Bolond Istók, 1880. (3. évfolyam, 1-52. szám)
1880-07-04 / 27. szám
k Petőfi barátai. Petőfije csak egy volt a hazának, az is elveszett; annál örvendetesebb, hogy Petőfi barátai, kik életében oly kevesen voltak, most úgy felszaporodnak, mint a phylloxera, exekutio és államadósság. A nevezeteseket lesz szerencsénk bemutatni. 1. Dr. Belágy. Ismert jogtudós, kinek köszönheti a világirodalom, hogy Petőfi költő helyett turista nem lett. Petőfit ugyanis lángoló honszerelme először a juridikai pályára sarkalta, hogy a nemzet jogait a törvények fegyverével védelmezhesse, de látván Belágh barátja roppant szakismeretét, úgy kiáltott fel, mint II. Nagy Sándor: „Oh Belágh ! ha te minden jogot tudsz, én nekem akkor mi tanulni valóm marad?“ Világos ennélfogva, hogy ő mentette meg Petőfit a költészetnek, bár valószínű, hogy e barátja mégis rábeszélte volna a jogi pályára, ha Petőfi valaha beszélt volna vele. De ma is kegyelettel őrzi és mutogatja Petőfi Indexét, melyet ez akkor váltott volna az egyetemen, ha beiratkozott volna. 2. Tághi Sóni. Ez országos celebritás mindenki előtt ismeretes, valamint ő előtte sem ismeretlen senki. Petőfi még kevésbbé lehetett az. Tághi Sóni ezenkívül , rokonságot tartván minden magyar családdal és az uralkodó házakkal, a költészet fejedelme sem lehetett hozzá idegen. Régibb költők is benső viszonyban voltak vele, egyik meg is énekelte: Pipál a Ságh hegy teteje... és ez csak reá vonatkozhatik, mert az ő teteje gyakran látható pipázó állapotban. Petőfit minduntalan összehozta vele a kedvező véletlen a Présben, s egyszer e találkozás behatása alatt irta neki ez emléksort: A költő és a sorsharag Egy anyaméhből született! . . . 3. Prém József — elvitázhatatlan kortársa mindnyájuknak, az volt Petőfinek is. Köztük meleg barátság fejlődött, s Petőfi bekecsén Prémet viselt. Jókai följegyezte, hogy Petőfi kitűnő tornász volt, s álló helyéből felugrott az asztal tetejére, mig Jókai jó kedvében az asztalt tánczoltatta. Nos, Prém még jelesebb ugró, s mint ilyen, elanynyira megnyerte kedvét, hogy Petőfi legelső beszélgetések alkalmával igy kiáltott fel: „De már most ugorj, ecsóm !“ Prém sietett is idejekorán ugrani. De e bizalmas megszólitásból az is kitetszik, hogy Petőfi Sándor per tu volt Prém Józseffel. 4. Faludy Antal. Kisfaludyt már a Szépfaludyt még nem ismerte Petőfi, de Faludyval tisztában volt. E jeles művész hatása alatt vitte annyira a színészetben. A „Falun“ czímű vershez könnyű Faludyt odaképzelnünk, és kipótolta neki a Kisfaludi-társaságot a Faludy társasága. 5. Manasszes Dániel. Itt-ott felejti a hálátlan utókor „Petőfi ténsur szibériai barátját,a ki az ólombányákban kapargatta le a fogoly költő lábbelijéről a ráragadt ólmot, ki a „pocz!“ és „fovecz!“ muszka vezényszavakra most is hűn emlékszik, és tudja, hogy az ő ténsura Szibériában is magyar ruhát szeretett viselni. Elevenítsük fel emlékét, midőn Petőfi barátai kezdenek megszaporodni, hiszen „Ami igaz, igaz !“ — mondja Manasszes. Mindezek Petőfi barátai lettek, s e tünemény, valamint az azon való pörlés , kinek legyen joga Petőfi művein nyerészkedni, azt mutatja, hogy a lánglelkek iránt mégis csak él kegyelet bennünk! Rózsalevél GERLEHÁZI ARABELLA nagyságához. Bájos Nagysád! Tisztelt honara! A szerény test fürdejéből tollam szellemi cseppeket küld eszende Oszendéből. Minő mennyei élvezetek rózsa lánczát tűzik itt! A fák zephirje édeskésen suttogja bájos Nagysád nevét és az azúrkék égen a csillagok szemeinek bájvarázsát kölcsönözték. Még mennyi hazai emlék fürdik itt! A magyar főurak egész serege itt van, mert unjuk már a honi sárfürdőt, hol nem is adhatjuk ki a pénzt becsületesen. Itt még nem ismernek bennünket és igy feltűnünk. Tánczestélyeken (ha Nagysád szende lábacskája lengne itt!) mulatóhelyen soha sem hiányzunk. Szóval: élvezve élünk. Hát még minő tápot nyer keblem a remény emlőiből, midőn meghallom, hogy otthon uj irodalom lesz! Ah! Képzeletemben már látom verseimet nyomtatva és magamat akadémiai tagnak beválasztva és székfoglalóm lesz „Szívdalok“ czimü költeményem: Hullámzik keblem lantja Ha temetőbe megyek ,tol kedvesemnek hantja És porai pihennek. Ugyebár elragadó sorok! Bájos Nagysád, reméljünk, mert ezen it a boldogság remény útja lesz ! Addig is a viszontlátás örökédes reményéig maradok hoffiui üdvözlettel Bájos Nagysád legis legalázatosabb üdvimádója Nms. Mózsaberki Zelemér, p. n. min. fogalmazó és költő. Ostende, Junó havában. BOLOND ISTÓK. JULIUS 4. 1880.