Beton, 2014 (22. évfolyam, 1-12. szám)

2014-01-02 / 1-2. szám

TARTALOM 2014. január-február tartalom 3 Betonszerkezetek roncsolás­­mentes vizsgálatáról: illúzió a hazai szabályozásban DR. BOROSNYÓI ADORJÁN DR. SZILÁGYI KATALIN A roncsolásmentes vizsgálattal meg­valósított szilárdságbecslés illúziója hosszú ideje azért kecsegteti az építőmérnököket is, mert egy gazdaságilag és műszakilag előnyös, azaz olcsó és egyszerű eljárás hasz­nálhatóságát feltételezi a tényleges vizsgálat, a szerkezetből kimunkált beton próbatestek költséges és idő­igényes laboratóriumi szilárdság­vizsgálata helyett. A szakértő sok esetben illúzió áldozata: a saját tévedhetetlen­ségének feltételezése és az adott műszerbe, vizsgálati eljárásba fektetett túlzott bizalma csalogatja csapdába. A szakértő „mérnöki érzéke" érzékelni véli a roncsolás­mentes jellemző és a tényleges anyagjellemző valamiféle kapcso­latát, ezért látni akar egy olyan összefüggést, amely a mért roncsolás­mentes jellemző és a tényleges anyagjellemző között végül (elsősorban a matematikai statisztika eszközeivel) megszületik.­­ A Magyar Cementipari Szövetség hívei ASZTALOS ISTVÁN 7 Betonkenu „őrület" MIKLÓS CSABA 2014 júniusában harmadszor lesz Betonkenu Kupa. Mindenkit várunk, aki kedvet érez hozzá. A verseny részvételi feltételeit igyekeztünk olyan rugalmasan meghatározni, hogy bárki jöhessen, aki „kötődik" a betonhoz, függetlenül nemtől, kortól, csapat­létszámtól, illetve min­den résztvevő eldöntheti, hogy akar-e hajót építeni vagy sem. A leírtakkal, illetve az­ aktualitá­sokkal, szabályokkal kapcsolatos tudnivalók folyamatosan hozzáférhetők a következő hon­l­apon: www.betonkenu.hu. II. rész A kloridionok behatolá­sának vizsgálata betonban, diffúziós és elektromos vizsgálati módszerek összehasonlítása DR. KOPECSKÓ KATALIN 14 Sika termékek a hazai stadionépítésben NÉMET FERDINÁND 16 Mérnöki vagy igazságügyi szakvélemény? CSORBA GÁBOR 1­7 Public art alkotás betonból SIPOS márh­a 17 Hírek, információk 18 Hőszigetelő feltöltések Murexin termékekkel Tökéletes hang- és hőszigetelés­ 19 Búcsúzunk Windisch László mélyépítő mérnöktől HORVÁTH LAJOS KISKOVÁCS ETELKA 19 Hírek, információk 20 Biztonságos földet érés utasok milliói számára Repülőtéri kifutópálya felújítása Zürichben 22 Hírek, információk 22 Gondolatok beton műtárgyak építéséről HEGEDŰS CSABA Véleményem szerint a tervezők kérjék ki hozzáértő betontechno­lógusok véleményét, amikor a környezeti osztályokba sorolják a betont és ne csak „pakolják" azokat. Szintén bízzák hozzáértőre a maxi­mális szemnagyság és konzisztencia megválasztását. A szakértők képesek feltárni a műszaki tartalomban lévő ellentmondásokat és kockázatokat. De hiába tárja fel ezeket, ha ennek megoldása, kijavítása nehézségekbe ütközik. Senki nem érzi magát felhatalmazva, hogy változtasson rajta, még ha az rossz is. Pedig mindenkinek azonos kell legyen a fő cél: tartós, jó és költség­hatékony betonszerkezeteket kell építeni! Impresszum BETON SZAKMAI LAP 2014. január-február XXII. évf. 1 -2. szám Kiadó és szerkesztőség: Magyar Cementipari Szövetség 1034 Budapest, Bécsi út 120. telefon: 250-1629, fax: 368-7628 www.mcsz.hu Felelős kiadó: Szarkándi János Alapította: Asztalos István Főszerkesztő: Kiskovács Etelka telefon: +36-30/267-8544 Tördelő szerkesztő: Tóth-Asztalos Réka A Szerkesztő Bizottság vezetője: Asztalos István (tel.: +36-20/943-3620) Tagjai: Csorba Gábor, Dr. Hilger Miklós, Dr. Kausay Tibor, Kiskovács Etelka, Dr. Kovács Károly, Német Ferdinánd, Polgár László, Dr. Révay Miklós, Dr. Szegő József, Szilvási András, Szilvási Zsuzsanna, Dr. Tamás Ferenc Nyomdai munkák: Sz & Sz Kft. Nyilvántartási szám: B/SZI/1618/1992 www.betonujsag.hu MÉDIAPARTNEREINK, KLUBTAGJAINK ■ Atillás Bt. ■ Avers Kft. ■ A-Híd Zrt. ■ Betonpartner Magyarország Kft. ■ Cemeut Kft. ■ Frissbeton Kft. ■ LaFarge Cement Magyarország Kft. ■ Mapei Kft. ■ MC-Bauchemie Kft. ■ Murexin Kft. ■ Sika Hungária Kft. ■ SW Umwelttechnik Magyarország Kft. ■ Verbis Kft. ■ Wolf System Kft. ÁRLISTA Az árak az ÁFA-t nem tartalmazzák. Médiapartneri díj (fekete-fehér) 1 évre 1,5, 3, 6 oldal felületen: 140 500, 280 500, 561 500 Ft és 5, 10, 20 újság szétküldése megadott címre. Hirdetési díjak médiapartner részére Színes, B I borító 1 oldal 171 000 Ft; B IV borító­­ 1 oldal 82 500 Ft; B IV borító 1 oldal 154 000 Ft. Nem médiapartner részére a fenti hirdetési díjak duplán értendők. Hirdetési díjak nem médiapartner részére Fekete-fehér: 1/4 oldal 34 000 Ft; 1/2 oldal 65 500 Ft; 1 oldal 128 000 Ft. Előfizetés Egy évre 5800 Ft. E-előfizetés 4400 Ft. Egy példány ára: 580 Ft. ISSN 1218 - 4837 8 A kloridionok jelenléte és behatolásuk vizsgálata a betonban

Next