Bolond Miska, 1868 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1868-06-28 / 26. szám

Prenumerationalis felhívási minták. (Közli V. de V.) Előrehaladott, törvényhozói korunkban parag­­rafus-lánczra vertek már mindent, mindent syste­­máznak, mindent rendbe, rendszerbe hoznak. — Ha egy makói szerelmes szív egy másik, jeruzsálemi, szerelmes szívért lobogó lánggal lohad, és az e szív­hez tartozó fő a grammatica, stylistika s ortografia szabályaival kissé feszült viszonyban áll, — akkor az e szívhez tartozó kéz felnyitja a „szerelmesek számára készült legújabb levelező“-t, kiírja belőle a 32-ik számú, czifra, megható levelet, elküldi Jeru­zsálembe, honnét postafordulattal megérkezik Ma­kóba a 33-dik számú, háladatos felelet. Ha a fiatal menyecske férjét önsütötte extra­­süteménynyel akarja meglepni, akkor tanácsot kér bibliothékája első remekétől, a szakácskönyvtől ; ha a fiatalság majálisra készül, a szép napot keresendő, bizonyára belenéz a százéves kalendáriumba, hol a villám czikkázásának is ki van szabva az útja ; ha az üres fejű arszlánt „soirée musicale “-ra hívják meg, felcsapja a nagyménkű Conversations-Lexicont, s egy kicsit szemük közé néz a nagy zenemesterek­nek, nehogy azt találja mondani, hogy „Bánk bán“ Offenbachtól irt C-dur sonáta. Mint látjuk, mindenféle a világon a kellő, ok­tató rendbe van hozva, csak egyet kerestünk eddig­­elé hiába : „Előfizetési felhívások mintakönyvé“-t. Pedig a szerkesztőségekre nézve roppant előny volna, ha nem kellene minden félévben új meg új felhívásokat fogalmazni, ha léteznék egy ily fajú könyv, melyben a legváltozatosb lapok, irányok, eszmék s nézetek számára megvolnának a különféle felhívási minták, melyeket aztán csak egyszerűen ki­nyomatni kellene. A t. ez. szerkesztőségeknek tudtára adom, hogy ily felette szükséges könyvön dolgozom, nem­sokára sajtó alá kerül, és minthogy az első félév már-már lejár, és az előfizetési felhívások zápora megkezdődött, ime, felhasználom a kedvező alkal­mat, és kéziratban levő művemből közlök néhány praenumerationális felhívási mintát: I. Egy nagy, politikus, „ szerkesztődő“ száraz lap így írjon : Nagytekintetű közönség ! Uj félévbe lépünk ; nem mondjuk, hogy : uj erővel, mert ez annak be­vallása volna, hogy a régi erőnk már nagyon, na­gyon régi, olyan, mint az öreg emberé, ki újból te­­hetlen gyermekké vált. A szerkesztő, úgy mint eddig, ezentúl is kor­látlan, szabad tért enged munkatársainak, kiki irhat bele, a­mi neki tetszik. Lapunk beosztása marad a régi. A vezérczik­­kekből minden költői lendületet, minden magas­ emelkedettséget száműzünk ; józan, megérett laphoz, mint mi vagyunk, nem illik az ilyen poétáskodás. Összeköttetéseink folytán az országgyűlési határoza­tokat meghozhatjuk, még mielőtt a törvényjavasla­tok a ház elé kerültek. Külföldi levelet minden év­negyedben legalább is hármat közlünk. Napi rova­tainkat szánt szándékkal nem bővítjük, nehogy azt mondhassák felőlünk, hogy pletykázunk. Az iroda­lommal szívesen törődnénk, de legszakavatottabb kritikusaink nem érnek rá e rovat vezetéséhez, mert lapunkba vezérczikkeket imnák. Tárczát minden ün­nep után való napon adunk, mikor a lap meg nem jelenik. II. Egy kiválólagosan hölgyek számára írott bel­­letristikus lap így írjon : V'Nagysáim ! Az idők istene újra mohó vágygyal figyelt el hat havat. Hat hó búja, bánata, hat hó örö­me, gyönyöre újból elosont az emberiség felett. Igen, igen, nagysáim, noha bájdús arczukon az idő haladása távolról sem vehető észre, noha tükrök folyton ama kecses, ifjú, megnyerő vonásokat mutat­ják, melyeket réges rég óta mutatnak, mi férfiak mégis hat hóval éltünk már többet, mióta utoljára részesültünk azon kimondhatlan szerencsében, nagy­ságoktól illatos levélkéket kaphatni. Nap napot, félév félévet követi, s nagysáitok tisztelet- s hódolatteljes barátja újból kalap-levéve kopogtat boudoir-szentélyük ajtaján. Nemde, azt fog­ják pic­i ajkaik mondani: szabad ? Azon illatitó reménynyel kecsegtetjük magun­kat, hogy nem vesztettük el nagysáitok boldogító kegyét. Beszélyeink rendesen úgy végződtek, a­mint azt szellemdús hölgyolvasóink előre képzelték. A szépítő kosmetika tanából nem egy fontos titkot tu­dattunk nagysáitokkal. Útleírásainkban vitéz daliák a legmerészebb kalandokból mint győztesek kerül­tek ki. Rejtvényeinket oly átlátszókká készítettük, hogy nagysájtok fejecskéinek azok feloldása nagy megerőltetést nem okozott. Lapunk borítéka mindig a szerelem rózsaszínében díszelgett. Azon hű ígérettel, hogy ezután is kiérde­melni törekedünk nagysáitok osztatlan megelégedé­sét, boldogító pártfogásukat továbbra esdekelni me­részeljük. Besze János beszél a sóügyi vitában, a ház folyosóra nyíló ajtai föltárvák, a folyosón pedig ott sé­tál az öreg Beák Ferencz. — Hát mrambátyán nem hallgatja B­e­s­z­e Jánost ! — kérdi valaki tőle. — Hallgatom, — felel szo­kott humorával az öreg úr — de Beszének a hangja olyan, mint a trombita, csak messziről szép azt hallani. Földindulás volt Pesten és vidékén a múlt héten. Ledöntött kéményeket, házfalakat, sőt Jászberényben megin­gatott egy pár templomot is , csak a trafikokat, a monopóliumot nem volt képes ledönteni, mert ezt fenntartották a haza oszlopai. Pedig ezen tisz­telt oszlopok közt akárhány van, a­ki­nek követválasztási programmja­in illő tempére azon kezdő­dik, hogy : halál a trafikra! Füreden nagy pompával vár­ták Napóleon herczeget; de miu­tán az egész pompát Ürmé­­n­y­i rendezte, természetes, hogy megint egy kis malőrnek kellett közbe jönni; ez a kis malőr pe­dig az volt, hogy a herczeg el felment Füredre. A legújabb pesti divathoz. — Eső lesz Estók bátsi. — Ugyan már hogyan mondhat kend ilyent, nem­ látja, hogy milyen szépen süt a nap. — De biz eső lesz, mert né, ezek az okos pesti urak­ már előrej­p­a­­r u p­­­é­t hordanak. A „Federatiunea“ pesti román lap igy üdvözlő Napoleon her­czeget : „Herczeg! Dácia Tra­­jána román lakosai legőszintébb örömmel üdvözölnek Pannónia Aquicumában“. Az a „Dacia“ Erdély, Aquicum pedig : Buda­pest. Mi pedig magyarok kér­jünk engedelmet, hogy még a világon lenni bátorkodunk. — — köztünk mulat a híres dr. Schmal­z, a­ki a nehéz beszédű­séget gyógyítja. Hát a sokbeszédű­ség ellen nincs valami re­­czeptje ? hálával fogadná ezt a tisztelt ü­vegház, melynek izzó födele alatt egy illés alatt néha kétszer is rákezdi egy-egy „Szolnok“ , hogy­­ csupán néhány szót akar szólani s aztán elhalás­bódizik más­fél óráig. A német színházat többé nem fog­ják városi színháznak nevezni. Eddig is nagy botrány volt, hogy a schöne Helénák düledező bódéja ne­veztetett Magyarország fővárosa szín­házának, a­hol a legszélsőbb kán­kánt járják és a legrondább német­­ nyelvet beszélik az egész világon. 102 III. Egy hivatalos életlap igy írjon: Tisztelt közönség! Mi legnagyobb bizonyítéka annak, hogy az ember egészséges ? — Jó kedve. Mi legjobb jele annak, hogy egy kormány erős­nek érzi magát ? — Ha maga maga képes, humo­­ristikus lapot kiadni. íme, erős kormány hűt alattvalói, én vagyok a megtestesült kormány-humor! Ki velem szövetkezik, annak e világon semminemű assekurancziára nincs szüksége. Ha megnőtt fiát félt a katonaságtól, egy szót szólok a honvédelmi miniszternek, és untágu­k­nak mondják; ha harminc­ év óta pörlekedik szom­széd atyafiával, egyet intek szemeimmel, és há­rom nap alatt eldöntik a pör tárgyát; ha földjét a jégesőtől félti, egy czifra bókomra a honatyák majoritása elhatározza, hogy a felhők kártalanul vo­nuljanak el mezeje felett; ha felesége házsártos, ve­szekedő, minden számban megmutatom neki, mikép kell az ellenzékes elemekkel elbánni. Megjelenek minden héten. Bukfenczet hányok, kommandóra apportálok, a krajczárt felszedem a sár­ból, a garast kiszagolom a tarisznyából, életraké­­tákkal annyira elbűvölöm az olvasót, hogy képtelen megismerni: van e köztem s más független gondol­­kozásu ember közt valami különbség ? Befelé, befelé uraim s hölgyeim, most kezdő­dik az új félév! Elfogadok én mindenféle rongyos pénzeket, beváltják azt nekem, még ráadást is ad­nak. Sok falatot vállalok, — jöttök, lesztek , hoztok, esztek ! IV. Egy „hegymögi“ lap így írjon : Fratres et sorores in Christo ! Az isteni gond­viselés végetlen kegye megint hat hóval szaporította bűnös életünket. Hat új hó néz elénk. Hosszú idő ez, telve em­beri gyarlósággal, kisértésekkel, vétkekkel, hibákkal. „Szeressétek egymást!“, — mondja az Írás , szeres­sétek és — támogassátok egymást! — tesszük mi hozzá. Harczolni fogunk ezután is a vakító felvilágo­sítás, a hitetlen haladás, a rettentő szabadság, és az úgynevezett új eszmék ellen. Isten sugalmazza el­ménket, isten vezérelje tollunkat! Kedves híveink ! Itt az alkalom, vallásos buz­galmatokat újra­­bebizonyítani, segítsetek bennün­ket a küzdelemben, melyet a hitetlenek ellen vívunk , rakjátok le péterfilléreiteket oltárunkra ! Amen.

Next