Bernát István: A magyar demokrácia multja, jelene és jövője (Budapest, 1904)

Bevezető

­­ ban és pol­itikaii rutinban megizm­o­su­lva, merhet­tek volna harcra kelni a privilegizáltak számosabb és öntudatosa­bb­ rétegeivel. A nemzet vezetőiben azonban fölstarjadzott az a meggyőződés, hogy haladnunk kell s ez okvetetlenül maga után vonta az eddig lenézett és elnyomott polgári elem­ek ér­tékének növekedését. Látták és tudták, hogy Anglia emelkedése, Franciaország hatalma a de­mokrácia eredménye s Németországnak akkor még kevésbbé fényes, de bennünket, Ausztria ré­vén közvetlenebbül érintő fejlődése szintén a demokrácia hódítását mutatta azoknak, a­kik lát­tak és a látottakon gondolkodni bírtak. I ha a haladást azonosították egyrészt a va­gyonosod­ással, másrészt, az értelmiség emelésével s ezek kapcsán a politikai hatalomnak az alsó ré­tegekre való kiterjesztését is szükségesnek tekin­tették, azon csodálkozni nem lehet. Amaz a demokrácia gyümölcsöző munkájá­nak eredménye, emek jutalma volt­. Ez elől a kö­vetelmény elől az arisztokratikus magyar társa­da­lom tollát nem térhetett, ki és kénytelen volt a jövő érdekében lemondani a jelen nyugalmáról, le az édes kiváltságokról, mert, ha ezt­ nem teszi az elter­jedt, meggyőződés és a, külföldi példák szerint, az erőszak munkájának nyit, utat. Mindez azonban nem változtat azon a té­nyen, hogy azok a rétegek, melyek hivatva vol­tak a demokratikus, munkát magukra vállalni, erre sokféle o­któl nem mutatkoztak elég erősek­nek s a régi szellem, ha nem is a politikában, ha­nem az adminisztrációban és a társadalomban ne­hezen vagy éppen nem engedett. A törvényhozás nyűgöt haladásának alapelveit, fétikült törekvé­seit uralta, de a törvény végrehajtói és az a miliő.

Next