Bervai Figyelő, 1983 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1983-01-01 / 1. szám
Mindennapos feladat: az utánpótlás nevelése - értékelés a kádermunkáról Alig egy évtizedes iA múltra tekinthet vissza a Hevesi Gyáregység. 1971. március 15-én hatvanhat ember kezdte meg a munkát a falu egyik régi , e célokhoz épp hogy átalakított épületében. Egy évtized alatt fejlődött ki a mai gyáregység, mely megközelítően nyolcszáz dolgozójával, modern üzemcsarnokával a nagyközség igazi nagyüzeme lett, létével, erősödő munkáskollektívájával kedvezően befolyásolja a község életét. A gyárral együtt nőttek az emberek, s amikor a vállalati pártbizottság végrehajtó bizottsága a gyáregységben folyó kádermunka megvilágítását tűzte napirendre, tulajdonképpen a növekedéssel együttjáró feladatok megoldását tárgyalta. A tíz év alatt végzett munka nem volt könnyű, hiszen a vezetők — kezdve a csoportvezetőkön — jelentős részét ott helyben kellett kinevelni. Éppen ezért volt jelentős és hatását nézve eredményes is, hogy a letelepítést követő három négy esztendő a tanulás ideje volt. A dolgozóknak mintegy hetven-hetvenöt százaléka vett részt különböző tanfolyamon, vagy szerezte meg a megfelelő képesítést különböző iskolákban. Hogy ez nem volt hiábavaló erőfeszítés, azt jelezi, hogy a mai vezetők többsége már három évnél hosszabb ideje tölti be megbízatását .Mint ahogy azt a vb is felelősségteljesen megállapította, jó munkát végeztek az elmúlt tíz év alatt. Ez az eredmény azonban csak a kezdet. Mert a továbblépés már gondot is jelent egyben. Kinevelődött a gyáregység vezető gárdája, de ezzel egyidőben nem nevelődött ki a „második vonal”, egyszerűbben fogalmazva a mai vezetők többsége nem rendelkezik olyan helyettessel, aki bármikor a helyére léphetne. Igaz ugyan, hogy az első vezetői garnitúra kinevelése önmagában is erőfeszítést, komoly munkát kívánt s talán éppen ezért nem fektettek még kellő súlyt az utánpótlás nevelésére. Ez azonban nem kisebbíti a tennivalókat A gyáregység egyik komoly és nagyon is aláhúzható eredménye, hogy az ott dolgozók vállalták részben a tanulást, részben a tanulók munkájának pótlását, s ez egyben mintegy biztosíték is lehet a továbblépéshez. A fiatal és tehetséges szakmunkásokból kell felnevelni a jövő bevezetőit. Ami a gyáregységben gondot jelent ma is, a középvezetők pótlása. S ez nem csupán a gyáregység gondja, hiszen általános tapasztalat, hogy a jól dolgozó szakmunkás nem vállalja szívesen a továbbtanulást, hogy művezető legyen, mert a művezetők anyagi megbecsülése, helyének beosztásának megfelelő erkölcsi rangja nem ösztönöz. A megoldást mégis az jelentheti, hogy a jövőben sokkal többet foglalkozzanak azokkal a fiatal szakmunkásokkal, akik rendelkeznek vezetői készséggel is, hiszen az utánpótlást házon belül kell megtalálni. A gyáregység rendelkezik megfelelő káderutánpótlási tervvel, azonban a terv önmagában még nem elegendő, továbbra is állandó munkát igényel annak folyamatos és helyes kiegészítése új emberek kiválasztása, megmérése annak, hogy akit utánpótlásként kiszemeltek, vajon hosszú távon is beváltja-e a hozzáfűzött reményeket, kész-e képes-e felkészülni a növekvő feladatokra. Változatlanul feladat a gyáregységben is, hogy az utánpótlást a fiatalokból biztosítsák, és ezen belül is sokkal nagyobb számban az arra megfelelő nődolgozókból. Annál is inkább szükséges ez, mert jelenleg a műszaki állományban egyetlen női vezető sincs, s csoportvezető is csupán néhány. A kádermunka tapasztalatait értékelve megszabta a vb a következő időszak feladatait. Hasznosnak ítélve, egyben feladattá tette, hogy a következőkben kerüljön gyakrabban napirendre e munka értékelése, elemzése. Ugyanakkor mint a kádernevelés egyik fő módszerét azt is javasolták, kapjanak nagyobb önállóságot a vezetők hiszen csak így bontakozhat ki képességük. Rátermettségük igazi bizonyítéka csak az elvégzett munka lehet. Hangsúllyal hívták fel a figyelmet arra, hogy nem elegendő csak a kiválasztásnál gondolni a hármas követelményre, állandóan figyelemmel kell kísérni, azt hogy a megfelelő képesítést megszerzik-e, s amennyiben egy vezető hosszabb távon képtelen megbirkózni feladataival, módot kell adni arra, hogy más munkaterületen képességeinek megfelelő helyen végezhesse munkáját. Összességében elismeréssel szólt a vb a gyáregységben végzett kádermunkáról, hiszen elismerésre késztető tény, hogy a kezdeti támogatás után egyre nőtt azoknak a vezetőknek a száma, akik a napi feladatok során váltak igazán alkalmassá helyük betöltésére. Ezt a munkát folytatni, a továbbiakban hosszú távra is gondolva utánpótlást nevelni, ez ma a legfontosabb, hiszen gazdasági eredményeket napról napra növekvő és egyáltalán nem könnyebbedő feladatokat csak arra alkalmas, felkészült, a korszerű modern követelményekhez alkalmazkodni tudó vezetőkkel lehet elérni. A vállalati pártbizottság a Hevesi Gyáregységben folyó kádermunkát értékelte, de a tennivalók, a tapasztalatokból levonandó következtetések vonatkoznak a nagy kollektíva más munkahelyeire is. —deák— A mozgalom hívei A párt-végrehajtó bizottság december 2-i ülésén megtárgyalta a Finomszerelvénygyár vállalkozói tevékenysége kibontakozásáról, az eddigi tapasztalatokról és a további feladatokról szóló beszámolót. A pneumatikus automatizálás fokozottabb hazai elterjesztése, a pneumatikus automatikai elemek gyártási és forgalmazási volumenének növelése céljából, a vállalatvezetés 1982. július 1-től kezdődően határozta el a célgép-berendezés tervezés és gyártás külcégek felé történő kiterjesztését. A vállalkozói tevékenység indításánál alapvető állásfoglalás volt, hogy a hozzátartozó szevezeti egységek egyelőre egészítsék ki a gyártásfejlesztési főosztály keretén belül már korábban is meglévő célgéptervezést és gyártást Vállalatunk a jövőben sem kíván a célgépgyártás területén párhuzamos kapacitásokat fenntartani. Jelenleg folyik a Szervezeti és Működési Szabályzat véleményezése, a végleges szervezet kialakítása, amely a saját fejlesztését szolgáló célberendezéseket is készíti. A vállalkozói tevékenység végzéséhez szükséges létszám többsége feltöltésre került. A testület alapos vita után, feladatok meghatározásával a beszámolót elfogadta. December 20-án tárgyalták meg a beszámoló taggyűlésekről és az elbeszélgetések tapasztalatairól szóló jelentést. November 15. és december 15. között két pártvezetőség és tizennégy alapszervezet összegezte 1982-ben végzett munkáját. A taggyűléseken 98-an nyilvánítottak véleményt. Őszinte, nyílt légkör uralkodott, hangot kapott a jogos kritika és az önbírálat, a jobb munkavégzésre való törekvés. Alkotó eszmecsere folyt elért eredményeinkről, a meglévő gondokról. Az elbeszélgetések, taggyűlések folyamata bizonyította, hogy képesek vagyunk a megújulásra, cselekvési egységünket erősíteni tudjuk. A vállalati KISZ-bizottság november 29-én megvitatta az Ifjúsági Bizottság 1982. évi munkájáról szóló tájékoztatót. A továbbiakban megtárgyalták a KISZ tömegbefolyásának erősítésére vonatkozó intézkedési terv végrehajtásáról szóló jelentést. December 6-án tárgyalta a testület a KISZ-titkárok, bizottsági tagok, munkabizottság vezetők minősítését, valamint a közelgő alapszervezeti vezetőségválasztásokkal kapcsolatos személyi javaslatokat A szakszervezeti bizottság december 8-án ülésének, napirendjén szerepelt a bizottság 1983. évi költségvetési javaslata, a szakszervezeti és vállalati üdültetés helyzetére vonatkozó tájékoztató, valamint a szakszervezeti szervek munkastílusáról, munkamódszeréről szóló jelentést. Kiváló ifjúsági brigádok Értékelés a tanműhelyben A vállalati tanműhelyben hagyománnyá vált, hogy decemberben értékelik az elmúlt tanévi munkaversenymozgalom eredményeit. Azokról a tanulókról van szó, akik a második évet a vállalati tanműhelyben töltöltötték el, jelenleg viszont már, mint harmadévesek, kint dolgoznak az üzemekben. A szakmunkástanulók munkaverseny-mozgalma tízéves múltra tekint vissza, így ma már kialakult versenyformáról beszélhetünk. Ez tükröződik a brigádok munkájában, de az értékelésekben is. Nemcsak az elért eredmények, hanem a hiányosságok is napirendre kerülnek a további előrelépés, a verseny jövője érdekében. A Kiváló Ifjúsági Brigád címet elnyert Knézich Károly, Frankel Leó és Marx Károly brigád tagjai többségében eredményesen munkálkodtak a közösségi feladatok megoldása érdekében, a mozgalom jól segítette a tanulmányi eredmények javulását. A brigádok és a kiemelkedő munkát végző brigádtagok a vállalat és a Szakmunkásképző Intézet, valamint a társadalmi szervek jutalmait ugyancsak hagyományos program, szórakoztató klubdélutánok keretében vehették át. Figyelmet érdemlő tapasztalatok Bár a sorok írásakor nem álltak még rendelkezésünkre végleges adatok DH hibajelzések tekintetében, a Hibajelző Hálózat 1982. évi tevékenységéről hiteles mérleget készítettünk. A DH Titkárság megállapítása szerint a korábbi évekhez viszonyítva, 1982-ben emelkedett a konkrét eredményeket biztosító, a normaóra, az anyag- és energia-megtakarítást, az önköltségcsökkenést, illetve minőség javulását elősegítő hibajelzések száma. Ezzel szemben csökkent a gyakorlatban nem hasznosítható hibajelzések száma, és csökkent a helyben megoldható problémák DH-lapon történő felvetése is. Utóbbival kapcsolatban olyan visszajelzéseket kapott a titkárság, miszerint a helyi gazdasági vezetés visszatartja az ilyen felvetéseket, ezért csökken még tovább a jelzések száma, és így sajnos a DH-titkárság sem szerez tudomást a hibáról és a megoldásról. Érdekes hullámzást mutatnak hatékonyság és darabszám tekintetében az egyes negyedévek, örvendetes a negyedik negyedévi javulás a minőségi és mennyiségi oldalon egyaránt. A gazdasági egységek közül kiemelkedő eredményeket ért el a 31-es üzem, a hevesi gyáregység, a G üzem és a tmk. Az elmúlt évhez viszonyítva javult a 63-as üzem, megközelítette tavalyi jó eredményét a mef és a gyártásfejlesztési főosztály. Visszaesés tapasztalható a pneumatika gyáregységnél és a gazdasági igazgatóságon. A szocialista brigádok közül kiemelhető az Ikarus (Heves), Pneumatika (gyártásfejl. főosztály), Bánki (mef), Béke (tmk), Dobó Katica (G üzem), brigád. A KISZ-RADAR akció nem fejlődött a kívánt mértékben, csupán a 31-es üzemi KISZ-alapszervezet dicsérhető. Bölcsek mondták A tények az őket körülvevő hallgatás ellenére is jelt adnak magukról. (Sophokles) A követ feldobhatjuk a levegőbe, de attól még nem nőnek szárnyai. (Hebbea) A kudarc csak azt törheti össze, aki engedett, hogy a siker elragadja. (Seneca) Herion mágnesszelepek Leibfried rendelésre 1982-ben az NSZK-beli Leibfried cég megrendelésére vállalatunk első alkalommal szállított Herion mágneszelepeket. Kompresszorgyáregységünk „G” üzemének és Hevesi gyáregységünk kooperációjában szakmunkások készítik a szerelvény nagypontosságú alkatrészeit. Felvételünk hevesi forgácsoló üzemünkben készült. (Vígh József felv.j Az Ifjúsági Bizottság tevékenységéről November 29-én a KISZ- bizottság megtárgyalta az Ifjúsági Bizottság 1982. évi munkájáról szóló tájékoztatót. Az Ifjúsági Bizottság a vezérigazgató véleményező és tanácsadó szerve. Feladata az állami ifjúsági munka irányítása, szervezése, koordinálása és ellenőrzése a vállalatnál, munkáját a párt és társadalmi szervekkel szorosan együttműködve végzi. A bizottságot kilenc fő alkotja, elnöke Szabó István műszaki igazgató. Valamennyi bizottsági tag nagy tapasztalattal rendelkezik az ifjúságpolitikai munkában, jelenlegi beosztásuk lehetővé teszi az ifjúsági törvény helyi végrehajtásának segítését. 1982. évi munkatervüket a vállalati ifjúsági parlament által elfogadott intézkedési terv feladatai alapján határozták meg. .Kiemelten foglalkoztak az Alkotó Ifjúság pályázat értékelésével, az 1982. évi pályázat kiírásával. Figyelemmel kísérték a pályakezdő fiatalok munkahelyi beilleszkedését, az ifjúság anyagi, szociális helyzetének alakulását. Folyamatosan ellenőrzik a munkahelyi parlamenteken elfogadott intézkedési tervek, javaslatok megvalósulását, a vállalati parlamenten elfogadott intézkedési terv célkitűzéseinek végrehajtását. Mindez jelentős mértékben hozzájárul az Ifjúsági Törvény vállalatunknál történő végrehajtásához. Foglalkoznak az időszerű ifjúságpolitikai feladatok végrehajtásához szükséges pénzeszközök felhasználásával is. Az Ifjúsági Bizottság nem a KISZ konkurrense, de javaslataival nagymértékben segítheti a fiatalok között végzett tevékenységet. Ennek érdekében tovább kell javítani együttműködését a KISZ-Bizottsággal, fokozni kell a gyáregységeken belül munkáját, az Ifjúsági Bizottság tagjai között egyenletesebb terhelést kell megvalósítani. Sípos Irén MUNKAVÉDELMI SZEMLÉK Csökkent a balesetek száma A Minisztertanács rendelete szerint negyedévenként munkavédelmi szemlét tartanak vállalatunknál. Ezeken az őrjáratokon kell meggyőződni az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeinek meglétéről, az intézkedések hatékonyságáról, valamint a munkavédelmi előírások és a vezetők hatáskörébe utalt feladatok végrehajtásáról. A központi szemle fő szempontjai közé tartozik a nagyobb horderejű beruházások megszemlélése, s az előző szemlejegyzőkönyvben foglaltak végrehajtásának ellenőrzése. 1982-ben a négy szemle alkalmával, a bizottság a rend és tisztaság alapján minősítette a területeket. Januárban: 1. a 35-ös üzem. 2. a 31-es üzem 3. a 26-os és a 63-as üzem. Áprilisban: 1. a 19-es üzem. 2. a 63-as üzem. 3. a 26-os üzem. Júliusban: 1. a 26-os üzem. 2. a 19-es üzem 3. a 35-ös üzem. Októberben: 1. a 7-es üzem, 2. a tanműhely, 3. a 24-es üzem. A négy szemle alkalmával a bizottság nem kevesebb, mint száztizenegy észrevételt tett. Munkája jelentősen hozzájárult a biztonságtechnikai fegyelem, valamint a biztonságos munkavégzés feltételeinek javításához, végeredményben a balesetek csökkentéséhez. A vállalati nagyszemlék mellett a gyáregység, illetve üzemvezetői szemlék is sok olyan hiányosságot tártak fel, melyet saját hatáskörben ki tudtak javítani. Több esetben kellett balesetveszélyes műveletvégzést, illetve gépet leállítani. A 35-ös üzemben például a tömítőkúp belső sorjázását asztali fúrógépen végezték balesetveszélyesen. A 20-as üzemben az excenterprés kétkezes indítója volt hibás, ezért kellett a gépet azonnal leállítani. A munkavédelmi szemlék betöltötték szerepüket, ez megnyilvánul abban is, hogy vállalatunknál nagymértékben csökkentek a balesetek. Farkas Tamás munkavédelmi előadó