Dóczy Jósef (szerk.): Európa tekíntete jelenvaló természeti, míveleti, és kormányi állapotjában 1. (Bécs, 1829)
Európa átaljában
A’ Nyelvek Európában, 45 azok e nélkül hijjával vannak. A’ Nyelv továbbá külömbözteti a’ Nemzetet, és azt maga tulajdoniba nagyon izmositja ; innét, a’ ki hazájának javát akarja, tartozik annak nyelvét is tehetsége szerint elő mozdítani. Azonba minden nemzet sígy tekintse magát egyéb világ’ Nemzeti közt, mint egy egyes személy a’ házi nép között, a’ kivel lakik, vagy egy polgár lakó helyében, szülötte földén. A’ Mindenható Isten bennünket egy eredetből származtatott; azért egy társasághoz tartozunk az egész föld kerekségén, noha külömbbféle arányságban, és mivel a’ társaság ügyes folytatására a’ Nyelv is közlő szere a’ szíveket tsatló indulatoknak, a’ köz tárgyra, és boldogságra alkalmas segedelem a’ nyelvek’ ismerete is. Innét következik, hogy a’ nyelvek tudománnyá meg szerzésében a’ felebaráti szeretet Rendszabásit kövessük, elsőben tulajdon Anyanyelvünket ki mívelvén magunkban ; azután azok nyelvét tanulván, a’ kikkel közelebb való társaságban kell élnünk; ’s a’ melly nyelvek nem annyira hasznunkat, mint különös hajlandóságunkat tárgyazzák. És ugyan ezen okból kívánatos, hogy egy, leg alább Európában, közönséges nyelv választódnék tsak a’ tanultabbak közt is, hogy igy a’ köz-dolog, barátság, és kereskedés sikeresebb lábra állana, ’s hathatósabban terjedne. Az igen makats szeretete egy nyelvnek, egyebek meg vetésével, ollyan gánts, mint a’ tulajdon maga személye iránt viseltető felesleg hajlandóság mások kevésre betsülésével. Nem tudni tulajdon anya-nyelvét hazájában, ha kinek arra alkalmatossága volt, vagy van, ditséretes dologé, vagy nem, ítélje meg akár ki! azomba tűzzel vassal tsak maga Anya-nyelvét oltalmazni, ’s az egekbe emelni, kik azt nem tudják, meg vetni, és annak kedviért semmi egyéb hasznost nem akarni tanulni, még tulajdon hazájában se illendő dolog. Ha egy kéz a’ másikat mossa, egyik nemzet a’ másikat segíti, egyik nyelv a’ másikat elő tt fordítja. Ha senki más nyelvet a’ magáén kívül nemtudna , nem betsülne, mi lenne a’ világból ? A’ holt nyelvek közt tsak azok érnek ezredeket.