Szathmáry György: Nemzeti állam és népoktatás (Budapest, 1896)
XIV. Történeti emlékek és benyomások egy dunai utazás alatt
»Él magyar, áll Buda még!« 161 esztendő múlva ugyanezen Mohácsnál adta vissza a töröknek a véres kölcsönt s csakhamar le is rázta magáról a török rabigát. Voltak ugyan még ezután is harczaink a törökkel, de a dunamenti békekötések, mint a péterváradi, karloviczi, belgrádi, passaroviczi és szisztovai békekötések, csekély eltéréssel a töröknek folytonos meghátrálását és a Balkánra visszavettetését jelzik. De immár Zimony és Belgrádinál, vagy mint ez utóbbit a régi magyarok nevezték, Nándorfehérvárnál jár a hajó, ahol Hunyady János utolsó nagy és fényes győzelmét aratta a törökökön 1456-ban. »Itt törtek össze rabigát Hunyadnak karjai«; itt rántotta le magával a törököt Dugovics Titusz a vároromról ; itt lelkessté harczta a vitézeket Kapisztrán János, a hős barát. Hunyady e nagy diadala nélkül, melyet némelyek szerint 40,000 török fizetett meg életével, valószínűleg már ekkor borult volna Magyarországra az a gyászos korszak, mely csak 200 évvel később Mohácsnál következett be. De pár napra a nádorfehérvári győzelem után Zimony lett nevezetessé egy fájdalmas esemény által. Itt hunyta le szemeit örök álomra, a magyar történelem egyik mit akkor kapott, a nemzet alig-alig tud kiépülni. De kiépülte.