Bérmunkás, 1924. január-június (2. évfolyam, 257-282. szám)

1924-01-05 / 257. szám

2 HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Published Weekly by The General Executive Board of the Industrial Workers of the World. Subscription Rates: One Year....................................$2.00 Six Months ............................... 1.00 Single Copy.....................................05 Bundle Orders ..............................03 Előfizetési árak: Egy évre ....................................2.00 Fél évre ..................................... 1.00 Egyes szám ára .... 05 Csomagos rendelésnél..................03 Make Money Orders for Subscription Payable to “BÉRMUNKÁS” 1001 W. MADISON ST., CHICAGO, ILL. TelephonesHaymarket, 8146 and 8147. Entered as second-class matter March 11, 1922, at the post office at Chicago, 111., under the Act of March 3, 1879. ELVINYHATKOZAT. A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezükbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszi arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharcok esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak s munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomoru állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykér felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntes­sék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, így az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi mun­káért,ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra: “Le a bérrendszerrel.“ A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend­szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az új társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül. A MUNKÁS BETEGSEGÉLYZŐ SZÖVETSÉG TAGJAINAK FIGYELMÉBE! Többfelől jövő felszólításra egy hónappal meghosszabbítot­tuk az előfizetési kedvezményt, mely szerint egész évre egy dollár az előfizetés a Munkás Betegsegélyző Szövetség tagjai­nak azon támogatás fejében, amit a Bérmunkás részére nyújt a Szövetség, így tehát 1924 január hónap teljes egészében a Szövetség tagjai között való agitáció jegyében folyhat. A ha­táridő meghosszabbítása azért vált szükségessé, mert több he­lyen a munkástársaknak nem volt alkalmuk agitálni olyan rö­vid idő alatt. Újabb meghosszabbítás semmi körülmények kö­zött sem lesz. Január utolsó napjával föltétlenül bezáródik ez a kedvezmény. Kérjük tehát munkástársainkat, fogjanak hozzá fokozott erővel a kedvezményes előfizetések szerzésére. Abban a tudat­ban, hogy minden egyes munkástársunk kiveszi a részét a la­punk érdekében folyó agitációból és fáradságot nem ismerve munkához lát az új év első hónapjában olyan mértékben, mi­szerint minden eddigi eredményt messze fölül fog múlni a ja­nuár havi eredmény s igy a BÉRMUNKÁS tetemesen megerő­­södik, miáltal eredményesebben végezheti kitűzött nagy fel­adatát: a tanítás és szervezés munkáját. Lássunk munkához! Munkástársi üdvözlettel, A­LAPBIZOTTSÁG. KERÜLETI ÉRTEKEZLET. A chicagói magyarajkú I. W. W. tagok kerületi értekezletre hívták össze a környék I. W. W. tagjait és a Bérmunkás lap­kezelőit. A Chicago kerületi értekezlet tervei szerint meghívást kaptak: East Chicago, Indiana Harbor, Gary, Pullman, Harvey, Joliet, Aurora, Elgin, Racine Milwaukee és South Bend ma­gyarajkú I. W. W. tagjai, a Bérmunkás lapkezelői és terjesztői. A további sikeres szervezési munka érdekében szükséges, hogy a nevezett városok mindegyike okvetlen képviseltesse magát. S amennyiben talán valaki nem kapott volna meghívót a kerü­leti értekezletre, aki a Bérmunkás terjesztésén fáradozik, vagy a jövőben akar munkát végezni a lapagitáció terén, az mint a Bérmunkás előfizetője tekintse jelen sorainkat egyben meg­hívásnak és jelenjen meg a munkásmozgalom érdekében 1924 január 13-án, vasárnap délelőtt 10 órakor 126 South Halsted Street alatti Metal and Machinery Workers Industrial Union No. 440 helyiségében tartandó kerületi értekezleten. Az érte­kezlet egyetlen legfontosabb tárgya a Bérmunkás terjesztése. A kerületi értekezlet nem akar egyik ipari szervezet ügyébe sem avatkozni, csupán a magyarajkú I. W. W. propaganda terv­szerű kivitele és hatásos módja felett fog tárgyalni és határozni. Éppen azért bármilyen ipari szervezethez is tartozzon valaki, avagy akár tagja-e a szervezetnek, akár nem, vagy bármilyen új tagja is az I. W. W.-nak, vagy ha csupán csak előfizetője a Bérmunkásnak és ami a fő a Bérmunkás terjesztését szükséges­nek látja és tenni akar a lap terjesztése érdekében, azok mind jelenjenek meg a kerületi értekezleten, mert ez a kerületi érte­kezlet a Bérmunkás nagygyá tétele érdekében hivatott egybe. Éppen ezért nagyon szívesen látjuk azon egyletek képviselőit is, akik a Bérmunkás terjesztését helyeslik és előmozdítják, mint például a Munkás Betegsegélyző Szövetség tagjait, akik akár hivatalosan, avagy saját elhatározásukból is megjelenhet­nek a Chicago­ kerületi értekezleten. Az összes megjelentek tanácskozási joggal bírnak a kerületi értekezleten. Természetesen szavazati joguk a Bérmunkás hiva­talos lapkezelőinek és a magyarajku I. W. W. tagok küldöttei­nek lesz. Ezúton sürgősen felhívjuk Detroit, Pittsburgh és New York magyarajkú I. W. W. tagjait, hogy még január végén tartsanak kerületi értekezleteket minden körülmény között. Múlhatatla­nul szükséges, hogy munkástársaink a fentnevezett városokban okvetlen tartsanak kerületi értekezleteket és terveket dolgoz­zanak ki a saját kerületükben végzendő propaganda ügyében. Mindegyik kerületi értekezlet egy küldöttet kell hogy válasz­ szón a Clevelandon legutoljára tartandó országos értekezletre, amely valamikor február közepe táján lesz megtartva. Így tehát az országos értekezlet egységes munkatervet és új ener­giát fog teremteni mozgalmunkban azáltal, hogy munkástár­saink a legkülönbözőbb helyekről összejönnek s a mozgalom működését meghatározzák. A clevelandi országos értekezleten a Cleveland és környéki küldötteken kívül ott lesznek Chicago, Detroit, Pittsburgh és New York kerületi értekezleteinek kül­döttei. Munkástársak, lássunk munkához mozgalmunk, az I. W. W. megerősítése és lapunk a Bérmunkás nagygyá tétele érdekében. A KAPITALIZMUS MEGVÁSÁRLÁSA. Pár évvel ezelőtt Salt Lake City városban a szocialista párt utcai gyűlésén a hallgatók egyike azt kérdezte a szónoktól, hogy miképpen fogják a szocialisták átvenni a kapitalista rend­szert. A szónok azt felelte, hogy a szocialisták felfogása szerint a munkásoknak ki kell fizetni a kapitalistákat, illetőleg kár­pótlást kell adni nekik a köztulajdonba átvett földekért és ter­melőeszközökért. Ez abban az időben volt, amikor az ipari pangás tetőfokát érte el és a munkások legtöbbjének igen nagy gondot adott a napi falat megvásárlása is. A hallgatók között volt bizonyos Philip Engle nevű I. W. W.-ista, akinek természetadta humorán kívül igen jó érzése volt a praktikus dolgok iránt is. Midőn hallotta a szónok vála­szát a felvetett kérdésre, levette kalapját és gyűjteni kezdett a hallgatók között. A szónok természetesen tiltakozott ez ellen, mert az már nem vágott a tervébe, hogy a szocialista gyűlésen I. W. W.-ista rendezzen gyűjtést. Engle azonban így válaszolt neki: “Csak az ön ajánlatát követem. Gyűjtést rendeztem a kapi­talista rendszer megvásárlására.” Aztán belenézett a kalapba és hozzátette: “Már kaptam 38 centet erre a célra.” Ez a jelenet jut eszünkbe mostanában, valahányszor arról olvasunk, hogy milyen nagy siker­t aratnak az úgynevezett “labor bankok.” Most már maga az American Federation of Labor is versenyezni fog a kapitalistákkal a banküzletek terén. A terv szerint nem is egy, hanem több bankot fognak nyitni az ország különböző részeiben. Ezzel aztán a labor unionok bank­tulajdonosok is lesznek. A labor union, — vagy a munkások gazdasági szervezetei — arra valók, hogy harcot folytassanak a munkáltató osztály­­lyal a munkások érdekeiért. Az American Federation of Labor megfeledkezett erről. És éppen ezt a mulasztást akarja palás­tolni a banküzlettel. A kapitalistákat ott akarja megverni, ahol azoknak meg van minden előző gyakorlatuk és ahol a munká­sok még a kezdő szerepében is gyengék. Valószínű, hogy itt is csak olyan sikert fognak elérni, mint az a union ért el, ame­lyik szénbányatulajdonosnak csapott fel és szervezetlen bányá­szokat alkalmazott, mert csak így tudta lenyomni a fizetéseket. New Yorkban például az A. F. of L. bankárok a Morgan- Rockefeller bankcsoporttal akarnak versenyezni. A háborút megelőzőleg ez a bankár csoport 112 korporációban 341 igaz­gatósági állással bírt és mintegy 22 billió dollár fölött rendelke­zett. A háború a pénz­ tröszt vagyonát és hatalmát megsokszo­rozta. Ez a csoport olyan vagyonnal rendelkezik, hogy képesek volnának megvásárolni 48 déli állam összes ingó és ingatlanait, amit az adózás céljából megbecsültek. Az Egyesült Államok­nak a Mississippi folyótól nyugatra eső része a rajta levő ingat­lannal együtt nem képvisel ilyen értéket. íme milyen nagyszerű kilátása van az A. F. of L.-nek arra, hogy a munkások centjeivel felvehesse a versenyt ezzel a ren­geteg vagyont uraló pénzcsoporttal. Ezek csak nevetni fognak rajtuk. Csak hadd gyűljenek a munkás dollárok, egyszer majd elnyeli a nagy moloch. Még talán elég sem lesz neki egy ebédre. íme, láthatjuk azt a munkás gazdasági szervezetet, amely gyáván meghátrál a kötelessége elől. Ehelyett olyan vállala­tokba fog, amelyek teljesen kiesnek a munkás unionok hatás­köréből és amelyek sorsa előre meg van pecsételve. Várjon a bárgyúság, avagy a kínálkozó apró graftek képezik-e az indító okot, bajos megállapítani. Eagle 38 centje, amelylyel a kapitalista rendszert meg akarta vásárolni, nem olyan badarság, mint az a hiedelem, hogy a unionok a bankjaik révén legyűrhetik a kapitalistákat, ha ugyan­erre törekszenek egyáltalán. Azonban ha csak az a céljuk, hogy néhány munkásvezért megszabadítsanak az anyagi gondoktól, akkor a union bank megfelel rendeltetésének és egyben hű marad az A. F. of L. hagyományaihoz is. (Industrial Worker.) KI A SZABOTÁLÓ MOST? A kapitalisták úgy értelmezik a szabotálást, hogy a tudatos és szán­dékos cselekedet, melylyel a termelést lassítják vagy gyöngítik, az szabotá­­lás. Arról szeretnének meggyőzni ben­nünket, hogy a termelés fokozása a társadalmi bajok orvoslására irányul. Magasabb munkabért jelent és többet az élet javaiból, mindenki számára. És igy azok, akik a termelés lassítását hirdetik, különösen a munkások közt,­­ cselekszik az ellenkezőjét. A mun­kásokat elárulják és követelik a bezá­ratásukat s ha szükséges, még a ha­lálukat is. De ez csak kamuflázs. Mert Thorstein Veblen tisztán kimutatta, hogy a fő ellenzői a termelés fokozásá­nak, a főszabotálók maguk a kapi­talisták. Ők csökkentették a termelést, mil­liókat harácsoltak össze a munkából és széleskörű destrukciót idéznek elő, amint a profit azt megkívánja. S őket soha sem büntették meg, sőt ellenke­zőleg, magas társadalmi pozíciókhoz jutnak s elismerést szereznek maguk­nak. Mindjárt kéznél is a bizonyíték, Wallace mezőgazdasági miniszter sze­mélyében. A híradások szerint a népet kép­viselve, részt vett a Syracuse, N. Y.­­ban legutóbb megtartott World’s Daily kongresszusán, ahol kijelentet­te, hogy a­­farmerok okolhatók a sa­ját bajaikért. Elkövették azt a hibát, hogy sokat termeltek. A termelést csökkenteni s az árakat emelni kell, mert a mezőgazdasági termények és a farmer által vásárlandó ipari termé­nyek árai közt, tátongó ár áthidalan­dó, mielőtt a farmerek betölthetik he­lyeiket az ipari termelésnél úgy, mint lace, a többi csoportok.” — mondja Wal-Mi ez, ha nem a szabotálásra való felbujtás és beismerése annak, hogy a mai termelési és kereskedelmi rend­szer szabotáláson alapul s hogy a far­merek is azon keresztül érvényesül­hetnek, mihelyst a gyakorlatba viszik át? Még eddig egy kapitalista hírlap sem jajdult fel a szabotáló Wallace ellen! De még az ő feljebbvalója, Coolidge elnök sem rendelte ki az ő kabinettagját, Daughertyt a mondot­tak felülvizsgálására s arra, hogy dob­ja börtönbe a társadalmi jólét fel­rugóját. Most hát, amint Veblen is bebizo­nyította, a szabotálás csak akkor bűn, amidőn azt a munkások hirdetik, vagy gyakorlatilag használják. De midőn a kapitalisták és képviselőik hirdetik, vagy a gyakorlatban alkalmazzák, ők a “nemzetért beszélnek és azt kép­viselik.” “Ha a dolog mélyét kutatjuk, úgy azonnal észrevesszük, hogy nincs sem erő, sem matéria. Mindkettő különbö­ző szempontokkal vett abstraktió. — Egymagukban nem állhatnak meg.” Du Bois-Reynold. BÉRMUNKÁS “A világot fogalomnak tartja szónak, képnek a szépérzékű, álomnak az ábrándozó és igazságnak csak a ku­tató.” Orges. A HIRE nyomárán. A kongresszus tagjai semmitevésért kapják a jó fizetést. A görög király és a­ politika. Az angol Labor Party a nyeregben. Az értéktelen vitatkozás. EGY PROLETÁR MEGFIGYELÉSEI. Az “Associated Press” kötelékébe tartozó lapok december 16-iki számá­ban érdekes jellemzést olvashattunk a politikáról és a politikusokról. Eb­ben a cikkben beismerik, hogy a poli­tika már annyira elfajult, hogy a tár­sadalom semmi hasznát nem veszi, sőt ellenkezőleg, egyenest káros hatású. A terjedelmes cikk különben arról szól, hogy az Egyesült Államok legfel­sőbb törvényhozó testülete, a kon­gresszus, semmi eredményes munkát nem végzett még ebben az ülésszak­ban és valószínű, ilyen semmitevéssel fogja eltölteni az egész idényt. Soha még törvényhozó testületről lesújtóbb kritikát nem mondtak, mint ez a cikk mond az Egyesült Államok 68-ik kongresszusáról. “Túlságos sok politika van a levegőben és ez meg­akaszt minden konstruktív munkát,” mondja a cikk. Pedig határozni kel­lene az adóreform ügyében, a háború veteránjainak adandó vagy nem adan­dó kárpótlás dolgában, a bevándorlási törvényt is meg akarják változtatni, stb. — Mindezen dolgokra azonban nem jut idő a “politika” miatt. Igaz ugyan, hogy az említett dolgok mindegyike a politika keretébe tartozik, azonban ma már egészen általános az a felfogás, hogy a “politika” szó fondorkodást, cselszövést, becsapást, vagy valami ilyesmit jelent. Azonban még a politi­ka mellett is jut idő valamire. Erről a szóbanforgó cikk így ír: Szünetet akarnak. Eddig ugyan még semmi érdem­leges dolgot nem végzett sem az alsóház, sem a szenátus, azonban most minden ügyet félretolva azon tanakodnak, hogy mikor kezdjék meg a karácsonyi szünetet. Kará­csonyra a kongresszus tagjai két he­ti szünetet vesznek. A tisztviselők túlóráznak, hogy a kongresszus tag­jainak és az alkalmazottaknak a fizetését kiutalják és ezzel lehetővé tegyék számukra, hogy korán be­vásárolhassanak. Mégis csak érdekes dolog ez a poli­tika. Egy csomó ember semmi érdem­leges munkát nem végez és erre fel karácsonyi szünetet kapnak. És hogy a vakációt kellemesen tölthessék el, sietnek őket kifizetni, mintha igazán megdolgoztak volna érte. Ugyan mit szólnának a képviselő meg a szenátor urak ahhoz, ha a munkások is vakációt kérnének he­tekig tartó semmitevés után? És ha ezért a semmitevésért még fizetést is kérnének? Bizonyára kinevetnék őket. Hát a munkások mikor látják meg már a politika és a politikusok érték­telenségét. Meddig fizetik még a poli­tikusokat a semmitevésért? Inog a trón. Görögországból jövő hírek szerint a görögök a királynak felmondták a szolgálatot. A legutolsó török-görög háború óta ugyanis Görögországban erős köztársasági irányzat kapott láb­ra, amely az utolsó általános válasz­tások alkalmával többséget kapott a parlamentben is. Természetesen nem kell mindjárt arra gondolni, hogy a köztársasági párt valami radikális gazdasági válto­zást hirdet. Mindössze arról van szó, hogy a görög­ uralkodó osztály pártok­ra szakadt és egyszer egyik, máskor a másik frakció kerül uralomra. Eb­ből a versengésből a királyi család sem vonhatta ki magát. És miután jelen­leg az a csoport, amelylyel a király szimpatizált, kisebbségben maradt, a királyt szépen kitessékelték az or­szágból. A királyok elkergetése ma már olyan megszokott dolog, hogy nem is volna érdemes szóba hozni, ha a gö­rög király valami igen komikus, vagy talán igen tragikus kijelentést nem tett volna. Amikor tudtára adták, hogy egyenlőre ajánlatos lesz neki az országot elhagyni, így szólt: “Engedelmeskedem a demokrata párt és a hadsereg kívánságának, ha­bár én állandóan távol tartottam ma­gam a politikától.” Ez aztán érdekes kijelentés. Hiszen eddig­ úgy véltük, hogy a királyi hiva­tal semmi más, mint politikai jog , ém­ mint ahogy Amerikában- monda­nák. És mindazonáltal György görög király távoltartotta magát a politiká­tól. Talán megundorodott tőle, hogy olyan közelről látta ? Avagy a politika már csakugyan fertő, amibe még egy király sem akar belegázolni? A munkás-kormány. Politikáról meg politikusokról be­szélve eszünkbe jutnak az angol vá­lasztások is, amelynél a Labor Party igen megerősödött. E sorok írásakor arról szólnak a hírek, hogy az angol király Ramsey McDonaldot, a Labor Party vezérét, fogja megbízni kor­mányalakítással. Pár hónappal ezelőtt megírtuk, hogy az angol labor-party képviselők nem hiába öltötték fel a “breeches”-t, ami­kor az udvari ebédre mentek. Rámu­tattunk már akkor arra, ami most be­következett. Az angol szocialista kép­viselők simulékonykodása azt jelen­tette, hogy kormányképesek, ügyes politikusok, akik hajlandók a minisz­teri állások betöltésére. Már az említett cikkben felhívtuk az olvasókat, hogy figyeljék meg, vár­jon hoz-e a labor party kormány ér­demleges változást a munkásság szá­mára gazdasági téren? Megjövendöl­tük, hogy nem. Ma megismételjük ezt a jövendölést. Mindenkinek módjában van ellenőrizni, hogy várjon igazat mondottunk-e vagy sem. Csupán az angolországi eseményeket kell figye­lemmel kísérnie. Nem követjük a gyanúsítás és a le­­kicsinyelés útját. Nem állítjuk dema­góg módra, hogy McDonald és a társai elárulták, vagy el fogják árulni a munkásságot. Sőt éppen ellenkezőleg, feltételezzük, hogy a Labor Party ve­zérei őszinték és valóban a munkásság javára törekszenek. A személyek ellen semmi kifogásunk sincs. Ellenben azt állítjuk, hogy még a legjobb akarat mellett is tehetetlenek lesznek. Tehetetlenek lesznek pedig azért, mert a modern ipari országokban a hatalom nem a politikai kormány, ha­nem az iparok urainak kezében van. A mindenkori kormányok nem egye­bek ezen iparfejedelmek alázatos szol­gáinál. A németországi események is ezt igazolták. Most alkalmunk lesz ennek a megfigyelésére Angliában is. A nagy harc. Nagy harc indult meg az utóbbi he­tekben a vallásos körökben. A refor­mált vallások újból reformálni akar­nak. Azaz nem is annyira a hívők, mint inkább a vezetők között ütött ki a harc, amely az egyes személyes­kedést leszámítva, a dogmák fölött folyik. Úgy látszik, mintha a protestáns egyházak két részre oszlottak volna. Az egyik rész “modernistá”-nak neve­zi magát, amíg a másiknak a “funda­mentális” nevet adta. A kettő között a lényeges különbség az, hogy amíg a modernek a dogmákat és a bibliai kifejezéseket csak képletes értelmé­ben veszik, addig a fundamentalisták ragaszkodnak a szószerinti jelentés­hez.. A modernek kijelentik, hogy nem hisznek Mária szeplőtelen fogamzásá­ban, sem Jézus fizikai feltámadásá­ban. Mindezt csak képletes beszédnek tartják. Ezért aztán a fundamenta­listák eretnekséggel vádolják őket. A dogmák fölött való vitatkozás nem új dolog. Ezelőtt azonban az egy­házzal egyes felvilágosult emberek álltak szemben. Ez a meddő vita, ezer meg ezer ember idejét foglalta le. Olyan emberek idejét, akik polgári életben sokkal hasznosabb munkát is végezhettek volna az értéktelen vitat­kozásnál. Sokkal szívesebben látjuk, hogy ez a vita az egyházak kebelén belül fo­lyik, így legalább társadalmi szem­pontból az emberiség nem károsodik. Mert a társadalomra nézve egészen mindegy, hogy egy sereg ember a dog­mák hirdetésével, avagy azok fölötti vitával tölti-e idejét. (gfa) pedig olyanok, akiknek már előbbeni bombamerényletekben és hasonló kí­sérletekben és szerepük volt. Csodála­tos csak az marad, hogy a “néhány fiatalemberről” szóló mesét még min­dig sikerrel tálalja fel a kormány, holott alig van széles ez újság­olvasó világban ember, aki ne tudná, amit a magyar kormány, a rendőrség és az összes, “felelős körök” tudnak, hogy mindezen véresen sikerült és eredménytelenül maradt merénylet mögött az Ébredő Magyarok Országos Egyesülete áll. ISMÉT JELENTKEZNEK BOMBA-HAZAFIAK. A múlt héten egy bombát fedeztek fel a budapesti francia követség hát­só bejáratánál. Hogy mi célja volt a véletlenül fel sem robbant pokolgép­nek azt a rendőrség kikutatni nem tudta. Három embert tartóztattak le és pedig az Ébredők Egyesületének két vezető tagját név szerint Márffyt és Adorjánt, valamint egy Nesz nevű diákot a háromhoz még egy negyedik is került és pedig­ Chriaszti a mecha­nikus. A kormány egy jegyzékben közölte a nyilvánossággal, hogy a merényletet “néhány fiatalember” szervezte és A MUNKÁSOK ÁTKA A POLITIKA. A nyolc-órás munkaidő vége Német­országban. Amíg Európa egyéb országaiban a nyolc-órás munkaidő az iparokba las­­san-lassan bevonult és amikor Ame­rika legjelentősebb iparai is kényte­lenek ezzel a termelési reformmal fog­lalkozni, Németországban a reform immáron agóniájához közeleg. A né­met kormány, az Allgemeiner Deut­scher Gewerkschaftsbund-dal egyet­értően elhatározta, hogy a “termelés fokozása” és az ország gazdasági hely­zetének javítása céljából a “munka­időről szóló törvényt” módosítani fog­ja. A munkaidőről szóló törvény az, amelyet 1918-ban a halálra ijedt ka­pitalisták az akkor egyeduralmon levő szociáldemokráciának a forrongó nép lecsillapítására “engedélyeztek.” Mondanunk sem kell, hogy a mun­kaidőről szóló törvény a nyolc­ órai munkaidőről szól, amely az ország összes iparai és üzemeiben kötelező volt. Kivételt képeztek oly üzemek, ahol még rövidebb munkaidő lett kö­telező ,mint például a bányaiparban. Az elmúlt három, illetve négy eszten­dőn keresztül az egész megvásárolt polgári sajtó mást sem csinált, mint “bebizonyította”, hogy a termelés csökkenését a nyolcórai munkaidő okozta. Ennél bolondabb és emberte­lenebb hazugságot — a közgazdaság terén — még nem nyomtattak. A ter­melés csökkenését sohasem a munka­idő rövidsége, hanem: : 1. az iparok rossz és elégtelen tech­nikai felszerelése; 2. de főként a fogyasztótömegek szegénysége, a fogyasztás csökkenése okozta és okozza a világ minden or­szágában. Nincs épelméjű ember, aki ennek az alapigazságnak a valódiságáról maga meggyőződést ne szerezhetne. Egy­szerűen csak magára, családjára kell gondolnia s persze arra, hogy meny­nyire nincsenek áruszükségletei ki­elégítve. Gondoljunk a sok dohos, egészségtelen és szűk lakásra, hogy mily óriási lendületet kellene, hogy az építőipari termelés hogy vegyen, ha a fogyasztótömegek (azaz a mun­kások milliói) a termelendő árukat s javakat fogyasztani, vagyis vásárolni tudnák. Ami az építőiparra áll, az áll az összes többi iparokra is. Termelés fokozását követelni és a fogyasztás leromlásáról hallgatni, ez egyike a kapitalista világ hét bűnének, amely összeomlását okozta. És most itt áll a világ első iparos­országa, Németország, itt áll az or­szág legnagyobb politikai pártja, a szociáldemokrácia, itt áll a 12 millió “szervezett” ipari munkás óriási szak­­szervezetei — és egy szó sem esik erről az alapigazságról. Ellenkezőleg. A szociáldemokrácia és szakszerveze­tek “falaznak” Stinnes kormánya szá­mára. Alattomos, kertelő hangon bi­zonyítják a munkásságnak, hogy a termelés érdekében egy-két órácská­val többet kell dolgozniok, de csak “ideiglenesen”, mivel a nyolc­ órai munkaidőről szóló törvény “elvben” továbbra is érvényben marad. És jaj annak, aki ehhez az elvhez nyúlni mer, de kutyabaja a kapitalizmusnak, amely az elvet érintetlenül hagyja, de a nyolc­órás munkanapnak kitekeri a nyakát. És a gyászos mégis csak az, hogy a 12 millió “szervezett” mun­kás hisz. Hisz a rothadt hazug politi­kában, hiszi, hogy nyomorult exisz­­tenciájával a “termelést fokozza”, hi­szi, hogy szakszervezetek pohos ve­zérei csakugyan a munkás érdekeiért áldozzák fel magukat. Mindent hisz, csak egyet nem: hogy ő maga az erő az út és a végcél. “Mi a vallásnak szegényes felfogása az élet és a világ mibenlétéről, a min­dent átlátó, pozitív tapasztalatokból ítélő tudósnak a világegyetemről alko­­to­tt felfogásához képest!” Dühring. ÚJABB HÁBORÚ AZ OLAJÉRT. SYDNEY, N. S. W.—Mostanában ideérkezett kereskedelmi ügynökök arról számolnak be, hogy a keleti hol­land gyarmatokon nagyfokú tengeré­szeti készülődések hátráltatják a ke­reskedelmet a holland szigetcsoport­tal. A holland kormány Jáva szigetén nag­yobbszabású hadikikötőt építtet és négy 4,000—8,000 tonnás cirkálóból, 24 gyorsjáratú torpedó-rombolóból, 4 ágyúnaszádból, 52 tengeralattjáróból és anyahajóból álló flottát tervez a Csendes óceáni gyarmatain fentartani. Ehhez jön még 100 hidro- és aeroplán. A fő hadikikötő Tandjonk Priek-ben, Bataviában lesz. Lesz azonkívül kisebb flotta-bázis Macassar-ban, Celebesen és Rieu és Sourabaya-ban. A munkálatok keresztülvitele hat évet vesz igénybe évi $5,000,000 dol­lárnyi költséggel. A hollandi indiákon lakó külföldi ültetvényeseknek nem tetszik ez a hirtelen fegyverkezés és tiltakozást nyújtottak be a hollandi képviselőházhoz, hogy ilyen nagyará­nyú költségekbe bocsátkozik a holland kormány, amely még nagyobb adókkal fogja sújtani a holland népet. “Tényeket kell keresnünk a termé­szeten és értelmen alapuló pozitív­­ csészetet kell teremtenünk.” Tutti

Next