Molnár János: Régi jeles épületek (Nagy-Szombat, 1760)
Első könyv a Paraditsomnak kertéről
Első Könyv. Az Ördögnek pedig a’ földön való csúszkálása annyit teszen belső értelem szerént , hogy annak a nemes léleknek, mellynek , ha Istentől elnem rugaszkodott volna, örökös helye at menyben boldogság lett volna, már annak földi, sőt merő pokolbéli gondolat csúsztattya elméjét, ezen válik az esze, és az eredendő bűn után az ő jó ízű falatja a’ földi gyönyörűséghez kapaszkodó ember: mert Ő tanítja az illyen embereket a barom életre, ez a paráznák, és torkosok igazgató mestere. TIZEDIK RÉSZ. Az első Embernek tudományáról. A ’ kik az írást magyarázzák, egyenlő szóval azt tanítják, hogy a Teremtőben az első Embernek elméjét az egész természetnek esméretével, ’s annak munkálkodásáról, ’s tehetségéről való tudományai megáldotta, ’s felékesítette. Jésus Sirák fia az Ő könyvének tizenhetedik részében erről elegendő bizonyságom. „ A’ földből teremtette, „ úgy mond, Men az embert, és a’ maga ábrázatjára alkotta őtet. . . hozzája hasonló segétséget teremtett belőle ... az értelemnek tudományával betöltötte őket. ” .