Fraknói Vilmos: A Magyar Királyi Kegyúri Jog Szent Istvántól Mária Teréziáig (Budapest, 1895)
Előszó
2 ELŐSZÓ: Magyar történetnyomozók a XVII. század végétől fogva fordultak meg a római levéltárakban, és foglalkoztak a hazánkra vonatkozó okiratok nyomozásával. Másolataik különböző munkákban, majd egybegyűjtve Fejér Codex Diplomaticusában láttak napvilágot. Mennyiség és érték tekintetében egyaránt jelentékenyebb az az anyag, amit Theiner Ágoston, a vatikáni levéltár igazgatója, 1860-ban, a magyar püspöki kar költségén bocsátott közre: »Monumenta historica Hungariam sacram illustrantia« czímű két kötetes oklevéltárában. De gyűjteménye csak 1526-ig él, és teljesnek nem mondható. A feladat, amire vállalkozott, egy ember erejét messze meghaladta. E mellett ő a vezetése alatt álló, úgynevezett vatikáni titkos levéltárra szorítkozott. Ez pedig éppen a magyar királyi kegyúri jog történetének szempontjából legfontosabb korszakra, Zsigmond király uralkodásának és Hunyadi János kormányzóságának idejére, kivételesen szegény. Ez a hézag csak néhány év előtt töltetett be, amikor XIII. Leó pápának, a tudományos világot újabb hálára kötelező, rendelkezése következtében, az eddig úgyszólván megközelíthetetlen datariai levéltár bekebeleztetett, amely a jelezett korszakból, a XIV. század utolsó tizedéből és a XV. első feléből, mintegy nyolczszáz regesta-kötetet őrizett meg, míg a titkos levéltár alig százat mutathatott föl. A Dataria nevezetű hatóság ügyköréhez, egyebek között, az egyházi javadalmak elnyeréséért benyújtott kérvények elintézése és az egyházi javadalmak tárgyában indított perek elbírálása tartozik, így tehát levéltára a kegyúri jog történetének bő forrását foglalja magában.