Németh Péter: Magyarország Szent László király idejében (Budapest, 1895)
könnyen érthetjük azt a lelkesedést, melylyel nemzete őt a királyi trónra emelte. De szüksége is volt hazánknak ilyen providentiális egyéniségre, mely minden irányban egyaránt kimagasló, vezérszerepre hivatott volt. "Beliszályos". A népvándorlás közben alakult államok mindegyikében találkozunk azzal a jelenséggel, hogy az egyes kiváló vezérek által egységessé összeforrasztott államalakulatokban, az utódok osztozkodási vágya belháborúkat támasztott. Lehet, hogy a germán népeknél szokásos egyenlő részben való osztozkodás eszméje, mely Nagy Károly birodalmának feloszlását annyira sietteté, hozzánk is áthatott, lehetett más ok is, de tény, hogy Szent István halála után Magyarországon, Péter és Aba Sámuel, Endre és Béla, Béla és Salamon, Salamon és Géza trónviszályai, fokozva a pogány vallás híveinek fondorkodásai által, 1038-tól 1077-ig, negyven éven át folytonos forrongásban tartották a nemzetet. Trónkövetelők, és ha a szerencse elhagyta, koronás királyok is, külföldre fordultak segítségért és hol a német római császárnál, hol a pápánál, hol a görög császárnál kerestek politikai támaszt, erkölcsi és anyagi segélyt. Természetesen a segélyül hívottak mindegyike iparkodott a megadott, vagy csak ígért támogatás fejében Magyarországot politikai befolyása alá vonni, sőt kifejezetten is különböző jogcímek alapján fenhatósága alá szorítani. Megtámadták a határvidékeket és az ország belsejébe is hatoltak olykor portyázásaik közben, magukban és szövetségben, németek, bessenyők, görögök, csehek és más szláv törzsek. Ilyen előzmények után vette kezébe László a mindenképen gyengített ország kormányzását. Megválasztatása alkalmával szemközt találta magát Salamon koronás királylyal, ki igényét az ország kormányzására némi haderővel is fentartotta.