Biharvármegye Hivatalos Lapja, 1946 (43. évfolyam, 1-9. szám)
1946-04-01 / 1. szám
XLIII. Biharvármegye Hivatalos Lapja Rendsze re sített létszám A községi tisztviselői állások betöltése tárgyában 2275/1945. szám alatt 1945. évi június hó 14.-én kiadott rendeletemmel a legszükségesebb állások betöltését engedélyeztem. Időközben a községi közigazgatás feladatai elérték a rendes viszonyok között tapasztalt munkamennyiséget, ezért a rendszeresített állások betöltését szükségesnek tartom. A járási főjegyző urakat felhívom, hogy mindazokat a rendszeresített állásokat, amelyek még az idevonatkozó jogszabályoknak megfelelően betöltve nincsenek, haladéktalanul hirdessék meg és a legrövidebb idő alatt töltsék be. A rendszeresített állások betöltésénél figyelemmel kell lenni az 1030/1945. M. E. számú rendelet II. fejezetében foglaltakra. Azokat a községi tisztviselőket, (segédjegyző, írnok, díjnok) akik helyükön maradtak a háborús események folyama alatt, nem kell újból választani, állásuk nem üresedett meg, így régi állásukat az igazolás eredményétől függően továbbra is betöltik. (14. § ) Ez nem vonatkozik a vezető önálló hatáskörű jegyzőkre. Az olyan községi tisztviselői állások, amelyekre nézve a választás, vagy az azzal egyenértékű visszatartás, visszafogadás vagy megerősítés el van rendelve, tekintet nélkül arra, hogy a tisztviselő helyén maradt, vagy eltávozott (községi vagy körjegyző) önálló hatáskörű jegyző (15. §. Község neve összesen vezető, községi jegyző önálló hatáskörű közadósgügyi jegyző segédjegyző . N S'cdCN CA iroda kezelési tisztviselő (volt írnok és dijnok) újjáépítési iroda kezelési tisztviselő (volt O. M dijnok) közellátási irodakezelési tisztviselő (volt írnok - bajnok) Geszt2 . 11 Körösnagyharsány2 1 1 Újszalonta1 1 Derecskei járás2 .-V Derecske 161 1 18 3 2 Pocsaj5 1 1 1 1 1 Konyár5 1 1 1 1 1 Kismarja4 1 1 1 1 Hajdúbagos4 1 2 1 Esztár4 1 2 1 Sáránd4 1 1 1 1 Tépe2 1 1 Sárréti járás Sárrétudvari7 1 1 3 1 1 Biharnagybajom7 1 1 3 1 1 Báránd7 1 1 3 1 1 Magyrábé7 1 1 3 1 1 Szerep4 1 1 1 1 Bihartordai kört.4 1 1 11 Láp2 1 1 Székelyhídi járás, Nagyléta9 1 2 4 1 1 Hosszupályi8 1 1 4 1 1 Bagamér7 1 1 3 1 1 Vértes4 1 1 1 1 Monostorpályi4 1 1 1 1 Álmosd4 1 2 1 Újléta4 1 1 1 1 Kokad2 1 1 1