Bolond Miska, 1865. (6. évfolyam, 1-53. szám)

1865-01-15 / 3. szám

Ú­j előfizetés „BOLOND MISKÁRA“ Januártól jan. végéig vagyis félévre . 3 ft — Januártól marc. végéig vagyis évnegyedre 1 ft 50 Teljes számú példányokkal szolgálhat a kiadóhivatal. (Barátok tere, 7. sz.) Ha akkor lesz... Ha akkor lesz, mikor kéve, Tartsunk össze mint a kéve, Adjon magot, mint a kéve. Jobb termést, mint három éve. b­olond Miska. Báli tudósítás. (Politikai lapok stíljében.) Tegnapi számunkban jeleztük, hogy a hosz­­szas konferentiáknak a vége átalános mozgalom lesz. Kombinátiónk nem csalt, az esemény meg­történt, s most feladatunk a tények const­a­­tálása. Alig küldettek szét a körlevelek az illető bizottságok, bárrendező comiték által, az illető felek azonnal hozzá fogtak hadikészülődéseik­­hez. A mely hadviselő félnek status cassája nem állott a legjobb lábon, ott kölcsönökhöz folya­modtak ; a lovak előre lefoglaltattak, t. i. a fia­­ker-lovak, hogy sárban ne kelljen a redoutig menni, s az illusiók alkalmazása épen úgy el­kezdődött, mint bármely más hatalmak hadvi­selésében. A fegyvergyakorlatok némelyikének ma­gam is szemtanúja valók. Tinike tükörből gya­korolta szemnyilait, Zsanette ajkacskáit he­­gyezgette mosolyra; Bella a „finom társalgó», bél“ tanulta be a viccekkel való filat vágást“ satb. Esti fél tízkor lehetett észrevenni az első csapatmozgalmakat; a redoute termének nagy síkságán hadállást foglaltak az ellenséges csa­patok, a gyöngébb fél a garde-des-dames-ok több csatát kiállott tisztes csapatja által támo­gatva, mely csapat nehezen fogna úgy szólani, mint I. Napóleon veteránjai, hogy: „A gárda meghal, de meg nem adja magát! A lovagok se­rege nagy csapatokban flankirozott a térség kö­zepén ; egyike másika már előre is erősítéshez folyamodott a credenzben, míg más bátorszí­­vűbbek előőrsi csatározást kezdettek meg, távol­ról történő szemnyilazással, vagy egyes gyön­gébb erődök ostromához is hozzá láttak, az ud­varlás rakétáit pattogtatva fortifications rayon­­juk körül. Végre megszólalt a harci jel, viadalt har­sogtak a trombiták, busán bömböltek a brugók s haldokolva nyögdécseltek az ijjedt hegedűk. A csatára engageirozás megtörtént, a kihívás elfogadhatott, s mondhatom, hogy az átalános zűrzavarban a lovagok nagyobb horderővel bir­tak, azaz több lovagnak meglehetősen súlyos zsákmányt kellett magával cipelnie táncosnő­jében. A harc többször megújult, de voltak a gyön­gébbik fél részéről ülve maradt reservisták is, kiknek szemeiből lehetett a vágyat olvasni, hogy mily örömmel, bátor lélekkel rohannának ők is a csatába, ha lenne, a­ki őket abba bele vinné. A megújult harc egészen éjfél utánig tar­tott, de még mindig eldöntetlenül maradt, kivé­ve néhány táncos párt, kiket egy-egy bősz Ki­nizsi döntött el.­­ Éjfél után fegyvernyugvás köttetett egy órára, s ekkor az ellenséges felek megcsorbult fegyvereik javítgatásához fogtak; az illusiók ekkor már szakadozni kezdettek s a valóságnak adtak helyett. Mint fegyvernyugvásoknál szó­­ l peleskei nótárius levelei felesé­géhez, Chara mea Sára ! Immáron megszólalok tehát már én is ar­­ra való nézvést, hogy miképen kelljen a „re­dout­e“-ot magyarul elnevezni. Javallották már vigodának, ez nem jó , vigoda a kocsma; mondották már v­á­r­d­á­­nak, ez sem jó, mert vagynak ugyan Kis- és Nagy-Várda nevezetű helyneveink, de azok az önállástól veszik nevezetüket, már­pediglen azt hiszem, hogy a redoutte báljain még te sem sze­retnél őrt állani, asszony, d­a­l v­á­r-nak is mon­dotta valaki, de ilyetén módon t­á­n­c­v­á­r-nak, ital-várnak, ételvárnak, sőt a muzsi­kusokról cigány vár-nak is lehetne azt ne­vezni. Ifjú barátom, Kaptafa Jancsi is benyúj­totta a „Bolond Miskába“ a maga javaslatát, el­nevezvén vala a redoutte-ot irtózdának azon irtózástól, melyet annak irányában a költ­ségtől félő papák és férj uraimék éreznek, de énnekem — himezéshámozás nélkül legyen mondva,— ezen elnevezések egyike sem tetszik. Tudom asszony, te­ mindezekre azt mon­dod : mi közöm vájjon énnékem ahhoz, így vagy amúgy hívják­­ a redoutteot ? s ha a Tüil­­leriákat (a­mi pedig téglavető helyeket tészen) száz meg száz esztendőnek utána is csak Tuillé­­riáknak mondják, miért ne maradhatna meg a redoutte is redouttenak, a­mi volt a szép emlé­kezetű turistabálok idejében. Ebből a te megjegyzésedből pedig nyilván­való dolog az, asszony, hogy már te is olvasod a Fáik vezércikkeit a Pesti Naplóban, hogy is tudnád különben a Taillériáknak az ő erede­tét ; nem beszélgetnek erről Szathmár várme­­gyében. Már­pedig ha a peleskei nótáriusné ve­zércikkeket olvasgat, mint­­világlátott vir glorio­­susnak, nem lenne illendő, a közügyekkel nem foglalkoznom. Imé, mai napság a közügyek legégetőbb kérdése pedig az: minek nevezzük el a redout­teot.­­ Én a mondó vagyok, nevezzük el tánco­­d­án­ak ! s mindjárt, szép ordóban elmondom okaimat is. A redoutte-nak sine dubio förendeltetése az, hogy ott posztot viselő és viszonycselédeink, vagyis az akadémia szótára szerint: fiatal em­bereink és fiatal leányaink és feleségeink tán­coljanak. S ha a hoteleket vagyis azon vendég­­ségfogadókat, hová az utasok s­z­á­mt­a­n­i szok­tak, szállodának nevezik, nem tudom, a táncra rendeltetett helyeket quo jure ne lehetne táncodáknak nevezni. Máskülönben is t­á­n­c o­d­a olyan nagy szobát, modisan , termet jelent, a­hol táncolnak, mert „oda“ török szó és szobát teszen. Ilyeténformán igen-igen jó szavak ezek is: viv­ oda, usz-oda, pip-oda (pipatori­­um : ezt én találtam fel!) sat., azaz olyatén szo­bák, a­melyekben vívnak, úsznak, pipáznak. Remélem, az ellen sem lesz egyetlen tudós atyámfiának se kifogása, hogy ez az „o­d­a“ török szó, mert a csészét mai napság is find­­zsának, a németes kannát ibriknek, a csoszogó lábbelit papucsnak, a föbelit sipkának, s a nem úri kést bicsaknak nevezzük, már pedig ezek is mind török szavak. S azt is számba kell vennünk feleség, hogy a török nép testvérünk, atyánkfia, s ha olvas­gatod a bécsi újságokat, régen megtanulhattad volna azokból német újságíró atyánkfiái azon állítását, hogy a mi atyánkfiáé, az a miénk is, vagyis, hogy a mi a miénk, az lajthántali atyánk­fiáié. Ezek után szólok még a májusban történő akadémiai tagválasztásokról is, hová az egyiket és másikat már kandidálják. Tudvalevő dolog, hogy a gyűjtők rendesen megválasztatnak akadémikusoknak, mint például a népmese-, népdal-, közmondás-, és tájszógyűjtők. Ezekhez akadémiai tagokat én még azon gyűjtőket is proponálnám, a­kik az irodalom körül legtöbb érdemet szereznek maguknak, t. i. az előfizető-gyűjtőket. De régesrégóta azt is tapasztalom, hogy az archeologok (régészek) is meg szoktak vá­­tatni akadémiai tagokat , mint a­kik szor­galmatos­sággal gyűjtögetik az emberi nem­nek tanulságára az antiquitásokat. Ily módon én tiszta lelkiismérettel kanditálhatom akadé­miai tagul a nemzeti színház intendánsát, Rad­­nótfáy urat is, a­ki annak megmutatására, hogy minden múlandó az ég alatt, szintén magna cum diligentia gyűjtögeti a kardalnoknék közé az­­ antiquitásokat. S most még egyet, kedves hitestárs. Azt akarod tudni, hogy milyen lesz az a maskara­bál, a­mit a képzőművészeti társulat tesz majd scénába a táncodában? Elmondom mind­járt. A­mint tudom, ott mindenki valami mas­karának öltözve fog megjelenni, az egyik tö­röknek, a másik tatárnak öltözve, de lárvát senkinek sem szabad az arcára tennie. Ez al­kalmasint azért történik, hogy mindenki olyan öltözetet válaszszon, mely az arcához, jellemé­hez illik, s ha csakugyan igy történik a dolog, akkor valójában igen szép lesz az a maska­rabál. Némelyur például kéményseprőnek fog öltözni, ki magas állására olyan mindenféle utón csúszott kúszott fel, hogy be kellett magát piszkítania; némely tournista tollas zsidóként jelenik majd meg, jelképezte, hogy ő is „tollat árul“ ; a házi barátok kakukok képében, s né­mely, magát tudósnak híresztelő egyén sza­­márbőrben fog megjelenni. Kutyáknak azok öltözhetnek, a­kik mindig szaglátóznak, s ha valami megüti az orrukat, ugatnak. Libákat, azt hiszem, nem fogunk ott látni, mert hiszen annyi lányos házhoz jár a „Bazár“! Isten veled, feleség. Hüved Nagyzajtai Zajtay István de eadem. 10 kott történni, az ellenfelek barátságosan köze­­­­ledtek egymáshoz, sőt a gyengébb az erősebb­től frisit­őket is elfogadott. A fegyvernyugvás után újból elkezdődött a nagy harc , a keblek pihegtek, az arcok pirul­tak , s már nemcsak egy cotillion -érdemrend jön kiviva. A küzdelemnek csak hajnalban lett vége. Az ostromolt várak capituláltak, a lovagok az ellenséges táborba léptek át és hűséget esküdtek s megköttetett a nagy fegyverszünet, melynek alkalmasint többrendbeli frigykötés lesz a vé­ge ; de én azt hiszem, hogy sok szövetséges társ közt ezután is állandó lesz a viszály, mint ezt az európai szövetségesek közt folytonosan lát­hatni. tiarahoncás Diák. Nothgedrungene Erklärung. A nemzeti szinházájában a gáz-szack ex­­plodirozott, épen azon a napon, mint tavaly ilyenkor a Muratisch Haus; ennek abrigens nem a gázgesellschaft az okája, hanem a gázcső-ke­zelő, a­ki a világosságot túlságosan fordirozta; ezt beneszolja az is, hogy az elpattant Rohr épen az, melyet a nagyobb világítások előidézé­sére szoktak anwendálni. Morál: ne erőszakol­ja senki a világosságot, a jó sötétség sokkal biztosabb. Kipfelhauser: Tíj könyv ! Az „Európához“ címzett könyvkereskedésben épen most jelent meg : *t&i mj áNI)aM8id)®88ág®fegM 120-dik évi folyam, új kiadás, megjelenik a népek költségén. Nagyobb összeget elvállalók rabattban részesülnek.

Next