Beszélő, 2011. július-december (3. folyam, 16. évfolyam, 7-12. szám)
2011. július-augusztus / 7-8. szám - JÁTÉKTÉR - Halmai Gábor: In memoriam dr. Ádám György
történt, amikor már kihirdették a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939. évi IV. törvénycikket. Egyetemre a numerus clausus 6%-os zsidótörvény folytán nem vettek fel, és ezért szakképzetlen segédmunkásként dolgoztam 52 fillér órabérért a Frici és Doktor faárugyárban a Bulcsu utcában 1940 márciusáig. Ezt követően letettem az autóvezetői vizsgát, és ettől kezdve nagyapámnak - aki gyártulajdonos volt - egyik teherautóját vezettem 1942. október 4- ig. 1942. október 5-re behívtak »sárga karszalagos« munkaszolgálatosnak a IX. kmsz.-be Galántára, ahonnan néhány nap múlva tehervagonokban kiszállították a századot az Ungvár melletti Turja-Remetére. Mint munkaszolgálatos, mostoha körülmények között - a saját magunk által a hegyoldalba vájt »barak« elnevezésű odúkban - laktunk (egy ilyen »szálláson« 18-an). Minthogy saját ruhánkat kellett hordanunk, az egyik munkaszolgálatosnak - aki nagyon szegény családból származó fiú volt - szétszakadt a bakancsa, és rongyokat kötött a lábára, ebben járt napokig a -20 fokos télben. Egy nap már nem bírta tovább, megszökött a táborból, hogy valahonnan bakancsot szerezzen. Budapest környékén valahol elfogták a tábori csendőrök, és a Margit körúti Katonai Bíróság elé állították mint szökevényt. Golyó általi halálra ítélték, amit a század előtt hajtott végre a keretlegénység. A munkaszolgálatos utolsó kívánsága - főbelövése előtt - az volt, hogy kapjon egy csajka mákostésztát (azon a napon éppen mákos tészta volt az ebéd). Az agyonlőtt halott előtt a munkaszolgálatosoknak el kellett vonulni, és mindenkinek kötelező volt vérző fejét megnézni, aki nem nézett oda, arra Szántó szakaszvezető nádpálcával többször ráütött. [...] Szüleim akkor már gettóban, egy sárga csillagos házban laktak az Amerikai úton. Tőlük tudtam meg, hogy Ádám István öcsémet - aki akkor 18 éves volt, de már 15 éves kora óta a Pázmány Péter Tudományegyetem Természettudományi Kara Matematikai Tanszékén tanított, mint Fejér Lipót matematika professzor tanársegédje - deportálták, és Ádám András öcsémet (aki csellóművész volt) szintén elvitték a Visegrádi utcába egy zsinagógába. Én beszöktem a zsinagógába, megtaláltam András öcsémet. A zsinagógából nyilasok és csendőrök kísértek az óbudai téglagyárba, ahonnan néhány nap múlva szintén nyilasok és csendőrök gyalog - géppisztolyukat reánk fogva kikísértek a Józsefvárosi pályaudvarra, ahol tehervagonokba vezényeltek bennünket (90 személy volt egy vagonban). Az ajtókat kívülről reánk zárták, és három napig »utaztunk« Kőszegre. Ha valakinek kis vagy nagy szükséglete volt, azt felemelték a kis ablakhoz, ahol azt »elvégezhette«. Naponta egyszer kaptunk enni egy híg levest és egy darab száraz kenyeret. A kőszegi sörgyárban - a téli időjárás ellenére - sátorszerű, henger alakú, papírmassé sátrakban »laktunk«. Egy »sátorban« kb. húszan. Árokásás volt a »munkánk«, amit Mórában végeztünk .A katonák (barna inges pártszolgálatosak voltak) és nyilasok »felügyelete« mellett. A katonák és nyilas pártszolgálatosok rendszeresen ütlegelték azokat, akik nem dolgoztak »szorgalmasan«, így öcsémet is rendszeresen ütötték. A táborban sok volt a halott kihűlés, éhhalál, gyógyíthatatlan sebek, lelki egyensúly teljes elvesztése következtében. 1945 február végén felállítottak a kőszegi deportáló lágerben két »gázkamrát« (sátrak voltak, amelynek nyílásait betömték és beragasztották). A haldoklókat a gázkamrában »elgázosították«, és a halottszállító deportáltak a »halottgödörbe« dobták, amely állandóan tele volt halottakkal. Mikor már a front nagyon közel volt Kőszeghez (hallani lehetett a frontvonalon a lövöldözést), akkor menetsorokba állítottak minket, és gyalog elindultunk Mauthausenbe. Én állandóan András öcsémet támogattam, akinek akkor már mind a tíz lábujja lefagyott és levált a lábáról. Minthogy nem tudott tovább menni, egy lovasszekérre lökték. Másnap tudtam meg, hogy agyonlőtték. Ekkor érkeztünk Grazba, ahol a Lager Libenauban tartottak bennünket fogva. Minthogy öcsém halála miatt már nem volt értelme, hogy tovább maradjak a lágerben, a kerítés alatt átbújva megszöktem. [...] Sopronban kiújult a flecktífuszom, és még egy hónapig feküdtem kórházban, majd Budapestre utaztam, találkoztam szüleimmel, és megtudtam, hogy Ádám István öcsémet egy német deportáló lágerben agyonverték és meghalt." Az ifj. Hegedűs Lóránt uszító tartalmú írásának az alapján indított másik két személyiségijogi ügyben a bíróságok minden szinten elutasították a kereseteket, mégpe 53