Beszélő, 1995. január-március (6. évfolyam, 1-13. szám)

1995-01-19 / 3. szám - BELFÖLD - Solt Ottília: Hol terem a magyar vitéz?

BELFÖLD ságban ül, s. ma is jó és tiszta embernek tartja, de az üzleti élet, legalábbis ebben a nagyságrendben élethalálharc, a szó legszorosabb értelmében. Azért is keres­hetett ő maga olyan jól mint testőr, mert élethalálharcban profi, fizikailag és hogy úgy mondjam lelkileg egyaránt. Mint né­hány tucat honfitársunk, ő is a francia idegenlégióban szerezte meg alapképzett­ségét. Miután 16 évesen­­ két év villany­szerelés szakmunkásiskolával és intenzív szubkulturális közösségi élettel, valamint atlétikai múlttal és karatetudománnyal a háta mögött párducmintás szerelésben és féloldalon pirosra hidrogénezett hosszú hajjal­­ lelépett egy itáliai társasuta­zásról, pár hónap reménytelen hányódás után kegyesen öregítve magán szűk két évet, belépett az idegenlégióba. Ott aztán kiképezték többek között közelharcra, sziklamászásra, ejtőernyős ugrásra, s ál­talában is azon voltak, hogy formába hoz­zák fizikailag. I.-nek kemény bevetésben is része volt Afrikában, amiért Francia Érdemrendet is kapott. (Itt kell megje­gyezni, hogy rasszizmusnak nyoma sincs I. önéletírásában. Arabokról és feketékről - noha velük szemben vetették be - in­kább bizonyos együttérzéssel ír. S a hazai helyszíneken hasonlóképp nem cigányo­­zik. Előítéleteket inkább a hagyományos tekintélyekkel szemben táplál: a gazda­gokkal, a politikai hatalmasokkal s min­denekelőtt a világ összes rendőreivel szemben, amit - úgy tűnik - még az al­földi kisvárosban, ipari tanuló korában alapozott meg. Későbbi tapasztalatai nem igazán voltak alkalmasak arra, hogy alapvető irányultságát megváltoztassák. Az olaszországi csövezés vagy a korzikai légiós élet - ahol a polgári világ tökélete­sen bezárult a gyanús múltú légiósok előtt - a beilleszkedett, komfortosan élő embereket s intézményeiket ellenséges masszává gyúrta I. szemében.) Elbeszélése szerint I. az idegenlégió­ban találkozott össze véletlenül gyerek­kori eszményképével, a nála néhány év­vel idősebb, városkájabeli G.-vel. Lehet, hogy az elbeszélés összevon és sűrít, s G. alakjában összemosódik legenda és való­ság, de ez mindegy is. G. annak idején itthon első osztályú bokszoló volt, úgy ütött le civilben valakit („egy homokost”), hogy az belehalt, G. pedig sürgősen át­ment a határon, s Belgiumban kötött ki. (A 80-as évek első felében vagyunk.) G. újabb fordulatot adott I. alig húszéves életének. Kétévi katonáskodás és a Francia Érdemrend után lelépnek, s meg sem állnak Belgiumig. G. régebbi kapcsolatainak s újabb keletű légiós is­meretségeknek a segítségével fegyveres bankrablásokat hajtanak végre sikere­sen. Mintha az idegenlégiós és hivatásos bűnözői közeg zavartalanul úszna át egy­másba, egyik a másiknak állandó után­pótlását adja. Végül is néhány átdorbé­­zolt hónap után I. és G. rajtavesztenek. G. részegen belelő egy éjszakai bár kido­bóemberébe, mert az megsértette őt, I. is vaktában lő néhányat, majd elmenekül­nek, de a rendőrség bekeríti őket, G.-t agyonlövik, s I. több lövéstől súlyosan megsebesül. Összefoltozzák, elítélik. Öt évet tölt egy szigorú belga fegyházban, majd 1991 júniusában kiengedik. A Be­­nelux-államokból kitiltják, viszont közlik vele, hogy Magyarországon már szabad­ság van, jöhet haza. Azóta I. újra itt él, méghozzá szüle­tési helye szűkebb körzetében. Eleinte mint helyi és környékbeli diszkók al­kalmi kidobóembere kapott sajátos szak­­képzettségének megfelelő munkát. Rövid idő alatt bizonyos hírnévre tett szert ve­rekedni tudása és aranyifjúi balhék ré­vén, ami kellő borzongást keltett az al­földi kisvárosban. Azóta megjárta már a hazai börtönt is, majd egy évet töltött elő­zetes letartóztatásban rettenetes erősza­kos bűnténnyel gyanúsítva, de végül is csak engedély nélküli fegyvertartást bizo­nyítottak rá, s most női divatáru-keres­kedőként várja a tárgyalást. Azt mondja, az önvédelmen kívül elutasít minden erő­szakot, s szívesebben foglalkozik szép női ruhákkal, szép lányokkal meg versírás­sal. Még az ártatlanul börtönben töltött hónapokért sem akar bosszút állni sen­kin. Pedig nem egy haver csúnyán visel­kedett. Búcsúzzunk tőle - egyelőre - saját költeményével: " Ártatlanul Az éjszakában járkálok... Hol a halottak­­ Sírdombokat ásnak Az élőknek... SOLT OTTILIA ■ ■ ■ ...szívesebben foglalkozik szép női ruhákkal „Pokolban harcolok, / Lelkemmel parancsolok... / Halálos próbatételekben, / Lázadó virág vagyok...” (I. előzetes letartóztatásban született verse)

Next