Beszélő, 2001. július-december (3. folyam, 6. évfolyam, 7-12. szám)

2001. október / 10. szám - BESZÉLŐ-BESZÉLGETÉS - Hegedűs B. András - Kozák Gyula: "Vásárhelyi elvtárs, maga nem érti, miről van itt szó - Beszélgetés Vásárhelyi Miklóssal élete 1945 és 56 közötti szakaszáról

hogy éleződni fog a helyzet. De azért a légkörre jellemző volt, hogy mi természetesen a jugoszlávoktól kaptunk gép­kocsit, azzal közlekedtünk, és Rubin megszervezett szá­munkra egy találkozót Hídvégi Franjóval, aki ’45-től kezdve a Tanjug tudósítója volt Budapesten, és ’47-ben tért vissza. S amíg Magyarországon volt, magyar származása ellenére vé­gig nagyon magyarellenes volt. A beszélgetések során mindig nagyon ironikus, rosszhiszemű, gunyoros, hitetlen volt, ami egyébként nem jellemezte a jugoszlávokat. Sőt, mint említet­tem, a béketárgyalások alkalmával kifejezetten barátságosak voltak velünk szemben. Hídvégiről kiderült, hogy ő a Ko­­minform-határozattal értett egyet, és szemben állt Titóval. Ezek után mi elmentünk a lakására, és beszélgettünk vele, ahol ő újra kifejtette, hogy igenis helyes, amit a szovjet elv­társak mondanak, és amit azok mondanak, azt el kell fogad­ni. Szóval úgy beszélt, mintha magyar lenne. De nyilván nem lehetett még nagyon kiélezett a helyzet, mert akkor egyrészt ő nem mert volna bennünket fogadni, mi pedig nem men­tünk volna el hozzá. És mi motiválta őt, hogy Sztálin felé húzott? Nyilván a nemzetközi kommunista mozgalom egysége, de hát itt nem úgy vetődött föl a kérdés, hanem itt konkrét vá­dak voltak a jugoszlávokkal szemben, és ezekben a legfőbb kérdésekben ő azt mondta, hogy helyes a kritika, megalapo­zott a kritika, és a jugoszlávoknak ezt el kellene fogadni. Ami számunkra nagyon izgalmas és érdekes dolog volt, és ezt megismételte előttünk is, és nyugodtak voltak. Mi talán négy-öt napig voltunk ott összesen. Tulajdonképpen nem tudtunk többet, mint ami­kor elmentünk. Én Szántóval akkor még semmilyen viszonyban nem voltam, tehát az információimat Rubintól kaptam, aki a jugo­szláv párt belső erőviszonyairól számomra nem mondott semmi érdekeset. Csupán annyit, hogy a párt Tito mögött áll. Tehát az a kivételes, aki nem úgy foglal állást. Ez akkor a meglepetés erejével hatott ránk, mert mi azt gondoltuk, ha a szovjet párt valamit mond, akkor annak komoly hatása lesz. De mi nem tapasztaltunk semmi ilyesmit. Azt például tudtad, hogy Szántó Zoltán belgrádi követsége nem arányos Szántó Zoltán politikai múlt­jával? Azt is tudtam, hogy Szántó Zoltán Győr megyei első tit­kársága sem arányos a múltjával, és hogy mindhárom Szántó testvér kegyvesztett, és talán a legnagyobb pozíció­ban a leggyengébb képességű Szántó van, Szántó Rezső, aki a Magyar-Szovjet Baráti Társaságnak volt a főtitkára. De a másik kettőt külföldi követségekre küldték. Ez egyi­ke volt azoknak a dolgoknak, amit nem lehetett nem észre­venni, különösen Szántó Bélánál, akiről tudjuk azt, hogy ő volt az idősebb, és már ’19-ben komoly szerepet játszott, és most sehol nincsen. De hát ilyenek elég sokan voltak. Tu­domásul vettük, hogy Kun Béla nevét nem lehet kiejteni, és hogy egyedül Rákosi szerepel ’19-ből, mint a Tanács­­köztársaság hős népbiztosa. Teljesen egyértelműen. De még van egy külföldi út, amit meg kell említeni. ’49 tavaszán behívatott Rákosi, és azt mondta, hogy ki kell mennem néhány napra Amerikába. Kiderült, hogy különböző okmányokat kell magammal vinnem, Magyarország fejlődéséről, demokráciájáról, a Mindszenty-ügyről, amelyik nagy port vert fel külföldön. Azt mondta: „Nézze, nekünk a külügyben nincs olyan em­berünk, akire ezt rá tudnánk bízni, úgyhogy ezt magára bízzuk.” És akkor már nagyon forszírozták az ENSZ-be való felvételünket, és ezért küldték ki ezeket az okmányo­kat. Az volt az utasítás, hogy előbb menjek Washingtonba Síkhoz, és Sík vigyen el New Yorkba, ahol az ENSZ-köz­ti az, hogy előttünk? Ki volt ott? Ekkor már egyértelműen te vagy a külpolitikai rovat vezetője? Azt hiszem Rubinnal ketten voltunk ott. Mert Rubin tud­ta, hogy Hídvéginek ez a véleménye, és ebből feltételezem azt, hogy Hídvéginek rendszeres kapcsolata volt a magyar követséggel. Egyébként az utcaképen akkor még semmi különlegeset nem lehetett észrevenni. A velünk szembeni magatartás is kifejezetten a diplomácia követelményének megfelelően korrekt és szabályos volt. Nem volt semmifé­le barátkozás, sőt kísérlet sem barátkozásra, beszélgetésre. Feltételezték, hogy akiket a magyar párt oda kiküld, azok­kal nem érdemes próbálkozni. Különben ez az út semmi érdekeset nem tartogatott, legfeljebb az volt feltűnő, hogy Jugoszláviában Magyarországhoz viszonyítva nagyon nagy volt a szegénység és az áruhiány. De egyébként higgadtak

Next