Bérmunkás, 1925. május-december (3. évfolyam, 326-357. szám)

1925-05-02 / 326. szám

. Az ipari haladás gépóriásai megváltoz­tatták a világ képét. A közlekedés eszkö­zeinek fejlődése összezsugorította a távol­ságot. Már a tizennyolcadik század gyatra vitorlásai is utat nyitottak a menekülésre az európai monarchiák zsarnoksága és val­lási türelmetlensége alatt szenvedő népek­nek. Felfedezők, üldözött vallásos szek­ták és eretnekek, ősgazdasági közösségek tömegei menekültek az újvilág szabad föld­jére, hogy elszigetelt szektanikus kommu­nákat és társulatokat alakítsanak. Ezen kommunisztikus közösségek alakulását nemcsak a közösség vallásos érzete hozta létre, hanem elsősorban az újvilág viszo­nyai. Az ismeretlen vad föld, hatalmas er­deivel, amelynek sűrűjéből mérgezett nyi­lakkal lövöldöző vademberek törtek elő, hogy a betolakodókat visszaverjék, megfé­l­említették az első telepeseket és egymásra utalta őket a létfentartás javainak kiharco­lása a vadonból, az élet és a háztűz védel­­mezése, a szabad vadászterületeit féltéke­nyen őrző indiánokkal szemben. Az úttörő települők a szűztalaj feltöré­sének kemény munkáját végezték, rettentő véráldozatok közepette. Mert az indiánok megsejtve vesztüket az előrenyomuló fe­hér faj és kultúrája ellen irtó háborút vív­­tak. Az úttörők fejszecsapásai és puskalövé­sei alatt meghódolt a vadon, föltartózha­­tatlanul megindult a termelés rendszere. A kezdet nehézségeinek és életveszélyének elhárításával fokozatosan, a magántulaj­don és haszonrendszer alapján. . Mihelyt megszűnt a közvetlen, közös veszély, mi­helyt nem voltak szigorúan egymásra utal­va: “ki-ki magának”, lett a jelszó. A kez­detleges gazdasági élet kényszerítő hatása alól felszabadulva a szabad, önálló vállal­kozások tömegei nyíltak, a boldogsággá kecsegtető gazdátlan földön. Lefoglalták a földet. A tizenkilencedik század sohasem álmo­dott ipari szörnyetegek rettentő légióját alkotta meg. Testet- lelket őrlő óriási üze­meket. Hatalmas, embereket őrlő ipark­rémek fejlődtek ki, amelyekbe mint óriási húsdarálóba gyömöszölik az embereket, hogy alól a milliárdos hasznokat jövedel­­mező árucikkek jöjjenek ki belőle. A vasút, gőzhajó, távíró és a többi csudá­latos emberi alkotások sorozata összekap­csolta a világ legtávolabbi és legidegenebb népeit is. Míg a nagyipar óriási üzemei el­pusztították a termelő középosztályt, a kéz­művességet. A gőz- és villamos­erő teljesen felváltotta az emberi és állati hajtóerőt, amiáltal a munka termelőképessége meg­­százszorosodott, ha ugyan nem ezerszere­sedett meg, hogy a dáriusok kincseit is messze eltörpítő mesés vagyonokat hal­mozza föl néhány ezer magánember tulaj­donában. A nagyipari kapitalizmus rendszere ki­alakult teljesen s a huszadik század ennek a nagykapitalisztikus fejlődésnek jegyében halad előre. A nagyipar rendszere teljes gazdasági, vagyis ipari járomba törte a földgolyóbis­ emberiségét. A nemzetek uralkodóinak hagyományos dicsfénye, az országok poli­tikai hatalmának uralmi körzete és ellen­őrző ereje, mint halvány mécs pislog az ipa­rok urainak rettentő hatalmával szemben. Mert, amíg a politikai hatalmasságok csu­pán országuk népeit adóztathatják meg, addig az iparok fejedelmei az egész világ népére tetszésük szerinti adót vetnek ki az ipari termelvények korlátlan kontroljánál fogva. Az Amerikába vándorló magyarság tö­megei csak a kilencvenes években jöttek az újvilágba. Bár 1848 után már jöttek út­törő magyarok, 1861-től 1885-ig a beván­dorlási statisztikában a magyarok külön megemlítve nincsenek. 1885-ben először szerepelnek a magyar bevándorlók 9,388 főnyi tömeggel; 1886-ban már 12,420 főre emelkedik a számuk. Azután folytonosan emelkedve, tízezrekről százezrekre ugrik, míg 1907-ben éppen a legnagyobb pánik idejében tetőfokára hág: 338,452 beván­dorló jött Ausztria-Magyarországból. Kon­zervatív becslés szerint az 1900 és 1909-iki évek között egy millió magyar bevándorló jött az­ Egyesült Államok területére. Az összes magyarországi bevándorlás mintegy két millió lélekre tehető. Hogy mennyi magyar él most az Egyesült Államokban, azt bajos volna megmonda­ni. A bányatelepek, acéltelepek és szövő­gyárak városainak temetőiben nagyon sok magyar felírásu­nk­ van . . . A magyarság a keleti és közép-nyugati államokban helyezkedett el, a nehézipa­­­kban. Vármegyék és faluk szerint helyez­tek el, a bevándorlási ügynökök közve­­folytán, de leginkább a falubeliek ha­­ngetett levelein felbuzdulva és föl- IRTA: BART­HA LAJOS. . bátorodva. Ahogy kijöttek, az ismerősöket­­ keresték fel s ott ragadtak. Csak később,­­ az ipari viszonyokkal párhuzamosan, hul­lámzott a magyarság. De ipari kényszerítő­­ helyzet hiányában, mindig egy helyben ma­radt: állandóan, szorgalmasan dolgozva. Csak a fiatalabb részét, aránylag kis szá­zalékot ragadott el a vándorkedv, vagy a munkakeresés kényszere “dzsampolás”-ra, hogy életével vagy levágott lábával fizesse meg a tehervonatokon való utazás költsé­geit. A nagy tömeg elhelyezkedett a “magyar negyedekben”. Az amerikai magyarság­nak nem természete a kalandvadászás. Na­gyon is anyagias tények hajtották Ameri­kába: a nincstelenség, a kenyértelenség s az elnyomatás. Szülőföldjér­ől kihajtotta veleszületett földéhesége. A latifundiumok, a papi holtkéz birtok­rendszere. A teljesen kifosztott és koldusbotra juttatott magyar népnek ott kellett hagynia szülőföldjét, ha­záját, ha élni akart. Évszázadok tolvaj lá­bainak er­edményeképpen teljesen ellopták a hazát a nép lába alól. Hontalan lett “ha­zátlan bitang” lett saját szülőföldjén. Az amerikai magyarság nem jött ide új hazát keresni — csak pénz szerezni jött! Hogy csengő aranyakkal megrakodva visszatér­jen Magyarországba és az uralkodó osz­tálytól visszavásároljon a maga részére egy kis földet! Nagy részt hiú ábránd, a legtöbb beván­dorló magyart megfogta Amerika! Ha visz­­sza is megy Magyarországba, újra kijön, nem tud szabadulni a hatalmas Amerika bűvkörétől. A szűkös, lépten-nyomon erő­sen korlátolt hazai viszonyokba már nem tud elhelyezkedni. Észre sem vette, nem is tudja, de öntudatlanul él benne egy újon­nan elsajátított érzelem, aminek tudatá­ba akkor jut, teljesen, ha a magyarországi bürokrácia, a gazdasági és társadalmi hely­zet elnyomatása ránehezedik: ez az új ér­zelem a honvágy az amerikai magyar ne­gyedek után . . . Visszavágyik a pennsyl­vaniai kohók és acéltelepek, a west virgi­niai bányák , az ohioi s a michigani gyárak , a new jerseyi szövőszékek, dohánygyárak és a new yorki “sweat shop”-ok poklaiba. Kegyetlen valóság! A Magyarországra visszavándorló magyar az ipari poklokat is jobbnak tartja a hazai állapotoknál. Az amerikai magyarság ösztönszerűleg is érezte eme tények lesújtó igazságát. Be­rendezkedett. A maga módja szerint szer­vezkedett itt, a gyakori ipari betegségek, ipari balesetek és halálozások kényszerítő hatása alatt a betegsegélyzőkben! A balesetek sok ezer magyar munkást öltek meg, valóságos “halálgyárak” voltak és vannak üzemben, szakadatlanul szedve áldozataikat a magyarság köréből. A hát­ramaradt özvegyek és árvák jajveszékelé­se és az állami, vagy szövetségi munkás­­biztosítás hiánya óvatosságra intette a min­den oldalról­­— még a hazafias szellemi ve­zérektől is — kizsarolt amerikai magyar­ságot. Ez adott tápot a biztosításnak. A biztosítás gondolata két irányban jutott ki­fejezésre. Először: munkanélküliség eseté­re: félretenni igyekeztek az átlagos 15—20 centes órabérből; másodszor: a napi 10— 12 órai munkaidőben eltörődött testüket igyekeztek bebiztosítani betegség esetére, betegsegélyzők biztosításai útján. Bármennyire is hazafias, vagy vallásos színezetű is, úgy a hazafias nevű, mint a szentekről elnevezett sokféle egylet, mégis kizárólagosan a betegsegélyezés és a ha­lál esetére való biztosítás az alapja, az tartja össze. Éppen ebben van az egyhá­zak ellenőrző hatalma a magyarság fölött. Korán felismerték a betegsegélyzői biztosí­tásokban rejlő tömörítő erőt és jól megfon­­toltan annak fejlesztéséhez fogtak. Addig az öntudatos munkásság Ameri­kába vándorolva politikai délibábokat ker­getett. Végigjárta mindazokat a kudarco­kat, amik az amerikai munkásmozgalom politikai pártjait érték. Politikailag kudarc­­ról-kudarcra vezették őket a szocialista pártok; gazdaságilag széttagolta és a ka­pitalistáknak eladta az American Federa­tion of Labor. Végre az Industrial Workers of the World új szellemet vitt a kuszáti el­vek és álokoskodások tömkelegébe. S ha gazdasági kontrolt nem is adott, de leg­alább tiszta szellemével felüditette a mun­kásmozgalmat s az ipari unionizmus tisz­tázott útja felé irányította a figyelmet. Nem kerget délibábokat. Tényeket állapit meg és az ipari önkényuralom mai terme­lési módszerével szemben határozott és megfelelő eszközöket nyújt a munkásosz­tály ipari felszabadulására. A munkásmozgalom különböző irányai­nak elvi alapja bevonult az öntudatos mun­kásság által alakított betegsegélyzőkbe is. De, mint a hazafias és egyházi egyleteknél, csak a felületen. A fő cél itt is a biztosítás ténye. A Munkás Betegsegélyző Szövetség 1906-ban alakult meg a Munkás Betegse­gélyző és Önképző Szervezet 1900-ban. Az előbbi a nagyobb szervezet, valószínűleg azért, mert tisztán a betegsegélyezés ügyét szolgálja, bár a munkásmozgalom erkölcsi és anyagi támogatása mellett, de függetle­nül. Nem vált egyetlen politikai párt vagy munkásszervezet szellemi vazallusává, ami továbbfejlődésének kerékkötője lehetne. Az öntudatos munkásság eme két beteg­­segélyzőjében találjuk az amerikai ma­gyarság legértelmesebb s legintelligensebb tömegeit. A többi vallásos és hazafias be­tegsegélyzők vaskos és sötét tudatlansága közepette, mint hatalmas fényszórókkal világító őrtornyok és kulturvárak emelked­nek ki a maradiság csillagtalan éjszakájá­ból az öntudatos munkásbetegsegélyzők. Már sok ilyen őrtorony van. De ha szá­mításba vesszük az ellentábor roppant tö­megét, még mindig kevés! Az összes ame­rikai magyar egyletek háromnegyed része betegsegélyző egylet. S e roppant tömege­ket kivonni az álhazafiak és élősdi szipo­­lyozók martalékából, az öntudatos munkás­ság feladata és kötelessége. A nagy tömeg a politikai szélhámosok áldozata, akiket ünnepélyes alkalmakon kiparádéztatnak, hogy a magyarság intézményeiben levő be­folyásukat bemutassák s igy javadalmazá­sokra é­s egyéb előnyöket jelentő politikai befolyásra tegyenek szert a magyar mun­kásságot kizsákmányoló vállalatoknál és politikai pártoknál. Az amerikai magyarság eddig ideigle­nesnek tartotta amerikai tartózkodását, de az európai helyzet következtében lassan megváltozott felfogása. Állandóbb tartóz­kodásra rendezkedik be. Természetesen új­ra megváltozhat a nézete az európai hely­zet radikális változása esetén. A kép most már a következő: a beteg­segélyzőkben tömörült magyarság öreg­szik. Egy részét gyilkolja a gyár, a bánya és öli a moonshine. Az első generáció félig, sőt­­háromnegyedrésznyire is elamerikaia­­sodik, a második generáció már teljesen. A fiatalságra tehát alig számíthatnak a ma­gyar betegsegélyzők. Ebből a szempontból már az első generáció többsége elveszett. Az amerikai iskolatársak és barátok tár­saságában, amerikai egyletekben ül. A be­vándorlás korlátozott. Kevés felfrissítő új vér jön. A meglevőknek előbb-utóbb közeledniük kell egymáshoz, hogy az adminisztrációs költségeket redukálják és tagjaikkal szem­ben vállalt kötelezettségeiknek megfelelni bírjanak. Az egyleti életszükséglet törvénye erősebb lesz végeredményben az egyéb akadályoknál. Mert hiszen a betegsegélyző tagjai művelődnek s végül átlátják a hely­zetüket. Szellemi vezér­eik nem tarthatják vissza, mert maguk lassan saját szellemi vezéreikké nőtték ki magukat. Mert bár túlon­túl sok “szellemi vezér” jött ki, még­sem volt elég s az amerikai magyar mun­kás jegyző, elnök, bizottsági tag, pénztár­nok, stb. lett és­­ szónokolni kezdett. A hazai állapotokkal párhuzamban nézve, még a legszentebb és leghazafiasabb egy­letek tagsága is sokat haladt. Legalább felvágták a nyelvét, ha nem is tudja miről beszél. A bevándorlott magyar munkás Amerikában önállóbb,bátrabb s műveltebb lett. Igényei fejlődöttek. Kulturigénye is van. Ha analfabéta, szégyenli fogyatékos­ságát s ha lappal, irodalommal kínálják úgy tesz, mintha értené — vásárol. Szép vonás! Mások bűnét takarják. Általában újságolvasó lesz az amerikai magyar, ha ellenségének lapját olvassa is. Olvasni kezd, hogy a burdosházak egyhangú unal­mát elűzze. Később megszokja, megszereti s ha öntudatra ébred s munkáslapot olvas, bőkezűen támogatja vagy lelkesen terjesz­ti szószólóját , a lapját. A régi amerikai magyar irodalom, a bur­dosházak titkairól, evésről-ivásról és a kö­tött kapcáról szóló elmélkedések immár nem elégítik ki őket. Világproblémákkal foglalkoznak. Az egész emberiséget bol­dogító magasztos eszméket tárgyalják. A régi, csendes és unalmas burdosházak hangos szellemi csaták színtereivé váltak, ahol naponta összecsap a felvilágosodás szelleme a maradiság sötét babonáival. Ezeken a csatatereken fog kiforrni a beteg segélyzők égető kérdéseinek megoldására vezető módszer. Nem a politikai vezérek konferenciázó bizottságai és körlevelei fog­ják megoldani a betegsegélyzők válságait, hanem a közönséges tagság feleszmélése, öntudatra ébredése és akaratának súlya. Az öntudat terjedése nyomán a tömegek felismerik, hogy a betegsegélyezés egy szükséges rossz csupán. Ráébrednek arra, hogy munkaerejük szerint kell szervezked­niök s nemcsak betegsegély­zés alapján. A munkásokat az egyre súlyosbodó ipari ön­kényuralom hatása közös gazdasági érde­kük szerint egy nagy szervezetbe fogja tömöríteni az ipari unionizmus alapján. Kifejlődnek a harcvonalak, a szervezett munkásság ipari hadseregei és a kapitalista osztály között. Ebben a nagy összecsapás­ban, az osztályharcban a betegsegélyzők­­nek bár csak szanités­­szerep­­jut, mégis fontos feladat, de csupán az amerikai ma­gyarság családi és társadalmi életében. Végeredményben azt a tanulságot von­hatjuk le az amerikai magyarság gazda­sági és társadalmi életéből, hogy a beteg­­segélyző egyletek egymáshoz való közele­dése­­elmaradhatatlan. Nem konferenciák fogják egyesíteni, hanem a jobb, a helye­sebb az életképesebb fölszippantja a csőd­be rohanó kisebb egyleteket s a tovább­fej­lődés" folyamán a megmaradt nagy orszá­gos segélyegyletek könnyen kidolgozhat­nak valamilyen megfelelő biztosítási ala­pot, közös üzleti érdekükben, vagy teljesen egyesülnek némelyek. S amilyen csiga­lassúsággal haladunk, ez­­hosszú esztendők kérdése. Addig is, a politikai pártoskodás­­tól, vallási és nemzetiségi gyűlölködéstől tartózkodó öntudatos munkásság, akiket családi és személyi viszonyaik biztosításra ösztönöznek, a legmegfelelőbben a Munkás Betegsegélyző Szövetség kötelékében he­lyezkedhetnek el. Mert ez a betegsegélyző mindig a munkásosztály szempontjából működött. BETEGSEGÉLYM KELETKEZÉSE ÉS JÖVŐJE. BÉRMUNKÁS A MUNKÁS BETEGSEGÉLYZŐ SZÖVETSÉGRŐL. Az amerikai magyar munkások legjobb betegsegélyzője a Munkás Betegsegélyző Szövetség. Alakult: 1906 március 25-én. Engedé­lyeztetett: 1906 május hó 2-án. Ennek a betegsegélyzőnek — a Munkás Betegsegélyző Szövetségnek jelenleg száz­hetvennégy osztálya van az Egyesült Álla­mokban, több mint nyolcezerötszáz taggal. Taglétszámához és osztályszámához ará­­nyítva más egyleteket, ennek az ügykeze­lése került a legkevesebbe. A központban két munkás alkalmazott végzi el a szövet­ség központjának összes ügyeit. A Munkás Betegsegélyző Szövetség tag­jai számára százötven napon keresztül 12 dollár heti segélyt fizet. Annak kihúzása után másik százötven napra heti hat dollár segélyt nyújt. Balesetnél teljesen munkaképtelennek .Fizet háromszáznapi egész segélyt, hatszáz dollárt, százötven napi félsegélyt százötven dollárt, szóval összesen hétszázötven dől-1 jár betegsegélyt s a tag ennek dacára jogos marad a teljes haláleset­ járulékra. Egy kéz, egyszem, egy láb elvesztésénél százötven nap egész segélyt, vagyis három­száz dollárt és 150 nap félsegélyt, vagyis százötven dollárt, összesen tehát, négyszáz­ötven dollárt fizet, még azon esetben is, ha a tag hamarább meggyógyul és már munkaképes. A Munkás Betegsegélyző Szövetség min­den betegség vagy balesetnél több mint há­rom napnál tovább tartó munkaképtelenség esetén a sérülés vagy a betegség beállásá­nak első napjától fizet segélyt, nem úgy, mint más egyletek, melyek az első öt napra vagy az első hétre nem fizetnek segélyt. A haláleseti járulék ötszáz dollár. Nők és férfiak egyenjogúak, egyforma betegsegélyi jogokkal bírnak és egyforma haláleseti járulékra jogosak. Nőknek tíz dollár,szülési tiszteletdíj fizettetik. A Mun­kás betegsegélyző Szövetség nem szed kü­lön pénzeket, de jelvényekért, végrendele­tekért, tagkönyvekért a tagoktól, mint más egyletek. A Munkás Betegsegélyző Szövetség osz­tályai alakuláskor ingyen kapnak minden osztályfelszerelést a központi irodából. •­ Mindezekért a nagy jogokért az elmúlt 1924-ben a tagok 20 dollár 35 centet fizet­tek fejenként. Egy hónapra átlag 1 dollár 69 cent esett. Ebből látható, hogy a­ Munkás Betegse­gélyző Szövetség magyar Amerika munká­sainak nemcsak a legjobb,­­­e a legolcsóbb betegsegélyzője. A Munkás Betegsegélyző Szövetség ve­zetése a legdemokratikusabb alapon van berendezve. Tagjainak, nemcsak a szólás­­szabadságuk nemcsak véleményezési sza­badságuk van, hanem kezdeményezési jog­gal is bírnak. És a tagság akaratát a refe­rendum szavazás útján érvényesítheti. A Munkás Betegsegélyző Szövetség az egyedüli betegsegélyző és temetkezési já­rulékot fizető testület az Egyesült Államok­ban, melybe minden magyar munkás belép­het és helyét, találja. Mert ez az egyedüli munkás betegsegélyző, mely nem van sem vallási, sem politikai válaszfalat tagjai kö­zt•_______________________ Magyar Munkástestvérek! Ne keresse­­tek tehát más betegsegélyzőt, hanem lép­jetek be közénk, munkások közé. Ne néz­zük azt, hogy melyikőnk mit hisz. Ne néz­zük azt, hogy ki melyik munkásszervezet­hez tartozik, melyik tanítását­, irányát tart­ja legjobbnak, célravezetőbbnek. A Mun­kás Betegsegélyző Szövetségben valameny­­nyien együtt lehetünk, betegsegélyzésben és máskép egymást támogathatjuk és amint növünk, nagyobbodunk, mindig hatható­sabban támogathatjuk a munkásmozgal­mat. Álljatok be tehát a Munkás Betegsegély­­ző Szövetségbe, támogassuk egymást és a munkásmozgalmat. Munkástársi üdvözlettel, erre szólit fel benneteket. A Munkás Betegsegélyző Szövetség egy harcos tagja* East Pittsburgh, Pa., 1925 ápr. 15. ■■ MINDEN I. W. W. TAG FIGYELMÉBE! Valamelyik nagy ember mondta a kö­vetkezőket: “Minél tovább élek, annál job­ban meggyőződöm arról, hogy ami jó volt az apámnak, az nem jó nekem”. Ez a bölcs megjegyzés az emberiség folytonos hala­dását jellemzi, generációról generációra. A haladás szempontjából változásokat kell tenni, ami azt jelenti, hogy mennünk kell. Évek óta megelégedtünk azzal, hogy óriási összegeket fizettünk a házigazdák­nak házbér fejében, amit máskép a szerve­zet célja érdekében való propagandára használhattunk volna. A jelenlegi helyisé­günk értékénél sokkal többet fizettünk házbér fejében. Senki sem akarta vállalni a felelősséget arra, hogy egy épületet vásá­roljon és véget vessen a szervezeti jövede­lem ilyenformán való elköltésének. Az új tisztviselők tisztségük elfoglalása idején azzal a kényszerhelyzettel találták magukat szemben, hogy új helyiséget ke­ressenek a szervezet központi főhadiszál­lásának és a nyomda részére. Az 1001 W­­­adison street alatti helyiség szerződése május 1-én lejár s a feltétel túl magas az, hogy számbavehető lehetne. Nemcsak föl­emelte a házigazda 150 dollárral a házbért, hanem az épület másik felét havi három­száz dollárért­ kibérelni követelte, ami több mint kétszeresére emelte volna a jelent/ amúgy is magas házbért. Hosszas helyiségkeresés után az a nő alakult ki, hogy a legolcsóbb és leggaz­ságosabb dolog lenne egy megfelelő ép vásárlása. Megvásároltuk a 3333 W, Belmont A alatti helyiséget. A ház nagyon megy a célnak és jó helyen van, a város ész­­nyugati részén. Teljesen új épületé­t készült el, ami már csak azért is­­ előny, mert az eddigi helyiségünk lakod­­óvá tétele, roppant összegeket emésztett fel. Fűtés, világítás és vízvezeték javítás költségei felényire redukálódnak. A tagság áldozatkészen adja pénzét a mozgalom céljaira s éppen ezért takaréko­san kell beosztani a nehezen megkeresett pénzt, hogy az minél nagyobb előnyöket biztosítson. A házvétellel úgy­ hisszük, hogy a legészszerűbb lépést tettük, amit a jelenlegi viszonyok között tehettünk. Semmi sem túl jó nekünk, az sem, hogy saját épületünk legyen. Persze még nin­csen kifizetve és éppen ebben van a me­részségünk. Az első év költségei 4.000 dol­lárral többet tesznek ki, mint eddig fizet­tünk a házbérért. Amikor még a költözkö­dés hatalmas kiadásai is hozzájárulnak. Öt év múlva kevesebbe kerül a házfizetés s az­után mindig kevesebbe, úgy, hogy egyre nagyobb összeg marad igazi szervezési munkákra. Addig pénzt kell előteremtenünk. Nem koldulunk, csupán felhívjuk a tagság fi­gyelmét a szervezetük szükségeire; a töb­bit teljesen a tagság áldozatkészségére bíz­zuk. Mernünk kell, hogy előre haladjunk. — Mindnyájan a szervezet fejlődését tartjuk szem előtt s azt akarjuk, hogy jobban ha­ladjon, mint eddig. Ez egy lépés a helyes irányban. Most a következő feladat a pénz gyűjtése, ami könnyű lesz, ha minden tag megteszi a kötelességét. Senki se támasz­kodjon másra, csak önmagára vessen. Nem szeretünk pénzt kérni s a munkás­társaknak nehéz adni. De egy dollár min­den tagtól, nem teszi tönkre a tagságot, míg a szervezet financiális ügyeit rendezné. Tő­letek függ munkástársak. Ti az I. W. W.-t a világ legnagyobb és legjobb munkás­szervezetévé te­hetitek. Mindnyájan együtt, munkástársak, cselekedjünk! Arthur Coleman, egyetemes titkár-pénztáros. Carl Keller, a G. E. B. elnöke.

Next