Beszélő, 1999. július-december (3. folyam, 4. évfolyam, 7-12. szám)

1999. július-augusztus / 7-8. szám - BESZÉLŐ ÉVEK 1987 - Balassa Péter: 1987

Balassa Péter 19­8­7 1987 elején a nagy hóesésben néhány napig gyalog jártak a budapestiek az utcákon. Csend volt, fehérség. Az arcokon csipetnyi megillető­döttség és meglepő­dés - jó, milyen tiszta a levegő. Szinte mindenki nyugodtabb, udvariasabb volt a többiekkel. Volt valami meghatározhatatlan az egészben, miközben energiaellátási zavarokról beszélt már a sajtó is, de az állam-­i pártvezetés enerváltan nyugtatgató látogatáso­kat és nyilatkozatokat tett: „minden rendben van, noha vannak nehézségeink.” Az arcokon valami gyengén pislákoló fényt lehetett látni: kezd minden világosabb len­ni, mintha egyszerre kezdődne és véget érne valami. Mintegy természeti híradás és előjel volt ez a pár nap arról, ami következett. Ottlik ír, Történelem című remek kar­­colatában, hó és história viszonyáról: „Tehát ez történt például ebben a háború­ban, amiről a történetírók nem fognak tudni, hogy télen esett a hó.” 1987-et általában még a rendszerváltás kezdete előtti utolsó esztendőnek te­kintik. A közfelfogás azonban csalóka. Aki közelebbről figyelte vagy kreálta az ese­ményeket, tudta vagy legalább sejthette, hogy valami nemcsak változik, hanem alig­ha megállíthatóan változik, még ha visszafordítható is esetleg, mert ez az eshetőség is a megállíthatatlanságot gyorsítaná. Sajátos keresztritmus, aritmia. Csak az nem lehetett világos, hogy mikor és milyen mértékben történik meg a radikális fordulat. Az a közeg, amelyben akkor éltem, 1968 óta, néhány éves reakcióidőt beleszámít­va, velem együtt úgy látta, hogy­ ennek vége van, megújíthatatlan, de még így is el­tarthat akár száz évig. „A mi életünkben már soha...” Ebből a szempontból 1987 nem volt még radikálisan más, de a lassú felgyorsulás érzékelhető volt (tulajdonkép­pen ’86 nyara, ősze óta) - 1989, illetve 1990 kifejlete viszont egyáltalán nem. Ugyanakkor ez a felismerő érzékelés és lassú adaptálódás az újfajta eseményekhez szorongások, rossz előérzetek, balsejtelmek formájában is zajlott. Nyomott légkör­ben. Nem elsősorban a hatóságok és az erőszakszervezetek repressziójától való re­ális vagy gyáva félelemről, nem is csupán harminc év altató kényelmességéről, kon­szolidációs rezignációról és mélabúról volt szó, hanem némi társadalom- és ország­ismeretről, valamint az akkori humánértelmiség mint afféle referenciacsoport nagyjából jó ismeretéből következett ez a bizonyos Unbehagen. Tartalmilag: az ál­talános, irány nélküli, kaotikus romlás, a kóros egymásellenesség, egymás belterjes ismerete, vagyis önismeretünk tett kétkedővé engem is, másokat is. Ennek a szelle­mi és lelki atmoszférának szép és érdekes kordokumentuma, mely formailag is já­tékosan igényt tart rá, hogy ennek tekintsék, Nádas Péter Évkönyv, ezerkilencszáz­­nyolcvanhét-ezerkilencszáznyolcvannyolc című műve, szintén a nagy hóval és hideggel, valamint egy jelentékeny irodalmi ember temetési jelenetével indul, és 1988 febru­árjáig íródik. Nem eseménykrónika ez, mindenesetre légköri beszámoló, sok he­lyen az előérzet, a jóslatokkal, előjelekkel való játék, illetve például az 1956. decem- HOFELIA RÉSZLET HOFI GÉZA MŰSORÁNAK KAZETTÁN KIADOTT FELVÉTELÉBŐL A felvétel a Madách Kamaraszín­házban készült 1987 májusában. (...) Képzeld el, a felszabadulás óta kommunista rádió ilyet még nem mondott. Hogyhogy melyik? Hát mennyi van, ne vicceljünk. Van a Kossuth. A Petőfi az zavaróállomás, hagyjad már. Az zavarja a fehér fol­tot. Hidd el nekem, itt hármat fog­hatsz. Kossuthot, a Szabad Euró­pát meg a pofádat! Ezt ne feledd el. Jól van, így kezdte a híreket a Kos­suth nagypénteken, emlékezz vis­sza. Kedves hallgatóink! A haran­gok Rómába mentek. Na, a szűz­­máriáját! Már ezer éve ódájának, aztán eddig miért nem mondta be a kommunista rádió? Mi mindent ké­sőbb tudunk meg? A durranás óta már mindent bemondanak. Van, amit két nappal előtte. Hátha meg­történik. Szóval képzeld, bemond­ta, hogy a harangok Rómába men­tek. Anyósom az puff, mindjárt el­dobta magát. Igaz, löktem is rajta, az igaz! Nehogy keményre essen, gondoljál bele. Azt mondja: Géza, ez a nyüves Kossuth rádió, hallod, mit mondott, hogy a harangok Ró­mába mentek. Géza, mi van itt? Rendszerváltozás, Géza? Mama! Ha ébren van, ne álmodjon, az iste­­ n ■ !

Next