Beszélő, 1998. július-szeptember (3. folyam, 3. évfolyam, 7-9. szám)
1998. július-augusztus / 7-8. szám - BESZÉLŐ ÉVEK 1976 - Szigethy Gábor: 1976. június. 4. 19. 40.
leejtette az ásványvizes üveget. Napok múltán is ott éktelenkedtek az üvegszilánkok a járdán. Kávét főzött. Kezében a kávéscsészék, hóna alatt egy Paul Klee-reprodukció, így ült le Éva mellé az ágy szélére. A kép jobb felső sarkában sárga korong, a jobb alsó sarokban hatalmas zöld R betű. Alatta virágzó faág. Bal oldalon ház (fekete-fehér háromszögek és négyszögek, egy középkori bazilika sziluettje), balra fent félbevágott, függőleges zöld ellipszis, talán a hold. Látod - mondta Latinovits Zoltán -, ez itt a ház, a házad ujjával rábökött az R betűre. - Süt a nap, virágoznak a fák, nem lesz semmi baj! Megitták a kávét. A képet Latinovits Zoltán az ágy melletti asztalkára tette. Az elkövetkező tíz évben, 1986. szeptember 27-ig ez volt a keretezett reprodukció mozdíthatatlan helye. Megbeszélték, hogy Bujtor István délelőtt leviszi Latinovits Zoltánt édesanyjához Balatonszemesre. A színésznő aznap este játszott a Pesti Színházban (Natalia Ginzburg: A hirdetés, tv-felvétel), utána a Fészek Klubban fellépés, és vasárnap délután találkoznak Szemesen, majd este ő hozza vissza Latinovits Zoltánt Pestre, így búcsúztak el. Este a színházban derült ki: közönség nem lesz, csak innen-onnan beszivárgott harminc-negyven ember. Kong a nézőtér. Feszült légkörben kezdődött el az előadás. És technikai ügyetlenség következtében - idő előtt kifutott a film - az utolsó tíz percről nem készült felvétel. Márton István rendező vállalta: ő közli Ruttkai Évával, hogy meg kell ismételni az utolsó tíz percet. Zengett a ház, Ruttkai Éva úgy ordított. Soha, senki nem látta még ilyennek őt a Vígszínházban. („Fia a színház ilyen s ezt megteszik az emberrel, akkor én nem akarok élni!”) Tombolt, zokogott, káromkodott. Lehiggadt, elkezdődött a ráadás előadás. Néhány perccel múlt negyed tíz. Alig tizenkét órával ezelőtt indult el Latinovits Zoltán Budapestről Szemesre. Indulás előtt még telefonált. Felhívta - gyors egymásutánban háromszor Vámos Lászlót és Fényes Szabolcsot (vele nem tudott beszélni, nyaralt), megnyugtatta: történt, ami történt, sok keserűség halmozódott fel benne, de ősztől újra játssza a Bozzi úr főszerepét. Aztán Bozó Lászlót hívta, hétfőre megbeszéltek egy randevút, Latinovits arról beszélt: nem akar színházhoz szerződni, sőt színpadra lépni is egyre ritkábban szeretne, a versmondás izgatja, az írás, és a rádióban szeretne rendezni. A sok pénzt emésztő nagy házzal is tervei voltak: eladjuk és veszünk egy emberléptékű otthont! Gondolkodott, tervezett, álmodozott. Tevékeny volt, tervei voltak. Balatonszemesen aznap borús az idő. Latinovits Zoltán nyugtalannak látszott, jött-ment, fecsegett. Aztán nagyokat hallgatott. Déltájban levelet írt Cserhalmi Györgynek. „A depressio vagy vélt depressio ellustított, teljesen elpuhított. Tegnap még a fél napot ágyban töltöttem...” - kezdi levelét, de a következő mondatban fordulat: „Ma végre nekiláttam a jógázásnak, favágásnak. Ezért ma jobban érzem magam. Most már mindennap is megcsinálom a gyakorlatokat.”