Szentirmai Imre: Magyar csapatnemek a tizenötéves török háború idején 1593-1608 (Esztergom, 1909)
A háború előzményei. Magyar állapotok - Török viszonyok - A harc kitörése
A háború előzményei. A tizenhatodik században Európa nyugatán az új vallások küzdelme az orthodoxismussal, a spanyol hatalomnak Francia- Angolország s az olasz államok függetlensége ellen vívott harcai foglalkoztatják a kedélyeket. Keleten ezekhez még a középkortól örökölt ozmán veszedelem járul. Mióta Közép- Európának újkorát a magyar hatalom letörésével nyitotta meg a török, főkép, mióta 1541-ben a magyar egységet is megszüntette, azóta, már saját érdekükben is, a Habsburgok voltak azok, akik világhatalmukkal, örökös tartományaik erejével, néha német birodalmi segéllyel is, jól-rosszul útját állották a hódítónak. De a török elleni harcokban nevezetes szerepet vitt Magyarország is, a megtépett, három felé osztott Magyarország, amely faji szívósságával, szerencsés megyerendszerével, erős nemzeti érzésével nagy nyomorúságában is fenn tudta magát tartani. Mikor Sayous a XVI. század utolsó, és a XVII-nek első éveiről, mint Ausztria és a porta, a jezsuita és mozlim közt folyó dráma idejéről beszél, kifelejti a kettő közül a harmadikat, a malomkövek közül a magot, a magyarságot. Pedig nemzeti, vallási érdekeivel és sérelmeivel, a Bocskay fölkelésben és ez időtájt föltámadt öntudatával, hazafias lelkesedésével, szenvedéseiben kitartásával nevezetes, világtörténelmi szerepet játszott a magyar. Ismeretes az a nagyok és alacsonyak közt elterjedt korrupció, visszavonás, vagy részvétlenség a közügyekben, önző, elfajult, elkényesedett életmód a magánéletben — ami a mohácsi veszedelem utáni években jellemezte a magyart. Ismeretes a zsibbadtság, a kapkodás, a pártoskodás, a kicsinyhitűség, a birtokéhség az ellenkirályok harcaiban. Mindezeknek