Egressy Gábor törökországi naplója. 1849-1850 (Pest, 1851)
Magyarország és Erdély
ERDÉLY. 5 lelkét egészen betölti. Az apa és fia közötti leggyöngédebb viszony főzi őket össze, daczára, hogy Bem aristocrata és monarchista, Sándor pedig democrata és republicanus, mit egymásnak nyíltan bevallanak. Bem csatáiról beszélve, aminek Sándor szerint a világtörténetben még elő nem fordultak, s elragadtatásában Bemet minden idők legnagyobb emberévé emelte. E fölött támadt köztünk a legelső komoly vita, minthogy én szintúgy el vagyok fogatva Shakspeare iránt, mint ő az öreg iránt. Bem Petőfi Sándorban a népköltőt szerette, s miután őt őrnagygyá nevezte, s a harmadik osztályú érdemjelt mellére tűzte : haza küldé öt elhagyott lantja mellé, hol, szerinte, nagyobb szüksége van rá a nemzetnek, mint a táborban. „Combatter mon ami, comme je combatterais, jusque a mon dernier itaoment!“ Mondá neki az öreg, utóbbi elválásuk perezében. Mar. Vásárhely jul. 27.1849. Az ojtozi szoroson, melly Moldvába visz, különösen lépettünk meg. Szemközt velünk egy csapat lovasság jön, mellynek sisakjai az orosz gyalogságéihoz hasonlítottak. Már elfogottaknak tartottuk magunkat, midőn észrevesszük, hogy ezek Bem huszárai, kik e diadaljeleket Moldvában szerezték, hol mintegy kétezernyi orosz sereget szétvertek. Fél óra múlva Bem is érkezett vissza Moldvából. Midőn Sándor, Bem kocsijára felugorva, őt megölelte, az öreg hangosan nevetett örömében. A bereczki lakosok, kik ezt látták, azt kérdezték tőlem: „ez az ifjú talán fia az öreg urnak?“ Feltűnő, hogy Petőfi Sándornak soha sem volt illy kicsapongó kedve, tudtomra, mint ezen egész után, de különösen Bemmeli találkozása után. Egész nap versben beszélt. Utánozta Bem beszédmódját, és ezt mesterileg tudta. Kedélyes pajkos-