Széchenyi István: Lovakrul (Pest, 1828)
Mit kellene tehát nekünk tenni
10J NEKÜNK TENNI. Ménber. A’ ki az együgyü és tiszta számadásoknak barátja, azon szokást ,kanczákat, más idegen Ménlóval valami bizonyos Mén bérért hágat más tulajdon ménlovat nem tartani, igen megfogja kedvelni. De ez a dolognak legcsekélyebb haszna. Csak tekintsük melly kilátást eszközöl az maga magának, a’ ki illy közmegkedveltetést és szokást az által előre mozdít, hogy hágatásért fizet, és ménlovat nem tart. A legnagyobb nyereség végtére magára háramlik. Azon gazda, ki ma 3—4 igen derék kanczáit bizonyos Ménbérért , az Ország legjobb Maglovai által hágattatja, nem fog e minden hihetőséggel olly Méncsikókat nevelni , hogy azon gazdák, kiknél ő fizetett valaha Ménbért, most az ő lovához fogják küldeni kanczáikat, és ő neki fognak Ménbért fizetni ! Hát, tiz , tizenöt és több aranyat egy kancza Megvemhesítéséért fizetni, ha csak egynéhány száz arany volna is esztendőnként megnyerhető ; minden számlálások szerint jutalmasabb volna, mint busz kanczához egy ménlovat tartani. A pályára nézve pedig, ahol a Ló minden részeinek lehető legnagyobb arányban kell lenni, nem hihető , hogy egy olly ménes lehetne, mellyben 40—50—60 kancza, mind olly egyarányos testállásu , mozgású és temperamentumu legyen ; hogy mindegyik azon egy Ménló keverése által, a3 lehető legjobb Csikót nevelje. Ez pedig az a 3 csomó, mellyel feloldani szükséges, t. i. hogy