Beszélő 9. (1984)
1984. február / 9. szám
67 Orosz István: tantervutasításos oktatásirányítás helyett korlátozott autonómiájú Imolát Jelen Írás első fogalmazványa 1962 őszén a Mozgó Világ számára készült. Akkor még lehetségesnek és értelmesnek látszott, hogy a korlátozott autonómiájú iskola gondolatát a hivatalos nyilvánosság elé terjesszem; úgy tűnt, nemcsak a pedagógusok, de talán a hivatalos oktatásirányítás is hajlandó lenn© mérlegelni a javaslattan foglaltakat. Akkor még a következő mondat állt cikkem elején: "Az alább előadott, erősen vázlatos elképzelések közrebocsájtása útján keressük a kapcsolatot azokkal a gyakorló pedagógusokkal és elméleti szakemberekkel, akik a magukéval rokonnak érzik írásunk szemléletét, és vállalkoznának arra, hogy részletesen kidolgozzák egy konkrét, autonóm iszo_lap működési fel- tételeit és a benne folyó tevékenység mikéntjét, mégpedig azzal a határozott céllal, hogy az ilyen módon létrehozott program alapján elérjék az autonóm iskola intézményének állami legalizálását." Azóta erőszakkal átalakították a Mozgó Viláᣠprofilját, s így megszűnt a lehetőség, hogy legális fórumon fejtsem ki elképzelésemet. A kultúrpolitika szemléletváltozása azt jelzi: a vezetés nem kér az ilyesfajta javaslatokból. Ám ettől a magyar oktatás helyzete jottányit sem javult - így hát az eredetileg kitűzött elméleti és gyakorlati feladatot továbbra is aktuálisnak tartom, egyetértve Tamás Gáspár Miklós szép megfogalmazásával: "Eszes lényeknek, jogunk van a titok helyére lépni s gyarló elménk erejével megpróbálni, hogy jók legyünk és jó legyen nekünk. Nem adhatjuk alább." /a sz_em_é_s a, kösz, AB, 1983. 16.o./ Amikor tehát a következőkben a korlátozott autonómiájú iskola megteremtésének keretfeltételeiről lesz szó, kérem az olvasót, főként, ha gyakorló pedagógus, ne tegye félre írásomat az első mondat után azzal, hogy elképzelésem megvalósíthatatlan. Fontolja meg: helyes-e, ha kiszolgáltatjuk magunkat a napi politika ingadozásainak, s megadóan tűrjük, hogy megmondják nekünk, mi lehetséges és mi nem ? xxx A _tantervujta_si_táso_s oktatá_s funkciója:_a_társadalmi £gyenl£tJLensjégek_ej^f£gadtat s _tató_sa_ Kétségtelen, hogy a mai társadalmak jórészt az iskola intézményére ruházták a felnövekvő állampolgárok "kommunikációs felszerelésének" funkcióját. Sőt, biztosan állítható /gondoljunk csak pl. Illich és Bourdieu vizsgálataira, hogy az iskola elsődleges_ feladata nem valamilyen meghatározott tananyag szakszerű elsajátíttatása, hanem a tananyaghoz, tágabban a műveltséghez, a kultúrához való hivatalosan szentesített kommunikációs viszony elfogadtatása, ame-lyen keresztül az iskola kiosztja a diákok számára a hivatalosan "eltervezett" társadalmi szerepeket. létező szocializmusban élők előtt az sem szorul részletes bizonyításra, hogy az itt működő, végletesen centralizált, tantervutasításos állami iskolarendszer a szerepek kiosztásának funkcióját kiválóan ellátja, mi több, az általa £olerŐ£itetts társadalmi egyenlőtlenségeket természeti egyenlőtlenségként tünteti fel. Ha valakinek az iskola kevésbé előnyös társadalmi szerepet oszt ki, az többnyire személyes tehetségtelenségként, alkalmatlanságként, ügyetlenségként, ostobaságként, vagyis tulajdon természetéből adódó szükségszerű következményként éli meg és fogadja el ezt a tényt. És ennek így is kell lennie mindaddig, amíg állami monopólium a tudás termelése és a tudás átadását szolgáló kommunikáció. Az alábbiakban amellett szeretnék érvelni, hogy nagyot léphetnénk előre a specifikusan iskola teremtette egyenlőtlenségek leküzdésében, ha sikerülne radikálisan átalakítani azt a kommunikációs viszonyt, amelyben a tudás, Lárnaléren tudás közvetítése történik. 67