Kunsági (Illésy György) - Potemkin (Egervári Ödön) (szerk.): Honvédvilág 2. (Pest, 1868)
A két hős
parázs. Nagyon szép egy pár gyermek,igazán gyermek, hiszen a leány még csak 14 éves, s az ifjú alig több egygyel. Mit csinálnak? — Szerelmeskednek. Szépen, kedélyesen és ártatlanul. Belemarkolnak a fűbe, egyik oldalon az ifjú aczélosabb keze, másik oldalon a leány harmatgyenge, habfehérségü kacsája. Megolvassák, hány szál fülvet szakasztottak le, páros-e vagy páratlan? Ha páros mosolyognak, ha páratlan szomorkodnak, éltök csendes, nyugodt tükrét egy fűszál is képes megzavarni. — Az enyém páratlan, — mondja Ilona, s lesüti fekete szemeit. — Az enyém is páratlan, — mondja Árpád, s a kék szemek követék a fekete szemek példáját. Épen most mosolyogtak, s ime a füvek ajkuknak virágmosolyát tépték le. Pitypalatty! pitypalatty! pitypalatty! A közel vetésben szól a fürj, fenn a légben zeng a pacsirta, s a bérezi sas beláthatlan magasból vizsgálja a nyulat, mely nyitott szemekkel cserjés hegyoldalban alszik. A föld megdobban és ismét megrázkódik. A leány megdöbben, az ifjú felrezzen. — mi volt az? Nem a pitypalatty szólt, nem a pacsirta zengett, trombita harsogott, harczi mének nyerítettek, s a csaták robaja alatt reszketett a föld. Messze a távolban füstgomolyok kerekedtek egymás hátára. — Én tudom mi volt az, — mondá kevés szünet után elpirulva a fiú, — aztán hosszú lejfekzetet von. Ilona közelebb simult hozzá, hullámzó melle az Árpád szivéhez szorult, karcsú dereka meghajlott, gömbölyű karja koszorú gyanánt fonódott az ifjú homloka körül. — Én tudom mi volt az, — rebegő Árpád másodszor is. — Ó! ha tudod, mond meg nekem is, neked semmit sem szabad tudnod, amit én nem tudok, a te tudásod az én tanulmányom, tegnap megtanítottál arra, miként lehet kengyel nélkül felszökni flouvédkilág II. •