Beszélő, 1993. január-június (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-03-20 / 11. szám - BELFÖLD - Révész Sándor: A hajlékony Fidesz és a véres orr (II.)

16 1993. március 20. Belföld Úgy látszik, hogy a fiatal demokraták stilisztikai érzékenysége 1991 tavasza óta kicsit eltompulhatott, mert ezúttal nem sértődtek meg a tegezéstől, hanem viha­rosan megtapsolták az idézett levelet (Es­ti Hírlap, 1992. február 10.). Az SZDSZ gesztusát a Fidesz vezetői is értékelték. „Tény, hogy ha egy ilyen kormány kiállí­tása érdekében koalíciót alkotnánk vala­melyik párttal, akkor lehetséges partner­ként az SZDSZ merülne fel első helyen, hiszen ők állnak hozzánk a legközelebb" - mondja Hegedűs István az Esti Hírlap már idézett számában. Van-e SZDSZ? Éppen azon a napon, amikor az SZDSZ koalíciós partnernek jelentkezik '94-re, Demszky Gábor nagykoalíciót ajánl a fő­városban a Fidesznek és az MDF-nek. A nagykoalíció gondolatát Ungár Klára üd­vözli, az MDF azonban visszautasítja. Nagykoalíció nem lesz, de lesz pártközi egyezség és „politikamentes összefogás" a fővárosért. Február 19-én Tölgyessy Péter a Ma­gyar Hírlapnak adott nyilatkozatában az SZDSZ szövetségesének nevezi a Fideszt, és olyan politikai helyzetelemzést ad, ami nagyon hasonlít ahhoz, amit a két párt vezetői a most megkötött egyezség kap­csán megfogalmaztak: az SZDSZ és „szö­vetségese", a Fidesz, egy jobboldali és egy baloldali konzervatív blokk között helyezkedik el. Mindazonáltal úgy tűnik, hogy a Fi­desz nem érezte a maga számára meg­nyugtatónak az SZDSZ belső állapotát: „nem tudom, van-e SZDSZ, nem tudom, mi az SZDSZ. Egy teljesen bénult pártot látok, amely teljesen különböző részekből áll, és nem tudom, hogyan viszonyuljak hozzá" - nyilatkozta Orbán Viktor a mi lapunknak március elején (Beszélő, 1992. március 7.). A fővárosban az összefogási program első heteiben ismét súlyos konfliktusok keletkeztek a két liberális párt között. Fontos személyi kérdésekben és a Buda­pesti Vagyonkezelő Központ ügyében az SZDSZ és az MDF együtt szavazott és együtt lépett fel fideszes elképzelésekkel szemben. „Világosan kell látni, hogy most változás történt" - szögezte le Un­gár Klára a Magyar Nemzetben március 21-én. „az SZDSZ legalábbis azonos tá­volságban akarja magát tartani a Fidesz­­től és az MDF-től. Ez újdonság, hiszen másfél éve azt halljuk a főpolgármester úrtól, hogy a Fidesz a természetes szövet­séges, és hogy mennyire sajnálja, hogy nem veszünk részt a város vezetésében." A fővárosi bonyodalmak ellenére Or­bán Viktor véleménye az SZDSZ-ről egy hónap alatt pozitív irányba mozdult el. A Népszavában április 7-én megjelent inter­jújában már ismét tudni véli, hogy mi az SZDSZ, s annak a véleményének ad han­got, hogy az SZDSZ visszatért a Tardos- Pető-vonalhoz. Orbán arról tájékoztatja az olvasókat, hogy a két párt viszonya konszolidálódott, és egy négy-öt hónapra szóló együttműködési megállapodás jött létre a frakciók között. Tardos Márton a májusi kritikában az Orbán által - mint láttuk - nem különö­sebben kedvelt „természetes szövetséges" fogalomhoz tér vissza: „Minden eddigi Fidesz-nyilatkozat szerint (!) mi a termé­szetes szövetségeseik vagyunk, és mi is ezt valljuk." Tardos azonban nemcsak ennyit mond, hanem azt is állítja, hogy indokolt lesz 1994-ben a két liberális pár­ton túlmutató koalíció, s egyáltalán nem kell kizárni a szocialista párttal vagy an­nak egy részével való együttműködés le­hetőségét." A „Tardos-Pető-vonalból" Tardos ekkor mondta azt, amit az elmúlt hetekben Petőnek tulajdonított Orbán. Az MSZP ezekben a hónapokban (s az­óta is) megosztott abban a tekintetben, hogy egyenlő távolságot tartson a koalí­ciótól és a liberális pártoktól. Vagy pedig törekedjen szorosabb együttműködésre az utóbbiakkal. Szeptember elején min­denesetre az MSZP-frakció kezdemé­nyezte a szorosabb együttműködés kiala­kítását a liberális pártokkal, s ezt nem utasította el egyik liberális frakció sem. Áder János: „A szocialisták szorosabb el­lenzéki kapcsolattartásra irányuló javas­latának konkrét formát kellene adni. Egy ilyet szívesen megtárgyalnánk." (Magyar Hírlap, 1992. szeptember 15.) A Charta felé Mindezek a fejlemények a Csurka-dol­­gozat, a vészjósló csurkista tüntetéssoro­zat, a Charta szóvivőinek megjelenése és szervező tevékenységének kibontakozá­sa, a szeptemberi Charta-tüntetés sikere után felidézték az ellenzék összetömörö­­désének a veszélyét a Fidesz számára. A Fidesz már eleve tiltakozott a Charta szó­vivőinek megjelenése és szerepvállalása ellen, hangsúlyosan távol tartotta magát a szeptemberi tüntetéstől. A Fidesz mindenképpen megtette, amit tehetett az ellenzék összepréselődé­­se ellen. November 28-án Orbán Viktor a Magyar Hírlapban elővezette a trójai falo­vat: „Az SZDSZ országos tanácsának vannak tagjai a Charta vezetői között, ugyanúgy az MSZP vezető politikusai is ott vannak a Chartában. A Charta ebben az értelemben az MSZP és az SZDSZ együttműködésének trójai falova, és a Fi­deszt is állandóan megpróbálják belelök­ni ebbe az ellenzéki egység nevű politikai koncepcióba." Orbán Viktor azóta is szá­mos alkalommal nyilatkozott hasonló módon a Chartáról. Tamás Gáspár Miklós már augusztus­ban kijelentette, hogy az MSZP szociálde­mokratáinak kezére került a Demokrati­kus Charta, de ezt az állítását októberben már „időszerűségüket vesztett kritikai megjegyzései" közé sorolta. Közben fel­­hevült újra az elnökválasztási kampány az SZDSZ-ben. Konrád György, a Charta legnagyobb tekintélyű vezetője a Pető-tá­­bort támogatta. Magyar Bálint (Farkas­­házy Tivadar szerint - Népszabadság, 1993. március 11. - egyedül ő pártszónok­ként) beszédet mondott a Charta nagy szeptemberi tüntetésén. Tölgyessy Péter és hívei - lényegében ugyanazon az ala­pon, mint később (és előbb) Orbán Viktor és más fideszes vezetők - azt állítják, hogy Petőék kétpólusúnak képzelik a po­litikai teret, egyetlen egységes ellenzéki tömbben gondolkodnak, miközben ők hárompólusú politikai rendszerben gon­dolkodnak, és nem kívánnak antifasiszta népfrontot alkotni a szocialistákkal. A Pe­­tő-tábor tagadta, hogy léteznék ilyen kü­lönbség a két pártelnökjelölt felfogása kö­zött. Magyar Bálint és Dornbach Alajos határozottan le is szögezték, hogy elkép­zelhetetlen a választási szövetség az MSZP-vel. Aligha véletlen, hogy Orbán Viktor csak november végén, a szabad demokra­ta pártelnök megválasztása után vezeti elő a trójai falovat, s nem kockáztatja azt, hogy kritikai megjegyzései összetapadja­nak a Tölgyessy-tábor kritikai megjegyzé­seivel. A Fidesz és az SZDSZ viszonyá­nak egyik sajátos vonása az, hogy a Fi­desz inkább a Pető-táborral hajlamos szo­rosabban együttműködni, miközben stra­tégiai elképzeléseik a Tölgyessy-táboré­­hoz állnak közelebb. Persze, ha jobban meggondoljuk, akkor ebben van is logika. Érdemes felidézni annak a beszélgetés­nek egy részletét, amelyet Rádai Eszter folytatott a három ellenzéki pártvezetővel a 168 óra karácsony előtti adásában: „Kérdés: Amikor a Fidesz azt tapasztalta, hogy az SZDSZ elnökválasztása után van remény arra, hogy az SZDSZ rendbe teszi a dolgait, akkor az SZDSZ-szel szembeni kritikája is megerősödött. Orbán Viktor: Sokfajta okot lehet látni az ilyesmi mögé, de legegyszerűbb, ha a kézenfekvő meg­oldások felé közelítünk. Az SZDSZ viszo­nyait úgy látom, hogy van mód vele az együttműködésre, sokkal inkább, mint amennyire korábban volt." (168 óra, 1992. december 22.) Az együttműködési­ és a támadási készség párhuzamos erősödése valóban jellegzetes vonása a Fidesz SZDSZ-hez való viszonyának. Olyan jelenség ez, amelynek bizonyára megvan a mélyebb értelme, és bizonyára vannak konzekven­ciái is, amelyeket mostanában érdemes le­vonni. RÉVÉSZ SÁNDOR IL f» -t «* ■1 T TT

Next