Beszélő, 1991. április-június (2. évfolyam, 14-26. szám)

1991-04-13 / 15. szám - A TÖRVÉNY SZÖVEDÉKE - SZIMAT

22 1991. áprilisi 3. A törvény szövedéke Felmondás a végeken Napjainkban az állami szektor átalakulóban, leépülőben van, mindennaposak az átszervezések, létszámcsökkentések miatti munkaviszony-megszüntetések. Az elmúlt egy, másfél év politikai változásai, azok hatása „a végeken" kevésbé érezhető. Az állami tulajdonú gazdasági szférá­ban a vezetők nemritkán kötik össze a hasznost a kellemessel, ami­kor az elkerülhetetlennek látszó felmondásokkor előszeretettel „előnyben részesítik" a cég kritikus szellemű, kényelmetlen szem­tanúit, a jelenlétükkel is zavaró munkatársakat, akik nemritkán politikai ellenfelek, de legalábbis „másként gondolkodnak". Dákai Józsefre, a (Komárom megyei) Kisbéri Állami Gazdaság lapátra tett üzemgazdasági osztályvezetőjére a fent említett krité­riumok mindegyike érvényes. Dákai előbb a gazdaság bakonysárkányi részlegének kiválási tö­rekvéseit támogató nyilatkozatot tett a megyei sajtóban, majd nyil­vánosan bírálta azt az igazgatói intézkedést, amellyel elzálogosítot­ták a részleg állóeszközeit (noha az önelszámoló egységként mű­ködött - nyereségesen -, de ezek után a kiválási szándékuktól is elálltak a bakonysárkányiak). Az őszi önkormányzati választások egyik polgármesterjelöltje­ként, a kampány során tett megnyilvánulásai miatt kapott szemre­hányást munkahelyi főnökétől (aki mellesleg nem Dákainak druk­kolt). Az á. g. - természetesen - nem ezekre való hivatkozással mondta fel az üzemgazdasági osztályvezető munkaviszonyát, ha­nem mert nincs szüksége üzemgazdaságra, illetve ilyen osztályra és főleg az osztályvezetőre. Az á. g. munkaügyi döntőbizottsága nem látott okozati össze­függést a korábbi hónapok történései és a kritikus munkatárs útila­puja között. Álláspontja szerint egyszerű felmondásról van szó, átszervezik a gazdaságot, ennyi az egész. Lehet, hogy így van. Lehet, hogy a felmondásban nincs szerepe Dákai József bíráló nyi­latkozatainak, világnézeti hovatartozásának. Lehet, hogy a gazdaságnak nincs szüksége a gazdasági terveket készítő osztályra? Vagy csak Dákaira? A Bács-Kiskun megyei Kisszálláson a község régi-új vezetői a helyi művelődési ház ideiglenes bezárásáról és vezetőjének végle­ges eltávolításáról döntöttek. A döntést - más magyar községekben sem ismeretlen módon - az érintett érdekelt távollétében hozták, egy kis becsületsértés, rá­galmazás, jóhírnév-rontás - gyanús kijelentésekkel fűszerezve ad­va nyomatékot az elhatározás indokoltságának Ez a történet is eléggé mindennap­os, talán éppen ezért lehangoló. Mikó Piroska szakmája elismert művelője - a falu határain túl is -, de a régi-új tanácselnök-polgármester kijelentette, hogy akkor sem lenne hajlandó vele együtt dolgozni, ha az ország legjobb népmű­velője volna. Mert az általa vezetett művelődési ház tevékenysége a falutól testidegen. Azt már talán mondani sem kell, hogy a művelődési ház vezető­je és a községháza első embere nem azonos pártbeliek Az előbbi ellenzéki (volt és maradt), az utóbbi (most) divatosan független. Az egyik tevékenysége „testidegen", a másik mindig tudja, mi a testhezálló. A népművelőnek mennie kell. De bele is rúgnak, meg is aláz­zák? Miért? A felmondásnak csak így van hitele? Vagy az önkor­mányzati választások során néma győztes mellett kampányolt? A szóban forgó képviselő-testületi ülésen (ahová, mint tudjuk, a művelődési ház vezetőjét nem hívták meg) az egyik képviselő mindenesetre felrótta a ház vezetőjének, hogy a tavalyi választások idején az új politikai pártok rendezvényeinek helyet biztosított a művelődési házban. Újvárosi Viktor |-| fi- «r» X 11 . A Zwack Péter washingtoni magyar nagykövet visszahívása nyomán dagadozó botrány alkalmából Szimat kutyánk is külföldön kíváncsiskodott. Rátalált a Magyar Köztársaság külképviseleteinek néhány érdekes mutatványára. A köztársasági elnök Brüsszelben A brüsszeli egyetem alapításának történelmi évfordulóját, né­hány jeles államférfiú díszdoktorrá avatásával kívánta még ünne­pélyesebbé tenni. A jelöltek között szerepelt Václav Havel és Göncz Árpád is. A magyar diplomácia valahogy nem rajongott az ötletért. Ami­kor a brüsszeli magyar követséget felkérték, hogy szervezze meg Göncz Árpád belgiumi útját, a nagykövet - nyilván a Külügymi­nisztérium sugallatára - kijelentette, hogy csak akkor tudják vállal­ni a feladatot, ha az út hivatalos, titokban azt remélve, hogy ezzel meghiúsul a díszdoktorrá avatás. Addigra ugyanis eldőlt, hogy az avatási ceremóniára utazó Havelt egyúttal fogadja a belga kor­mány. Egyszerre két államférfit nem fogadhat, tehát Göncz Árpád útja nem tehető hivatalossá. Legnagyobb megdöbbenésükre azon­ban az egyetem közbenjárására sikerült elintézni, hogy Baudouin király, aki magyarországi látogatásán megismerkedett Göncz Ár­páddal, hívja meg a magyar köztársasági elnököt, így az utazás elől mégis elhárultak az akadályok. A továbbiakban a követség a program előkészítésében élte ki magát. Az elnök kifejezett kérése ellenére nem akarták megszervezni, hogy ellátogathasson Louvin­­be, nem akartak alkalmat adni a sajtóval való találkozásra, nem továbbították időben az egyetemről kap­ott kérdéseket, amelyekre a díszdoktorrá avatási ceremónián kellett válaszolni stb. Ezek után talán meglepő, hogy Göncz Árpád elment Louvinbe, hogy remek sajtója volt, sőt - a szokásoktól eltérően - a királlyal elköltött ebéd­jén is forgatott a televízió, hogy az avatási ceremónián osztatlan sikert aratott a kérdésekre adott válaszaival, és hogy az egész uta­zásnak kitűnő volt az ottani visszhangja. Mindez azonban a követ­ség akarata ellenére történt, és kizárólag a vendéglátó egyetemnek, a belga királynak, néhány brüsszeli magyarnak, no meg Göncz Árpádnak köszönhető. A köztársasági elnök Párizsban Dél-koreai látogatását követően, húszórányi repülőút után Göncz Árpád Párizsba érkezett, ám a Szávai János vezette magyar követség nem szervezte meg a fogadását. Az elnök üldögélt egy negyedórácskát a repülőtéren, mire megérkezett - na nem a nagy­követ, hanem - egyik beosztottja. Parlamenti küldöttség Ausztráliában A háromtagú küldöttséget (dr. Dornbach Alajos és dr. Mózes Mihály [SZDSZ], dr. Papp András [MDF]) a canberrai nagykövet­ség munkatársai közül senki sem várta a repülőtéren. Az út első állomásán, Sidneyben a nagykövet az ugyancsak ott tartózkodó Tőkés László kísérgetésével volt elfoglalva, a magyar képviselőkre ügyet sem vetett, a küldöttség és az ottani magyar közösség talál­kozóin egyszer sem vett részt. Mint ahogy nem kísérte el a küldött­séget az út további­ állomásaira: Alburyba, Melbourne-be és Balla­­ratba sem. i-s

Next