Bérmunkás, 1924. július-december (2. évfolyam, 283-308. szám)
1924-07-05 / 283. szám
r 2 BÉRMUNKÁS (Wage Worker) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Published Weekly by The Bencral Executive Board of the Industrial Workers of the World. Subscription Rates: Előfizetési árak: One Year ..............$2.00 Egy évre ..............$2.00 Six Months............ 1.00 Fél évre ......... 1.00 Single Copy..................05 Egyes szám ára...... .05 Bundle Orders...........03 Csőm. rendelésnél.. .03 Make Money Orders for Subscription Payable to “BÉRMUNKÁS” 1001 W. MADISON ST., CHICAGO, ILL. Telefon: Haymarket, 8146, 8147. A SZÁZPERCENTESEK. A polgári lapok Frank A. Vanderlip, bankár egy kijelentése folytán megírták, hogy az igazi, vérbeli százpercentes amerikai hazafiak mindannyian pénzéhesek.Ez a Vanderlip elég nagy vagyonnal rendelkezik arra, hogy különcködhessen. Legutóbb például reformálni akarta a kormányt, illetőleg elhatározta, hogy az olajbotránynyal kapcsolatosan ő is vizsgálatokat vezet és megtisztítja a kormányt az oda nem való emberektől. Meg is nyitotta Washingtonban a “kormány-purgatóriumot,” vagy amint ő nevezte, a “Citizens’ Federal Research Bureau” nevű irodát, azonban hamarosan be is zárta. Erre állítólag két oka volt. Hamarosan rájött, hogy a kormányt megtisztítani nem lehet, hacsak az egészet el nem égeti a purgatóriumában. De azonnal készen legyen, hogy a következő kormánynak is maradjon még egy kevés tűz. A másik ok, amit az újságíróknak mondott az, hogy mindazon százpercentes amerikaiak, akiktől a tisztító munkához segítséget várt, csak a pénzre voltak éhesek. Mindegyik pénzt akart tőle, mielőtt valamit tett volna a kormány megtisztítására. Régi, régi dolog már az, amit Vanderlip most felfedezett. Nemcsak itt, hanem minden országban találunk egész hadseregre való professzionális hazafit, akik a hazafiságból élnek és így egészen természetes, hogy Vanderliptől is elsősorban csak pénzt akartak. Ezek azok az emberek, akik a “vörös” rémületet keltik és az egyes kormányközegekkel nagyobb összegeket szavaztatnak meg, amelyeket természetesen ők zsebelnek be. Ezek forszírozzák ki a kriminális szindikalista törvényeket és igyekszenek vádlottakat szerezni, hogy a pörök révén egy kis mellékkeresetre tegyenek szert. Vanderlip nagyot hibázott. Igaz ugyan, hogy úgy erre, mint a többi politikai kormányra is ráfér egy kis purgatórium, de sokkal nagyobb szolgálatot tenne az emberiségnek, ha ezeket a százpercentes vérszopókat tudná valahogy kipusztítani. CSAK ÁTOKBAN ... Ethelbert H. Gary, a United Steel Corporation elnök-igazgatója és az Egyesült Államok egyik koronázatlan királya, a napokban megfenyegette a volt, a jelenlegi és a következő kormány minisztereit. Hogyisne, hiszen ezek az emberek egyszer, valamikor réges-régen, a jó háborús világban, arra mertek gondolni, hogy állami kezelés alá veszik az acélipart. Csak gondolni mertek rá, mert soha hivatalosan tárgyalás alá nem került a kérdés. Az acéltröszt urai egész a mai napig nem tudtak róla semmit. Csak most pattant ki, hogy valamelyik kormányhivatalnok említést tett róla valaha. Azonban Garynek már ez is egészen elég volt a felháborodásra. Ez az eset egy régi jó cigány adomát juttat eszünkbe, amely egyben magyarázatul is szolgál. Arról a bizonyos falusi cigányról szól a történet, aki ellopta a tisztelendő úr köcsögkalapját, de természetesen viselni nem merte, mert hiszen mindenki ráismert volna. Egyszer aztán a cigány felesége éjnek idején észreveszi, hogy az öreg cigány az ágyban üldögél: — Mit csinálsz, Dádé? — szólt oda neki. — Pszt! — felelt a cigány — viselem a köcsögkalapot. Az Egyesült Államok háborús kormánya teljhatalmat kért és kapott a kongresszustól, hogy a háborút sikeresen vezethesse. A MINISZTEREK LÁTTÁK, TUDTÁK, HOGY AZ ACÉLTRÖSZT HALLATLAN PROFITOT HARÁCSOL A HÁBORÚS RENDELÉSEKBŐL. Tudták, hogy amíg a szegényebb néposztály vérét áldozta a haza “oltárán,” addig az acéltröszt urai erről az oltárról milliókat, billiókat zsebeltek be. És mindezek dacára meg sem mertek bukkanni az acéltröszt ellen. Egy volt ra dikális kormánybiztos, Bernard Baruch elszólása folytán derült ki, hogy a kormánykörökben TUDTÁK, HOGY AZ ACÉLTRÖSZT MILLIÓKAT ZSAROL és azért valaki ajánlotta, hogy talán állami felügyelet alá kellene venni az acélipart. Azonban ezzel gyorsan elhallgattak és annyira megijedtek a gondolattól, hogy az egészet titokban tartották. Csak most, közel hét év múltán derült ki a dolog. A háborús kormány éppenúgy, mint a békés kormány a Gary és társai bérencei. A tényleges hatalom Gary kezében van. Azért volt olyan nagy ijedelem akkor, amidőn az acélipar állami felügyeletét hozta szóba valaki. És azért fenyegetődzik Gary annyira, mert jól tudja, hogy az állítólag demokratikus választójog dacára is csak az kerül a kormánykerékhez, akit ő előzőleg kijelöl. És az is csak addig marad ott, amíg jól viseli magát, a Garyék szempontjából nézve. Az a bizonyos valaki által ajánlott állami felügyelet természetesen nem sokat változtatna a dolgon. Gary hatalma csak úgy megmaradna, mint így. Ezt a nagy ipari hatalmat nem is kell megsemmisíteni, hanem át kell venni az acélipar munkásainak. Szervezkedjenek iparilag és akkor az ipari akció révén foglalják le maguknak azt a hatalmat, amivel ma Gary rendelkezik. REPARÁLT KORMÁNYOK. Liberális és munkáspolitikai pártok körében rendkívüli nagy örömet okozott a francia kormányválság. A Poincaré által vezetett militarista tábor bukásának hírét sokkal nagyobb ujjongással fogadták, mint akár az angol munkáspárt hatalomrajutását, noha akkor sem igyekeztek leplezni az örömüket. Örömtől duzzadó kebellel hirdetik, hogy Európa szerencsésen keresztül esett a krízisen. A testén rágódó legnagyobb rákfene, a francia militarizmus elpusztult. Most már jön a békés újjáépítés ideje. Az örökös viszályt, politikai fondorkodást és háborúskodást a kölcsönös megértés és kölcsönös segítés fogja felváltani. Micsoda hiú ábránd! Micsoda naiv felfogás kell ahhoz, hogy elhigyjék, miszerint a termelési rendszer megváltoztatása nélkül el lehet pusztítani azon jogokat, amelyeket éppen ez a rendszer szült. Aki elég távolról figyeli a jelenlegi politikai eseményeket, könnyen megláthatja, hogy valójában semmi más nem történt, mint egy csomó olyan ember jutott pozícióhoz, akik évtizedek óta törekedtek arra, de alapjában véve semmi lényeges változtatásra nem képesek. Kétségtelen, hogy a világháború után a kapitalizmus új fázisához jutottunk. És miután maga a kapitalista termelés az egyes kapitalista üzemek összessége, bizonyos, hogy ezen egyes üzemek jellemvonásai felfedezhetők magán a kapitalizmuson is. A KAPITALISTA ÜZEMEK LEGJELLEMZŐBB TULAJDONSÁGA, HOGY ALKALMAZOTTAIKAT AZONNAL FELCSERÉLIK, MIHELYT NEM HAJTANAK ELÉG PROFITOT. Sőt ha a profit veszélyben van, maga az ipartelep igazgatója is gyorsan állását veszti. Nagyjából ezt a folyamatot láthatjuk az egész kapitalizmusnál. A régi, ultra-hazafias és reakciós politikai tábor már hitelét vesztette és így nem képes a kapitalizmus érdekeit elég erélyesen védelmezni. A KAPITALIZMUS TEHÁT ÚJ ELEMEKET ÁLLÍT SOROMPÓBA. EZEKET A LIBERÁLIS ÉS MUNKÁS POLITIKUSOK SORAIBÓL SZEDI. Ma Európa legnagyobb részében a szocialisták által támogatott liberális vagy teljesen szocialista kormányok ülnek a hatalomban. Ezen kormányokról Emile Vandervelde, a neves belga szocialista így ír: “A LEGTÖBB ESETBEN KÉPTELENEK MEGVALÓSÍTANI AZOKNAK A PROGRAMJÁT, AKIKET KÉPVISELNEK. ELLENKEZŐLEG, ABBAN MERÜLNEK KI, HOGY ENGEDMÉNYEKET TESZNEK AZOKNAK, AKIKET NEM KÉPVISELNEK.” Az európai politikai változásokra vonatkozólag igen érdekes nyilatkozatot tett közzé egyik amerikai kapitalista, aki meglepően tisztán látja ezen politikai események valódi lényegét. A lapok jelentése szerint az európai útjáról hazatért Eldridge R. Johnson, a Victor Talking Machine Company elnöke ezt a kijelentést tette: “Európa lassan bár, de összeszedi magát. Mindenütt megvan a törekvés arra, hogy a háború utáni problémákkal szembeálljanak. Ezt jelenti a legutóbbi francia választás is. A RADIKÁLIS ÉS SZOCIALISTA KORMÁNYOKTÓL NEM KELL TARTANI. NEM AZ A FONTOS, HOGY A KORMÁNY TAGJAI MILYEN PÁRTHOZ TARTOZNAK, HANEM AZ, HOGY MIT CSINÁLNAK. ÉN CSAK AZT LÁ BÉRMUNKÁS A FORD TELEPEN. A magántermelés legtökéletesebb példája. A Ford rendszer hatása a munkásokra. Az öntudatlan sztrájk. IMPRESSZIÓK A FORD TELEPEN. A Ford Motor Company detroiti telepéről már annyi leírást közöltek a lapok, hogy az olvasók tábora már kívülről tudja a mozgó asztalokról szóló cikkeket. Ezúttal tehát nem fogunk sokat időzni a telep technikai berendezésének ismertetésével, hanem ikább azzal, hogy a Ford rendszer milyen hatással van a munkásokra. Detroit városból a városi villamosokon mentünk ki a Ford telepre. Amint a villamosról leszálltunk, azonnal szemünkbe ötlött az óriási méretű cégtábla: Ford Motor Company. A villamos felé fordulva a városi kezelésben levő kocsikon a “City of Detroit” felírást olvastuk. És amíg a városi köztulajdont csak az alig észrevehető apróbetűs felírás jelezte, a magántulajdont messze eljátszó, óriási betűkből álló felírás hirdette. íme a magántulajdon szimbolikus győzelme a köztulajdon fölött. A Ford-gyár telepeit rendszeresen látogatják, a vendégek,akiket vezetők kisérnek végig a telepen s elmondják mindazt, aminek elmondását meghagyták nekik. A munkásokról természetesen, nem sokat beszélnek. Az igazgatósági irodák, az igazgatósági gyűlések sem állnak nyitva a látogatók előtt. Szóval a látogatók csak annyit látnak és tudnak, amennyit Ford mutatni akar nekik a munka menetéről. 157,500 alkalmazott. A Ford gyártelep a fehér kövekkel szegélyezett tégla és acél épületek egész csoportjából áll. A nagyobbára ötemeletes épülek számos négyszög-blockot foglalnak le. Nagyjából hasonlít a modern nagy villanyfejlesztő telephez. A látogató először is a hirdetésre szánt váróterembe kerül. Itt az automobilok és automobil részek vannak kiállítva. A falon térképek, charterek, stb. Megtudjuk itt, hogy a Ford Motor Company 600 millió dollár tőkét képvisel és 157,500 embernek ad foglalkozást. A telep szakszemleírására csak a szakképzett mérnök képes. Mi csupán azt jegyezzük meg, hogy ez a telep a legmodernebb gépek koncentrációja. A technika és a mechanikai tudományok gyakorlati alkalmazása. A különböző formájú, célú és szerkezetű gépek tökéletes összjátékát látva, akaratlanul is eszünkbe jut az a régi mese arról a bizonyos híres gépről, amelynek egyik nyílásába behajtják a lovat, a másik nyíláson pedig kihull a kész vurstli. És a folyton zakatoló, sustorgó, kerepelő gépek között mindenütt idegmegfeszítő munkát végző férfiak és nők, munkások. Sehol még ilyen szembeötlően nem láttuk, hogy a munkás tartozik a géphez és nem a gép a munkáshoz. A munkások csak egyszerű mozdulatokat végeznek. Az egyik csak az olajat törli le az előtte elfutó öntvényről, a másik egy csavart helyez rája, a harmadik ráteszi a csavarfejet, a negyedik megszorítja és így tovább. Marx mondotta, hogy a szaktudás az egyszerű fogások összege. Itt a szaktudás szétbontását, decentralizációját látjuk. A helylyel való takarékosság, az egyszerű, de gyors mozdulatok, amelyeket a munkás már minden gondolkozás nélkül, ösztönszerűleg végezhet, képezik a Foldrendszer alapját. És úgy látszik, hogy a profit szempontjából nézve a dolgot, ez a rendszer nagy sikereket ért el. A munkások szerepe. De hogyan áll a dolog, ha a munkások szempontjából nézzük a termelésnek ezt a módját? A mechanika ezen drámájában milyen szerepet játszanak a munkások és milyen hatást tesz rájuk fizikailag, szellemileg, erkölcsileg? A látogatóknak feltűnik, hogy idősebb munkást nem igen lát a Ford telepen. Csupa javakorbeli ember, akik között itt-ott fiatal fiúkat is láthatunk. A munkások legtöbbje a húsos, flegmatikus típusú, az érzékenyebbek, az idegesebbek itt nem maradhatnak meg, valamint az idősebbek sem. Ford azzal dicsekedik, hogy a munkát kellemessé igyekszik tenni az alkalmazottak részére. Valójában azonban dolgozó automatákat fognál a munkásokból. A Ford telep munkásainak fluktuációja dacára az átlagosnál nagyobb fizetéseknek, óriási. A legerősebb idegzetű ember sem bírja ki sokáig, hogy ugyanazon egyszerű mozdulatot végezze ezerszer és ezerszer naponként, heteken, hónapokon át. Idegroncsolóbb ez a legnehezebb, a legkomplikáltabb munkánál is. És ez a rengeteg tömegmunkás teljesen szervezetlen. Nincs alkalmuk arra, hogy szervezett erővel védjék érdekeiket, szerezzenek orvoslást sérelmeikre s igy mást sem tehetve, otthagyják a munkát. Ezért olyan nagy itt a munkásfluktuáció. Ez a szervezetlen munkások öntudatlan sztrájkja. Amint a telepet elhagyjuk, velünk együtt két tucatnyi Ford munkás is felül a városi villamosra. — Mind nagyon fáradtnak látszanak. Újságot is csak egy-kettő olvas. Az egyiknek pedig a keze idegesen rángatódzik, mintha most is az egész nap végzett mechanikai mozdulatokat csinálná. Industrial Pioneer. A magatulajdonban levő termelés hirdetése. A Ford Motor Company detroiti telepe. tom, hogy McDonald (angol), HERRIOT (FRANCIA) ÉS MUSSOLINI (OLASZ) MINISZTERELNÖKÖK SOKKAL PRAKTIKUSABB EMBEREK ELŐDJEIKNÉL!” Úgy van, sokkal praktikusabbak. Amíg az elődjeik szóban és tettben kimutatták, hogy csak a kapitalista osztályt képviselik, a jelenlegi liberális és szocialista kormányok önmagukat és a munkásságot is azzal igyekszenek ámítani, hogy a munkásosztályt képviselik, a valóságban azonban a kapitalizmus érdekeit védik, mert hiszen az biztosítja számukra a fennálló politikai rendszert is, amelyben olyan magas tisztségekre jutottak. Eljön azonban az ideje a nagy kiábrándulásnak is. A magasabb életszínvonalra törekvő munkásságot szép szavakkal nem lehet örökké félrevezetni. Azok, akik a legnehezebb és életveszélyes munkát végzik, kapják a legkisebb kárt, és azok akik semmit sem tesznek oly jövedelemmel rendelkeznek, hogy fel sem tudják használni. VASÚTI FELSZERELÉS MEXICONAK. MEXICO CITY.—A mexicói kormány titkos szerződést kötött a Baldwin mozdonygyárral vasúti locomotivok szállítására vonatkozólag. A szerződésről csak anynyi szivárgott ki, hogy a Baldwin Locomotive Works of Pennsylvania 20,000,000 peso erejéig hitelt nyitott az Obregon kormánynak. S. M. Vauclain a gyár képviselője 50 új vasúti mozdonyra és 600 vasúti teherkocsi szállítására hoz megbízatást a mexicói kormánytól, amely rendelés meghaladja a négy millió pesót (egy peso 50c.) I. W. W. FOGLYOK SZOLIDARITÁSA A BÖRTÖNBEN. A San Quentin börtönben sinylődő 36 I. W. W. fogoly sztrájkba lépett, mert két társukat igazságtalanul megbüntették. SAN FRANCISCO, California.—A szolidaritásnak impozáns példáját mutatták a San Quentin állami börtönben sinylődő I. W. W. foglyok, számszerint 36-an, akik sztrájkba mentek a börtönben uralkodó embertelen rendszer ellen. A sztrájk valójában tiltakozás azon büntetés ellen, amelyet két munkástársra kiszabtak. R. Kuilman és R. A. Gibson munkástársak képtelenek voltak elvégezni azt a megerőltető munkát, amit kiszabtak nekik, mire a “hole” név alatt ismert kinzókamarákba tették őket. Amikor erről a többi I. W. W. foglyok értesültek, azonnal sztrájkba mentek. Tekintettel arra, hogy ez a börtön túlontúl van zsúfolva, a foglyok képtelenek pihenni éjjelen át és így teljes lehetetlenség, hogy az elcsigázott testű emberek a rájuk kiszabott munkamennyiséget elvégezzék. Ez történt Gibson és Kuilman munkástársakkal is, mire súlyosbított büntetést kaptak. Az I. W. W. foglyok a napi munka megkezdése előtt a börtönigazgató irodája elé mentek, ahol egyikük bejelentette, hogy az említett két munkástársra kiszabott büntetést igazságtalannak tartják és kérték, hogy a börtönigazgató azonnal engedje ki két társukat a kínzókamrából. Amikor a börtönigazgató tagadó választ adott, az I. W. W. foglyok visszamentek a munkaterembe, és ott összefont karokkal a gépek elé álltak. » Elmaradt vérengzés. A vérszomjas őrök felsorakoztak állig fegyverkezve, azonban az I. W. W.-isták nem adtak alkalmat a támadásra. Csak álltak nyugodtan, némán és nem válaszoltak az inzultáló beszédekre. Végre is az őrök egyenként visszavitték őket a cellákba. A helyi lapok hírei szerint a börtönigazgató meg fogja kísérelni, hogy éheztetéssel törje meg az I. W. W. foglyok szoldiaritását. A lapoknak adott kijelentése szerint a sztrájkoló foglyok a cellákban maradnak és vizen meg kenyéren fognak élni mindaddig, amíg csak a munkához nem állnak. Az előző hasonló sztrájkok alkalmával az összes sztrájkolókat a kínzó kamarákba dobták és ott maradtak mindaddig, amíg csak a külső beavatkozás következtében a börtönigazgató kénytelen volt onnan felhozatni őket. Az I. W. W. foglyok által hozott áldozatot csak akkor tudjuk igazán mérlegelni, ha figyelembe vesszük, hogy a sztrájkolók minden kedvezményüket elveszítik. Nem szabad nekik olvasni sem könyveket, sem lapokat, nem írhatnak és nem kaphatnak leveleket, stb. És az I. W. W. foglyok mindezek dacára szolidaritást vállaltak két társukkal. Nem az első eset, hogy az I. W. W. foglyok sztrájkba mentek San Quentin börtönben. A múlt évben négyszer, az előző évben pedig kétszer sztrájkoltak. A legutóbbi sztrájkra az adott okot, hogy az őrök brutális módon megverték Child munkástársat. Azóta a viszonyok valamit javultak. Most azonban a túlzsúfoltság következtében megint teljesen tűrhetetlen állapotok uralkodnak a börtönben. Az olvasók részére van egy mód, melylyel segítségünkre lehetnek a szervezés és tanítás nehéz munkájában. Szerezzen minden olvasónk csak EGY új előfizetőt a Bérmunkásnak. Nagyon sok ember van, aki előfizetne, ha erre felszólítanák. Próbálják meg olvasóink. Legyen ez a jelszavunk: MINDEN OLVASÓ SZEREZZEN EGY ÚJ ELŐFIZETŐT A HAT OLDALASBÉRMUNKÁSÁNAK. ELVI NYILATKOZAT. A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek millió között s az élet összes javait ama kevesek birják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszi arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítják és ezáltal elősegítik, hogy bérharcok esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykér felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, így az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért,” ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra: “Le a bérrendszerrel.” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az új társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.