R. Kiss István: A magyar helytartótanács I. Ferdinánd korában és 1549-1551. évi leveles könyve (Budapest, 1908)

Előszó

A munka tárgya és forrásai. Ezzel talán túl is léptem­ megbízásom körén , de azt történelmi tudományunk érdekében szükségesnek tartottam. Hasztalan fordultam ugyanis azon korról szóló törté­nelmi munkáinkhoz és kiadott forrásgyűjteményeinkhez, mert ha néhány megbízható adatot találtam is, de a helytartói intézmény lényegéről hű képet nem nyertem, sőt azon nagy anarchia miatt, a­mely Jongelinustól kezdve­­ a legújabb korig éppen e fontos kormányszékünk lényegére és történetére vonatkozó nézetekben uralkodik, annál több hamis nyomra és véleményre akadtam. Eredeti szándékom ugyanis csupán az volt, hogy beve­zetésül éppen csak azon évekről írok, a­melyeket a codex felölel, de később meggyőződtem arról, hogy történelmi irodalmunk nagy hiányai miatt, a­melyek jelentéktelenebb események aprólagos kidolgozása mellett a fordulópontok és az újkori jogtörténelem — különösen administratio — elhanyagolásában jelentkeznek, e szándékomnál feladatom lelkiismeretes felfogása mellett nem maradhatok meg. Kétségtelen ugyanis, hogy I. Ferdinánd uralkodása nagyon sok szempontból történelmünkben oly fordulópontot képez és annyi változást, századokra kiható, sőt a mai nap­­is érezhető nagy változást jelent, hogy annak alapos ismerete nélkül közel négyszáz év történetét nem érthetjük meg. Nem lehet c­élom itt e változások összefoglalása, csak azt említem fel, a mi tárgyammal szorosan összefügg: ő az első királyunk, a ki annyi törvény ellenére nem tartózkodott állandóan országunkban. Távolléte kezdetben ideiglenes jellegű, utóbb czéltudatos és állandó s ennek megfelelnek távolléte idejére tett intézkedései is. Mint Európa többi országaiban, sőt Svédországban nap­jainkig, úgy nálunk is már a középkorban, távollevő királyaink helytartókkal (vicarius, locumtenens) helyettesítették magukat. Ugyanezt tette Ferdinánd is, de mivel az előző királyok csak háború esetén, vagy ha más országaikat látogatták meg, tehát ideiglenesen voltak távol, úgy hogy még az ideiglenes­ ­ Catalogus palatinorum regni Hungariae ex vetustissimis litteris. Révay: De monarchia etc. 158­­1.

Next