Beszélő, 1992. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1992-04-11 / 15. szám - BELFÖLD - Kényszerhíd - Beszélő-beszélgetés a lágymányosi hídról Schneller Istvánnal és Perczel Annával

Belföld­ iak az emberek, azok, akik döntöttek róla, és akik egyáltalán beleszóltak. Kény­szerlépés volt ez a lágymányosi híd. Iszo­nyú nagy bátorság kellett ahhoz, hogy ez a város nemmel szavazzon a világkiállításra. Azért sem akarta a város az Expót, mert tudta, hogy olyan kényszerlépések sorozata következik, ami világkiállítás nélkül nem következne. Lehetetlen állapot, hogy egy kormány csak akkor segítsen egy várost, ha világkiállítás van, mert akkor érdemes. Bu­dapest a főváros, és nemcsak főváros, ha­nem őrült nagy főváros. Nagyon komolyan kell gondolkodni egy ilyen városról. Nem függhet egy világkiállítástól a sorsa, engem teljesen elképeszt, ha valaki így gondolko­dik. Sokan akarták itt a képviselők között a világkiállítást, de a többség nem akarta. Mégis megtörtént ez a döntés, és valóban alkalmazkodni kell ehhez. De lehet, hogy úgy kellene alkalmazkodni, hogy nem ab­ban az utcában megyünk tovább, amibe azok terelnek, akik a világkiállítás mellett döntöttek. A lágymányosi híd azért volt elő­készítve, mert az a szakma, amely ezzel fog­lalkozik, ezt szervezte, ezt találta a legjobb­nak. Volt a szakmának egy másik része, amelyik - és nem érzem, hogy politikai okokból - azt gondolta, hogy ez az egyetlen híd délebbre lenne ajánlatos a városnak. Mindig minden a Belváros körül forog, azt gondoltuk, hogy ha valami történik, az azokkal a területekkel történjék, amelyek előnytelenebb helyzetben vannak. Olyan helyzetbe hoz előnytelenebb helyzetben lé­vő térségeket a városon belül, hogy azzal decentralizálja a Belvárost, hogy alkalmassá tesz külsőbb kerületeket is az életre, meg lehet közelíteni, el lehet érni, be lehet őket kapcsolni az életbe. Ez a két szemlélet ütkö­zött a lágymányosi híddal kapcsolatban. Az egyik ok, ami miatt a város elutasította a világkiállítást, az az volt, hogy elviselhetet­len a város közlekedése, és ezt nem lehet egyik pillanatról a másikra megoldani, hi­dakkal sem, mással sem, ráadásul a világki­állítás tovább rontja a helyzetet. Ha ez így van, akkor meg kellene fordítani a dolgot: jó, lesz világkiállítás, de akkor mi olyan vi­lágkiállítást csinálunk, amit nem autóval kell megközelíteni, és a gyalogos, kerék­páros, hajóval történő megközelítés lehető­ségét erősítjük, mert nem akarunk még na­gyobb forgalmat ebben a városban. Nem az a helyes logika, hogy azért, mert nő a forga­lom, újabb lehetőséget teremtek az autósok­nak. A gyalogosoknak, kerékpárosoknak, hajóforgalomnak nyújtott lehetőségek terén kellene radikálisnak lenni. Ha arra ösztö­nözzük az autókat, hogy itt lesz a lágymá­nyosi híd, szépen átjárkálhatnak rajta, meg­közelíthetik a világkiállítást minden oldal­ról, akkor biztos nem érjük el a célunkat. Nem látom, hogy lesz tehermentesítve a Belváros. Tudom, hogy készülőben vannak tervek, nem arról van szó, hogy ezen senki se töri a fejét, csak arról, hogy ezek a lépé­sek még nem történtek meg, viszont az el­lenkező irányú lépések megtörténtek.­­ Ilyenek: a híd, a világkiállítás és még mi? P. A.: A metró is ilyen. Persze nyilván­való, hogy azért kerültek ezek az ügyek gyorsabban elénk, mert ezek elő voltak ké­szítve. S. I : Egy pillanatra álljunk meg! A hely­zet a következő: amit a befektetői tőke bel­sőnek tekint, az jelen pillanatban a Kiskör­úton belüli rész. P. A.: Én azt mondanám, hogy bárki be­fektethet a Kiskörúton belül, és csinálhat, amit akar, de autóval nem közelíthetik meg. És akik ragaszkodnak ehhez, azok a bűvös körön kívülre kényszerülnek. S. I.: A probléma az, hogy jelenleg van egy nagyon erősen városiasodott centruma a városnak, és vannak peremvidékei. Azok a külföldi befektetők, akikkel én tárgyalok, egyrészt a Belvárosban, másrészt a külterü­leteken akarnak befektetni. Ezt az ún. prob­lémazónát, amely a Belvároson kívül, de a külső kerületeken belül van - a lágymányo­si iparterület, a csepeli iparvidék, a IX. kerü­leti ipartelep -, kerülik, mert ott gyakorlati­lag még nem érdemes befektetni. Kívül le­het, mert van üres terület, belül érdemes, mert értékes terület. Az a probléma, hogy nagyon pici a Belvárosunk, a Szabadság hídtól délre a pesti Duna-part már külterü­letnek számít. Csúf raktárak vannak arra, még a rakpart sincs kiépítve, és a Petőfi híd­tól délre egészen a lágymányosi hídig egy nagy Duna-parti pályaudvar helyezkedik el. Az­ a célunk, hogy széthúzzuk a Belvá­rost, és szerintem a lágymányosi híd ebben segíteni fog, mert belsővé teheti azt a terüle­tet, ami most külső. Akik abban hisznek, hogy délebbre kell az első hidat építeni, azt mondják, hogy majd az­ erővonal úgyis ki­váltja, hogy összeépül a kettő közötti terü­let. Ebben én nem hiszek. A Duna-parti pá­lyaudvar kitelepítéséért régóta folyik a küz­delem, a Közraktár utcai telkek beépítése régóta tárgya a városrendezésnek, és nem tudott megvalósulni. Tehát van egy problé­mazóna, amelyet be kell kapcsolni a város vérkeringésébe. Azzal teljesen egyetértek, hogy a villamos megszüntetése, pl. a Bat­thyány tér és Margit híd között, hiba volt. P. A.: Néhány villamosmegállót megépí­teni nagyon kis dolog egy hídhoz vagy met­róvonalhoz képest. Én megtenném ezeket a kicsi lépéseket, és akkor nagyon sok min­den javulna. Én nagyon hiszek ebben. S. I.: Kis lépések is történnek, elég sok kerékpárút épült például, bár ezt nem na­gyon tudják az emberek. P. A.: Meg lehet fulladni, a helyzet olyan, hogy ezen sokkal gyorsabban kellene javítani. S. I.: A kis lépéseket se mindig könnyű megtenni. Én is teljesen egyetértek pl. a 4-es villamos meghosszabbításával a Kosztolá­nyi Dezső térig, de a Fadrusz utcai környe­zetvédők azzal fenyegetődznek, hogy kifek­szenek a villamos elé, nem engedik megépí­teni a síneket, mert az az ottani fák kivágá­sával, a meglévő kis zöld sáv felemésztésé­vel jár, pedig városszerkezetileg borzasztó jó lenne. Minden erőmmel azért harcolok, hogy a Duna-parti villamos, amit említesz, legyen. Ebben segít a világkiállítás, mert ki fogja provokálni a Duna-parti villamost. Sőt, a Hungária körúti villamosvonal építé­sét is föl fogja gyorsítani a világkiállítás, mert arra nekünk nem lett volna pénzünk, most viszont a világkiállítás működtetésé­hez kell. Nagyon sok minden történik a vá­rosban. P. A.: Ha először ezeknek a nagy és vita­tott lépéseknek adunk szabad utat, akkor sűrítjük a problémákat. A belvárosi gará­zsokkal kapcsolatos pályázat volt az első, amit a főváros kiírt, amióta új vezetése van. Ez megint egy ilyen vitatott kérdés. És ezek­nek a lépéseknek a sorozata rossz irányba mutat. Azok a lépések viszont, amelyeket te is és én is szeretnénk, azok késésben van­nak, és én szeretném megfordítani a sorren­det. Szerintem nagyon határozottan azt kel­lett volna mondani, hogy majd építünk egy gyalogoshidat, legyen ez egy alternatív vi­lágkiállítás, ha már muszáj világkiállításnak lenni. S. I.: A lágymányosi hídra vonatkozó döntést a közgyűlés még tavaly májusban meghozta. P. A.: A döntéskényszer nem engedte meg, hogy a lágymányosi hidat valóban megvitassuk. S. I.: Tavaly a költségvetésben már el volt különítve 600 millió forint a lágymányosi hídra, és nem tudtuk felhasználni, mert a kormány mindig visszadobta az előterjesz­tést. Kímélni akarta a költségvetést, és nem akart egyetlen hidat sem építeni. Most akar. Miért jó az, ha nem épül semmi? P. A.: Nem semmi, hanem más. S. I.: Ezt akarták! Amíg azt a mást kidol­gozzuk, eltelik 2-3 év, addig nyugodtan le­het kímélni a költségvetést. A világkiállítás valóban egy olyan nehézkedési erő, amely bizonyos dolgokat maga alá gyűr. Ez tagad­hatatlan. Egyébként azok a közlekedési szakemberek sem tiszta hülyék vagy kom­munistabérencek, akik a lágymányos hidat pártfogolják, ők azt mondják, hogy értsük meg, a Petőfi híd saruja beszorult, bármikor előállhat olyan helyzet, hogy le kell zárni, a Szabadság hídba a háború utáni újjáépítés során teljesen kiszámíthatatlan vasszerkeze­tet építettek bele, 3-4 éven belül valószínű­leg le kell venni róla a villamost, a Lánchíd olyan környezeti problémákat okoz Budán is meg Pesten is, hogy ki kellene kapcsolni a forgalomból. Ha egy hidat belülről ki aka­runk kapcsolni, növelni kell az átkelőkapa­citást­­ délen. Döntéskényszerben voltunk. F. HAVAS GÁBOR-SOLT OTTILIA

Next