Mohl Antal: Győr eleste és visszavétele 1594-1598 (Győr, 1913)
Bevezetés
váltig erősítette s merészen hirdette, hogy itt uralmának nem lesz vége. De mégis negyedfélév múlva, 1598-ban, egy nálánál erősebb kéz bitorolt fészkéből őt úgy kiverte, hogy többé ott lábát meg nem vethette. E kéz Pálffy és Schwarzenberg keze volt. Nekik köszönhette Győr szabadságát. Tőlük várta az egész magyar haza is a keserves rabiga lerázását, ámde korai haláluk őket ebben megakadályozta. E soroknak célja, dicső hőseink nevét, emlékét a feledés homályából kiragadni; az országnak, különösen Győrnek hazafias közönségét, az ügybuzgó honleányokat felkérni, hassanak oda, hogy jeleseink nevét és az ezekhez fűződő, párját ritkító tettet, ehhez méltó szobor örökítse meg Győr városa erre alkalmas magyar lakott s ritka némely helyen a magyar szó, akár mint a fehér holló. Nincs toll, mely képes volna megirni, mit szenvedett a magyar rab a török dühétől. A Buda-vidéken lakó Hamzsa bég elfogta a magyar nemes Szapáry Pétert és ökörrel eke elé fogta járomba és így szántotta földjét. Hitvestársa, a péceli Egresdy Zsuzsánna, négy évig fáradozott, mig a 22000 aranyat összekoldulta, melyen őt kiválthatta. Buda visszafoglalása után Lotharingiai Károly a fogságba esett Hamzsa béget Szapáry Péternek ajándékozta. Szapáry őt nagylelkűen szabadnak nyilvánította, mire Hamzsa bég megkeresztelkedett. (Balogh de Nemcsicz: Maria M. Dei. Eger, 1872. 719. 1.) A Győrben s egykor Győrmegyében jól ismert ősrégi Kisfaludy nemes családnak van a győri főgimnázium gazdag múzeumában egy ereklyéje, melyet érdemes fölemlíteni; t. i. Kisfaludy László, győri és körmendi várkapitánynak 50 fontot nyomó békája. Róla a régi hegedős így zeng: · Nemzetes Kisfaludy László, Ki természetedben valál mint az ráró, Győri vitézeknek gyémántkű hordozó, Sok katona mellett mindenkit pártfogó. Ő azt tartotta, hogy a magyarnak nagyobb ellensége a török, mint a német, azért a török ellen harcolt a rábaköziek élén, de 1681-ben Nagyszombatnál török fogságba esett. A törökök őt rabláncra fűzve, Esztergomba hurcolták, kínozták, talpait mindennap ostorozták, mindaddig, míg hű hitvese, Sibrik Mária, 8000 talléron és 12 előkelő török foglyon őt ki nem váltotta 1682-ben. Thaly Kálmán azt írja róla, hogy 1704-ben Rákóczi seregében, mint ezres kapitány szolgált. — Egyik unokája azt írja : Öregatyámnak, valahányszor Téten meglátogattam, kedves mulatsága volt, hogy iószobájába vezetett és ott a falon függő békókat előttem megzörgette. Később, mikor már 7—8 éves voltam, félretolta a békókat és az alatta, szintén a falon függő képrámát levette s abban üveg alá zárt lukacsos portékát mutatott, mondván : nézd, fiam, ez Kisfaludy Lászlónak talpáról lefoszlott bőre. Midőn 1825-ben boldogult nagyatyám Téten meghalt, ugyanazon rámában, de már rosta módjára átlyuggatva megvolt még a talpbőr maradványa. E rámát akkor Kisfaludy Sándor vette magához, de midőn Sándor bátyám is jobblétre szenderült 1844. okt. 28-án, már a rámában a talpbőr egészen elporladt. (Lásd az erre vonatkozó iratokat a győri gimn. múzeum gyűjteményében.) Ebből látjuk, milyen volt a magyarok sorsa a török járom alatt.