Bérmunkás, 1925. május-december (3. évfolyam, 326-357. szám)
1925-05-02 / 326. szám
. Az ipari haladás gépóriásai megváltoztatták a világ képét. A közlekedés eszközeinek fejlődése összezsugorította a távolságot. Már a tizennyolcadik század gyatra vitorlásai is utat nyitottak a menekülésre az európai monarchiák zsarnoksága és vallási türelmetlensége alatt szenvedő népeknek. Felfedezők, üldözött vallásos szekták és eretnekek, ősgazdasági közösségek tömegei menekültek az újvilág szabad földjére, hogy elszigetelt szektanikus kommunákat és társulatokat alakítsanak. Ezen kommunisztikus közösségek alakulását nemcsak a közösség vallásos érzete hozta létre, hanem elsősorban az újvilág viszonyai. Az ismeretlen vad föld, hatalmas erdeivel, amelynek sűrűjéből mérgezett nyilakkal lövöldöző vademberek törtek elő, hogy a betolakodókat visszaverjék, megfélemlítették az első telepeseket és egymásra utalta őket a létfentartás javainak kiharcolása a vadonból, az élet és a háztűz védelmezése, a szabad vadászterületeit féltékenyen őrző indiánokkal szemben. Az úttörő települők a szűztalaj feltörésének kemény munkáját végezték, rettentő véráldozatok közepette. Mert az indiánok megsejtve vesztüket az előrenyomuló fehér faj és kultúrája ellen irtó háborút vívtak. Az úttörők fejszecsapásai és puskalövései alatt meghódolt a vadon, föltartózhatatlanul megindult a termelés rendszere. A kezdet nehézségeinek és életveszélyének elhárításával fokozatosan, a magántulajdon és haszonrendszer alapján. . Mihelyt megszűnt a közvetlen, közös veszély, mihelyt nem voltak szigorúan egymásra utalva: “ki-ki magának”, lett a jelszó. A kezdetleges gazdasági élet kényszerítő hatása alól felszabadulva a szabad, önálló vállalkozások tömegei nyíltak, a boldogsággá kecsegtető gazdátlan földön. Lefoglalták a földet. A tizenkilencedik század sohasem álmodott ipari szörnyetegek rettentő légióját alkotta meg. Testet- lelket őrlő óriási üzemeket. Hatalmas, embereket őrlő iparkrémek fejlődtek ki, amelyekbe mint óriási húsdarálóba gyömöszölik az embereket, hogy alól a milliárdos hasznokat jövedelmező árucikkek jöjjenek ki belőle. A vasút, gőzhajó, távíró és a többi csudálatos emberi alkotások sorozata összekapcsolta a világ legtávolabbi és legidegenebb népeit is. Míg a nagyipar óriási üzemei elpusztították a termelő középosztályt, a kézművességet. A gőz- és villamoserő teljesen felváltotta az emberi és állati hajtóerőt, amiáltal a munka termelőképessége megszázszorosodott, ha ugyan nem ezerszeresedett meg, hogy a dáriusok kincseit is messze eltörpítő mesés vagyonokat halmozza föl néhány ezer magánember tulajdonában. A nagyipari kapitalizmus rendszere kialakult teljesen s a huszadik század ennek a nagykapitalisztikus fejlődésnek jegyében halad előre. A nagyipar rendszere teljes gazdasági, vagyis ipari járomba törte a földgolyóbis emberiségét. A nemzetek uralkodóinak hagyományos dicsfénye, az országok politikai hatalmának uralmi körzete és ellenőrző ereje, mint halvány mécs pislog az iparok urainak rettentő hatalmával szemben. Mert, amíg a politikai hatalmasságok csupán országuk népeit adóztathatják meg, addig az iparok fejedelmei az egész világ népére tetszésük szerinti adót vetnek ki az ipari termelvények korlátlan kontroljánál fogva. Az Amerikába vándorló magyarság tömegei csak a kilencvenes években jöttek az újvilágba. Bár 1848 után már jöttek úttörő magyarok, 1861-től 1885-ig a bevándorlási statisztikában a magyarok külön megemlítve nincsenek. 1885-ben először szerepelnek a magyar bevándorlók 9,388 főnyi tömeggel; 1886-ban már 12,420 főre emelkedik a számuk. Azután folytonosan emelkedve, tízezrekről százezrekre ugrik, míg 1907-ben éppen a legnagyobb pánik idejében tetőfokára hág: 338,452 bevándorló jött Ausztria-Magyarországból. Konzervatív becslés szerint az 1900 és 1909-iki évek között egy millió magyar bevándorló jött az Egyesült Államok területére. Az összes magyarországi bevándorlás mintegy két millió lélekre tehető. Hogy mennyi magyar él most az Egyesült Államokban, azt bajos volna megmondani. A bányatelepek, acéltelepek és szövőgyárak városainak temetőiben nagyon sok magyar felírásunk van . . . A magyarság a keleti és közép-nyugati államokban helyezkedett el, a nehézipakban. Vármegyék és faluk szerint helyeztek el, a bevándorlási ügynökök közvefolytán, de leginkább a falubeliek hangetett levelein felbuzdulva és föl- IRTA: BARTHA LAJOS. . bátorodva. Ahogy kijöttek, az ismerősöket keresték fel s ott ragadtak. Csak később, az ipari viszonyokkal párhuzamosan, hullámzott a magyarság. De ipari kényszerítő helyzet hiányában, mindig egy helyben maradt: állandóan, szorgalmasan dolgozva. Csak a fiatalabb részét, aránylag kis százalékot ragadott el a vándorkedv, vagy a munkakeresés kényszere “dzsampolás”-ra, hogy életével vagy levágott lábával fizesse meg a tehervonatokon való utazás költségeit. A nagy tömeg elhelyezkedett a “magyar negyedekben”. Az amerikai magyarságnak nem természete a kalandvadászás. Nagyon is anyagias tények hajtották Amerikába: a nincstelenség, a kenyértelenség s az elnyomatás. Szülőföldjéről kihajtotta veleszületett földéhesége. A latifundiumok, a papi holtkéz birtokrendszere. A teljesen kifosztott és koldusbotra juttatott magyar népnek ott kellett hagynia szülőföldjét, hazáját, ha élni akart. Évszázadok tolvaj lábainak eredményeképpen teljesen ellopták a hazát a nép lába alól. Hontalan lett “hazátlan bitang” lett saját szülőföldjén. Az amerikai magyarság nem jött ide új hazát keresni — csak pénz szerezni jött! Hogy csengő aranyakkal megrakodva visszatérjen Magyarországba és az uralkodó osztálytól visszavásároljon a maga részére egy kis földet! Nagy részt hiú ábránd, a legtöbb bevándorló magyart megfogta Amerika! Ha viszsza is megy Magyarországba, újra kijön, nem tud szabadulni a hatalmas Amerika bűvkörétől. A szűkös, lépten-nyomon erősen korlátolt hazai viszonyokba már nem tud elhelyezkedni. Észre sem vette, nem is tudja, de öntudatlanul él benne egy újonnan elsajátított érzelem, aminek tudatába akkor jut, teljesen, ha a magyarországi bürokrácia, a gazdasági és társadalmi helyzet elnyomatása ránehezedik: ez az új érzelem a honvágy az amerikai magyar negyedek után . . . Visszavágyik a pennsylvaniai kohók és acéltelepek, a west virginiai bányák , az ohioi s a michigani gyárak , a new jerseyi szövőszékek, dohánygyárak és a new yorki “sweat shop”-ok poklaiba. Kegyetlen valóság! A Magyarországra visszavándorló magyar az ipari poklokat is jobbnak tartja a hazai állapotoknál. Az amerikai magyarság ösztönszerűleg is érezte eme tények lesújtó igazságát. Berendezkedett. A maga módja szerint szervezkedett itt, a gyakori ipari betegségek, ipari balesetek és halálozások kényszerítő hatása alatt a betegsegélyzőkben! A balesetek sok ezer magyar munkást öltek meg, valóságos “halálgyárak” voltak és vannak üzemben, szakadatlanul szedve áldozataikat a magyarság köréből. A hátramaradt özvegyek és árvák jajveszékelése és az állami, vagy szövetségi munkásbiztosítás hiánya óvatosságra intette a minden oldalról— még a hazafias szellemi vezérektől is — kizsarolt amerikai magyarságot. Ez adott tápot a biztosításnak. A biztosítás gondolata két irányban jutott kifejezésre. Először: munkanélküliség esetére: félretenni igyekeztek az átlagos 15—20 centes órabérből; másodszor: a napi 10— 12 órai munkaidőben eltörődött testüket igyekeztek bebiztosítani betegség esetére, betegsegélyzők biztosításai útján. Bármennyire is hazafias, vagy vallásos színezetű is, úgy a hazafias nevű, mint a szentekről elnevezett sokféle egylet, mégis kizárólagosan a betegsegélyezés és a halál esetére való biztosítás az alapja, az tartja össze. Éppen ebben van az egyházak ellenőrző hatalma a magyarság fölött. Korán felismerték a betegsegélyzői biztosításokban rejlő tömörítő erőt és jól megfontoltan annak fejlesztéséhez fogtak. Addig az öntudatos munkásság Amerikába vándorolva politikai délibábokat kergetett. Végigjárta mindazokat a kudarcokat, amik az amerikai munkásmozgalom politikai pártjait érték. Politikailag kudarcról-kudarcra vezették őket a szocialista pártok; gazdaságilag széttagolta és a kapitalistáknak eladta az American Federation of Labor. Végre az Industrial Workers of the World új szellemet vitt a kuszáti elvek és álokoskodások tömkelegébe. S ha gazdasági kontrolt nem is adott, de legalább tiszta szellemével felüditette a munkásmozgalmat s az ipari unionizmus tisztázott útja felé irányította a figyelmet. Nem kerget délibábokat. Tényeket állapit meg és az ipari önkényuralom mai termelési módszerével szemben határozott és megfelelő eszközöket nyújt a munkásosztály ipari felszabadulására. A munkásmozgalom különböző irányainak elvi alapja bevonult az öntudatos munkásság által alakított betegsegélyzőkbe is. De, mint a hazafias és egyházi egyleteknél, csak a felületen. A fő cél itt is a biztosítás ténye. A Munkás Betegsegélyző Szövetség 1906-ban alakult meg a Munkás Betegsegélyző és Önképző Szervezet 1900-ban. Az előbbi a nagyobb szervezet, valószínűleg azért, mert tisztán a betegsegélyezés ügyét szolgálja, bár a munkásmozgalom erkölcsi és anyagi támogatása mellett, de függetlenül. Nem vált egyetlen politikai párt vagy munkásszervezet szellemi vazallusává, ami továbbfejlődésének kerékkötője lehetne. Az öntudatos munkásság eme két betegsegélyzőjében találjuk az amerikai magyarság legértelmesebb s legintelligensebb tömegeit. A többi vallásos és hazafias betegsegélyzők vaskos és sötét tudatlansága közepette, mint hatalmas fényszórókkal világító őrtornyok és kulturvárak emelkednek ki a maradiság csillagtalan éjszakájából az öntudatos munkásbetegsegélyzők. Már sok ilyen őrtorony van. De ha számításba vesszük az ellentábor roppant tömegét, még mindig kevés! Az összes amerikai magyar egyletek háromnegyed része betegsegélyző egylet. S e roppant tömegeket kivonni az álhazafiak és élősdi szipolyozók martalékából, az öntudatos munkásság feladata és kötelessége. A nagy tömeg a politikai szélhámosok áldozata, akiket ünnepélyes alkalmakon kiparádéztatnak, hogy a magyarság intézményeiben levő befolyásukat bemutassák s igy javadalmazásokra és egyéb előnyöket jelentő politikai befolyásra tegyenek szert a magyar munkásságot kizsákmányoló vállalatoknál és politikai pártoknál. Az amerikai magyarság eddig ideiglenesnek tartotta amerikai tartózkodását, de az európai helyzet következtében lassan megváltozott felfogása. Állandóbb tartózkodásra rendezkedik be. Természetesen újra megváltozhat a nézete az európai helyzet radikális változása esetén. A kép most már a következő: a betegsegélyzőkben tömörült magyarság öregszik. Egy részét gyilkolja a gyár, a bánya és öli a moonshine. Az első generáció félig, sőtháromnegyedrésznyire is elamerikaiasodik, a második generáció már teljesen. A fiatalságra tehát alig számíthatnak a magyar betegsegélyzők. Ebből a szempontból már az első generáció többsége elveszett. Az amerikai iskolatársak és barátok társaságában, amerikai egyletekben ül. A bevándorlás korlátozott. Kevés felfrissítő új vér jön. A meglevőknek előbb-utóbb közeledniük kell egymáshoz, hogy az adminisztrációs költségeket redukálják és tagjaikkal szemben vállalt kötelezettségeiknek megfelelni bírjanak. Az egyleti életszükséglet törvénye erősebb lesz végeredményben az egyéb akadályoknál. Mert hiszen a betegsegélyző tagjai művelődnek s végül átlátják a helyzetüket. Szellemi vezéreik nem tarthatják vissza, mert maguk lassan saját szellemi vezéreikké nőtték ki magukat. Mert bár túlontúl sok “szellemi vezér” jött ki, mégsem volt elég s az amerikai magyar munkás jegyző, elnök, bizottsági tag, pénztárnok, stb. lett és szónokolni kezdett. A hazai állapotokkal párhuzamban nézve, még a legszentebb és leghazafiasabb egyletek tagsága is sokat haladt. Legalább felvágták a nyelvét, ha nem is tudja miről beszél. A bevándorlott magyar munkás Amerikában önállóbb,bátrabb s műveltebb lett. Igényei fejlődöttek. Kulturigénye is van. Ha analfabéta, szégyenli fogyatékosságát s ha lappal, irodalommal kínálják úgy tesz, mintha értené — vásárol. Szép vonás! Mások bűnét takarják. Általában újságolvasó lesz az amerikai magyar, ha ellenségének lapját olvassa is. Olvasni kezd, hogy a burdosházak egyhangú unalmát elűzze. Később megszokja, megszereti s ha öntudatra ébred s munkáslapot olvas, bőkezűen támogatja vagy lelkesen terjeszti szószólóját , a lapját. A régi amerikai magyar irodalom, a burdosházak titkairól, evésről-ivásról és a kötött kapcáról szóló elmélkedések immár nem elégítik ki őket. Világproblémákkal foglalkoznak. Az egész emberiséget boldogító magasztos eszméket tárgyalják. A régi, csendes és unalmas burdosházak hangos szellemi csaták színtereivé váltak, ahol naponta összecsap a felvilágosodás szelleme a maradiság sötét babonáival. Ezeken a csatatereken fog kiforrni a beteg segélyzők égető kérdéseinek megoldására vezető módszer. Nem a politikai vezérek konferenciázó bizottságai és körlevelei fogják megoldani a betegsegélyzők válságait, hanem a közönséges tagság feleszmélése, öntudatra ébredése és akaratának súlya. Az öntudat terjedése nyomán a tömegek felismerik, hogy a betegsegélyezés egy szükséges rossz csupán. Ráébrednek arra, hogy munkaerejük szerint kell szervezkedniök s nemcsak betegsegélyzés alapján. A munkásokat az egyre súlyosbodó ipari önkényuralom hatása közös gazdasági érdekük szerint egy nagy szervezetbe fogja tömöríteni az ipari unionizmus alapján. Kifejlődnek a harcvonalak, a szervezett munkásság ipari hadseregei és a kapitalista osztály között. Ebben a nagy összecsapásban, az osztályharcban a betegsegélyzőknek bár csak szanitésszerepjut, mégis fontos feladat, de csupán az amerikai magyarság családi és társadalmi életében. Végeredményben azt a tanulságot vonhatjuk le az amerikai magyarság gazdasági és társadalmi életéből, hogy a betegsegélyző egyletek egymáshoz való közeledéseelmaradhatatlan. Nem konferenciák fogják egyesíteni, hanem a jobb, a helyesebb az életképesebb fölszippantja a csődbe rohanó kisebb egyleteket s a továbbfejlődés" folyamán a megmaradt nagy országos segélyegyletek könnyen kidolgozhatnak valamilyen megfelelő biztosítási alapot, közös üzleti érdekükben, vagy teljesen egyesülnek némelyek. S amilyen csigalassúsággal haladunk, ezhosszú esztendők kérdése. Addig is, a politikai pártoskodástól, vallási és nemzetiségi gyűlölködéstől tartózkodó öntudatos munkásság, akiket családi és személyi viszonyaik biztosításra ösztönöznek, a legmegfelelőbben a Munkás Betegsegélyző Szövetség kötelékében helyezkedhetnek el. Mert ez a betegsegélyző mindig a munkásosztály szempontjából működött. BETEGSEGÉLYM KELETKEZÉSE ÉS JÖVŐJE. BÉRMUNKÁS A MUNKÁS BETEGSEGÉLYZŐ SZÖVETSÉGRŐL. Az amerikai magyar munkások legjobb betegsegélyzője a Munkás Betegsegélyző Szövetség. Alakult: 1906 március 25-én. Engedélyeztetett: 1906 május hó 2-án. Ennek a betegsegélyzőnek — a Munkás Betegsegélyző Szövetségnek jelenleg százhetvennégy osztálya van az Egyesült Államokban, több mint nyolcezerötszáz taggal. Taglétszámához és osztályszámához arányítva más egyleteket, ennek az ügykezelése került a legkevesebbe. A központban két munkás alkalmazott végzi el a szövetség központjának összes ügyeit. A Munkás Betegsegélyző Szövetség tagjai számára százötven napon keresztül 12 dollár heti segélyt fizet. Annak kihúzása után másik százötven napra heti hat dollár segélyt nyújt. Balesetnél teljesen munkaképtelennek .Fizet háromszáznapi egész segélyt, hatszáz dollárt, százötven napi félsegélyt százötven dollárt, szóval összesen hétszázötven dől-1 jár betegsegélyt s a tag ennek dacára jogos marad a teljes haláleset járulékra. Egy kéz, egyszem, egy láb elvesztésénél százötven nap egész segélyt, vagyis háromszáz dollárt és 150 nap félsegélyt, vagyis százötven dollárt, összesen tehát, négyszázötven dollárt fizet, még azon esetben is, ha a tag hamarább meggyógyul és már munkaképes. A Munkás Betegsegélyző Szövetség minden betegség vagy balesetnél több mint három napnál tovább tartó munkaképtelenség esetén a sérülés vagy a betegség beállásának első napjától fizet segélyt, nem úgy, mint más egyletek, melyek az első öt napra vagy az első hétre nem fizetnek segélyt. A haláleseti járulék ötszáz dollár. Nők és férfiak egyenjogúak, egyforma betegsegélyi jogokkal bírnak és egyforma haláleseti járulékra jogosak. Nőknek tíz dollár,szülési tiszteletdíj fizettetik. A Munkás betegsegélyző Szövetség nem szed külön pénzeket, de jelvényekért, végrendeletekért, tagkönyvekért a tagoktól, mint más egyletek. A Munkás Betegsegélyző Szövetség osztályai alakuláskor ingyen kapnak minden osztályfelszerelést a központi irodából. • Mindezekért a nagy jogokért az elmúlt 1924-ben a tagok 20 dollár 35 centet fizettek fejenként. Egy hónapra átlag 1 dollár 69 cent esett. Ebből látható, hogy a Munkás Betegsegélyző Szövetség magyar Amerika munkásainak nemcsak a legjobb,e a legolcsóbb betegsegélyzője. A Munkás Betegsegélyző Szövetség vezetése a legdemokratikusabb alapon van berendezve. Tagjainak, nemcsak a szólásszabadságuk nemcsak véleményezési szabadságuk van, hanem kezdeményezési joggal is bírnak. És a tagság akaratát a referendum szavazás útján érvényesítheti. A Munkás Betegsegélyző Szövetség az egyedüli betegsegélyző és temetkezési járulékot fizető testület az Egyesült Államokban, melybe minden magyar munkás beléphet és helyét, találja. Mert ez az egyedüli munkás betegsegélyző, mely nem van sem vallási, sem politikai válaszfalat tagjai közt•_______________________ Magyar Munkástestvérek! Ne keressetek tehát más betegsegélyzőt, hanem lépjetek be közénk, munkások közé. Ne nézzük azt, hogy melyikőnk mit hisz. Ne nézzük azt, hogy ki melyik munkásszervezethez tartozik, melyik tanítását, irányát tartja legjobbnak, célravezetőbbnek. A Munkás Betegsegélyző Szövetségben valamenynyien együtt lehetünk, betegsegélyzésben és máskép egymást támogathatjuk és amint növünk, nagyobbodunk, mindig hathatósabban támogathatjuk a munkásmozgalmat. Álljatok be tehát a Munkás Betegsegélyző Szövetségbe, támogassuk egymást és a munkásmozgalmat. Munkástársi üdvözlettel, erre szólit fel benneteket. A Munkás Betegsegélyző Szövetség egy harcos tagja* East Pittsburgh, Pa., 1925 ápr. 15. ■■ MINDEN I. W. W. TAG FIGYELMÉBE! Valamelyik nagy ember mondta a következőket: “Minél tovább élek, annál jobban meggyőződöm arról, hogy ami jó volt az apámnak, az nem jó nekem”. Ez a bölcs megjegyzés az emberiség folytonos haladását jellemzi, generációról generációra. A haladás szempontjából változásokat kell tenni, ami azt jelenti, hogy mennünk kell. Évek óta megelégedtünk azzal, hogy óriási összegeket fizettünk a házigazdáknak házbér fejében, amit máskép a szervezet célja érdekében való propagandára használhattunk volna. A jelenlegi helyiségünk értékénél sokkal többet fizettünk házbér fejében. Senki sem akarta vállalni a felelősséget arra, hogy egy épületet vásároljon és véget vessen a szervezeti jövedelem ilyenformán való elköltésének. Az új tisztviselők tisztségük elfoglalása idején azzal a kényszerhelyzettel találták magukat szemben, hogy új helyiséget keressenek a szervezet központi főhadiszállásának és a nyomda részére. Az 1001 Wadison street alatti helyiség szerződése május 1-én lejár s a feltétel túl magas az, hogy számbavehető lehetne. Nemcsak fölemelte a házigazda 150 dollárral a házbért, hanem az épület másik felét havi háromszáz dollárért kibérelni követelte, ami több mint kétszeresére emelte volna a jelent/ amúgy is magas házbért. Hosszas helyiségkeresés után az a nő alakult ki, hogy a legolcsóbb és leggazságosabb dolog lenne egy megfelelő ép vásárlása. Megvásároltuk a 3333 W, Belmont A alatti helyiséget. A ház nagyon megy a célnak és jó helyen van, a város észnyugati részén. Teljesen új épületét készült el, ami már csak azért is előny, mert az eddigi helyiségünk lakodóvá tétele, roppant összegeket emésztett fel. Fűtés, világítás és vízvezeték javítás költségei felényire redukálódnak. A tagság áldozatkészen adja pénzét a mozgalom céljaira s éppen ezért takarékosan kell beosztani a nehezen megkeresett pénzt, hogy az minél nagyobb előnyöket biztosítson. A házvétellel úgy hisszük, hogy a legészszerűbb lépést tettük, amit a jelenlegi viszonyok között tehettünk. Semmi sem túl jó nekünk, az sem, hogy saját épületünk legyen. Persze még nincsen kifizetve és éppen ebben van a merészségünk. Az első év költségei 4.000 dollárral többet tesznek ki, mint eddig fizettünk a házbérért. Amikor még a költözködés hatalmas kiadásai is hozzájárulnak. Öt év múlva kevesebbe kerül a házfizetés s azután mindig kevesebbe, úgy, hogy egyre nagyobb összeg marad igazi szervezési munkákra. Addig pénzt kell előteremtenünk. Nem koldulunk, csupán felhívjuk a tagság figyelmét a szervezetük szükségeire; a többit teljesen a tagság áldozatkészségére bízzuk. Mernünk kell, hogy előre haladjunk. — Mindnyájan a szervezet fejlődését tartjuk szem előtt s azt akarjuk, hogy jobban haladjon, mint eddig. Ez egy lépés a helyes irányban. Most a következő feladat a pénz gyűjtése, ami könnyű lesz, ha minden tag megteszi a kötelességét. Senki se támaszkodjon másra, csak önmagára vessen. Nem szeretünk pénzt kérni s a munkástársaknak nehéz adni. De egy dollár minden tagtól, nem teszi tönkre a tagságot, míg a szervezet financiális ügyeit rendezné. Tőletek függ munkástársak. Ti az I. W. W.-t a világ legnagyobb és legjobb munkásszervezetévé tehetitek. Mindnyájan együtt, munkástársak, cselekedjünk! Arthur Coleman, egyetemes titkár-pénztáros. Carl Keller, a G. E. B. elnöke.