Berzeviczy Albert: Válogatott beszédek (Budapest, 1912)
Akademiai, Kisfaludy-Társasági és egyéb beszédek - XI. Beszéd Jókai ravatalánál
még a buborék színpompájában is és gyanútlan, vidám bizalommal tekint a jövőbe. Boldogok mi, akik ezt a törhetetlennek látszott költői lelket a magunkénak nevezhettük, — boldogtalanok mi, akik e költői lélek alkotó munkájának csodaszerűségétől megtévesztve, múlandóságában hinni nem akartunk, így kellett őt elvesztenünk magas korban is ifjan, későn is váratlanul és elkészületlenül, órási munkásság után is idő előtt, példátlanul temékenyítő hatás után is pótolhatatlanul. Milyen életet, milyen világot zár magába ez a szűk koporsó ! A Révkomáromból kikerült pápai és kecskesti diák, a ki festő akar lenni és ma tizennyolc éves korában írt színdarabjával az Akadémia dícséretét nyeri el; a fiatal író, a ki regényeivel rohamban hódítja meg az országot, a Petőfi barátja, a márcziusi ifjak egyik vezére, a ki kiáltványában a szabadság, egyenlőség és testvériség mellett hangoztatja a békét és egyetértést is, de mikor nemzetét harczban látja, maga is fegyvert fog. Azután az üldözött bujdosó, akinek életét a hitvesi szerelem menti meg, a nemzet szomorú napjainak lánglelkű és varázsszavú elbeszélője, aki tollával vigasztalja, földeríti, bizalomra, reményre serkenti nemzetét. E közben ugyanő az, ki a legnehezebb viszonyok közt az új alkotmányos korszak számára fög tartani, kifejleszteni segíti a napisajtót, a politika vigasztalanságába is bevilágít humorjának játszi fényével. Majd, az újabb alkotmányosság korában, fáradhatatlan regény- és drámaírói munkássága mellett, mialatt műveinek kötetszáma immár a háromszázat meghaladja, ő, szépirodalmunk elismert vezére, fejedelme, mint szónok is gyakran elragadja hallgató