Bolond Istók, 1880. (3. évfolyam, 1-52. szám)

1880-07-04 / 27. szám

k Petőfi barátai. Petőfije csak egy volt a hazának, az is elveszett; annál örvendetesebb, hogy Petőfi barátai, kik életében oly kevesen voltak, most úgy felszaporodnak, mint a phylloxera, exekutio és államadósság. A nevezetes­eket lesz szerencsénk bemutatni. 1. Dr. Belágy. Ismert jogtudós, kinek köszönheti a világirodalom, hogy Petőfi költő helyett turista nem lett. Petőfit ugyanis lángoló honszerelme először a juridikai pályára sarkalta, hogy a nemzet jogait a törvények fegy­verével védelmezhesse, de látván Belágh barátja roppant szakismeretét, úgy kiáltott fel, mint II. Nagy Sándor: „Oh Belágh ! ha te minden jogot tudsz, én nekem akkor mi tanulni valóm marad?“ Világos ennélfogva, hogy ő mentette meg Petőfit a költészetnek, bár valószínű, hogy e barátja mégis rábeszélte volna a jogi pályára, ha Petőfi valaha beszélt volna vele. De ma is kegyelettel őrzi és mutogatja Petőfi Indexét, melyet ez akkor váltott volna az egyetemen, ha beiratkozott volna. 2. Tághi Sóni. Ez országos celebritás mindenki előtt ismeretes, valamint ő előtte sem ismeretlen senki. Petőfi még kevésbbé lehetett az. Tághi Sóni ezenkívül , rokonságot tartván minden magyar családdal és az ural­kodó házakkal, a költészet fejedelme sem lehetett hozzá idegen. Régibb költők is benső viszonyban voltak vele, egyik meg is énekelte: Pipál a Ságh hegy teteje... és ez csak reá vonatkozhatik, mert az ő teteje gyakran látható pipázó állapotban. Petőfit minduntalan összehozta vele a kedvező véletlen a Présben, s egyszer e talál­kozás behatása alatt irta neki ez emléksort: A költő és a sorsharag Egy anyaméhből született! . . . 3. Prém József — elvitázhatatlan kortársa mind­nyájuknak, az volt Petőfinek is. Köztük meleg barátság fejlődött, s Petőfi bekecsén Prémet viselt. Jókai följegyezte, hogy Petőfi kitűnő tornász volt, s álló helyéből felugrott az asztal tetejére, mig Jókai jó kedvében az asztalt tán­­czoltatta. Nos, Prém még jelesebb ugró, s mint ilyen, elanynyira megnyerte kedvét, hogy Petőfi legelső beszél­­getések alkalmával igy kiáltott fel: „De már most ugo­rj, ecs­óm !“ Prém sietett is idejekorán ugrani. De e bizalmas megszólitásból az is kitetszik, hogy Petőfi Sándor per tu volt Prém Józseffel. 4. Faludy Antal. Kisfaludyt már a Szépfaludyt még nem ismerte Petőfi, de Faludyval tisztában volt. E jeles művész hatása alatt vitte annyira a színészetben. A „Falun“ czímű vershez könnyű Faludyt odaképzel­nünk, és kipótolta neki a Kisfaludi-társaságot a Faludy társasága. 5. Manasszes Dániel. Itt-ott felejti a hálátlan utó­kor „Petőfi ténsur szibériai barátját,a ki az ólombányák­ban kapargatta le a fogoly költő lábbelijéről a ráragadt ólmot, ki a „pocz!“ és „fovecz!“ muszka vezénysza­vakra most is hűn emlékszik, és tudja, hogy az ő téns­­ura Szibériában is magyar ruhát szeretett viselni. Ele­venítsük fel emlékét, midőn Petőfi barátai kezdenek meg­szaporodni, hiszen „A­mi igaz, igaz !“ — mondja Ma­nasszes. Mindezek Petőfi barátai lettek, s e tünemény, valamint az azon való pörlés , kinek legyen joga Petőfi művein nyerészkedni, azt mutatja, hogy a lánglelkek iránt mégis csak él kegyelet bennünk! Rózsalevél GERLEHÁZI ARABELLA­­ nagyságához. Bájos Nagysád! Tisztelt hon­ara! A szerény test fürdejéből tollam szellemi cseppe­ket küld eszende Oszendéből. Minő mennyei élveze­tek rózsa lánczát tűzik itt! A fák zephirje édeskésen suttogja bájos Nagysád nevét és az azúrkék égen a csil­lagok szemeinek bájvarázsát kölcsönözték. Még mennyi hazai emlék fürdik itt! A magyar főurak egész serege itt van, mert unjuk már a honi sárfürdőt, hol nem is adhatjuk ki a pénzt becsületesen. Itt még nem ismer­nek bennünket és igy feltűnünk. Tánczestélyeken (ha Nagysád szende lábacskája lengne itt!) mulatóhelyen soha sem hiányzunk. Szóval: élvezve élünk. Hát még minő tápot nyer keblem a remény emlőiből, midőn meg­­hallom, hogy otthon uj irodalom lesz! Ah! Képzeletem­ben már látom verseimet nyomtatva és magamat akadé­miai tagnak beválasztva és székfoglalóm lesz „Szívdalok“ czimü költeményem: Hullámzik keblem lantja Ha temetőbe megyek ,tol kedvesemnek hantja És porai pihennek. Ugyebár elragadó sorok! Bájos Nagysád, reméljünk, mert ezen it a boldogság remény útja lesz ! Addig is a viszontlátás örökédes reményéig maradok hoffiui üd­vözlettel Bájos Nagysád legis legalázatosabb üdvimádója Nms. M­ó­z­s­ab­er­ki Zelemér, p. n. min. fogalmazó és költő. Ostende, Junó havában. BOLOND ISTÓK. JULIUS 4. 1880.

Next