Beszélő Összkiadás, 1987-1989 (21-27. szám)
1989 / 1. (26.) szám - Liberalizmus - szocializmus - Tamás Gáspár Miklós: Búcsú a baloldaltól
710 Tamás Gáspár Miklós Búcsú a baloldaltól* Világtörténelmi mértékkel mérve Kelet-Európa egyetlen eredeti politikai találmánnyal dicsekedhet. Ez a bolsevizmus. Tudjuk, még oroszok is mondják róla, hogy import - de hát mi mindenről azt szoktuk mondani, hogy idegen, amit nem szeretünk. Holott az igazság az, hogy amit a legkevésbé szeretünk - hiszen a pokoli fasiszta epizódról nincsenek heves érzéseink, még a lengyeleknek is alig -, az történetesen a legsajátabb szellemi tulajdonunk. Az, hogy importáltnak, idegennek tekintjük, az csak a szokásos hárítás, a szellemi - nem erkölcsi - felelősségvállalástól való ismerős vonakodás. Ugyan a kelet-európai kis államokba Sztálin győztes hadai hozták be a kommunista párturalmat, de ne tagadjuk, készen álltunk mi már erre a fordulatra. 1943-ban Szárszón,** mondta utólag Németh László, „az egyéni vállalkozást s a közösségi rendet összhangba hozó szocializmust” építették. Nem magyar eszmetörténetet írunk most, de aligha tud ránk cáfolni bárki, ha azt mondjuk, 1945 tápászkodó Magyarországa leírható politikailag Németh László formulájával. Még a kommunista értelmiség egy része is abban bizakodott, hogy a Szovjetunió orientális csábjaival s borzalmaival szemben itt valami európaibb szocialista képlet fészkel meg a rommezőn. Nem volt itt olyan „polgárinak” titulált párt, amely ne bírálta volna a sosem volt kapitalizmust, s amely ne az ideiglenesen antiliberális nyugati hadigazdaságból s keynesi terválmából*** merített volna ihletet. Amikor 1956-ban Mindszenty bíboros fölbukkant Budapesten,**** egyik első gondolata elhíresült és még ma is amolyan reakciós neszben álló rádiószózatának tanúsága szerint - az osztálynélküli társadalom volt! Az 1945-48-as rosszemlékű koalíciós korszak kommunistáktól kinevezett állítólagos „jobboldala” is tele volt szocialista illúziókkal, talán részben kivéve az egyetlen Sulyok Dezsőt s kevés hívét. Az 1988-89-ben színre lépett új demokratikus csoportok egytől egyig baloldaliak. Egyikük sem mentes - minden bírálatuk ellenére - a szocialista eszmék jelentős maradékától. Baloldali antikommunista korunkban még örültünk volna ennek a fejleménynek. Bizonyítéka lett volna számunkra - minthogy bizonyítéka is, csakugyan - annak, hogy a szocialista eszmevilág túlélte bolsevik eltorzításának, bemocskolásának évtizedeit, lerázta magáról a sok hazugságot, s régi dicsőségében pompázik megint. Ez így igaz, mutatja az eszme irtózatos erejét, de nem vagyunk boldogok tőle. Tudatik, a kommunisták azt nevezik „jobboldalinak”, ami nemzeti irányú. De ez hazugság. Nálunk - néhány őrültet leszámítva - csak nemzeti baloldal van: ez a Magyar Demokrata Fórumra, a Kisgazda Pártra és a fantomatikus Magyar Néppártra egyaránt illik. Persze ennek a jelenségnek oka van. És következményei is lesznek. Azt kell hinnünk, hogy a baloldal szellemi egyeduralma - a nyugat-európai szociáldemokrácia és a marxizmus csúfos bukásának zajától kísérve - csak a kelet-európai elmaradottság és leszakadás konzerválását jelentheti. Mi mindig mindenről elkésünk. De hát miért lett a bolsevik rendszerrel szembeforduló magyar értelmiség, a mostani fordulat érdemdús előkészítője, baloldali? Az okok történelmiek. Először is, minden korszaknak megvan a maga reprezentatív múltja. A megtorlásból a kádári ellenforradalomból ocsúdó magyar értelmiség a harmincas évek végének szellemi állapotait használja ugródeszkául. Márpedig a harmincas évek közepétől a magyar liberalizmus - mind a radikális, mind a klasszikus szabadelvű, cobdenista-rassaysta verzió***** - teljesen elveszti vonzerejét, a neobarokk-konzervatív, Bethlen- Szekfű-féle konszolidált jobboldal defenzívába szorul - a szellemi porondon csak a marakodó, de történelmi távlatból nézve közeli rokon népi, illetve marxizáló urbánus baloldal marad. Mind a népiek fő totemfigurájának, Illyés Gyulának, mint az urbánusok jelképes vezérének, József Attilának kommunista múltja van. József Attila elvégre a világirodalomnak - Brecht mellett - egyetlen nagy marxista költője. Aki jobboldali ekkor, az vagy ostoba, vagy náci, vagy mind a kettő. (Kivételek persze mindig akadnak, például a kor egyetlen jelentős európai konzervatívja, Halász Gábor.) A Harmadik Út az idő tájt, függetlenül a bárgyúságoktól, amelyeket manapság összefirkálnak róla, a bolsevizmus és a fasizmus között plebejus-demokratikus szocialista ösvény, ezen tapad Veres Péter is, Fejtő Ferenc is. Az ösvényen tántorgók hol jobbra szédülnek - nemzeti szocializmus -, hol balra - nemzetközi, azaz muszka szocializmus. Egyenesen csak a szociáldemokrácia halad a maga Kassákjával, a szinte egyetlen meg nem tántorodó baloldalival. A modern magyar értelmiség képzeletében - és itt megint nincs különbség urbánusok és népiek között,pace****** E. Fehér Pál és Történelemhamisító Kft., de semmilyen különbség ám - a jobboldal a butasággal szinonim, a durva, böllérbicskás, sárkányos-törzsökös, etelközi, jutási, árpádsávos, csodaszarvasos, Kárpát-Duna-Nagyhazás, vezérgyepűs idiotizmussal, a gyülevész népség finomtalan vérszomjával, BESZÉLŐ 26