Bolond Miska, 1860. (1. évfolyam, 1-31. szám)

1860-10-14 / 20. szám

Hogy bukott meg Bolond Miska (Történeti ballada.) Ültek a tudósok osztályos gyűlésben, Szőnyeges asztalnál egymás mellett szépen, Ballagi, Lukács Mór, Kemnény, Arany János, S még nehány,­­ mind a nyelvszakban osztályos. Derék tisztes urak, kik együtt valanak Tagokat ajánlói akadémiának. És szólott az­ egyik — illően felállván : „Lakik itten Pesten bizonyos Tóth Kálmán, Sok mindenfélét mond felőle a rosz hír, Pedig rendes ember, mindig kabanoszt szi. Versekből már vagy tiz kötetet kivágott, S csinál ezúttal is vagy három újságot, Drámairással is foglalkozik váltig. (Egyért mi is adtunk neki 100 dukatit) Jó programmcsináló, szépen tud pénzt kérni, Nem mondom, hogy oly nagy tudós mint Pompéri, De szorgalmas ember, őszülni is kezd már, Azt hiszem tagtársak! ide való lesz már.“ — Ide való lesz már — válaszolt az osztály, És a nagy­gyűlésnek fölterjeszték osztán. XI. Együtt a nagy gyűlés, együtt a nagy flotta, A kiknek nevét csak Mezofanti tudta, Tisztelettel néznek tán maguk a drúzok, Komolyan ott ülnek mint egy egy bús túzok, Doktor Gebhardt Ambrus, doktor Podharaczky — No édes Kálmánom itt mindjárt maradsz ki, Hisz nem vagy te gomba, sem pedig fakéreg, Geológus urak hogyan ismernének. Ne félj, nem tesz semmit, sok mást sem ismernek, Lehetetlen tudni mindent egy embernek — Majd megmondják mások, majd megexplikálják, Hogy tudod a dráma geographiáját, Vannak, kik magukat kiteszik te értted, Lám egészen feléd hajlik már a mérleg, Tudóssá kell lenned, meg kell magad adni, Meg nem menthet attól maga Garibaldi. De mi ez ? !.. egy alak most egyszerre felkel: „Urak mit akarnak ezzel az emberrel?! Én hallgatni szoktam, történjék akárm , De a társaságot igy kompromittálni! Tudják-e az urak, hogy ki ez az ember?!“ — Támadott nagy morgás, vélnéd hogy a tenger. Kicsoda hát ? no hát! — kiáltoztak vissza. — „Hiszen ez az ember az a Bolond Miska!!!"! Mikor piacon most egy hatost meglátnak, Mikor Garibaldi neki megy Gézának, Mikor a kaszinó gyűléseit tartja, S egy szót sem érthetni az iszonyú zajba: Mind e lárma mély csend ama morgás mellett, A mit a fönebbi tudós beszéd keltett: „Thya! jaj! miljom adta! — Ez már csúnya dolog. Már hogyan lehetne tudós a ki­s bolond!“ Ki le van pingálva kezében egy léccel, Hiszen ez itt minden fiaristát leék­el! No szép lesz, ha ez a tagságot megnyeri — Bolond tudós! ha! ha! per amorem dei! Szavazzunk, noha már ez is botrány, hiba!“ — S szegény Bolond Miskát tették a lutriba, És mikor szavaztak mindannyian rendben, Azt végzék el húszan tizenhárom ellen: „Hogy az a ki bolond, nem lehet tudóssá.“ — Bolond Miska pedig megnyugszik a sorsán. Csak azt szeretné még, abban telnék kedve: Ha a tudós viszont bolond so­se lenne. Vidéki levelek. (A minők t. i. igy ősz táján szoktak lenni.) I.« Zsámbok, okt. 4. T. szerkesztő ur! Elmondhatjuk mi is a költővel : „Fütyül a szél, az idő őszre jár. Szebb hazába megy vigadni a madárra ; valóban, ha végig tekintünk a szent természe­t­ben , a szél zúg s a madarak elmennek; szá­munkra nem marad egyéb, mint hervadt ha-r raszt, csörögő lomb. Csörögő lomb !................ hervadt haraszt!............és még­is mi szép a természet, így haldokolva !.. mert a termé­szet is haldoklik, mint az ember, ha ideje el­jön. Haldokló természet!... haldokló ember ! . . . haldokló ember !... haldokló természet! . . . Milyen fekete a koporsó! milyen fekete a­­­sár!... az enyészet kezdi ünnepelni napjait. Egyéb érdekes híreim nem lévén, bezá­rom, úgy is hosszúra terjedt tudósításomat. Isten velünk! X. n­. Szinevér, okt. 5. T. szerkesztő úr! Borús fellegek borít­ják láthatárunkat; ablakaimhoz kemény eső­cseppeket verdes az őszi szél; :­ fák ágai re­csegnek ; bejött az ősz !... igen,... bejött az ősz. Komoly gondolatokkal vagyok szobám­ban elfoglalva, hisz az őszi idő oly alkalmas komoly gondolatokat ébreszteni. Komoly ősz ! ... komoly gondolat!... — Ablakaimhoz még mindig kemény esőcseppeket verdes a szél — s a fák ágai még mindig recsegnek. Valóban itt van az ősz. Kevésbé fontos tudósításaimat jövő al­kalomra hagyva, vagyok a t. szerk. ur hon­fitársa. N. N. m­. Sz. László, okt. n. T. szerkesztő honfitárs! Sajnálva látom, hogy városunkban senki sem akadt, a­ki e becses lapokat tudósítaná, hogy mi is élünk, pedig városunkban is vannak események, me­lyek megérdemlenék, hogy köztudomásra jus­sanak. Az ősz nálunk is beköszöntött... nehéz köd lepi­­ utcáinkat, nehéz, áthathatlan osz­­sziáni köd. Miből van a köd, hogy annyira hat­­ az ember kedélyére — a meghaltak bánata s az talán, hogy úgy nyomja a szivet, lelket, az­­ ember keblét. Köd! köd! köd! — minő játéka [ ez a természetnek? — nem!' nem játéka; semmi sincs rendeltetés nélkül; ki tudja, hogy lett volna-e Osszián, ha nem lett volna köd. Légy Üdvöz Osszián „ködös homályos éne­keddel.“ Ezzel bevégzem első levelemet, ígérve a szerke­sztő urnak, hogy valahányszor hasonló érdekes híreim lesznek, mindig tudósitandom. (Elvárjuk. Szerk.) V. ív. Verpelét, okt. 4. Még pár hó előtt virágot viselt fürtéi­­ közt, s most ki van terítve s nem sokára rá­­­­borul a fehér szemfödél, a... hó. Mennyire­­ kibékíti az az embert a halál eszméjével, hogy a szent természetnek is meg kell halni. A var­jak már csapatostól repdesnek, szobámba a fűrészelők egyhangú működése hallszik. Én nem tudom, de annyi elandalító van a fűrész egyhangú működésében. Újra itt van az ősz!........ Más lényeges újdonság vidékünkön hiá­nyozván, bezárom levelemet, mert nem tarto­zom azon levelezők közé, kik tárgy hiányá­ban is a közönség ügyeimet igénybe veszik. r. 1. v. Csurog, okt. 6. T. szerkesztő úr! Egy évszakkal ismét több merült az öröklét tengerébe. És eltemettük... Ki tudja, hogy azon dér, mely a sárgult levelek koronáján csillog, nem-e a fájdalom­­ könyei az év virágos szaka után. A kis dérc­­epben meglátszik a nap, a nagy, a véghetetlen nap; igy tükrözi vissza sokszor egy köny minden fájdalmainkat. A természetnek könye a dér. Légy tő­lem üdvözölve szelíd könye a természetnek ! légy tőlem üdvözölve szelíd dér !... Ép e percben vonul el fejem felett az utolsó fecskecsoport. Utolsó! — menyi fájda­lom van e szóban! — utolsó szerető! utolsó kedv! utolsó fecske!... Több komoly hírem nem lévén, van sze­rencsém szerkesztő urnak hazafiui kebellel egy hazaflui istenhozzádot mondani Fogadja ön meleg üdvözletem borús kifejezését M. S. (A­ki még több efélét is szeretne olvasni, az csak forgassa most vagy egy hétig a lapo­kat, lesz ott elég.) „Zöld Ördög“ című naptárunkból. Némely státus és pénze közt az a kü­lönbség van, hogy ő ebből igen keveset veret, hanem őt meg annál többet verik. Tsa-tsi-zsef, jeles és buzgó mandarin azon töri a fejét, hogy miként lehetne a sza­már és birka párosítása által olyan állatfajt előidézői, mely a hátán mindent elviseljen s egyúttal nyírni való is legyen rajta elég. Az egész élet egy nagy sorsjáték, me­lyen hitünket, reményeinket, szeretetünket, naponként­­ kijátszák. Dummer írnok úr halálra kacagja magát, mert a főnökének mosolyogni méltóztatott. Egy verális a közbámulat tárgya, hogy már három hete itt van, és még csak ennyire vitte. A nápolyi események után valaki úgy fordítja le a ,, constituent,“ hogy „eső után köpenyeg." Kérdés támad, hogy mi fáj jobban egy modern kisasszonynak, az e, ha a kedvesét, vagy az, ha a karperecét veszti el. Pontossi Gemeinderath kétségbeesik, hogy délelőtti 11 órakor a Vorstandnak „jó reggelt" talált mondani, mert 11 óra után sokkal illendőbb lett volna, ha ,,j­ó napot“ mond. Pontossi úr jövőre minden kösz­önés előtt az óráját megnézi. Csodálatos napot­ kezdenek járni. A M. .Sajtónak egy száma jelenik meg, melyben nem jelenti, hogy „tegnapi lapunk tőlünk nem függő akadályok miatt maradt le a postáról.“ Mióta a vidéki színészeket a „nemzet apostolainak kezdik n­evezni, egy ismert je­les régiség búvárunk mindig azt kutatja, hogy váljon az apostolok csináltak-e mindenfelé — adósságokat ? Új szótár jelenik meg, mely szerint a „Com­pot“ annyit tesz, hogy: három szilva 50 kvért. Ugyanazon szótár szerint a „millió” nem egyéb, mint lopásra nézve kevésbé veszé­lyes valami. Mi üresebb? némely tudós feje, vagy némely női szív? Felelet: némely financkassza. Ch­inában arról elmélkednek, hogy mi­ként lehetne a levegőt is a fogyasztási adó­tárgyak rubrikájába vonni. Némely hivatalnokok nagyon félnek, hogy „előmenetel" helyett egy betűvel keve­sebben fognak részesülni. Ha a föld paradicsom lenne, az emberek is angyalok lennének, hanem így fekete, kék, sárga és zöld — ördögök. Siberia, Cayenne és Josefstadt bruder­schaftot isznak. Chinában az adó hasonlít a régi magyar vicispányokhoz, mert amazt is minden lehető alkalommal — fölemelik. A főnök kérdezi Simafi urat, hogy a fe­lesége mikor betegszik le ? — A mikor pa­rancsolni méltóztatik — felel szokott aláza­tosságával Simafi ur. Tamás napja. Eddig kevéssé kapós név, hanem most már napról napra többen vannak a Tamások. Mindenesetre magyar név, mert meg van írva, hogy: fújd a fagylaltot és ne higyj a­­ komának. 78

Next