Bérmunkás, 1924. január-június (2. évfolyam, 257-282. szám)
1924-04-26 / 273. szám
No. 273. szám. — Ára 5 cent. Entered as second-class matter March 11, 1922, at the post office at Chicago, 111., under the Act of March 3, 1879. HUNGARIAN OFFICIAL ORGAN OF THE INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Chicago, 111., Saturday, April 26, 1924. PUSZTULÓ EMBERPALÁNTÁK. 155,327 mesterséges abortus évente. Mit mond Tóth professzor? A bajok speciális háttere. Látogatás az állami gyermeki menhelyen. Az igazgató nyilatkozata. BUDAPEST.— A népjóléti miniszter pár nap előtt rendeletet bocsájtott ki, amelyen eltiltja a szülésznőket attól, hogy orvos jelenléte nélkül abortusoknál közreműködjenek és amelyben kötelezővé teszi az elpusztult magzat beszolgáltatását. Ez a rendelet a mesterséges abortusok és az ezzel járó gyakori halálozások megakadályozását célozza. A gyakorlati jelentősége azonban vajmi kevés, mert az “erőszakos beavatkozások” mögött sokkal súlyosabb gazdasági és társadalmi bajok lappanganak, semhogy egy ilyenfajta rendeletnek hatása lehetne. A szegény néposztályok tragikus életsorsa: az a mérhetetlen gazdasági nyomorúság, amely a gyermekszülést családi átokká avatja, a generációkon át mesterségesen táplált hipokrita társadalmi fölfogás, amely a házasságon kívül teherbe eső nőt megvetéssel sújtja és szégyenoszlophoz láncolja — vas erővel kergeti a szerencsétlen “áldott” állapotosokat a mesterséges abortusok útvesztőjébe, bárha az életüket teszik is kockára minden egyes alkalomnál. A saját életük rizikójával szemben pedig vájjon mit érhet egy rendelet megszegésének a rizikója? . . . Tudományos körökben állandóan foglalkoznak ezzel a súlyos problémával, de senki olyan megoldást még nem talált, amely a dolgozó tömegek életszínvonalának alapos megjavítása és tisztultabb, egészségesebb társadalmi élet megalapozása nélkül e súlyos bajjal meg tudna birkózni. Az “Orvosképzés” 1919. 1-3. füzeteiben dr. Tóth István professzor, az Üllői-úti szülészeti klinika igazgatója, behatóan foglalkozván a mesterséges abortusok kérdésével, négy csoportba osztja azokat: 1. a bajbajutottak; 2. a nyomorúság miatt abortálók; 3. az élet kényelmét keresők; 4. az egészségi kényszerből abortálók csoportjára. És az első csoportra nézve föntartás nélkül megállapítja, hogy a terhesség “. . . morális csapás, belefutottak a bajba, mert nekik a mai társadalom nem bocsájtja meg, hogy szerettek, illetőleg szórakoztak, ha e szeretkezésnek gyümölcse is van. Addig, amíg a szeretkezés gyümölcse, a terhesség, a magzat nem szolgáltatja a kézzelfogható bizonyítékot, valahogy csak megtűri a társadalom e szerencsétleneket; de ha a gyümölcs megérett, lehullott, ezt meg nem bocsátja soha a mai társadalom s kiveti, kizárja magából. Ha pedig a társadalomnak ilyen szigorú a büntetése, akkor a bajbajutott nő keresi a szabadulást ott, ahol azt megtalálja, nem rettenti vissza sem a törvény szigorú betűje, sőt még az a tudat sem, hogy életével testi épségével játszik . . .” Majd tovább: “A második csoportot a nyomorúság, az élet nyomorúsága hajtja arra, hogy újabb terhességétől szabaduljon. Az ötödik-tizedik jövevény csak új terhet, munkát ró az úgyis fáradt, letört munkásanyára, csak több gondot az élettel küzdő, nehezen kereső apának, hogy csak enni is tudjon adni a jövevénynek . . A harmadik csoport Tóth professzor szerint félti a testi szépségét, kényelmetlennek tartja a szülést, avagy a nagy birtok és vagyon elaprózását akarja megakadályozni. “Ezek a bérüket nem kockáztatják olyan könnyen, fizetni is tudnak, tehát orvoshoz fordulnak és pedig vagy a hírhedt amatőrökhöz, avagy keresik az álarcos indicatio alapján dolgozó orvosokat.” A negyedik csoportba azok tartoznak, akikre a szülés életveszedelemmel jár, avagy akik olyan súlyos kór csíráit hordozzák magukban, amelynek átöröklése biztos. Ezek számára megengedhetőnek tartja a mesterséges abortusz — orvosi beavatkozás útján. Tóth professzor szerint évente 155 ezerre tehető a mesterséges magzatelhajtások száma Magyarországon. De ez csak hozzávetőleges becslés,mert hiszen az abortáló nők nem nagyon sietnek a tiltott műtéteket bejelenteni. Ilyen körülmények között érthető, ha mi egy miniszteri rendelet hatásától nem sokat remélünk. A törvény rideg betűjemég az orvost is súlyos dilemmák elé állítja. Erre nézve Tóth professzor elmondta, hogy nemrég az egyik klinikán egy 14 éves leányka gyermeket szült, akinek apja a leányka hetedik gimnazista fivére volt. A fiú — amikor bűne tudatára ébredt — megmérgezte magát, a szerencsétlen apa pedig belehalt e csapások fájdalmába. A leány és gyermeke életben maradt. “Rettenetes tragédia! — mondja a professzor. — Vétkezett-e volna az az orvos, aki idejekorán megtudva a dolgot, útját állotta volna a termékenyített pete továbbfejlődésének és vele a porig sújtott család szerencsétlenségének ?” Végül azt ajánlja a mesterséges abortusok meggátlására, hogy az orvosok tiltassanak el honoráriumok elfogadásától — abortusok esetén. Naiv megoldási mód! * Ha meg akarjuk látni a baj forrását, közelebb kell lépnünk az Élet eseményeihez. Meg kell látnunk azoknak az életét, akik nem hajtották el, hanem megszülték magzatjukat. A gyermekmenhelyen. Felkerestük a porbasujtottak mentsvárát, hogy szemügyre vegyük a sorsüldözöttek bús élettragédiáit, amelyek bázisát adják a mesterséges abortusok abnormális számának. Az intézet igazgatója, dr. Damokos Andor nagy részletességgel ismerteti az intézet működését és,elmondja, hogy jelenleg 42 ezer gyermek áll a menhely gondozása alatt. Kivétel nélkül a legalsóbb néposztály gyermekei. (A háború előtt, tehát Nagy-Magyarország idején csak 8.000 gyermek állott a menhely gondozása alatt. Itt is látható tehát a háború pusztítása.) A szerencsétlen nők, akik a klinikákon megszülik gyermeküket, de eltartani nem tudják, egyenesen a menhelybe sietnek. Itt minden további nélkül felveszik őket, de arra kötelezik, hogy gyermeküket maguk szoptassák kilenc hónapig. Azután kiengedik őket, de a gyermeküket csak akkor vihetik magukkal, ha igazolni tudják, hogy el bírják tartani és ha rendes életet élnek. Az anyák életmódját gondozónők figyelik és ellenőrzik. A gyermekeket a menhely tudvalévően kihelyezi vidékre, telepekre, sőt falvakba is. A tartásdíj a 2 éven aluliak részére körülbelül 100.000 korona havonta. Az intézet gondoskodik a továbbképzésről is. Iskolaszerekre, téli ruhákra tekintélyes öszszeget fordítanak. Az intézetnek fiókja van a közeli Mária Valéria-daraktelepen, ahol nyolc darakban vannak az egészségügyi szempontból megfigyelés alatt álló gyermekek. Onnan továbbítják őket az ország különböző részébe. Panaszkodik az igazgató, hogy nagyon sok a lueses (vérbajos) és tuberkulotikus gyermek. Ezeket gyógyítani lehetetlen. Ki nem nyomozott apáik szabadon garázdálkodnak az országban. Tekintélyes a száma a lelenceknek is. Akárhányszor letesznek ilyen csecsemőket a menhely kapujába vagy egyéb helyekre. Ezek aztán hivatalból kapnak nevet és sohasem tudják meg, kik voltak a szüleik. Sűrűn keresik fel az intézetet örökbefogadók. Persze, ezek egészséges, szép gyermekeket keresnek. Az intézet — az igazgató úr felvilágosítása szerint, — minden téren és minden tekintetben segítségére siet a bajbajutottaknak és ebből folyik, hogy működése közben meglehetősen titoktartó. Aki a felesége gyermekét keresi. — Megtörtént — mondja, — hogy egy napon beállított hozzám egy jóképű magyar, aki arra kért, mondjam meg neki, igaz-e, hogy a felesége ekkor és ekkor egy csecsemőt adott ide gondozásba. Rögtön sejtettem a történet mögött rejlő bajt és azt válaszoltam, hogy a felesége sohasem hozott ide csecsemőt. De ő váltig erősködött. Én pedig tovább tagadtam. Végre könyörögve fordult hozzám, hogy ne tagadjam, hiszen ő biztosan tudja ezt és nem is haragszik érte. — Hiszen boldog volnék — mondotta, — ha megkaphatnám azt a kölyköt és hazavihetném fölnevelni. (Folytatása a 4-ik oldalon.) SZTRÁJKBA LÉPTEK A STETTINIS W. W.-ISTA TENGERÉSZ MUNKÁSOK STETTIN, Németország.— (Rádió jelentés az M. T. W. I. U. 510. központi irodájához.)—Jelenleg általános tengerész munkás sztrájk van Németország kikötőiben. A néhány héttel ezelőtt charterozott stettini J. W. W. tengerész ipari szervezeti csoport szintén sztrájkban áll és elvárják, hogy az I. W. W. össztagsága ezen harcokban szolidaritásának adjon tanúbizonyságot. NEW YORK.—A Marine Transport Workers’ Industrial Union 510 ipariszervezet központi titkárja felszólítja az I. W. W. összes tagjait, hogy a sztrájkban álló német tengerészmunkásokat minden erejükkel támogassák, mert ha most sikeresen átsegítjük őket a krízisen, akkor a közeljövőben Németországban hatalmas I. W. W. csoportokat építhetünk fel. Minden adomány Otto Rieger, Bollwerk 11, Stettin, Germany, vagy M. T. W. Headquarters, Box69, Station D, New York City, címre küldendő, ahonnét továbbítva lesz a küldemény Németországba a sztrájkoló munkástársak részére, akik nagyon is rá vannak utalva a munkástársak segítségére. OLCSÓ AZ EMBERÉLET WEST VIRGINIÁBAN. BLUE FIELD, W. Va.—Nem tudtak senkit felelősségre vonni azért a robbanásért, mely a Yukon Pocahontas Co. 2-ik számú bányájában történt március 27-én, mely robbanás 24 bányász életét oltotta ki. Nagyon laza vizsgálat volt, melyet a robbanás okának megállapítása céljából vezettek. A bizottság, amely a bányát megvizsgálta, azt a kijelentést tette, hogy a robbanás oka a felgyülemlett szénpor volt és nem okolja a bányatársulatot a robbanásért. Ez a bánya McDowell megyében van, ahol a megye engedélyezi a Baldwin-Felis lesi puskások társaságát, vagyis a törvényesen bejegyzett detektív-ügynökséget. Ezek a gunmenek brutális erőszakkal toloncolnak ki minden öntudatos munkás és munkásszervezőt a megye területéről, sőt ha előre megszimatolják ilyen érkezését, akkor be sem engedik az ottani bányatelepekre. Egész McDowell megyében ilyen abszolút uralmat gyakorolnak a bányászok rabszolgaságban való tartására. A bányarobbanás okát vizsgáló bizottság megállapította, hogy a robbanást a bányában felgyülemlett szénpor okozta, de azért nem teszi felelőssé a bánya tulajdonosait, hogy a profitéhségükből származott szerencsétlenség következtében 24 bányász vesztette életét a bányában. Munkások, családapák, akik minden profitot előállítanak életük kockáztatásával a bányabáróknak, semmibe se veszik őket, míg a gépekre sokkal több gondot fordítanak, mert az pénzbe kerül és ha elromlanak, úgy nem hajtanak 200 százalékos profitot a bányabáróknak, míg munkást mindig lehet kapni, amennyit csak akarnak — nem kerül semmibe sem. Hja, olcsó az emberélet West Virginiában ! A MODERN SZÍNKÖR MÁJUSI ÜNNEPÉLYT rendez 1924 MÁJUS 3-ÁN, A YORKVILLE FÓRUMBAN (227 East 84th St., New York City) A “Bérmunkás” javára. Színre kerül az: “OLCSÓ ÉLETEK” EGRI LAJOSTÓL. A belépőjegy ára: előre váltva 40 cent, a pénztárnál 50 cent. Rendező: BUSTYA KÁROLY. CINKOSTÁRSAK. POSSIBLE SOLUTIONS Együttműködik az American Federation of Labor a kapitalista osztálylyal a legbődületesebb hazugságok kitalálásában,hogy a munkásságot félrevezessék. A kapitalisták Gomperséktől várnak megoldást az I. W. W. rohamos terjedése ellen. Megrémültek az 510-es ipari szervezetünk nagy haladásától s a napilapokat használják fel az I. W. W. üldözésére. A kapitalizmus és az A. F. of L. elválaszthatatlan cinkostársak. AZ I. W. W.-HOZ TARTOZÓ 510-ES SZÁMÚ IPARI SZERVEZET LEGÚJABB SIKEREI. Három svéd hajónak az összes személyzetét megszervezték a tengerszállító munkások ipari szervezetébe. Akció a munkán. A “Kalmarsund IX” nevű gőzhajó Svédországból beérkezett New Yorkba és a személyzet is svédekből állt, akik a svéd bérskála szerint kaptak fizetést. Egy M. T. W. 510-es delegátus felment a hajóra és látva a rossz munkaviszonyokat és alacsony béreket, munkához látott; megmagyarázta a személyzetnek, hogy szervezkedve segíthetnek a helyzetükön és a leghelyesebb szervezkedés, hogy ha iparok szerint szervezkednek, amint azt az I. W. W.-hoz tartozó M. T. W. I. U. teszi. Egy gyűlést hívott egybe a hajón, melyen megtárgyalták a helyzetet és egy kidolgozott követelést nyújtottak át a hajó parancsnokának, aki csak mosolygott, midőn olvasta: “Három időszak a fedélzeten is. Tiszta ágynemű és evőedények. 60 cent órabér a túlórázásra. És amerikai bérskála. Hogy mertek ti ilyen követelésekkel előállni. Az én személyzetem 18 hónapra írta alá a szerződést, vagy pedig visszamegy Svédországba; én úgy cselekszem velük, amint akarok,” mondotta a hajóparancsnok. “Majd megtudja, hogy azt tesz-e amit akar, vagy amit mi akarunk,” válaszolta a személyzet. Hamarosan röpiratokat nyomattak, amelyen bojkottot jelentettek ki a hajóra, minden munkaközvetítő ügynökséghez piketeket helyeztek el és a hajó környékén, így a parancsnok nem kaphatott embert addig, amíg az összes követeléseket nem teljesítette. A parancsnok belátta, hogy az öszszetartás itt nemcsak szavakban, hanem ténylegesen meg van. Kijelentette, hogy hajlandó megadni a követeléseket. Hamarosan egy M. T. W. tagokból álló csoport ment fel a hajóra és bevégződött a “Kalmarsund IX” legénységének megszervezése. Az “S. S. Algiers” személyzete is szervezkedik és megnyeri követeléseit. Az Algiers New York kikötőjébe érkezett március 31-én. Egy I. W. W. delegátus felment s hamarosan megszervezte az egész személyzetet. A munkások készen állottak a cselekvésre és április 4-ére, mikor a hajónak ki kellett volna indulni a kikötőből, előadták követeléseiket. Az első tiszt lejött és azt mondta a matrózoknak, hogy indulnak. Azok azt válaszolták, hogy beszéljen előbb a hajó delegátussal. A delegátus, Wm. Peterson, azt válaszolta erre, hogy igen fognak indulni, ha előbb megadják a személyzetnek az amerikai bérskálát és a 60 cent órabért a túlórázásért, amit a 8 órai rendes munkaidő után kell végezniük és ha megjavítják a munkások viszonyait a hajón. A tiszt nem adhatott határozott választ mivel a parancsnok nem volt a hajón, hanem kérte a személyzetet, hogy addig is, amíg a parancsnok megjön, vezessék ki a hajót a kikötőbe. “Majd ha megjön a parancsnok és összes követeléseinket megadta, mi ráérünk várni.” volt a válasz. Midőn a kapitány visszajött és látta, hogy a hajót még meg sem mozdították és megtudta az okát annak, nagyon elcsodálkozott, hogy a skandináviai legénység ilyen szolidaritást tanúsít, persze azt is megtudta, hogy azért, mert az I. W. W.-ban vannak szervezve. Nehezen, de mégis teljesítette a legénység követelését. És arra a felszólításra, hogy a tisztek is kaphatnak bérjavítást, ha összetartanak és szervezkednek, csak azt válaszolta, hogy csak bízzák ő reá. Az “Ivinia” személyzete is megnyeri az összes követeléseket. Az “Ivinia” legénysége is követelésekkel állott elő, de mivel azok már régebben meg vannak szervezve az I. W. W.-ban, így nem kellett sokáig várni az eredményre, mert a parancsnok jobbnak látta megadni a követeléseket, mint felvenni a harcot az I. W. W.-hoz tartozó személyzettel. A tengerész munkások is belátják, hogy mennyivel nagyobb sikereket érhetnek el az iparilag szervezett és harcos alapon levő M. T. W. I. U. 510-es számú ipari szervezete alapján és nemcsak az amerikai hajókon, hanem az idejövő más nemzetek lobogója alatt járó hajókon is szervezkednek az I. W. W.-ba és sikereket érnek el. Ez tette lehetővé azt is, hogy a stettini (Németország) tengerészek városi csoportja az I. W. W.-tól kért chartert és így szerves részévé kivánt annak lenni. Május hónapja a BÉRMUNKÁS hónapja lesz, amint azt az országos magyar I. W. W. propagandaértekezlet elhatározta. Lássunk munkához valamenynyien. Mind együtt közös a célunk: az ipari szabadság. Közös a fegyverünk: az I. W. W. szervezete. Közös a hírnökünk: a BÉRMUNKÁS. Olvassátok, terjesszétek! Minden olvasó szerezzen egy új előfizetőt a BÉRMUNKÁS részére. HAJSZA FOLYIK A MAGYAR MUNKÁSOK KIFOSZTÁSÁRA. Senline vegyen részvényeket. — A leghirhedtebb magyar hiénák útban vannak a bányavidékekre. BÁNYÁSZOK VIGYÁZZATOK! Az úgynevezett amerikai magyar intelligenciának legveszedelmesebb csoportja minden leleményességéből kifogyott arra vonatkozólag, hogyan lehet a magyar munkásokat megfosztani esetlegesen megtakarított keresetüktől. A paraziták e mindenre kapható csoportja szolgálatra jelentkezett a hiénák fejedelménél, Dr. Cserna Endre urnál, a “Szabadság” tulajdonosánál. Ugyanis Dr. Cserna Endre úr, aki a “Szabadság” hasábjait kellő díjazás ellenében még mindig átengedte a hiénáknak, elhatározta, hogy a saját javára való részvényelárusítással betetőzi azt a sok fosztogatást, amelyet a magyar munkások ellen elkövettek. A “Szabadság” részvényeket bocsájtott ki $110,00 névértékkel és ezeket a részvényeket akarja a magyar munkások pénzével elcseréltetni. Az üzlet a következőkből áll: A “Szabadság” ad egy darab papírt, amit részvénynek neveznek, a munkások pedig adjanak érte 110 dollárt. A “Szabadság” ígéri, hogy a $110,00 után 7 százalékos kamatot fizet. Egyelőre ígérete a tény azonban az, hogy a részvényhiénák minden $110- ból rögtön megkapják a $7.50 komissiót. Ahogy tehát valaki befizeti a “Szabadság” részvényeiért a $110.00-t, máris $7.50 a részvényhiéna zsebébe tűnt el és ennyivel kevesebb lesz a pénz, amíg a főhiéna nem használ belőle el nagyobb összeget. A nagyobb városokban nem sikerült a “Szabadság” részvényeit eladni — az üzletemberek nem ismerték el jó befektetésnek, a munkások meg nem akarták a saját sírjukat megásni. Ha egy munkásember “Szabadság” részvényt vásárol ugyanolyan bűnt követ el maga ellen, mintha a saját sírját segítene megásni. A Szabadság főjövedelme, mint a legtöbb polgári lapé, a munkások elárulásából kerül elő. A Szabadság 1922-ben a west virginiai bányatulajdonosoktól hirdetések és egyéb címen 21,000 dollárt kapott, 1922-ben a sztrájktörő vasutas hirdetésekért több mint 15,000 dollárt. A Szabadságnak a főjövedelmi forrása: az amerikai magyar munkások kiszolgáltatása a fékereknek és elárulása a nagyipari fejedelmeknek. A Szabadság az így szerzett jövedelméből akar 7 százalékot adni a munkásoknak, ha pénzüket rendelkezésére bocsátják. A Szabadság részvényeladásait egy Fried Jenő nevű alak vezeti, aki nemrégiben több clevelandi, lraini munkáscsaládot a floridai telepítéssel koldusbotra juttatott. Segítőtársa Herceg Elemér, aki Himlernek főhiénája volt. Ezek a paraziták a bányavidékekre utaztak, hogy kifosszák a bányászokat. Az öntudatos bányászok kövessenek el mindent, hogy megakadályozzák a bányászok kifosztását. Legyen hangos minden bányapléz a jelszótól: Senki se vásároljon részvényeket ! A Bérmunkás ismét kötelességének tartja, hogy óvva intse az amerikai i magyar munkásságot, hogy fel ne üljön a hízelgőszavú hiénáknak, akik megint a munkások keservesen megtakarított pénzére pályáznak, hogy ezzel is a munkáltatóknak, a bányabáróknak segítsenek azzal, hogy a pénzüktől kifosztott munkások könnyebben hajthatók rabigába alacsony munkabérek és hosszú munkaidő mellett. Ezeket a részvényhiénákat nem fogják a Balwin-Feltsguimenek kitoloncolni a bányaplézekről, hanem a legnagyobb készséggel fogják elősegíteni őket, hogy munkájukat minél nagyobb eredménynyel végezhessék, mert az egyúttal a bányabárók érdekeit is szolgálja. A bányászok ha saját érdekükben akarnak cselekedni, úgy terjeszszék a Bérmunkást, szerezzenek előfizetőket számára, hogy minél szélesebb körben tudja a munkásságot felvilágosítani és a munkásosztály érdekeit megóvni az ingyenélő paraziták hadával szemben. MUNKÁSGYILKOLÓ FÖLDBIRTOKOSOK Vera Cruz kegyetlen gyilkosságok és gyújtogatások színhelye volt a nemrég ott lezajlott “forradalom” napjaiban. VERA CRUZ, Mexico.—A Föderáción Local de Vera Cruz itteni irodája nyílt levelet bocsájtott ki az összes munkás uniókhoz és munkáslapokhoz, amelyben ismerteti mindazokat a kegyetlenkedéseket amiket a földbirtokosok elkövettek Vera Cruzban a de la Huerta forradalom rövid ideje alatt. Múlt év december 5-ére virradó éjjel a városi helyőrség fellázadt és a katonai parancsnok ostromállapotot hirdetett ki egész Vera Cruz állam területébe. A nagybirtokosok erre elérkezettnek látták az időt arra, hogy munkásaik eddig meglehetős tűrhető munkaviszonyait leszállítsák a régi abszolutisztikus uralom alatti életszínvonalra és fegyveres bandákat szerveztek a munkásaik elnyomására és a munkásság szervezeteinek lerombolására. Az egyik vidéki városkában Zapote Tusales-ban éjjel két órakor egy ilyen fegyveres bandából álló csapat razziát tartott José Fernandez Oca, Antonio H. Vallejo és Benjamin Hidalgo, a General Federation of Labor munkásszervezet delegátusainak lakásán, továbbá Marciano Martines lakásán, aki egy földművelési szakértő és a Vera Cruz Federation of Labor megbízásából előadásokat tartott a modern földművelési módokról a mezőgazdasági munkásoknak.Ugyanez a földbirtokosokból álló fegyveres banda elfogta Marciano Ortegát, a mezőgazdasági munkások szervezetének elnökét és Carlos C. Cruzt, a San Cristobal-i mezőgazdasági szervezet elnökét. Mindezek a munkástársakat kihallgatásuk után falhoz állították és kivégezték. ( Hogy a mexicói fascisták képesek voltak egy csapásra ennyi aktív munkást elfogni, annak az a magyarázata, hogy a Confederación General de Trabajadores munkásszövetségnek éppen delegátus-választó kerületi értekezlete volt, ahol a Mexico Cityben december 15—20-án tartandó országos konvencióra választották a kiküldöttjeiket. Ugyanezen éjjelen egy másik hasonló elemekből álló fegyveres banda Soledad del Dobrado városkában elfogta és felakasztota José Maria Caracas-t, egy 60 éves öreg munkást. Antonio Cisneros, az ottani földmunkások vezetőjét szintén elfogták és kivégezték. Ugyanez a banda megrohant egy közeli farmot, ahol elfogta és kivégezte Prospero Pineda-t, a Mata Loros-i mezőgazdasági munkások szervezetének elnökét. December 7-én Monte Blanco-ban a földbirtokosok meglincselték Guillermo Lira-t, akit előbb halálra kínoztak, összevertek és azután felakasztottak és rostává lőtték testét. Különböző városokban kivégezték a következő munkásokat: José Cardel, Hilario Gallo, Juan Rodriguez Clara, Cipriano, Ceballos és Juan Morales-t, akik mind prominens szerepet vittek munkástársaik megszervezése és azok helyzetének megjavításáért folyó küzdelemben. Cristina Ramirez, egy népiskolai tanítónő, akit Zapote Tusalesből kül(Folytatása a 4-ik oldalon.)