Lázár Gyula: Fiume. A Magyar Korona gyöngye (Budapest, 1881)
Bevezetés
BEVEZETED Valamint emberek, úgy vannak vidékek is, melyek tennünk kiváló vonzalmat, meleg rokonszenvet ébresztenek. Ezen érzelmek annál mélyebbek és erősebbek, mennél fiatalabb korban támadnak, midőn a fejlődő értelem még karöltve jár az eszményiességgel, az emberi jellem ezen költői zománczával, mely megaranyozza néha a leganyagiasabb valót, a gyermekkor tündérvilága tárul fel előttem, valahányszor emlékeimben egy helyre visszamegyek; csakhogy ezen tündérvilágnak valódi élő alakjai, meglepő, igazi tájképi vannak: előtérben a majd tükörsima, majd zúgó és haragvó tengerrel, háttérben égbe emelkedő, majd rideg és kopár, majd üde zölddel borított sziklákkal. S mindkettő, a tenger és az égbe nyúló hegyek között ott húzódik egy ragyogó gyöngysor gyanánt — az a kedves hely, hová olvasóimat vezetni óhajtom, hogy megismertessem velök a gyermek, az ifjú, s a férfi eszményét, melyért hevülni, melylyel rokonszenvezni nemcsak természetes, de hazafias kötelesség is egyszersmind. Fiamét, a magyar korona legvonzóbb és legérdekesebb városát értem, megragadó szép környezetével s kedves, vendégszerető lakosaival. Sokat jártam, láttam és tanultam ezen vidéken, s nagyha tapasztalataimat ezen kis könyvecskébe leteszem, az főképen azért történik, mert azon véleményben vagyok, hogy sokaknak kedves olvasmányt nyújtok vele, mnthogy Fiuméról, a magyar korona ezen gyöngyéről !.