Fraknói Vilmos: A Magyar Királyi Kegyúri Jog Szent Istvántól Mária Teréziáig (Budapest, 1895)

Előszó

2 ELŐSZÓ: Magyar történetnyomozók a XVII. század végétől fogva fordultak meg a római levéltárakban, és foglal­koztak a hazánkra vonatkozó okiratok nyomozásával. Másolataik különböző munkákban, majd egybegyűjtve Fejér Codex Diplomaticusában láttak napvilágot. Mennyiség és érték tekintetében egyaránt jelenté­­­kenyebb az az anyag, amit Theiner Ágoston, a vatikáni levéltár igazgatója, 1860-ban, a magyar püspöki kar költségén bocsátott közre: »Monumenta historica Hun­gariam sacram illustrantia« czímű két kötetes oklevél­tárában. De gyűjteménye csak 1526-ig él, és teljesnek nem mondható. A feladat, amire vállalkozott, egy ember erejét messze meghaladta. E mellett ő a veze­tése alatt álló, úgynevezett vatikáni titkos levéltárra szorítkozott. Ez pedig éppen a magyar királyi kegy­úri jog történetének szempontjából legfontosabb kor­szakra, Zsigmond király uralkodásának és Hunyadi János kormányzóságának idejére, kivételesen szegény. Ez a hézag csak néhány év előtt töltetett be, a­mikor XIII. Leó pápának, a tudományos világot újabb hálára kötelező, rendelkezése következtében, az eddig úgyszólván megközelíthetetlen datariai­ levéltár beke­­beleztetett, a­mely a jelezett korszakból, a XIV. század utolsó tizedéből és a XV. első feléből, mintegy nyolcz­­száz regesta-kötetet őrizett meg, míg a titkos levéltár alig százat mutathatott föl. A Dataria nevezetű hatóság ügyköréhez, egyebek között, az egyházi javadalmak elnyeréséért benyújtott kérvények elintézése és az egyházi javadalmak tár­gyában indított perek elbírálása tartozik, így tehát levéltára a kegyúri jog történetének bő forrását fog­lalja magában.

Next