Beszélő, 1999. július-december (3. folyam, 4. évfolyam, 7-12. szám)
1999. október / 10. szám - BESZÉLŐ ÉVEK 1989 - KÜLFÖLDÖN - Tischler János: Lengyelország - 1989
144 tematikusan a LEMP-et és csatlós pártjait, az Egyesült Néppártot és a Demokrata Pártot illeti. Az így megválasztandó parlament dolgozza majd ki az új demokratikus alkotmányt és választójogi törvényt. Április 7-én, a kerekasztal-tárgyalások befejezése után két nappal a szejm elfogadta a „Lengyel Népköztársaság alkotmányának módosításáról” szóló határozatot, amely többek között tartalmazta a (nép)köztársasági elnöki intézmény és szenátus felállítását. Ez utóbbi azért is bírt szimbolikus jelentőséggel, mert a parlament felső házát mint a II. Lengyel Köztársasággal (1918-1939) való kontinuitás egyik alapvető intézményét a kommunisták által durván meghamisított 1946-os népszavazás nyomán törölték el. Az akkori, manipulált eredmények szerint a szavazók 67 százaléka mondott igent a szenátus megszüntetésére, míg a valóságban mindössze egynegyede. 1989. április 13-án az Államtanács a választások időpontját június 4-re és 18-ra tűzte ki. Négy nappal később a varsói Vajdasági Bíróság bejegyezte a Szolidaritás szakszervezetet, majd ezt követően a Paraszt Szolidaritást is. „TIÉTEK AZ ÁLLAMELNÖK, MIÉNK A MINISZTERELNÖK" Május 8-án jelent meg a Gazeta Wyborcza (Választási Újság) első száma, a lap főszerkesztője Adam Michnik lett (ma is ő vezeti a lapot - közben 1991-ben levetették fejlécéről a Szolidaritás emblémáját -, amely hétközbeni 650 ezres és hétvégi 850 ezres példányszámával az egyik legbefolyásosabb lengyel sajtótermék). Ebben az első számban az Állampolgári Bizottság összes parlamenti jelöltjének fényképét közölték, mindegyik mellett Lech Walesa szerepelt, innen az elnevezés: „Lech csapata.” A lengyel rádióban április 28-án, a tévében május 9-én jelentkezett először a Szolidaritás Stúdió. Június 2-án ismét legálisan napvilágot látott a Szolidaritás Hetilap, Tadeusz Mazowiecki újbóli főszerkesztésében. A választási kampány során egyik fél sem kímélte a másikat, mindeközben a radikális csoportok figyelemfelkeltőnek szánt akcióikkal élezték a társadalmi feszültséget. Az ellenzék ötletes falragaszokkal jelent meg, elsöprő sikert aratott az a plakát, amely Gary Coopert ábrázolta a nevezetes Délidőben című westernből. A magányos seriff Szolidaritás-jelvényt viselt. Figyelembe véve a tét nagyságát és azt, hogy ezúttal valóban garantálták a választások tisztaságát, a részvétel meglepően alacsonynak bizonyult. A június 4-i első fordulóban a jogosultak 62,7 százaléka, míg a két héttel későbbi másodikban mindössze 25,5 százaléka járult az urnák elé. (Éles kontrasztként éppen a választások napján Pekingben a kommunista hatalom véres és kegyetlen akciót indított a Tienanmen téren szabadságot és demokráciát követelő egyetemisták ellen.) Akik elmentek, többségükben a Szolidaritásra voksoltak. A 100 szenátusi helyből már az első fordulóban 92-t a Szolidaritás jelöltjei tölthettek be, ehhez jött még a második fordulóban hét hely. Ez az arány önmagáért beszélt (a be nem jutott Szolidaritás-jelölt volt az egyetlen, aki nem készített fotót Lech Walesával, alul is maradt egy független helyi vállalkozóval szemben). Még ennél is jobb volt az eredmény a szejm esetében. A megszerezhető 161 mandátumból a Szolidaritás már az első körben 160-at magáénak mondhatott, és később azt az egyet is megszerezte. A választások első fordulója mindenki számára meglepetést okozott. A választásokért felelős KB-titkár az egyik pártfórumon még a megmérettetés előtt néhány nappal is azért aggódott, hogyan fogadja majd a nyugati közvélemény, ha a Szolidaritásnak egyetlen mandátumot sem sikerül szereznie. Erre az optimisták megvigasztalták, hogy egy-két hely azért csak jut neki. Ugyanekkor a túloldalon azon töprengtek, hogyan viselkedjen majd a Szolidaritás 20 vagy valamivel több mandátuma birtokában. Mindez arról tanúskodik, hogy a főszereplők nem rendelkeztek kielégítő információkkal a társadalom hangulatáról. Ez az Állampolgári Bizottság esetében még érthető is, hiszen nem juthattak hozzá a közvélemény-kutatási adatokhoz. Június 23-án a Szolidaritás parlamenti képviselői és szenátorai létrehozták az összesen 560 fős két házban a 260 tagot (99 +161) számláló Állampolgári Frakciót, amelynek vezetőjévé Bronislaw Geremek professzort (a jelenlegi külügyminisztert) választották. Június végén Walesa kijelentette, hogy a frakció nem alkot koalíciót a LEMP-pel. Július 3-án a Gazeta Wyborczában megjelent Adam Michnik Tietek az államelnök, miénk a miniszterelnök című cikke, amely éles vitát váltott ki a Szolidaritásban. Noha többen a felvetést korainak tartották, rövid idő elteltével mégis ez a forgatókönyv valósult meg. Ehhez nagyban hozzájárult az, hogy Walesa támogatta Michnik elképzelését. Érdemes szó szerint idézni a cikk lényegi mondanivalóját: „Mi módon győzheti le egy demokratikus mozgalom a sztálinista nómenklatúrát forradalom és erőszak nélkül? Állítom, hogy csak a demokratikus ellenzék és a hatalmon lévő tábor reformszárnyának szövetsége révén. Lengyelország