Bolond Istók, 1894. (17. évfolyam, 1-52. szám)

1894-01-07 / 1. szám

4 A szabadelvű klubba. Kozeri. Irta: Mixoat Koalmoan. Hoat mikó a matkó, azaz , hogy a napokba, vagyis ten­­nap feltologattam a b­abaimmal magamat — a moar noa­­lam megszokott nonsoaloansszal — a szabadelvű klubba,— hoat a­hogy beléptem a terembe, ot loatom a­­jeneroalis- Winklibe a vet generoalist, azaz: fenét «vöt», hisz most is az. Hont mondom ott lentom a generoalist, a kecskesza­­kvallú Gusztival, a tá­bornokkal, meg a Noatzival élénk beszélgetésbe merülve. Egy pillanatra meghalltam a terem közepén, és úgy tet­tem, mintha nem vettem volna észre azt a négyes cso­portot. Kivettem az egyik jobb kezemmel a nadrong zse­­bembe a zsebkendőt, kifújtam az orromat, és voartam, a­mig oda hínak. Nem fet bele tizenh­arom moasodpercz, és a Noatzi moan felém gyütt. Aszongya: — Szervusz Koalmoan! — Aszondom, szervusz Noatzi! — Gyere oda a generoalisha. — Hoat itt van ? — mondok. — Itt. — Oda mentünk. Kivettem a szeamba a moasik bal kezem feje mutató- és közép ujj­ával a szivar­csutakot, és egy hirtelen derék meghajl­assal köszöntem az öregnek, a nélkül, hogy két b­abám alsó bokonjcat összetettem vóna, mert különben is olan ember még nem akadt, a ki azt lonta vóna, hogy a bokonmat összeteszem. Arra nincs konzus. Aszondom: — Van szerencsém kegyelmes uram! — Szervusz Koalmoan! — mondja az öreg. Aztoan egy «szervusz Koalmonnal» köszöntött engem az az örökkön örökké nevető kecskeszakvallú Guszti. Kezet szorítottam vele, azaz hogy csak odaadtam, ő pedig meg­szorította. Ki nem vallhatom azt a kis micsod­at! Pedig nem csak egy klikkhe tartozunk,­­ hanem még azonfelül luterpanusok is vagyunk. Az oam! A pedig moan csak valami! És daczoara mindezeknek még se vallhatom ki. No aztoan kezet szorítottam a toábornokkal. Szegény, be­tegesnek leátszik. Hoat aszondja a generoalis: — No Koalmoan, mi újság? — Aszondom, hoat most napirenden van a reverzualista hajsza. Azt akarj­ak nemcsak az ellenzékiek, hanem az idevalók közül is nehoanyan bebizonyítani, hogy a kép­viselőnek a v­­lasztók előtt tett ígéretét be kell v­altania! Aszondja erre a gener­alis egy megvető kézmozdu­lattal : — Nevetséges! —­ Nevetséges ! — mondja a beteges táábornok. — Nevetséges ! — selypíti a Noatzi. — Nevetséges!­­—­ neveti a kecskeszakáallú. Jaj! de kivallhatatlan egy ember az a Guszti! — Igaz! — mondok — nevetséges! Merd először is nem a képviselő tett ígéreteit, hanem a-------jelölt. No­moan pedig a­mit csak a jelölt ígért, azt, a most megv­­lasztott képviselőnek bev­altani nem kell. Ez csak villagos ! A kettő közt talpan csak van egy kis különbség ? A jelölt még nem képviselő, a képviselő pedig már nem jelölt. Tiszta dolog! Különben igen talpaló hasonlattal élt Belincs Guszti a mi Pesti Hírlapunkba, mikor valaki a brigantiknak tett ígérete be nem vonlt vasat ecseteli. Csak­is egy újan magas­röptű szellem hasonlíthatja össze a brigantikat a voalasz­­tókkal. De én kiegészítem Berincset. — Halljuk! halljuk! — Hoat — hogy én is egy talpalós hasonlattal éljek — én a tulajdonképeni képviselővoalaszt­ást nem tartom egyébbnek, mint liczitoacziónak! — Ez érdekes ! halljuk! — Mondjuk, hogy egy hoazat liczitoalnak. Én ennyit vagy annyit ígérek. A hoazat oatadjoak nekem. Miutoan oatadjoak, a hoaz az enyim, ahoz moan többé senkinek semmi köze, azzal a hoazzal azt csinoalhatok a mit akarok. Éppen igy van a mandoatummal is. Mondjuk, hogy valahol képviselőt kell v­alasztani. Én ezt vagy azt ígérem. Végre a mandoatumot patadjoak nekem. De ahoz aztoan moan többé senkinek semmi köze, azzal a mandoatummal azt csináalhatok, a mit akarok. Punktum! Ugy­e kitűnő ha­sonlat ez is? — Nacczerű! — mondj­­ak kórusba ! — Különben majd megmondom a Führernek .... — Führernek ? — kérdik. — Führernek ! Führernek ! Annak ! — Hoat ki az ? — kérdik. — Aszondom. Hoat ki moas, mint a poartnak Führer­je , a Wekerle. — Nem értjük! — Pedig hoat nagyon egyszerű. Mi nekünk csak egy vezérünk volt, van és lesz, és hogy ki az .... ? — Mijen kedves ez a Koalmoan druszoam ! — mondja a generoalis, gyors tempóba himboalva a bal b­abán levő jobb b­abát. — Igaza van Koalmoannak! most moan értünk! — és halkan megéljenezték a vezért, az igazit. — No hoat !— mondok — most moan nem csud­alkoztok azon, hogy ha mi, magunk közt, a különben nyíltan be­vallott ez idő szerinti vezért csak Führernek titulváljuk. Ennek a Führernek majd megmondom, vagy pedig közü­lünk valaki mondja meg neki, hogy lehetőleg a legköze­lebbi napokban jelentse ki akár a Hoazba, akár a poaztba — hogy hoat a dolognak még nagyobb súlya legyen — hogy ő is osztja azon nézetet, hogy az adott ígéretet be kell v­áltani. Azonban, hogy az illető képviselő : hogyan ? mi­képen ? mire — szavaz ? Ahoz semmi köze sincs se a Hoaz­­nak, se a kormáánynak, se a szabadelvű poartnak. Punk­tum ! És így a brigantiknak tett ígéretet------nem kell bevál­tani. Tiszta dolog, az atya Tisztanak, a fiú Pistoanak és a szentlélek Lajosnak nevében, ámen. ISTÓK, BOLOND JANUÁR 7.

Next