Bérmunkás, 1926. július-december (4. évfolyam, 387-411. szám)

1926-07-03 / 387. szám

^ 2 BÉRMUNKÁS (Wa** Worker) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. 3333 WEST BELMONT AVENUE TELEPHONE: KEYSTONE 7510 CHICAGO, ILL. Subscription Rates: Előfizetési árak: One Year ...............$2.00 Egy évre .................$2.00 Six Months.............. 1.00 Fél évre ...................­­.00 Single Copy....................05 Egyes szám ára.............05 Bundle Orders.............03 Csom. rendelésnél.. .03 Make Money Orders for Subscription Payable to “BÉRMUNKA S” Published Weekly by THE INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD. AZ ÚJ TÁRSADALOM ÉPÍTÉSE. Az I. W. W. célja nemcsak a bérrend­szer megdöntése, az I. W. W. célja nem­csak az, hogy bármit is megdöntsön, hanem hogy új társadalmi rendszert épít­sen fel. És éppen ez a pont az, amelyben az Industrial Workers of the World kü­lönbözik az összes radikális mozgalmak­tól és szervezetektől. Kérdezzétek meg akármelyik szószólóját valamelyik radi­kális mozgalomnak, hogy mit gondol az új társadalmi rendszer alatt és meglássá­tok, hogy felelete éppen olyan bizonyta­lanul a sötétségben­ bukdácsoló­ leírás lesz, mint amilyen leírást a hívők adnak a mennyországról. Mindegyiknek van terve a kapitalista rendszer megdöntésére, de egyiknek sincsen konstruktív program­ja az új társadalmi rendszerre vonatko­zólag. Vizsgálat után az ember rögtön rájön arra, hogy erre nem is gondoltak. Valamilyen határozatlan állásponttal ke­verik össze az ügyet, az új társadalom építését, dacára annak, hogy sok lehe­tőség van az új társadalom funkcionálá­sára, a kapitalizmus halála után. Sokszor halljuk, hogy az összes radiká­lis szervezeteknek ugyanaz a céljuk van, a kapitalizmus megdöntése és csak takti­kailag és szervezetileg különböznek egy­mástól a cél elérésében. Az I. W. W. egyedül áll a radikális szervezetek kö­zött, mint a­melyiknek határozott pro­gramja van az új társadalom építésére. Ez a célja. Az I. W. W. elvi nyilatkozata a bér­rendszer megdöntését, mint jelszót tekin­ti, amely zászlónkra van írva. Ennek a harci nyilatkozatnak tanulmányozása azt mutatja, hogy mondatról mondatra nö­vekszik nyomatékos erejében és hatal­masságában, amíg elért az utolsó mon­datig: “Az ipari szervezkedéssel az új társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.” A legtermészetszerűbb kérdése a mun­kásoknak a kapitalista társadalmi rend­szer megdöntése után az lesz, hogy: “ho­gyan eszünk és mikor?” Hogyan fogjuk kezelni az iparokat, a világot, amit meg­hódítottunk? Ez a kérdés, amit a többi ,ipart. Az ellenkezője nem igaz, radikálisok figyelmen kivül hagynak. A kapitalizmus fája az iparokban mostan, akkor nem hagyhatják figyelmen gyökeredzik és az ipari munkások véré­­kivül a dolgot, mert az egész emberiség­­­vel van termékennyé téve. Ha valaki ide­­jövőre fog függni tőle. És dacára ennek töltésből tiszteletreméltó reformer lett, sőt a parlamentarizmus útján haladó politi­kusokat olyan helyzetben találjuk a kér­dést illetőleg, hogy Taft mondását alkal­mazhatják magukra: “Az isten tudja mi lesz.” Az ipcr­i forr­adalom a kapitalizmus pusztulását jelenti csupán. Csakis a régi rendszer megdöntését — szükséges dolgot, igaz, de magában véve még nem jelent új rendszert, aminthogy egy régi épület le­rombolása sem jelent még új épületet. Előbb fel kell építeni. Az új társadalom építése dönti meg a régi társadalmi rendszert. A többi ra­dikális szervezetek álláspontja az, hogy a kapitalista társadalmi rendszer megdön­tése után van elég idő az új társadalom építésére. De az egész történelem íté­lete ezzel szemben az, hogy az új rend­szer nem születik meg a régi eltörlésével. A kapitalizmus évszázadokon keresztül fokozatosan fejlődött ki; társadalmi rend­szerének szerkezetét a feudális társadfa­­­lomban építette, a feudális társadalom ke-­­retén belül. A feudális társadalom meg­­­szűnt a domináló rendszer lenni, mert a­ kapitalizmus, az akkori új társadalom­ szerkezete megdöntötte. Az ipari forradalom egy korszak küz­delmét jelenti, amelyben az uj rendszer­ áll harcban a régivel és AZ UJ GYŐZ.­ Ez a küzdelem önmagában nem ipari forradalom, a tulajdon­jog megváltozása és az iparok szerkezete nem a forrada­lom. Így hát láthatjuk, hogy az uj tár-­ sadalom szerkezete nem a forradalom utá­ni dolog, de a forradalom önmagában véve csak egy fázisa a fejlődésnek, az uj fej­lődésének, amelyik hatalomra jut a régi felett. A forradalom, önmaga, a termékei az evolucionális fejlődésnek. Az uj tár-­ sadalom fejlődésének. Egy politikai szervezet építése n­em lehet az új társadalom építése, mert ha­bár a parlamentaristák távol állnak a tudományos állásponttól, mégis elismerik Marx és Engels után, hogy a proletárság hivatása elpusztítani a politikai álla­mot a kapitalizmus megdöntésével. Mi ez, amit elpusztítani kell ? Mi a kapitalizmus ? Alapjában egy ipari rend­szer, amelyik a munkások megrablásán épül fel, azon, hogy a munkásokat meg­rabolják a munka színterén. Amikor Marx a “Tőke” című művében a kapi­talizmust tanulmány tárgyává tette, nem foglalkozott a törvényhozásokkal, kon­gresszusokkal, parlamentekkel. Tudta, hogy ezek a dolgok velejárói a kapitaliz­musnak, amelyre a kapitalizmus elkölti a munkásoktól rabolt értéktöbblet egy részét. Ezeket a kapitalizmus intézményé­nek tekintette, aminthogy minden társa­dalmi rendszer gondolatvilágát az ural­kodó osztály dominálja. Intézményest is. A kapitalizmus tanulmányozásánál Marx nem a kapitalizmus intézményeit tanul­mányozta, amely intézményekre a kapi­talizmus pénzt költ, hanem azt a rend­szert, amelyből a pénzüket keresik. Marx a munka színtereit tanulmányozta, a vi­lág­ munkásságának­ kizsákmányolását, ami a kapitalizmusnak az életerőt adja. A kapitalizmus birtokolja és kontrolálja az intézményeket, mert kontrolálja az ipart. Az ellenkezője nem igaz. A kapitalizmus fája az iparokban gyökeredzik és az ipari munkások véré­vel van termékennyé téve. Ha valaki idő­töltésből tiszteletreméltó reformer lett, sőt még önmagát is becsaphatja azzal, hogy forradalmár színben tűnjön fel, mert né­hány levelet szakít le a fáról, ez nem jelent radikalizmust. A radikalizmus azt jelenti, hogy a dolgok gyökereibe nyúlunk le. Az ipari forradalom a kapitalizmus gyökeres elpusztítását jelenti, azt jelenti, hogy ki­tépi a kapitalizmust gyökerestől az ipa­rokból. És ha ez megtörténik, a levelek és gályák automatikusan elhalnak. A kapitalizmus a munkások megrablá­­sára alapozott rendszer. Amikor a mun­kások megtagadják a kapitalizmus hasz­nára dolgozni, a kapitalizmus, mint ipari rendszer halálra van ítélve. Mert kiszá­rad életerejének forrása. De mielőtt a munkások ezt megtehetik, óriási szervez­kedésre van szükség. Ez a megtagadás, ez az általános sztrájkja a munkásoknak, lenne az tényleges kelléke a forradalom­nak, de nem lesz az új társadalom építé­se. De elpusztulna az a hatalom, az alap, ahonnan az erejét veszi a kapitalizmus. Téved aki azt hiszi, hogy a munkások otthagyják az összes munkahelyeket az egész világon, hogy ezt a célt elérjék. Vagyis a vagyon­termelést. Akkor a munkások éhhalálnak tennék ki magukat, mert a vagyontermelés megszűnésével, megszűnne a termelés azon dolgoknak, amelytől az élet függ. Amennyiben az új társadalom építésének szükséglete kíván­ta az ilyen lépés helytelen lépés volna.­­ Egy általános sztrájk, amely csakugyan általános lenne, elképzelhetetlen alapos pári szervezkedés nélkül, az osztályharc alapján szervezve, olyan átélés alapon, mint a­milyen széles alapon a munkásság kizsákmányolása folyik. Mint a­milyen téles alapokon nyugszik a világ munkáss­­ága. Egy általános sztrájk, amelynek azt mlna a kimondott célja, hogy a munkások­ elfoglalják az iparokat, elképzelhetetlen ostobaság volna, az csak előcsatározás lehet. Az általános sztrájk a munka színterén kell folyni. A kapitalizmust meg lehet dönteni egy általános sztrájk útján. De ha a munkások elhagyják a gyárakat, nem vehetik birtokukba a földet és a termelés eszközeit, mert a termelési eszközök tulaj­donjoga az iparok tulajdonjogától függ és a TERMELÉSI ESZKÖZÖK ELFOG­LALÁSA AZT JELENTI, HOGY A MUN­KÁN KELL MARADNI. A FORRADA­LOM LÉNYEGE AZ, HOGY A MUN­KÁSOSZTÁLYNAK MEGTAGADNIA KELL, HOGY A PARAZITÁK RÉSZÉRE TERMELJEN, ÉS AZ ÚJ TÁRSADALOM LÉNYEGE AZ, HOGY A MUNKÁSOK IPARI SZERVEZKEDÉSÜKKEL, AZ ÚJ TÁRSADALOM LÉNYEGÉVEL, MEG­KEZDIK A TERMELÉST AZ ÖSSZESSÉG ÉRDEKÉBEN. Azt mondják ellenvetésül, hogy ez a munkások nagyon tökéletes szervezettsé­gét követeli meg. És egy sokat látott képet mutatnak arról, hogy egy tömeg, hogyan dönti meg a kapitalizmust. De a tömeg nem tudja vezetni az iparokat és ha nincsen ipari szervezete a forrada­lomnak, ha nem lehet felépíteni esztendők kísérletezése propagandája és törekvése nyomán, hogyan lehetne akkor felépíteni egy néhány nap alatt? A legerősebb hatalom az, ha a munkásság megtagadja mukaerejét a kapitalista osztálytól. Amíg a munkások nem hajlandók szervezkedni arra, hogy a kapitalizmust megdöntsék, addig nem lehet megdönteni és amíg a munkások nem hajlandók szervezkedni arra, hogy egy új társadalmat építsenek, addig nem lesz új társadalom. Az új társadalom nem olyasmi, amit a kapitalizmus megdöntése után kell csak építeni. Hanem olyasvalami, amit mos­tan­ kell építeni, mint erőt, amely kihívja a kapitalizmust, legyűri és erejével do­minálja az iparokat a mai rendszer meg­döntése után. Az I. W. W. nemcsak hogy szervezetet épít arra, hogy magasabb munkabéreket vívjanak ki a munkások és jobb munka­­viszonyokat küzdjenek ki a maguk részé­re. Hanem fölmasírozza a szervezetet arra is, hogy megdöntse a kapitalizmust, mint ipari rendszert és ugyanaz a szer­vezeti forma, amelyik ezt megtenni tud­ja, maga az új rendszer, amelyben mind­egyik ipari szervezet termeli a termékeit, a többi ipari szervezetekkel való kicse­rélésre és másféle ipari szervezetek is funkcionálnak a termelvények előállítá­sában és kicserélésében, hogy az összes életszükségleteket fedezzék és az összes ipari szervezetek együttvéve, az össz­­munkásság képviseletében kooperálnak az Industrial Workers of the Worldban. Az I. W. W. nem kéri a munkásokat arra, hogy a sötétségben járkáljanak. Nem mondja azt, hogy lesz egy forra­dalmunk és minden nagyszerűen jól fog menni. “Mi nem tudjuk” — mondják so­kan — “hogy az új társadalom milyen lesz, csak azt tudjuk, hogy minden nagy­szerűen jó lesz.” Ez a felfogás gyere­kes. Ha új társadalmi rendszert akarunk, mostan kell hozzálátnunk annak építésé­hez. És ezen a téren csakis az I. W. W.­­nak van programja. Egyedül az ipari társa­dalom megalakítására. Azt hiszem, hogy azok, akik abban a hiszemben vannak. BÉRMUNKÁS HARC A TÜRELMETLENSÉG ELLEN. Az American Civil Liberties Unionnak egy csoportja alakult meg észak Califor­nia államban és a dél Californiában mű­ködő csoport eredményes munkát végez a gazdasági, vallási és faji türelmetlenség elleni védekezés terén. San Francisco városában nemrég tartottak egy összejö­vetelt Roger N. Baldwin ottléte alkal­mával, amikor a résztvevők nagy számú ügyvédek, tanárok, szabadelvű emberek, egy határozati javaslatot fogadtak el, mi­szerint magukat arra kötelezik, hogy Cali­fornia államot “biztosítani akarják” az alkotmányosság részére. Mi sem bizonyítja jobban a Califor­nia állami üldözéseket és türelemetlensé­­get,­­ különösen az I. W. W. tagokkal szemben, mint az, hogy ilyen határozatot hoztak teljesen polgári emberek. Nagyon súlyos kell legyen a helyzet, hogy már ezek a polgári elemek is megsokalták. Az újonnan megalakult említett cso­portnak első feladata, amint azt hatá­rozatilg programjukba vették, a szin­­dikalista ellenes törvény alapján börtön­ben tartott 59 I. W. W. tag kiszabadítása, hogy kegyelmet szerezzen Charlotte Ani­ta Whitney részére, aki egy másik ál­dozata a szindikalista ellenes törvénynek. Követelik az Amerikában született kínai­ak egyenjogúsítását, harcot hirdetnek a biblia olvasás kényszer törvénye ellen és az evolúció ellenes egyletek ellen s aka­démiai szabadságot akarnak kivívni a californiai egyetemeken és a magas felső iskolákban. Ez utóbbi valószínűleg port fog magával hozni, amely által megtá­madni akarja az új csoport az egyetemet a­miatt, hogy Lewis Russel-t, a diákok magazinjának szerkesztőjét állítólagos istenkáromlási cikk végett kizárták a ta­nulók sorából. Két ok megmunkálásra alkalmasabbaknak látnak. S milyen gyűlölettel törnek azok­ra, kik véletlenül, vagy szemfülessége folytán jobb helyre került dolgozni. Aki itten egy kicsit körülnéz, menten meg­győződhet, hogy nem lehet megélni eb­­ből a munkából. Sok családos ember nem tud mitevő legyen, itt kell maradnia és dolgozzon, abban a reményben, hogy annyit keres ,amivel azután visszamehet abba a városba, ahonnan idecsalták. De a kis keresetre leselkedik még a “szer” aminek költségeit kifizetnie kell a mun­kásnak, amikor elmegy. A keresetnek nagyobb része elfogy, a fizetés napjáig való élelmiszerre. Ilyen viszonyok között dolgozni nem érdemes, így hát nem kapálok az idén. Szalay István. * * * Ehhez a tudósításhoz még az a meg­jegyzésünk, hogy a répakapáló munká­sokat szervezni kellene és nem otthagyni őket. De valószínűleg a tudósító mun­kástárs minden tőle telhetőt megtett a munkások szervezésére és csak azután hagyta ott a teret, amikor meggyőződött arról, hogy az ottani munkástársait szer­vezni nem tudja. AZ IDEI RÉPAKAPÁLÁSNÁL NAGYOBB A KIZSÁKMÁNYOLÁS. Nagyon­­sok munkást csábítanak az ügynökök répakapálásra, , ahol azután selejtes élelmiszert kapnak drága pénz­ért és inkább pajtának, mint háznak nevezhető odúkban laknak. Már tavaly is többször megírtuk a répakapálásra csalt munkások nyomorúságos helyzetét. Most megint egy munkástársunk tudósí­tását közöljük, amely azt bizonyítja, hogy az idén még a tavalyi helyzetnél is sokkal rosszabb a répakapáló munkások sorsa. Munkástársunk tudósítása a kö­vetkező : Az idei helyzet a répakapálásnál rosszabb a múlt évinél is, mert még annyit sem bír keresni, hogy télire házat, illetve házbért fizethessen ki magának. A csa­ládos ember helyzete szomorúbb persze, mint a magányos emberé, mert tovább kell tűrjön. Sokszor az elviselhetetlenül rossz helyzetet is eltűri a családja ked­véért. Azonban a magányos ember hely­zete sem rózsás. Én is köztük voltam két hétig és azt láttam, hogy a munkások a sárga földig megalázzák magukat, de nem merik követelni a bősztől, hogy jobb földre tegyék őket. Inkább azt re­mélik, hogy hízelgéssel és árulkodással, hogyha tetszik a bősznak, jobb földre teszi őket. Most nem úgy megy a munka, mint régen, vagy még csak tavaly is, hogy például egy bizonyos mennyiségű földet vesz át valaki és azt megműveli. Mostan ót­akerre például, rátesznek egy csomó embert és előre kiszámítja a bősz, hogy egy ember hány sort tud megmunkálni. Az emberek egymással versenyeznek, egy­mástól irigylik a “jobb” munkát, ha ugyan jobbnak lehet­ nevezni az egyes megfelelőbb helyeket, ami alkalmasabb a megmunkálásra. Mert ezeken az úgy­nevezett jobb helyeken is olyan nagy a kizsákmányolás, hogy a munkás alig kap lélegzetet a súlyos robot közben. Azon­kívül a mérésnél is megcsalják a répaka­­pálókat. Én, aki már többször dolgoztam a répakapálásnál, mondhatom, hogy ilyen zsivány rendszer, ilyen erősen súlyos ki­zsákmányolás még sohasem volt ezen a munkán. Az ember egészen rosszul lesz, amint látja, hogy a munkások egymás elől kapkodják el azokat a sorokat, ami­hogy egy forradalom automatikusan meg­teremti az új társadalmat, hogy valamily­­lyen bűvös után történhet meg az átvál­tozás, azok olyan mérhetetlen erejű hitről tesznek tanúbizonyságot, hogy sokkal ke­vesebb hit kell arra, hogy elhigyjék, mi­szerint Jónás lenyelte a cápát. Sokan csak hisznek az Új társadalomban. Az I. W. W. tudja, hogy mit akar és hogyan kell megszereznie. J. A. MacDONALD, Industrial Pioneer. A „BÉRMUNKÁS” A LEGSZEBB AJÁNDÉK EURÓPÁBAN. Egy munkástársunk kapta az alábbi le­­levelet Európából, amelyből kitűnik, hogy a visszavándorolt ipari unionisták min­denütt és minden körülmények között hűen kitartanak a munkás­osztály har­cában. A levélnek a munkásmozgalomra vonatkozó részletei a következők: “ . . . Átadták szüleid a “Bérmunkás” május elsejei számát. Igazán szívből mondhatom, hogy ettől szebb és magasz­­tosabb ajándékot nem küldhettél volna nekem, mert részben nagy szükség is van ilyesmire. Mert mi is meggyújtottuk már egyszer nagy nehezen a világ­proletárok fáklyáját, az I. W. ,W. alapon. Nem a sárga szocializmus útvonalát vettük. Három havi küzdelmünk után már van is eredménye a dolognak. Négyszáz taggal rendelkezünk, de kilátás van, hogy be bírjuk hozni még a távol lakókat is rövidesen, mert mindennap vannak je­lentkezők. Nagy munkát vettem magam­ra, gondolhatod, hiszen már 8 községben megalakultak a csoportok és bár itt is sok a munkám, a többi helyekre is gyak­ran kell ellátogatnom, örömmel megyek is, mert hiszen ez a szenvedélyem. Nagyon megismertek itten, mert sok­szor felhívnak és bekísérnek. De most már legyen, aminek lennie kell. A cso­portokat jól feldolgoztuk és erőt látok bennük és áldozatkészséget, így hát erő­sebben tüzelek bármi is lesz.” B. P. Krisztus tanítása a világosság. A fény világit, a sötétség eloszlik. A fényben hinni kell, mert világit. A világossággal pedig nem lehet hadakozni, vele meg kell egyezni. (Tolstoj.) ELVI NYILATKOZAT. A munkásosztály és a munkáltató osz­tály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkü­lözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásá­nak mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosultsa a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszi arra, hogy a mun­káltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharcok esetén egymást verik le. A szak­­szervezetek segítenek a munkáltató osztály­nak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik van­nak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykér felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban*— vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be­szüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztá­lyában, így az egyen esett sérelmet az ösz­­szesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: ‘‘Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért,” ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra: “Le a bérrendszerrel!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A ter­melő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az új társadalom szer­kezetét építjük a régi társadalom keretein belül.

Next