nodj ménkű össön. Peczek Oram adjon suk modjor iskalát S tortso mogának o főbetü két 00 ültessünk oz éven fotokát s meggy mogot, Nehodj megint mi vidjünk, o nodj vándorbatot Ki minket nem szeret, küssön otiloput, Okkor kivánhatonk edj jó „Lsono tajvut“. Oz oj esztendőben kivánom azoknak, akikre én vodjok brojgesz és akik én rám vonnok horogszikok, a következüket: Mo,ozoz december 31-én fedjen a bücsös orrotok pustabélyegzü Csak akkor ebédeljétek mogotokat, mikor az izrálit zsinagógban korongozzák délt. O Her Dino tonfötyölő Oreság dololja feneked, hodj: „Nem jó mindig, minden este ide-odo eljárni“. Oz idei vetésedről dololják meghatóan, hodj: „Ritka boza, ritka árpa, ritka de rossz“. „Borvirágok nyilladozzanak“ a bücsös orrotokon. Kutyavér zsürgedezzen az ereidbe benne. Adj ledjen neked boldog Ojév, mint ohodj én tudom mi az o ma hozzá. Ohányszor igazat beszélsz „tűrjék be a fejed“. Csak a saját „szemét dombodon“ fedjél Oreság. Oz egész Rosziny gojbon a tied fej ledjen a legnépesebb tonya. O cionistáknál fedjél te hentes. Csak a szemeiddel hizleld meg a sertésedet. Vakon hidjél az autonomiába és o tyúkszemeden nézzél meg az elsü szojm ülést. Peczek Oreság fötse be a hálószabadot. Teleljél a kossoi gyüjtőfogházban, nyaraljál Illován, de a legforróbb kánékolásban a „családfád“ alatt hűsöljél 1922 január 1. )