Bolond Miska, 1872 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1872-12-08 / 50. szám
50-dik szám. 1872. deczemmber 8-kán. Megjelen minden vasárnap. — Előfizetési díj : negyedévre 1 frt 50 kr., félévre 3 frt, egész évre 3 frt. Az előfizetés és minden reclamátió a „Bolond Miska“ kiadó-hivataliba (barátok tere 7-ikat.) utasítandó. Szerkesztő Tóth Kálmán lakása : Zöldfa-utcza 39. az. I. emelet. XIII. évfolyam, limit — Hogyan, Bolond Miska, ön sir ... talán sajnál is engemet ? — Hogy ne sajnálnám a szegény hivatalvesztett embert,.istenem, miből fog ön már most megélni! ? Csukaszálkák. A. A lapok hirdetik, hogy a belvárosi templom egyházi énekkarában a tenorist állomás megüresedett. '**' B. Azért volt hát Tóth Vilmos a krízis alatt mindig oly vidám , ha a tárczakérdés máskép oldódik is meg, neki, — mint olyan széphangú egyénnek — mindjárt kéznél lett volna a tenoristaság.* * * A. Tréfálkoztak Wahrmannal, hogy ő veszi át a pénzügyminiszter tárczáját, de ő azt felelte, hogy ez a tárcza majd csak akkor kell neki, ha — teli lesz. B. No hát az isten éltesse odáig, amig ezt megéri, hanem előbb folyamodjék Wenckheimhoz, hogy nevét változtathassa át Wahrmann — Mathuz ilemre. Kipfelhauser a nagy világban. Kedves K rä m m e r u r! Schrecklich ereigniszok fordultak elő a múlt héten. A minisztériumot dupla halálra verurbeilolták; először fölfüggesztették, azután pedig — im wege der Gnade — fejét vették. Még este lefekvés előtt loyális szokásom szerint buzgón imádkoztam legnagyobb excellentiánkért, de már akkor az imádság sem tarthatta benne a lelket, koporsója fertig volt, mégpedig a temesvári fából. Sokat verberáltünk benne: a nyájas, mindenkit megnyerni tudó emberbarátot , a befelé reflektáló s mindent magához ölelő nemes szellemet s a lángolóan meleg szónokot, aki egy oratióban néha ötvenszer, de mindig zengzetesen tudta aussprechálni azt a bűvösbájos költői szót, hogy: »egyébiránt.« Sokat feledhetünk, de ezt az »egyébiránt«-ot sokáig nem fogjuk feledni; meg fog az jelenni a ház legelrejtettebb fülkéjéjében, az elnök csengetyűjéjében és mindenütt és mindenka suttogni fogja füleinkbe, egyébiránt! Bizony ha csak egy kis poézis van Wenckheim Béla báróban, most, távozása alkalmásával ki fogja őt nevezni »Egyébiránt herczegnek« ohne tax. — Nem tudom, mit csinál most a szegény Szlávy; neki nincsen se olyan szép bajája,, mint a Jula papának, se nincsen neki olyan jeles nemzetgazdászati fachkemtnisze, mint az imént elköltözöttnek; de még csak feleségéje sincs, kivel a táne eredezők democratikus bálanyai igényeit befriedigolhatná. Szerencséje, hogy a régi minisztérium mellette marad s Vili Tóthban a státusférfiúi mélység, Lajos Tiszában a rideg szakértelem, Paulerben a bátor kezdeményezés s Béla Wenckheimban az ernyedetlen munkakedv fogják őt unterstützolni. — Azt is mondják, hogy legnagyobb exellentiánk eigentlich minisztertársai intrikáinak opferje lett; de én ilyen rókaságot nem teszek föl se Kerkapolyról, e becsületes képű magyar Komonduroszról, se Paulerről, kiben a szeliden pislogó házi nyulacskából is több van, mint a rókából; még talán a Vili Tóthot lehetne egy kis rókasággal gyanúsítani, de ez is inkább csak külső szerencsétlenség. — Übrigens igy vagy amúgy, de leider, a mi legnagyobb excellentiánk mégis csak ablakról. Lieber herrgott, hova megy ilyen hideg téli időben, bizony még meghütheti magát. Az mondja Krümmer úr, hogy majd ad neki Treforte exja egyet ama hires b.-csabai szűrökből, melyek a baloldali választóknak nem kellettek. Hát Krümmer úr még az ilyen komoly, krízis teljes momentumokat is buzsikózus viczczelődésekre benutzolja?... Tausend demissionalisches donnerwetter! 36 Mimucet.