Balogh Pál: Fajnépességi viszonyaink az erdélyi részek körűl 1890-1900. években (Kolozsvár, 1904)
Faj népességi viszonyaink az erdélyi részek körül 1890-1900 években. Milyenek a nyelvterületi viszonyok a Királyhágón innen, s mennyiben változtak meg 1890 óta, az utolsó tiz éves fejlődés alatt, azt vizsgálni s a közvetetten tanulságokat levonni a jelen sorok feladata lesz. E vizsgálódás szintere az erdélyi részekkel észak és nyugat felől szomszédos. Magában foglalja Máramaros, Ugocsa, Szatmár, Bihar, Arad, Torontál, Temes és Krassó-Szörény megyéket, — tehát a Királyhágó s a Tiszavölgy közt mindazt a földet, a melyen a román nyelvhatár a magyar, az orosz, a bánsági sváb s az aldunai szerb nyelvterület határával érintkezik. Községenként kívánjuk az etnikai jelenségeket megállapítani, figyelve a községek helyzetére a topográfián, nyelvi összefüggésére a néprajzi térképen, s külön medenczébe kapcsolt vagy teljesen elszigetelt fekvésükre a másajkú fajnépek között. Hogy az áttekintést a községi típusok fölött megkönnyítsük az olvasónak, nem számrovatok szerint mutatjuk ki a népességet, hanem 10—10°/0-ként összevont számarányaik feltüntetésével. Megjelöljük ehez képest minden községnél, hogy melyik fajnép alkotja a többséget, s mely népek fordulnak elő V°-nyi (40—50%) tetemes, IV°-nyi (30—40%) erős, III°-nyi (20—30%) jelentékeny, II°-nyi (10—20%) gyenge és 1°—I°-nyi (1—10%) csekély kisebbség gyanánt. Egyajku községeknél a minoritás rovatát üresen hagyjuk, ezekből kerülnek ki az ország etnikai életében legnagyobb jelentőségű fajtiszta területrészek. De minthogy más értéke van egyazon aránynak a különféle nagyságú helységek példáiban, odaállítjuk minden egyes példánál értékmérő gyanánt a helységi napszám méretét.