Molnár János: Régi jeles épületek (Nagy-Szombat, 1760)

Harmadik könyv a Babilon tornyáról

Harmadik Könyv: iti vetődik egy nagy iszonyú hegyhez hasonló kő ha­lom, és romladék , mellynek talpa az ó kerületi­ben száz ötven lepést foglal magában ; teteje gúlya formára hegyesnek látzik lenni, ’s úgy látzik, mint ha a’ nap súgári által szárított téglákból építtetett volna; de a­ téglák közecskéi sárral, és abba ti­­prott náddal vannak öszve eresztve, csak az épület a­lján szemlélhetni égett téglát, és arra tapasztott enyvet. A­ Valló Péter ezt a­ lakást Babilon Tor­nya hulladékinak ítéli lenni, mivel, úgymond, az ott lakó embereknél ez meg­rögzött vélekedés. De ez a’ vélekedés, minthogy nem közönséges, keve­­set ér , mert Babilon tornyának nyomdoka más helyeken­ is mutattatik. Sok helyet kér élik a­ régiek Babilon Tor­nyának nyomdokát ; mert abban a’ vélekedésben vannak, hogy mikor a­ nyelvek öszve-keveredtek, akkor az Úr az ő bos­szuságát az épületen­ is ki­töl­tötte; de minthogy az írás azt egy szóval sem je­lenti , hihető, hogy meg­elégedett Isten ő Sz. Fel­sége egy­féle büntetéssel. Azonban meg­rettenvén az építő Fejedelmek az Isteni haragnak véletlen fe­nyítésétől, ott hagyták a­ Tornyot, és a­ nyelvek észre­vesztése után el­széllyedtek. Békét hagyott a­ Toronynak Nemród Király­ is, de a­ vároit el­nem hagyta, mert birodalmának kezdete Babilon 7 3 volt.

Next