Vahot Imre (szerk.): Honvédek könyve. Történelmi adat-tár az 1848-ki és 1849-ki magyar hadjáratból 2. (Pest, 1861)

Petőfi Sándor: Vajda-Hunyadon

Melyek Konstantinápoly tornyain A büszke félholdat megingaták. , Jó pihenő hely . . . csöndes szép magány, Mélyen lehajló völgynek zöld ölén . . . Alant a vár, nem éri a vihar, Még a zászlót sem tornya tetején, El van rejtezve a világ elöl E szent magány: beléje más nem lát, Csak messziről fehér fejével a Hegyek nagyapja, a vén Retyezát, le­szólott Hunyadvár bámuló gyönyörrel: „Kit látok, oh kit látok? Hunyadit! Megjöttél hát oh hősök hőse végre ? Kit vártalak négy hosszú századig. Én hittem ezt, hogy vissza fogsz te jőld. Ez a hitem volt, mi erőt adott, Hogy el ne dőljek, hogy viselni bírjam A négyszáz éves gyászt és bánatot. / És megjövél . . . légy hévvel üdvözölve Hosszan várt vendég, oh hős, oh apám!

Next