Lázár Gyula: Fiume. A Magyar Korona gyöngye (Budapest, 1881)

Bevezetés

BEVEZETED Valamint emberek, úgy vannak vidékek is, melyek tennünk kiváló vonzalmat, meleg rokonszenvet ébresz­tenek. Ezen érzelmek annál mélyebbek és erősebbek, mennél fiatalabb korban támadnak, midőn a fejlődő érte­lem még karöltve jár az eszményiességgel, az emberi jellem ezen költői zománczával, mely megaranyozza néha a leganyagiasabb valót, a gyermekkor tündérvilága tárul fel előttem, vala­hányszor emlékeimben egy helyre visszamegyek; csak­hogy ezen tündérvilágnak valódi élő alakjai, meglepő, igazi tájkép­i vannak: előtérben a majd tükörsima, majd zúgó és haragvó tengerrel, háttérben égbe emel­kedő, majd rideg és kopár, majd üde zölddel borított sziklákkal. S mindkettő, a tenger és az égbe nyúló hegyek között ott húzódik egy ragyogó gyöngysor gya­nánt — az a ke­dves hely, hová olvasóimat vezetni óhaj­tom, hogy megismertessem velök a gyermek, az ifjú, s a férfi eszményét, melyért hevülni, melylyel rokonszen­vezni nemcsak természetes, de hazafias kötelesség is egyszersmind. Fiamét, a magyar korona legvonzóbb és legérdekesebb városát értem, megragadó szép környe­zetével s kedves, vendégszerető lakosaival. Sokat jártam, láttam és tanultam ezen vidéken, s nagyha tapasztalataimat ezen kis könyvecskébe leteszem, az főképe­n azért történik, mert azon véleményben va­gyok, hogy sokaknak kedves olvasmányt nyújtok vele, m­nthogy Fiuméról, a magyar korona ezen gyöngyéről !.

Next