Beszélő, 2001. július-december (3. folyam, 6. évfolyam, 7-12. szám)
2001. október / 10. szám - BESZÉLŐ-BESZÉLGETÉS - Hegedűs B. András - Kozák Gyula: "Vásárhelyi elvtárs, maga nem érti, miről van itt szó - Beszélgetés Vásárhelyi Miklóssal élete 1945 és 56 közötti szakaszáról
hogy éleződni fog a helyzet. De azért a légkörre jellemző volt, hogy mi természetesen a jugoszlávoktól kaptunk gépkocsit, azzal közlekedtünk, és Rubin megszervezett számunkra egy találkozót Hídvégi Franjóval, aki ’45-től kezdve a Tanjug tudósítója volt Budapesten, és ’47-ben tért vissza. S amíg Magyarországon volt, magyar származása ellenére végig nagyon magyarellenes volt. A beszélgetések során mindig nagyon ironikus, rosszhiszemű, gunyoros, hitetlen volt, ami egyébként nem jellemezte a jugoszlávokat. Sőt, mint említettem, a béketárgyalások alkalmával kifejezetten barátságosak voltak velünk szemben. Hídvégiről kiderült, hogy ő a Kominform-határozattal értett egyet, és szemben állt Titóval. Ezek után mi elmentünk a lakására, és beszélgettünk vele, ahol ő újra kifejtette, hogy igenis helyes, amit a szovjet elvtársak mondanak, és amit azok mondanak, azt el kell fogadni. Szóval úgy beszélt, mintha magyar lenne. De nyilván nem lehetett még nagyon kiélezett a helyzet, mert akkor egyrészt ő nem mert volna bennünket fogadni, mi pedig nem mentünk volna el hozzá. És mi motiválta őt, hogy Sztálin felé húzott? Nyilván a nemzetközi kommunista mozgalom egysége, de hát itt nem úgy vetődött föl a kérdés, hanem itt konkrét vádak voltak a jugoszlávokkal szemben, és ezekben a legfőbb kérdésekben ő azt mondta, hogy helyes a kritika, megalapozott a kritika, és a jugoszlávoknak ezt el kellene fogadni. Ami számunkra nagyon izgalmas és érdekes dolog volt, és ezt megismételte előttünk is, és nyugodtak voltak. Mi talán négy-öt napig voltunk ott összesen. Tulajdonképpen nem tudtunk többet, mint amikor elmentünk. Én Szántóval akkor még semmilyen viszonyban nem voltam, tehát az információimat Rubintól kaptam, aki a jugoszláv párt belső erőviszonyairól számomra nem mondott semmi érdekeset. Csupán annyit, hogy a párt Tito mögött áll. Tehát az a kivételes, aki nem úgy foglal állást. Ez akkor a meglepetés erejével hatott ránk, mert mi azt gondoltuk, ha a szovjet párt valamit mond, akkor annak komoly hatása lesz. De mi nem tapasztaltunk semmi ilyesmit. Azt például tudtad, hogy Szántó Zoltán belgrádi követsége nem arányos Szántó Zoltán politikai múltjával? Azt is tudtam, hogy Szántó Zoltán Győr megyei első titkársága sem arányos a múltjával, és hogy mindhárom Szántó testvér kegyvesztett, és talán a legnagyobb pozícióban a leggyengébb képességű Szántó van, Szántó Rezső, aki a Magyar-Szovjet Baráti Társaságnak volt a főtitkára. De a másik kettőt külföldi követségekre küldték. Ez egyike volt azoknak a dolgoknak, amit nem lehetett nem észrevenni, különösen Szántó Bélánál, akiről tudjuk azt, hogy ő volt az idősebb, és már ’19-ben komoly szerepet játszott, és most sehol nincsen. De hát ilyenek elég sokan voltak. Tudomásul vettük, hogy Kun Béla nevét nem lehet kiejteni, és hogy egyedül Rákosi szerepel ’19-ből, mint a Tanácsköztársaság hős népbiztosa. Teljesen egyértelműen. De még van egy külföldi út, amit meg kell említeni. ’49 tavaszán behívatott Rákosi, és azt mondta, hogy ki kell mennem néhány napra Amerikába. Kiderült, hogy különböző okmányokat kell magammal vinnem, Magyarország fejlődéséről, demokráciájáról, a Mindszenty-ügyről, amelyik nagy port vert fel külföldön. Azt mondta: „Nézze, nekünk a külügyben nincs olyan emberünk, akire ezt rá tudnánk bízni, úgyhogy ezt magára bízzuk.” És akkor már nagyon forszírozták az ENSZ-be való felvételünket, és ezért küldték ki ezeket az okmányokat. Az volt az utasítás, hogy előbb menjek Washingtonba Síkhoz, és Sík vigyen el New Yorkba, ahol az ENSZ-közti az, hogy előttünk? Ki volt ott? Ekkor már egyértelműen te vagy a külpolitikai rovat vezetője? Azt hiszem Rubinnal ketten voltunk ott. Mert Rubin tudta, hogy Hídvéginek ez a véleménye, és ebből feltételezem azt, hogy Hídvéginek rendszeres kapcsolata volt a magyar követséggel. Egyébként az utcaképen akkor még semmi különlegeset nem lehetett észrevenni. A velünk szembeni magatartás is kifejezetten a diplomácia követelményének megfelelően korrekt és szabályos volt. Nem volt semmiféle barátkozás, sőt kísérlet sem barátkozásra, beszélgetésre. Feltételezték, hogy akiket a magyar párt oda kiküld, azokkal nem érdemes próbálkozni. Különben ez az út semmi érdekeset nem tartogatott, legfeljebb az volt feltűnő, hogy Jugoszláviában Magyarországhoz viszonyítva nagyon nagy volt a szegénység és az áruhiány. De egyébként higgadtak