Bérmunkás, 1926. július-december (4. évfolyam, 387-411. szám)
1926-07-03 / 387. szám
^ 2 BÉRMUNKÁS (Wa** Worker) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. 3333 WEST BELMONT AVENUE TELEPHONE: KEYSTONE 7510 CHICAGO, ILL. Subscription Rates: Előfizetési árak: One Year ...............$2.00 Egy évre .................$2.00 Six Months.............. 1.00 Fél évre ....................00 Single Copy....................05 Egyes szám ára.............05 Bundle Orders.............03 Csom. rendelésnél.. .03 Make Money Orders for Subscription Payable to “BÉRMUNKA S” Published Weekly by THE INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD. AZ ÚJ TÁRSADALOM ÉPÍTÉSE. Az I. W. W. célja nemcsak a bérrendszer megdöntése, az I. W. W. célja nemcsak az, hogy bármit is megdöntsön, hanem hogy új társadalmi rendszert építsen fel. És éppen ez a pont az, amelyben az Industrial Workers of the World különbözik az összes radikális mozgalmaktól és szervezetektől. Kérdezzétek meg akármelyik szószólóját valamelyik radikális mozgalomnak, hogy mit gondol az új társadalmi rendszer alatt és meglássátok, hogy felelete éppen olyan bizonytalanul a sötétségben bukdácsoló leírás lesz, mint amilyen leírást a hívők adnak a mennyországról. Mindegyiknek van terve a kapitalista rendszer megdöntésére, de egyiknek sincsen konstruktív programja az új társadalmi rendszerre vonatkozólag. Vizsgálat után az ember rögtön rájön arra, hogy erre nem is gondoltak. Valamilyen határozatlan állásponttal keverik össze az ügyet, az új társadalom építését, dacára annak, hogy sok lehetőség van az új társadalom funkcionálására, a kapitalizmus halála után. Sokszor halljuk, hogy az összes radikális szervezeteknek ugyanaz a céljuk van, a kapitalizmus megdöntése és csak taktikailag és szervezetileg különböznek egymástól a cél elérésében. Az I. W. W. egyedül áll a radikális szervezetek között, mint amelyiknek határozott programja van az új társadalom építésére. Ez a célja. Az I. W. W. elvi nyilatkozata a bérrendszer megdöntését, mint jelszót tekinti, amely zászlónkra van írva. Ennek a harci nyilatkozatnak tanulmányozása azt mutatja, hogy mondatról mondatra növekszik nyomatékos erejében és hatalmasságában, amíg elért az utolsó mondatig: “Az ipari szervezkedéssel az új társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.” A legtermészetszerűbb kérdése a munkásoknak a kapitalista társadalmi rendszer megdöntése után az lesz, hogy: “hogyan eszünk és mikor?” Hogyan fogjuk kezelni az iparokat, a világot, amit meghódítottunk? Ez a kérdés, amit a többi ,ipart. Az ellenkezője nem igaz, radikálisok figyelmen kivül hagynak. A kapitalizmus fája az iparokban mostan, akkor nem hagyhatják figyelmen gyökeredzik és az ipari munkások vérékivül a dolgot, mert az egész emberiségvel van termékennyé téve. Ha valaki idejövőre fog függni tőle. És dacára ennek töltésből tiszteletreméltó reformer lett, sőt a parlamentarizmus útján haladó politikusokat olyan helyzetben találjuk a kérdést illetőleg, hogy Taft mondását alkalmazhatják magukra: “Az isten tudja mi lesz.” Az ipcri forradalom a kapitalizmus pusztulását jelenti csupán. Csakis a régi rendszer megdöntését — szükséges dolgot, igaz, de magában véve még nem jelent új rendszert, aminthogy egy régi épület lerombolása sem jelent még új épületet. Előbb fel kell építeni. Az új társadalom építése dönti meg a régi társadalmi rendszert. A többi radikális szervezetek álláspontja az, hogy a kapitalista társadalmi rendszer megdöntése után van elég idő az új társadalom építésére. De az egész történelem ítélete ezzel szemben az, hogy az új rendszer nem születik meg a régi eltörlésével. A kapitalizmus évszázadokon keresztül fokozatosan fejlődött ki; társadalmi rendszerének szerkezetét a feudális társadfalomban építette, a feudális társadalom ke-retén belül. A feudális társadalom megszűnt a domináló rendszer lenni, mert a kapitalizmus, az akkori új társadalom szerkezete megdöntötte. Az ipari forradalom egy korszak küzdelmét jelenti, amelyben az uj rendszer áll harcban a régivel és AZ UJ GYŐZ. Ez a küzdelem önmagában nem ipari forradalom, a tulajdonjog megváltozása és az iparok szerkezete nem a forradalom. Így hát láthatjuk, hogy az uj tár- sadalom szerkezete nem a forradalom utáni dolog, de a forradalom önmagában véve csak egy fázisa a fejlődésnek, az uj fejlődésének, amelyik hatalomra jut a régi felett. A forradalom, önmaga, a termékei az evolucionális fejlődésnek. Az uj tár- sadalom fejlődésének. Egy politikai szervezet építése nem lehet az új társadalom építése, mert habár a parlamentaristák távol állnak a tudományos állásponttól, mégis elismerik Marx és Engels után, hogy a proletárság hivatása elpusztítani a politikai államot a kapitalizmus megdöntésével. Mi ez, amit elpusztítani kell ? Mi a kapitalizmus ? Alapjában egy ipari rendszer, amelyik a munkások megrablásán épül fel, azon, hogy a munkásokat megrabolják a munka színterén. Amikor Marx a “Tőke” című művében a kapitalizmust tanulmány tárgyává tette, nem foglalkozott a törvényhozásokkal, kongresszusokkal, parlamentekkel. Tudta, hogy ezek a dolgok velejárói a kapitalizmusnak, amelyre a kapitalizmus elkölti a munkásoktól rabolt értéktöbblet egy részét. Ezeket a kapitalizmus intézményének tekintette, aminthogy minden társadalmi rendszer gondolatvilágát az uralkodó osztály dominálja. Intézményest is. A kapitalizmus tanulmányozásánál Marx nem a kapitalizmus intézményeit tanulmányozta, amely intézményekre a kapitalizmus pénzt költ, hanem azt a rendszert, amelyből a pénzüket keresik. Marx a munka színtereit tanulmányozta, a világ munkásságának kizsákmányolását, ami a kapitalizmusnak az életerőt adja. A kapitalizmus birtokolja és kontrolálja az intézményeket, mert kontrolálja az ipart. Az ellenkezője nem igaz. A kapitalizmus fája az iparokban gyökeredzik és az ipari munkások vérével van termékennyé téve. Ha valaki időtöltésből tiszteletreméltó reformer lett, sőt még önmagát is becsaphatja azzal, hogy forradalmár színben tűnjön fel, mert néhány levelet szakít le a fáról, ez nem jelent radikalizmust. A radikalizmus azt jelenti, hogy a dolgok gyökereibe nyúlunk le. Az ipari forradalom a kapitalizmus gyökeres elpusztítását jelenti, azt jelenti, hogy kitépi a kapitalizmust gyökerestől az iparokból. És ha ez megtörténik, a levelek és gályák automatikusan elhalnak. A kapitalizmus a munkások megrablására alapozott rendszer. Amikor a munkások megtagadják a kapitalizmus hasznára dolgozni, a kapitalizmus, mint ipari rendszer halálra van ítélve. Mert kiszárad életerejének forrása. De mielőtt a munkások ezt megtehetik, óriási szervezkedésre van szükség. Ez a megtagadás, ez az általános sztrájkja a munkásoknak, lenne az tényleges kelléke a forradalomnak, de nem lesz az új társadalom építése. De elpusztulna az a hatalom, az alap, ahonnan az erejét veszi a kapitalizmus. Téved aki azt hiszi, hogy a munkások otthagyják az összes munkahelyeket az egész világon, hogy ezt a célt elérjék. Vagyis a vagyontermelést. Akkor a munkások éhhalálnak tennék ki magukat, mert a vagyontermelés megszűnésével, megszűnne a termelés azon dolgoknak, amelytől az élet függ. Amennyiben az új társadalom építésének szükséglete kívánta az ilyen lépés helytelen lépés volna. Egy általános sztrájk, amely csakugyan általános lenne, elképzelhetetlen alapos pári szervezkedés nélkül, az osztályharc alapján szervezve, olyan átélés alapon, mint amilyen széles alapon a munkásság kizsákmányolása folyik. Mint amilyen téles alapokon nyugszik a világ munkássága. Egy általános sztrájk, amelynek azt mlna a kimondott célja, hogy a munkások elfoglalják az iparokat, elképzelhetetlen ostobaság volna, az csak előcsatározás lehet. Az általános sztrájk a munka színterén kell folyni. A kapitalizmust meg lehet dönteni egy általános sztrájk útján. De ha a munkások elhagyják a gyárakat, nem vehetik birtokukba a földet és a termelés eszközeit, mert a termelési eszközök tulajdonjoga az iparok tulajdonjogától függ és a TERMELÉSI ESZKÖZÖK ELFOGLALÁSA AZT JELENTI, HOGY A MUNKÁN KELL MARADNI. A FORRADALOM LÉNYEGE AZ, HOGY A MUNKÁSOSZTÁLYNAK MEGTAGADNIA KELL, HOGY A PARAZITÁK RÉSZÉRE TERMELJEN, ÉS AZ ÚJ TÁRSADALOM LÉNYEGE AZ, HOGY A MUNKÁSOK IPARI SZERVEZKEDÉSÜKKEL, AZ ÚJ TÁRSADALOM LÉNYEGÉVEL, MEGKEZDIK A TERMELÉST AZ ÖSSZESSÉG ÉRDEKÉBEN. Azt mondják ellenvetésül, hogy ez a munkások nagyon tökéletes szervezettségét követeli meg. És egy sokat látott képet mutatnak arról, hogy egy tömeg, hogyan dönti meg a kapitalizmust. De a tömeg nem tudja vezetni az iparokat és ha nincsen ipari szervezete a forradalomnak, ha nem lehet felépíteni esztendők kísérletezése propagandája és törekvése nyomán, hogyan lehetne akkor felépíteni egy néhány nap alatt? A legerősebb hatalom az, ha a munkásság megtagadja mukaerejét a kapitalista osztálytól. Amíg a munkások nem hajlandók szervezkedni arra, hogy a kapitalizmust megdöntsék, addig nem lehet megdönteni és amíg a munkások nem hajlandók szervezkedni arra, hogy egy új társadalmat építsenek, addig nem lesz új társadalom. Az új társadalom nem olyasmi, amit a kapitalizmus megdöntése után kell csak építeni. Hanem olyasvalami, amit mostan kell építeni, mint erőt, amely kihívja a kapitalizmust, legyűri és erejével dominálja az iparokat a mai rendszer megdöntése után. Az I. W. W. nemcsak hogy szervezetet épít arra, hogy magasabb munkabéreket vívjanak ki a munkások és jobb munkaviszonyokat küzdjenek ki a maguk részére. Hanem fölmasírozza a szervezetet arra is, hogy megdöntse a kapitalizmust, mint ipari rendszert és ugyanaz a szervezeti forma, amelyik ezt megtenni tudja, maga az új rendszer, amelyben mindegyik ipari szervezet termeli a termékeit, a többi ipari szervezetekkel való kicserélésre és másféle ipari szervezetek is funkcionálnak a termelvények előállításában és kicserélésében, hogy az összes életszükségleteket fedezzék és az összes ipari szervezetek együttvéve, az összmunkásság képviseletében kooperálnak az Industrial Workers of the Worldban. Az I. W. W. nem kéri a munkásokat arra, hogy a sötétségben járkáljanak. Nem mondja azt, hogy lesz egy forradalmunk és minden nagyszerűen jól fog menni. “Mi nem tudjuk” — mondják sokan — “hogy az új társadalom milyen lesz, csak azt tudjuk, hogy minden nagyszerűen jó lesz.” Ez a felfogás gyerekes. Ha új társadalmi rendszert akarunk, mostan kell hozzálátnunk annak építéséhez. És ezen a téren csakis az I. W. W.nak van programja. Egyedül az ipari társadalom megalakítására. Azt hiszem, hogy azok, akik abban a hiszemben vannak. BÉRMUNKÁS HARC A TÜRELMETLENSÉG ELLEN. Az American Civil Liberties Unionnak egy csoportja alakult meg észak California államban és a dél Californiában működő csoport eredményes munkát végez a gazdasági, vallási és faji türelmetlenség elleni védekezés terén. San Francisco városában nemrég tartottak egy összejövetelt Roger N. Baldwin ottléte alkalmával, amikor a résztvevők nagy számú ügyvédek, tanárok, szabadelvű emberek, egy határozati javaslatot fogadtak el, miszerint magukat arra kötelezik, hogy California államot “biztosítani akarják” az alkotmányosság részére. Mi sem bizonyítja jobban a California állami üldözéseket és türelemetlenséget, különösen az I. W. W. tagokkal szemben, mint az, hogy ilyen határozatot hoztak teljesen polgári emberek. Nagyon súlyos kell legyen a helyzet, hogy már ezek a polgári elemek is megsokalták. Az újonnan megalakult említett csoportnak első feladata, amint azt határozatilg programjukba vették, a szindikalista ellenes törvény alapján börtönben tartott 59 I. W. W. tag kiszabadítása, hogy kegyelmet szerezzen Charlotte Anita Whitney részére, aki egy másik áldozata a szindikalista ellenes törvénynek. Követelik az Amerikában született kínaiak egyenjogúsítását, harcot hirdetnek a biblia olvasás kényszer törvénye ellen és az evolúció ellenes egyletek ellen s akadémiai szabadságot akarnak kivívni a californiai egyetemeken és a magas felső iskolákban. Ez utóbbi valószínűleg port fog magával hozni, amely által megtámadni akarja az új csoport az egyetemet amiatt, hogy Lewis Russel-t, a diákok magazinjának szerkesztőjét állítólagos istenkáromlási cikk végett kizárták a tanulók sorából. Két ok megmunkálásra alkalmasabbaknak látnak. S milyen gyűlölettel törnek azokra, kik véletlenül, vagy szemfülessége folytán jobb helyre került dolgozni. Aki itten egy kicsit körülnéz, menten meggyőződhet, hogy nem lehet megélni ebből a munkából. Sok családos ember nem tud mitevő legyen, itt kell maradnia és dolgozzon, abban a reményben, hogy annyit keres ,amivel azután visszamehet abba a városba, ahonnan idecsalták. De a kis keresetre leselkedik még a “szer” aminek költségeit kifizetnie kell a munkásnak, amikor elmegy. A keresetnek nagyobb része elfogy, a fizetés napjáig való élelmiszerre. Ilyen viszonyok között dolgozni nem érdemes, így hát nem kapálok az idén. Szalay István. * * * Ehhez a tudósításhoz még az a megjegyzésünk, hogy a répakapáló munkásokat szervezni kellene és nem otthagyni őket. De valószínűleg a tudósító munkástárs minden tőle telhetőt megtett a munkások szervezésére és csak azután hagyta ott a teret, amikor meggyőződött arról, hogy az ottani munkástársait szervezni nem tudja. AZ IDEI RÉPAKAPÁLÁSNÁL NAGYOBB A KIZSÁKMÁNYOLÁS. Nagyonsok munkást csábítanak az ügynökök répakapálásra, , ahol azután selejtes élelmiszert kapnak drága pénzért és inkább pajtának, mint háznak nevezhető odúkban laknak. Már tavaly is többször megírtuk a répakapálásra csalt munkások nyomorúságos helyzetét. Most megint egy munkástársunk tudósítását közöljük, amely azt bizonyítja, hogy az idén még a tavalyi helyzetnél is sokkal rosszabb a répakapáló munkások sorsa. Munkástársunk tudósítása a következő : Az idei helyzet a répakapálásnál rosszabb a múlt évinél is, mert még annyit sem bír keresni, hogy télire házat, illetve házbért fizethessen ki magának. A családos ember helyzete szomorúbb persze, mint a magányos emberé, mert tovább kell tűrjön. Sokszor az elviselhetetlenül rossz helyzetet is eltűri a családja kedvéért. Azonban a magányos ember helyzete sem rózsás. Én is köztük voltam két hétig és azt láttam, hogy a munkások a sárga földig megalázzák magukat, de nem merik követelni a bősztől, hogy jobb földre tegyék őket. Inkább azt remélik, hogy hízelgéssel és árulkodással, hogyha tetszik a bősznak, jobb földre teszi őket. Most nem úgy megy a munka, mint régen, vagy még csak tavaly is, hogy például egy bizonyos mennyiségű földet vesz át valaki és azt megműveli. Mostan ótakerre például, rátesznek egy csomó embert és előre kiszámítja a bősz, hogy egy ember hány sort tud megmunkálni. Az emberek egymással versenyeznek, egymástól irigylik a “jobb” munkát, ha ugyan jobbnak lehet nevezni az egyes megfelelőbb helyeket, ami alkalmasabb a megmunkálásra. Mert ezeken az úgynevezett jobb helyeken is olyan nagy a kizsákmányolás, hogy a munkás alig kap lélegzetet a súlyos robot közben. Azonkívül a mérésnél is megcsalják a répakapálókat. Én, aki már többször dolgoztam a répakapálásnál, mondhatom, hogy ilyen zsivány rendszer, ilyen erősen súlyos kizsákmányolás még sohasem volt ezen a munkán. Az ember egészen rosszul lesz, amint látja, hogy a munkások egymás elől kapkodják el azokat a sorokat, amihogy egy forradalom automatikusan megteremti az új társadalmat, hogy valamilylyen bűvös után történhet meg az átváltozás, azok olyan mérhetetlen erejű hitről tesznek tanúbizonyságot, hogy sokkal kevesebb hit kell arra, hogy elhigyjék, miszerint Jónás lenyelte a cápát. Sokan csak hisznek az Új társadalomban. Az I. W. W. tudja, hogy mit akar és hogyan kell megszereznie. J. A. MacDONALD, Industrial Pioneer. A „BÉRMUNKÁS” A LEGSZEBB AJÁNDÉK EURÓPÁBAN. Egy munkástársunk kapta az alábbi lelevelet Európából, amelyből kitűnik, hogy a visszavándorolt ipari unionisták mindenütt és minden körülmények között hűen kitartanak a munkásosztály harcában. A levélnek a munkásmozgalomra vonatkozó részletei a következők: “ . . . Átadták szüleid a “Bérmunkás” május elsejei számát. Igazán szívből mondhatom, hogy ettől szebb és magasztosabb ajándékot nem küldhettél volna nekem, mert részben nagy szükség is van ilyesmire. Mert mi is meggyújtottuk már egyszer nagy nehezen a világproletárok fáklyáját, az I. W. ,W. alapon. Nem a sárga szocializmus útvonalát vettük. Három havi küzdelmünk után már van is eredménye a dolognak. Négyszáz taggal rendelkezünk, de kilátás van, hogy be bírjuk hozni még a távol lakókat is rövidesen, mert mindennap vannak jelentkezők. Nagy munkát vettem magamra, gondolhatod, hiszen már 8 községben megalakultak a csoportok és bár itt is sok a munkám, a többi helyekre is gyakran kell ellátogatnom, örömmel megyek is, mert hiszen ez a szenvedélyem. Nagyon megismertek itten, mert sokszor felhívnak és bekísérnek. De most már legyen, aminek lennie kell. A csoportokat jól feldolgoztuk és erőt látok bennük és áldozatkészséget, így hát erősebben tüzelek bármi is lesz.” B. P. Krisztus tanítása a világosság. A fény világit, a sötétség eloszlik. A fényben hinni kell, mert világit. A világossággal pedig nem lehet hadakozni, vele meg kell egyezni. (Tolstoj.) ELVI NYILATKOZAT. A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosultsa a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszi arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharcok esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykér felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban*— vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, így az egyen esett sérelmet az öszszesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: ‘‘Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért,” ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra: “Le a bérrendszerrel!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az új társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.