Kárpáti Hiradó, 1943. június (20. évfolyam, 123-144. szám)
1943-06-13 / 133. szám
_ ____________________________________________KÁRPÁT HÍRADÓ____________________________ Vasárnap, 1943. VI/13. HANGYA KÖZPONT HÚSKONZERVGYÁRA TELEFON : 547. UNGVÁR, VÁGÓHÍD. TELEFON: 547. AHOGY A HUMORIS TALÁLJA Milyen pályára menjen az ifjú Miután az érettségin átvészeltünk, legfőbb ideje dönteni arról, milyen pályára menjen az ifjú? Egy kétségtelen. A pályaválasztást az arravalóság, a hajlam döntse el. A fiút arra a pályára kell adni, amely iránt már kicsi korában vonzalmat árult el. A szülő, ha gondosan figyelemmel kísérte a gyermek értelemvilágának fejlődését, kétségtelen bizonysággal tudja, mihez van tehetsége. Példaképpen saját esetemet mondom el. Hároméves koromban döntöttem először. Vasárnaponként iparossegédek pénzeztek az udvarunkban és köztük mindig egy nyalka csizmadiasegédnek a zsebében csörgött legtöbb réz és nikkel. — Mi leszel, ha megnössz? — kérdezte. — Csizmadia — válaszoltam lelkesülten. — Sajnos, ez a hajlam csak egy hétig fejlődött, mert a következő vasárnap kintem vittek kirándulásra s ekkor határoztam el visszavonhatatlanul, hogy kocsis leszek. Első elemista koromban a tanítói pálya mellett döntöttem, azzal a titkos munkatervvel, hogy valakinek mielőbb visszafizetem az akkori pedagógiai suhogó vívmányait. Ekkoriban még a következő foglalkozásokat választottam: Tengerész, cukrász, tábornok, légtornász, jegyszedő (moziban), vándorméhész, trónörökös, halottkém és várkapitány. Ahogy gimnazista lettem, megkomolyodtam és revízió alá vettem állásfoglalásaimat. Dobtam az összes kombinációkat és kijegecesedett az a megmásíthatatlan elhatározás, hogy paptanár leszek. Éspedig: nyolc év alatt nemcsak a középiskolai, de mindent elsöprő tehetséggel és szorgalommal az egyetemi tanulmányokat is elvégzem és mire a többi maturál, én már a diplomát is megkapom. Valami közbejöhetett. Tragikus lelki konfliktusnak kellett lennie, mert az első gimnáziumi vizsga után legjobb barátommal két faládából lábhajtásos járművet szerkesztettünk és elindultunk az idegenlégióba. Nem egészen három évalatt még a következő pályákhoz volt hajlamom: csillagász, nagykövet, színész, centercsatár, továbbá akartam lenni Czája János, Nick Carter és Old Shatterland. Természetesen azután lehiggadtak a kedélyek és mire az érettségihez érkeztünk, megvolt a végső választás. A bankszakma. Megvolt a terv is. Gyakornok, véglegesítés, pár év múlva segédkönyvelő, könyvelő, jó nősütés, cégvezető és hát majd meglátjuk ... Aprók kidolgozott tervezet volt, a jó üzletember körültekintő, óvatos, mindenre kiterjedő figyelmével állítottam össze és fölényesen mosolyogtam, mikor osztálytársaim még az érettségi napján sem tudták, miféle pályára menjenek. — Oh én tisztán látom a jövőt — mondottam, mint egy próféta és barátaim irigykedve néztek fel rám, az egyetlenre, aki tudja, hogy mi lesz belőle.. így lettem újságíró. Kiss József Államvizsga! Vasúti kedvezmény! TANULJON gyorsírást, gépírást, helyesírást, kereskedelmi levelezést a HUBANET-iskolában Ungvár,Rákóczi u. 2. Állandó beiratkozás! Nappali és esti tanfolyamok! Petőfi halálának évfordulója közeleg Pünkösd éjszakáján látta 96 évvel ezelőtt a haragos félszemű óriást Petőfi Sándor Szelestyén És Szelestyén mondotta a haragos félszemű óriás gazdája 1914 pünkösd éjszakáján: borzasztó dolog történt Emlékezés egy család tragédiájára Ennek a hónapnak az utolsó napján lesz évfordulója, hogy Petőfi Sándor a segesvári csatatéren eltűnt. Ez a közeledő évforduló is hozzájárul az alábbi visszaemlékezés aktuálitásához. Ahányszor háborúról van szó, ezen a végetérni nem akaró borzalmas filmszalagon a sokmillió pusztuló között egy békés, szelídlelkű, munkában, bibliai puritánságban és szeretetben élő és jelenetről-jelenetre pusztuló család megrendítő tragédiájának sorsa vetődik fel. Egy család életében sűrűsítve az egész világkataklizma .. . Szelestye Kisközség mintegy kétszáz házzal Szatmármegyében, a Bükkhegységben. Gróf Károlyi Alajosnak egy darabban levő negyvenezer holdas birtokához tartozik. Ami nevezetes benne, az az üveggyára. A gyár, hiteles feljegyzések szerint, 1822 óta van a Rényi-család kezén. A család valamikor a czipszerföldről települ át, ahonnan munkásokat is hozott magával. Szívben-lélekben megmagyarosodtak, de a czipszerek szorgalmát, egyenes lelkét, egyszerűségét megőrizték. Az utolsó Rényi, akiről alább szó lesz, Rényi Árpád, modernül átalakította és berendezte a gyárat, meghonosította ott a kosárfonóipart, amivel a környék tíz községének népét látta el munkával. Egy külön világ volt Szelestye, békevilágban is a legbékésebb, legelégedettebb. A Károlyi grófok negyvenezer holdjának legzavartalanabb, legboldogabb szeglete. Rényi Árpád, a felesége, két kedves, szép fiatal leány, ragyogó iker-fiútestvérpár. A telep munkásai, mint egyetlen szorgalmas méhcsalád, amelynek feje Rényi Árpád. Akinek a neve messze földön fogalom volt: a szorgalom, az egyeneslelkűség, a puritánság fogalma. Remekbe formált Jókai-regényalak. Üvegfúvás és versírás A Nemzeti Múzeumban őrzött eredeti kéziratában Petőfi Sándor 1847-ben ezt írja Szelestyéről: „Néhány napi mulatós után (hanem ilyen mulatóst nem kívánok az ízének se) Erdődről Nagybánya felé indultam. Pünkösd első napját Zelestyén töltöttem, az üveghutában, amit még sohasem láttam és így rám nézve érdekes volt. Láttál-e már üveget fújni? Barátom, azoknak az embereknek az olyan könnyen megy, mint nekem a versírás; az ördög gondolta volna. Azt hittem, hogy minden üvegnél egy-egy tüdő szakad meg, pedig hát dehogy. A vidék gyönyörű, regényes, erdős völgy, Erdély tőszomszédságában. Különösen gyönyörködtem este, midőn minden sötét volt, csak a hátából világított rám a pokoli tűz. Köröskörül roppant sötétség s középütt ez a láng... Olyan volt a világ, mint egy haragos, félszemű óriás...“ Borzasztó dolog történt... A végzetes pünkösd első napján, 1914 június 24-én a szelestyei Rényibirodalomnak újságíró vendége volt. Azon a napon, amikor Szerajevóban eldördültek Gavrilo Princip halálos lövései, mit sem sejtve — akkor még nem volt rádió — gyönyörködtünk a pedánsan berendezett üveggyárban, a gazdasági udvarban, a buja virágzásban pompázó rétben, abban az idilli boldogságban, ami itt derűsen ragyogott... Istenem, de jó lenne, de szép lenne itt élni... Holnap majd nagyobb kirándulást teszünk ebben a gyönyörűséges, békés paradicsomban, ahol olyan volt a világ, mint egy egyszemű, barátságos mosolygó óriás . . . amely fölött már ott borongott a fekete, gyászos végzet. Már hajnalban aztán zörget a házigazda a vendégszoba ablakán, remegett a hangja, amint beszólt: — Tessenek felkelni, borzasztó dolog történt, meggyilkolták a trónörökös-párt... Könnyekkel volt tele jó Rényi Árpád szeme, amikor vendégeitől elbúcsúzott. Nem sejtette senki, hogy Rényi Árpád könnyei önsorsának siratói. Princip Gavrilo gyilkos golyója szíven találta a félszemű szelestyei óriást. Két jóvérű paripáról tajtékozva szakadt a hab, amíg vágtatva elértük a remetemezői kompot, azon túl a szinérváraljai vasúti állomást, hogy a legelső vonattal beérjünk Szatmárra. A vonat égett az izgalomtól.. . biztosan háború lesz. Ki tud róluk? És háború lett... Pár hónap múlva az újságíró a szatmári kávéház ablakánál ült, Rényi Árpáddal és két ragyogó szép fiával. A két fiú sudár, lányos alakján vadonatúj önkéntesi egyenruha feszült. Csupasz, gyerekes képük ragyogott a büszkeségtől, mennek a háborúba. Az öreg Rényi szótlanul ült közöttük. Türtőztette magát, de egyszer, amikor a gyerekek nem figyeltek oda, az újságíróhoz hajolt. Nem lehet elfeledni a hangját, egy szerető apai szív minden melege, aggodalma, rossz sejtelme benne volt, amint súgta: — Mondja, öcsém, mit gondol, fogom-e még valaha látni az én két szép fiamat? Nemm látta. Még a nevüket sem a veszteséglistában. Sem mint hősi halottakét, sem mint eltűntekét, sem mint fogságba kerültekét. Hasztalan volt a tudakozódás, a kerestetés, a „ki tud róluk” cikkek, a két Rényi-gyereknek véglegesen nyoma veszett a volhyniai harctéren ... A félszemű óriás megvakul A félszemű óriásnak kialudt a másik szeme is. A munkásokat lassanként elvitték, az öregebbjére is sor került, pótolni sem lehetett őket... a gyár leállóit. Öreg Rényi Árpád nem bánta. Nem érdekelte már semmi. Kereste, kutatta az ő gyönyörű két fiát, várta róluk a híreket, várta őket magukat. De nem jöttek hírek és nem jött a két gyerek sem. Soha többé ... A félszemű szelestyei óriásnak a világháborúban kilőtték a másik szemét is, telitalálatot kapott a szíve is ... a munkások javarésze is odaveszett... a szelestyei üveggyárban bánatos özvegyek, árvák sírnak szomorú könnygyöngyökét. Tömeggyilkolás Farkasaszón Mikor a román csapatok bevonultak Szatmár megyébe, a Szelestye közelében levő Farkasaszó községben borzalmas vérengzést vittek végbe a békés polgári lakosság soraiban. Egy román őrnagy, akinek személyazonosságát sohasem lehetett kideríteni, vészbíróságot ült a község és a környék lakosai fölött. Rövid úton húszegynéhány embert, közöttük több aszszonyt lövetett agyon. Rényi Árpád sohasem bántott senkit, mindenkivel csak jót tett, kosárfonóüzemében egy sereg román ember kereste a kenyerét. Egy bűne volt: az éléskamrájában volt ennivaló. A román anító erre éhezett. Előbb kiürítette Rényiék éléskamráját. Szekérrel hordta el az élelmiszereket. Azután feljelentette Rényi Árpádot a farkasaszói vérbíróőrnagynál. Hogy mi volt a vád, azt senki sem tudja. Az őrnagy átrendelte Rényit Farkasaszóra és csak azt engedte meg, hogy a kocsisával annyit üzenjen a feleségének, hogy ne várja többet haza. És az üzenet teljes hitelessége okáért az őrnagy kényszerítette a kocsist, hogy nézze végig gazdája kivégzését. A kivezényelt katonák puskagolyói a nyakát roncsolták szét szegény Rényi Árpádnak. Nincs a haragos félszemű óriás Az öreg Rényi Árpád aligha sejtette, amikor 1914 június 25-re virradó hajnalon bekopogtatott a vendégszoba ablakán, hogy milyen nagyon, milyen szörnyen „borzasztó dolog történt” előtte való napon Szerajevóban. * És Petőfi Sándor, ha ma ismét Szelestyén töltené a pünkösd-éjszakát, hasztalan keresné a „haragos félszemű óriást ” ... (d. s.)