Bihari Napló, 1972

1972-05-01

Horváth Imre: ■ ■ Onvallató Kerti kép A meggyfa alatt ülök s rám hullatja hópehely szir­mait. Élvezem a langyos és veszélytelen hóesést, a fe­jemre és a vállamra hulla­nak a gyümölcsfa virágai, s onnan lassan' a földre, peregnek, ahol nem fagy­nak meg, és nem olvadnak el. ■ Lehet élesebb ellentét, mint ez a meleg tavaszi nap, és a sűrű „hóesés“? Azt mondják az ellentétek vonzzák egymást. Nemcsak egymást, vonzanak mást is, mindenkit, engem, téged, — persze csak akkor, ha az ellentétek gyönyörű össze­csapása nem a „bőrünkre“ megy. Sőt, még akkor sem tudjuk a szemünket róla elfordítani, ha a sorsunkat dönti el. Csak éppen, hogy akkor „lélekvesztett“ fi­gyelemmel nézzük, nem úgy, mint én most ezt a szemem- előtt feltündöklő dialektikát. ★ Ülök a terasz sarkában és valami a szemembe szúr. A futórózsa lombjai között kinyílott egy piros virág. Olyan, mint egy napóleoni gránátos zöld mundérján a becsületrend. Vagy mint egy vérfolt, ami jelzi, hogy a golyó szívet talált. Az unalom Az unalom gyakran kín­zott gyermekkoromban és én mindenkit kínoztam az­zal, hogy unatkozom. Sze­rencsére az unalom — ami a filozófusok szerint az em­beri szenvedés egyik fő­­forrása — engem nem pusztításba és pusztulásba kergetett, hanem az érdé kesség kutatására indított. A tanulást nagyon untam, de a tudás érdekelt. S mi­után csak úgy tudhatunk, ha tanulunk, gyermekci­pőim kinőve, elkezdtem • tanulni is. Az unalom szelleme már ritkán kísért, és ezért kez­dem remélni, hogy tudok már valamit. Tanultam, akár e század, amelyről bármit mondhatunk, csak azt nem, hogy . untató. Unalmasnak csak az érzi, aki — a Holdra lépés ko­rában — jódolgában úgy kiégett, mint egy messzi égitest. Tánc Táncolni csak azért ta­nultam, mert azt mondták: a lányokat csak akkor sza­­‘bad megcsókolni, ha „hölgy­válaszban“ már táncra kér­tek bennünket. Szerencse, hogy a Múzsa homlokon csókolja a költőt anélkül, hogy táncolni is kéne vele. Mert engem a sors olyan alaposan meg­táncoltatott, hogy ha a Mú­zsa táncra kérne, még neki is azt felelném: Köszönöm, nem táncolok! Személyi lap Skalpolás előtt az indián rendbe szedi a haját, hogy ellensége ne fitymálhassa a díszt, amit a fején viselt. Egy bizonyos koron túl az író épp így rendezgeti írá­sait, mint haját a halni ké­szülő indián. Az író dísze nem ellenségét ékíti, de annál illőbb, hogy méltó rendben legyen. Írásaim rendezgetése közben ráta­láltam arra az elrongyolt „Polgári személyi lap“-ra, amelynek adatai semmit­mondók és jellegtelenek. Illőnek tartom ezt a régi személyi lapot — hagyaté­kom érdekében — korrigál­ni. Az alábbi önként vállalt személyi laphoz ragaszko­dom. Neve: Tőmondattömörítő. Apja neve: Életet-árasztó. Anyja neve: Flctet-áldozó. Születésének helye: Betűk bölcsője. ideje: Minden alkotó pillanat. Lakóhelye: Patria pacis. Vallása: A jó írás üdvözít. Foglalkozása: Mérhetctlent­­keretező. Szakképzettsége: Szégyen­padban hallgatott két vi­lágháborút. Kátonai helyzete: Szófegy­veres népfölkelő. Büntetve volt?: Életfogytig­lani gondolkodásra ítél­tetett. A könyvről legalább annyi szálló­ige van forgalomban, mint az igazság­ról; nevezik a bölcsek koronájának, a lélek világosságának, az erény kertjének, az ékesszólás és az érte­lem kincses szelencéjének. Az értel­mező kísérletek soha sem apadnak el, szüntelenül új és új metaforák jelzik a könyv káprázatos szerepét az emberi tudat formálásában. Az UNESCO a könyv nemzetközi évének nyilvánította az 1972. eszten­dőt, s ez alkalom arra, hogy szemlé­lődjünk a könyv kultúra-teremtő sze­lepéről, az értelemnek erről a cso­dálatos vívmányáról, mely élővé va­rázsolja számunkra e letűnt idők életképeit, konzerválja az emberi emlékezetet és majdan hírt visz ró­lunk kései utódainknak. A könyvnek vannak tisztes ver­senytársai a művelődés fejlesztésé­ben, ilyen a rádió, televízió, fiim, s bár ezek a versenytársak feltétlenül mozgékonyabbak, a könyv hatalmát nem csorbítják, inkább előtérbe állít­ják. Aligha felejthetjük el, hogy ko­runkban még a művészetek is min­denekelőtt a. könyv útján nyernek széleskörű elterjedtséget. S ezért fon­tos, mert a művelődés soha sem volt és nem is maradhat magánügy, min­den irodalmi vagy művészeti alko­tás, s mindenekelőtt a remekművek az emberiség közkincsei. Shakespeare művei áttörték Angliai Erzsébet ud­varának kárpitos falait, kijutottak az utcák mutatványos bódéiba és közel félezredes messzeségből időszerű elő­jellel szólnak hozzánk. Nem is em­lítve az antik idők sokezer éves mű­velődésének könyvekben megőrzött gondolatait. A könyv oltalmazása — az ember oltalma, a könyv pusztulása — az emberi méltóság csorbítása. Csak most adunk számot arról, hogy mi­­lyep pótolhatatlan veszteség érte az emberiséget, amikor a római hódítók felégették az alexandriai könyvtárat, ame'y egyedülálló tájékoztatásokat tartalmazott az emberiség megelőző múltjáról, s még emlékszünk rá, hogy a fasizmus a könyvmágiyák után embermáglyákat gyújtott. Ahol elhamvad a könyv, ott elhamvad a humánum is, ahol bemocskolják a könyvet, az emberi értelem tükrét, ott nem kímélik az ember életét sem. Giordano Brúnót egyszerre égették el könyveivel, de „a máglyarakás rossz befektetés“ — véli Fábry Zoltán, a vox humana hirdetője, „rossz befek­tetés, mert mártírok és könyvek po­rából még mindig új élet született“. A könyv szelleme halhatatlan. „Kinek emberhez méltó gondja van“, — annak számára a könyv er­kölcs, mert az erkölcs nem önma­gáért s nem önmagában van, hanem a szép emberi együttélésért, az igaz­ság és méltóság találkozásáért. Köny­vekből tudjuk, hogy Föidünkön 2796 féle nyelvet, anyanyelvet tartanak számon s minden anyanyelvnek meg­vannak a maga sajátos szépségei, amelyek gazdagítják más anyanyel­vek sajátos szépségeit. Nos, ezek a nemzeti nyelvek, 2796 egymástól el­térő nyelv puszta léte a legnagyobb emberi erényt, a türelmet táplálja, legalább is erre int De a türelmen túl — cselekedetre is késztet, a ba­rátság, a megértés, a kölcsönös tisz­telet cselekedetére. Tanúskodjon rólunk is a könyv a számok költészetének nyelvén: 8142 nyilvános könyvtárunkban közel 50 .millió könyv szolgálja népünk szelle­mi igényeit, románul, magyarul, né­metül és sok más nyelven, s legalább további 50 millió könyv van a ma­gánkönyvtárakban. Száz milliónyi könyv szól szocialista művelődésünk ügye mellett, készíti elő a jövendő ívét. Könyv, nyelv és nép így forr össze halhatatlanul a szellem építő halhatatlanságában. A modern világ működése elkép­zelhetetlen könyv nélkül. S hogy a könyv valójában csak a humánumot szolgálja ki, mégha óha -■ liánul meg­jelennek olyan művek is, amelyek szemben állanak az emberség szol­gálatával, arra legfőbb bizonyság, hogy csak a humánus művek marad­nak fenn, csak ezek halhatatlanok, az összes többi művek máglyák nél­kül is pernyévé fosztanak az időben. Könyvet mindenkinek! Az UNESCO könyvévi jelmonda­ta áthatja mindennapi életünket, könyvéven innen és túl, mert a szocialista fejlődés létfontosságú kö­vetelménye az öntudatos, művelt, tá­jékozott ember, aki szabadon cse­lekszik a felismert szükségszerűség szerint. R. I. A KÖNYV SORSA AZ EMBER SORSA BIHARI NAPLÓ © Melléklet © Kiadta a FÁK­LYA, a Román Kommunista Párt Bihar megyei bizottsága és a megyei néptanács lapja • Megjelent 1972 májusában O A címoldalon közölt felvételt VILIDAR ISTVÁN készítette. • Grafikai szerkesztés és ki­vitelezés: SÓLYOM LAJOS, SÜTŐ JÁNOS. © Szerkesztőség és kiadóhiva­tal: Nagyvárad, Romaná utca 3 szám. © Redactia fji administratis: Oradea, str. Romaná nr. 3. Nyomda: Intreprinderea Poli­grafica „Cri§ana“, Oradea, str. Moscóvei nr. 5—6. BARTÓK-kötet román és magyar nyelven A két évvel ezelőtti Bartók ün­nepségeket eleveníti fel emlékeze­temben a Bihar megyej Szocialista Nevelési és Művelődési Bizottság gondozásában most megjelent tanul­mánykötet. Tartalmában magába foglalja mindazt, ami Bartók Bélát a román folklórhoz köti, az egyete­mes zene kereteiben Bartók romá­­niaiságát elemzi. „Nincs a magyar szellemi életben senki, aki Ady Endre mellett . annyit tett volna a román-magyar barátság és kölcsö­nös megismerés ügyéért, mint ő. Bartók új szakaszt nyitó felfedezé­se: a szomszédos népek „parasztze­néjének“ gyökérzete óceáni mélysé­gekben szétszakíthatatlanul egy­másba fonódik. Közös sorsunk és történelmi együvé tartozásunk zenei kifejezője a bartóki mű.“ Ion Bradu, Dán Smántánescu Bartók Béla Bihari kutatásait vá­zolja fel, Faragó József a bihari népzene bartóki osztályozását ismer­teti a korábbi Alexandru Rosetti és Amzulescu rendszerezéssel szemben, Gh. Petreseu a bihari zenei dialek­tus körvonalazódását ismerteti a Bartók gyűjtésben, Benkö András romániai hangversenyeiről, Traian Mirza a folklorista Bartókról ír. A könyv elhivatottsága, hogy, ha szerényebb terjedelemben is — á magyar nyelvű változat is rövide­sen megjelenik — tudományos igé­nyességgel feltárja mindenki előtt a bartóki életművet. A könyv legna­gyobb rés2e, már a kiadás révén is, a községi művelődési házak és könyvtárak birtokába kerül. Azok­ban tudatosítja a folklóríkincs tisz­ta-forrás értékét, akik még önma­gukban őrzik ezt a kincset. Melyik művére hivatkozzunk? Vonósné­gyesére, zongoraversenyeire, rab­­szódiáira, népdalfeldolgozásaira, a Cantata profanára, a Concertóra, a Zene húros, ütőhangszeredre és cse­lesztára ... -* A Bartók-életműnél talán semmi sem meggyőzőbb, hogy ,a folklór, ezzel együtt megőrzőik |is „az új időknek új dalai“. BIHARI NAPLÓ 2. OLDAL

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék