Beszélő 26. (1989)

1989 / 26. szám

4. sz. táblázat A Magyar Televízió és az országos napilapok információ-struktúrája alapján számított korrelációs mátrix következtetések Bár a korábbiakhoz képest jelentősen módosult az MTV politikai nyitottsága, és idén már nagy teret szentelt a nem-hivatalos ünnepségeknek is, mindent megtett annak érdekében, hogy ezek politikai jelentőségét, és hatását kisebbítse, radikalizmusukat "megszelidítse". Hiába, 80-100 ezer ember hét órán át tartó, több helyszínt érintő felvonulását már nem lehetett meg nem történtté tenni. Igaz ugyan, hogy a többségében csak a politikailag aktívabb értelmiség által nézett késő esti műsorban egy kerekasztal-beszélgetésen már jelentős teret szenteltek az MDF és az SZDSZ képviselőinek is, akik ott kifejthették nézete­iket, de a főműsoridőben még mindig érvényesültek azok a politikai erők, amelyek korábban is meghatározták az MTV műsorpoli­­ti­káját. Múlhatatlanul szükséges tehát annak a követelésnek a kinyilvánítása és érvényre juttatása, hogy minden alkotmányos alapokon működő politikai tömörülésnek, pártnak egyenlő joga van a tömegkommunikációs eszközökben való megjelenésre. Arról pedig, hogy milyen aktuális és pozitív tett volt március 15-én a Magyar Televízió jelképes lefoglalása, a "Szabad Magyar Televízió" követelése, persze különbözőek lehetnek a vélemények. Lehet tagadni a televízió egyoldalú függőségét is, de egyet nem lehet: nem tudomásul venni a tényeket. Márpedig mint elemzésünkből kiderült - a híradóban közölt információk struktúrája leginkább az MSZMP hivatalos lapjában szereplő struktúrához hasonlított, az országos napilapok közül leginkább ezt az orgánumot tekinthetjük az MTV "szellemi szövetségének". Ehhez pedig, azt hiszem, nem kell bővebb kommentár. MTV Magyar Nemzet Népsza­badság Nép­szava M. Hí­rlap MTV 1.00 .15 .69 .27 .26 Magyar Nemzet-1.00 .36 .57 .77 Népszabadság­­ •" 1.00 .41 .41 Népszava" " 1.00 .62 Magyar Hírlap“ " 1.00 Tóth István János Fónay Jenő a Bem téren

Next