Bolond Miska, 1872 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1872-12-08 / 50. szám

50-dik szám. 1872. deczemm­ber 8-kán. Megjelen minden vasárnap. — Előfizetési díj : negyedévre 1 frt 50 kr., félévre 3 frt, egész évre 3 frt. Az előfizetés és minden reclamátió a „Bolond Miska“ kiadó-hivataliba (barátok­ tere 7-ik­at.) utasítandó. Szerkesztő Tóth Kálmán lakása : Zöldfa-utcza 39. az. I. emelet. XIII. évfolyam, limit — Hogyan, Bolond Miska, ön sir ... talán sajnál is enge­met ? — Hogy ne sajnálnám a szegény hivatalvesztett embert,.istenem, miből fog ön már most megélni! ? Csukaszálkák. A. A lapok hird­etik, hogy a belvárosi templom egyházi énekkarában a tenorist állomás megüresedett. '**' B. Azért volt hát Tóth Vilmos a krízis alatt mindig oly vidám , ha a tárczakérdé­s máskép oldódik is meg, neki, — mint olyan széphangú egyénnek — mindjárt kéznél lett volna a tenoristaság.* * * A. Tréfálkoztak Wahrmannal, hogy ő veszi át a pénzügyminiszter tárczáját, de ő azt felelte, hogy ez a tárcza majd csak akkor kell neki, ha — teli lesz. B. No hát az isten éltesse odáig, a­mig ezt megéri, hanem előbb folyamo­djék Wenckhei­mhoz, hogy nevét változtathassa át Wahrmann — Mathuz ilemre. Kipfelhauser a nagy világban. Kedves K r­ä m m e r u r! Schrecklich ereigni­­szok fordultak elő a múlt héten. A minisztériumot dupla halálra verurb­eilolták; először fölfüg­gesztették, azután pedig — im wege der Gnade — fejét vették. Még este lefekvés előtt loyális szokásom szerint buzgón imádkoztam legnagyobb excellentiánkért, de már akkor az imádság sem tart­hatta benne a lelket, koporsója fertig volt, még­pedig a temesvári fából. Sokat verb­eráltünk benne: a nyájas, mindenkit megnyerni tudó em­berbarátot , a befelé reflektáló s mindent magához ölelő nemes szellemet s a lángolóan meleg szónokot, a­ki egy oratióban néha ötvenszer, de mindig zeng­­zetesen tudta aussprechálni azt a bűvösbájos költői szót, hogy: »egyébiránt.« Sokat feledhetünk, de ezt az »egyébiránt«-ot sokáig nem fogjuk feledni; meg fog az jelenni a ház legelrejtettebb fülkéjéjében, az elnök csengetyű­jéjében és mindenütt és minden­ka suttogni fogja füleinkbe, egyébiránt! Bizony ha csak egy kis poézis van Wenckheim Béla báróban, most, távozása alkalmásával ki fogja őt nevezni »Egyébiránt herczegnek« ohne tax. — Nem tudom, mit csinál most a szegény Szlávy; neki nincsen se olyan szép bajája,, mint a Jula papának, se nin­­csen neki olyan jeles nemzetgazdászati fachkem­t­­nisze, mint az imént elköltözöttnek; de még csak feleségéje sincs, kivel a táne eredezők democratikus bálanyai igényeit befriedigolhatná. Szerencséje, hogy a régi minisztérium mellette marad s Vili Tóthban a státusférfiúi mélység, Lajos Tiszában a rideg szakértelem, Paulerben a bátor kezdeménye­zés s Béla Wenckh­eimban az ernyedetlen munka­kedv fogják őt unterstützolni. — Azt is mondják, hogy legnagyobb exellentiánk eigentlich minisz­tertársai intrikáinak opferje lett; de én ilyen róka­­ságot nem teszek föl se Kerkapolyról, e becsületes képű magyar Komonduroszról, se Paulerről, kiben a szeliden pislogó házi nyulacskából is több van, mint a rókából; még talán a Vili Tóthot lehetne egy kis rókasággal gyanúsítani, de ez is inkább csak külső szerencsétlenség. — Übrigens igy vagy amúgy, de leider, a mi legnagyobb excellentiánk még­is csak ablakról. Lieber herrgott, hova megy ilyen hideg téli időben, bizony még megh­ütheti magát. Az mondja Krümmer úr, hogy majd ad neki Treforte exja egyet ama hires b.-csabai szűrökből, melyek a baloldali választóknak nem kellettek. Hát Krümmer úr még az ilyen komoly, krízis teljes mo­mentumokat is buzsikózus viczczelődésekre benut­­zolja?... Tausend demissionalisches donnerwetter! 36 Mimucet.

Next