Állami Felsőbb Leányiskola, Besztercebánya, 1912

Internátus. A beszterczebányai m. kir. állami felsőbb leányiskolával kap­csolatos internátus szerves összeköttetésben áll az iskolával. Célja amennyire csak lehetséges pótolni a családi otthont, kiegészíteni, támogatni az iskolai nevelést s igy alkalmat nyújtani a vidéken lakó szülőknek arra, hogy leánygyermekeik szakavatott vezetés mellett a kor színvonalán álló műveltséget megszerezzék. Az internátus elhelyezése a lehető legkedvezőbb. A kétemeletes épület a városon kívül gyönyörű kert közepén áll. A kert alatt folyik a Garam s a folyó túlsó partján emelkedik a város egyik legszebb sétahelye az Urpin, melynek fenyőerdejéből a legtisztább, legüdébb levegő áramlik s járja át az épületnek minden helyiségét. A tágas kert teljesen a növendékek rendelkezésére áll, itt tölti az internátusi gyermek idejének javarészét, itt tanul s ha leckéivel elkészült, kedve szerint mozoghat és játszhat a kertben készített lawn-tennis és játéktéren, vagy kertészkedhetik kis kertjében. Télen a játéktér korcsolyatérül szolgál, ahol a növendékek naponta tanító­nőik felügyelete alatt korcsolyáznak. Az internátus helyiségei tága­sak, szellősek, világosak és berendezésüket tekintve a modern hygiéna minden követelményének megfelelnek. A nevelés és felügyelet munkáját az internátusi igazgatónő s a bentlakó nevelő-tanítónők végzik. A növendékek állandó felügye­letük alatt állanak. Gondosan ellenőrzik a gyermekek lecketanulá­sát, minden leckét kikérdeznek, a gyengébbeknek segítenek s azon vannak, hogy az internátusi növendékek mindig eleget tegyenek az iskola által megszabott követelményeknek s igy munkássághoz s kötelességtudáshoz szokjanak. Amennyiben társalgási nyelvül a

Next