Beszélő, 2002. július-december (3. folyam, 7. évfolyam, 7-12. szám)

2002. november / 11. szám - MAGYAR ARCKÉPEK - BORSODY ISTVÁN (1911-2000) - Annak akit illet - Jászi Oszkár levele

Jászi Oszkár levele ANNAK, AKIT ILLET Alulírott elolvastam Borsody István kéziratának, A Habsburgoktól Sztálinig: Közép-Európa küzdelme a demokráciáért [végleges címe: Európai tragédia: A Habsburgoktól a szovjetekig a legnagyobb részét. A kézirat kétségtelenül egy nagyon időszerű kérdésről szól. A 19. század második felében számos előrelátó gondolkodó érezte úgy, hogy a Habsburg Birodalom jövője kérdésessé vált, és e témában igen sok ellentmondásos írás jelent meg. A dualista monarchia fel­bomlása után a tragédia valamennyi elfogulatlan szemlélője arra a következtetésre jutott, hogy a szétesés nem a háború elvesztése, hanem sokkal inkább a monarchia organikus jellegében mélyen gyökerező okok miatt következett be. Az új erőegyensúly, amely az első világháború befejezése után öt független, szuverén nemzetállam létrejöttével alakult ki, a régi problémát új megvilágításba helyezte mind az újonnan mega­lakult államok, mind pedig az őket támogató nagyhatalmak diplo­matái és államférfiai számára. Az új irredenták és elkeseredett nemzeti kisebbségek forrongása nyilvánvalóvá tette, hogy a fü­g­­getlen nemzetállamok létrehozásával a Habsburg-monarchia régi sebei nem gyógyultak be. Ellenkezőleg, az egymással vetélkedő nagyhatalmak új katonai szövetségeket kényszerítettek életre, mi­közben a köznép életszínvonala és politikai szabadsága nem érte el a régi Habsburg-monarchia prosperitásának és jogállamiságá­nak szintjét. Ezen általános elégedetlenség közepette a francia he­gemónia helyét előbb a német katonai diktatúra, majd később, a második világháború eredményeként, a szovjet elnyomás vette át. A múlt megértését kereső s a jelenlegi káoszból való kiút megtalálását, a harmadik világháború elkerülését, valamint Közép- Európa erőszakos szovjetizációjának megállítását célzó törekvés cikkek, esszék, pamfletek és könyvek százait eredményezte. E hatalmas irodalomban sok mindent találunk: korrekt elem­zéseket és megannyi illúziót, független ötleteket és különböző rendszerek kormányai és boldog birtokosai politikáinak partizán reprezentációit. Az írások nagy többsége azonban híján volt a tör­ténet egészét átfogó szemléletmódnak, és a legtöbb hozzáállást nagyban befolyásolta az uralkodó nemzetiség és az osztályérdek. Úgy tűnik, a témában korábban vagy mostanság született művek szerzői közül senki nem került oly közel a helyzet világos megértéséhez, mint Borsody István. Ő olyan magyar hazafi, aki a magyar-szlovák ellentétek határvidékén élt, és Szlovákiának az új csehszlovák államba való integrálása után folytatta politikai harcát nemzete viszonylagos függetlenségéért, és akit a Rákosi-diktatúra államcsínye kényszerített száműzetésbe. Az ő könyve nemcsak számba veszi a Habsburg-monarchia számos hiányosságát, a fél­kí­sérletek bukását és az elszalasztott történelmi lehetőségeket - mint ahogyan ezt előtte már sok komoly író megtette. Borsody azt is vi­lágossá teszi, hogy az idő eljárt a Habsburg-monarchia fölött, és hogy a divatjamúlt birodalmi rendszer helyettesítésének egyetlen lehetséges, új formáját, az összes nemzetének demokratikus föde­rációját soha nem vették komolyan mindaddig, amíg már remény­telenül késő nem volt. És ebből egyenesen következik, hogy Kö­zép- és Kelet-Európa jelenlegi káoszát nem lehet megszüntetni az izolált, szuverén nemzetállamok hasonlóan idejétmúlt ideológiájá­val és politikai szerkezetével. Csupán a nemzeteknek egy demok­ratikus föderációba való magasabb szintézise eredményezhet békés és termékeny kooperációt közöttük. És noha Borsody előtt jó pá­ran már leírtunk hasonló meglátásokat és véleményeket, az ő prob­lémafelvetése újszerű és magasabb rendű. A történelmi dráma va­lamennyi szakaszában, a második világháborút és annak utóéletét is beleértve, meggyőzően mutat rá a jó szándékú tervek és erőfe­szítések ellenére bekövetkező bukások okaira. A közép-európai kérdés Borsody-féle megközelítésének egy másik fontos és új eleme jelenlegi világunk problémáinak a megvi­lágítása. Szerinte a dunai, de akár az európai föderalizmus sem életképes az e területen élő népek kötelező demokratizálásának és föderalizációjának az atlanti közösség hasonló, ám átfogóbb és erősebb törekvéseivel való összekapcsolása nélkül. De még egy at­lanti unió sem jelenthet végső gyógyírt veszélyesen beteg világunk számára, ha nem alakul ki az életvitelükben és morális értékeikben szorosan kötődő népek helyi, területi föderációinak kiterjedt, libe­rális rendszere. Mind az európai, mind az atlanti unió csak a regi­onális föderációk uniójának formájában képzelhető el. Egy ilyen irányú fejlődésnek igen komoly akadályai vannak, ezért Borsody egy „föderalista forradalom” szükségességére hívja fel a figyelmet. Tanulmánya során (...) Borsody mindvégig jelzi, hogy nem elégszik meg elméleti általánosításokkal. Minden esetben alapo­san körüljárja a történelmi tényeket, és megpróbál igazságos len­ni, nemcsak saját nemzetével, hanem mindenki máséval is, győztesekkel és legyőzöttekkel egyaránt. Tökéletesen tisztában van a még mindig fennálló, régi, nemzeti jelszavak és bálványok végzetes erejével, és írása során az emberséges sebész szerepébe helyezkedik. Mélységesen megérti sajátja mellett más nemzetek szenvedéseit, de ő maga a páholyból szemléli az eseményeket. Amennyiben ez a könyv sikeres lesz, az a közvélemény fogé­konyságát fogja bizonyítani a jövő legfontosabb kérdése iránt. Oberlin College, 1952. júlnius 2.­­ Szilágyi Csaba fordítása

Next